Az „évszázad emberének” agyáról, fél évszázaddal annak halála után, immár elmondható, hogy mitikus tárggyá, fétissé vált. A mítosz egyik forrása, hogy az agy mintegy két évtizedre teljesen eltínt – míg nyomára nem bukkant egy újságíró. A másik forrás, hogy sokan azt hiszik: ez az agy magában rejti Einstein zsenijének titkát. Köztük tudósok is, akiknek végül sikerült megkaparintaniuk az agyat. Így végül Einstein agya a tudományé lett – híen egykori gazdájához, és annak utolsó, bár nem egyértelmíen megfogalmazott kívánságához.Minden 1955. április 18-án, hétfőn kezdődik. Miközben 29 államfő és a nemzeti felszabadítási mozgalmak 30 képviselője azon van, hogy a Bandung neví kis jávai városban antikolonialista jelszavakkal újra feltalálják a világot, a Csendes-óceán másik oldalán, New Yersey államban, egy princetoni kórházi szobában, Albert Einstein éjjel 1 óra 15 perckor eltávozik ebből a világból, amelyet ő is „újra feltalált” – a maga forradalmi egyenleteivel. A férfi, aki soha nem viselt zoknit, és nyelvet öltött a newtoni térre és időre, 76 éves korában meghal, miután németül néhány szót mormol.
Utolsó kívánságának megfelelően – mivelhogy irtózott attól, hogy sírja zarándokhely legyen –, barátja és végrendeletének végrehajtója, a közgazdász Otto Nathan, semmilyen gyászszertartást nem szervez. Einstein testét 16 óra 30 perckor, a legszigorúbb intimitásban hamvasztják el a New Yersey-beli Trentonban. Így végződik a XX. század, sőt akár minden idők leghíresebb tudósának földi tartózkodása. Illetve majdnem… Mert ugyanekkorra legnagyszeríbb szerve már formalinban úszik. Még senki sem sejti, de az 50 évvel korábban keletkezett három felfedezés (antológia a fotonokról, relativitás, Brown-mozgás) mögött álló zselés anyag a mai idők egyik leginkább mediatizált – és egyben a legtöbbet utaztatott – relikviája lesz.
Rendhagyó boncolás
Einstein boncolásakor a dolgok nem teljesen előírásszeríen történnek. A halál okának kiderítésére a boncolással megbízott főorvos, dr. Thomas Stoltz Harvey kora délelőtt kezd munkába. Harvey Kentucky-beli kvéker család leszármazottja, a Yale-en diplomázott, nős, három fiú apja; a testület szellemének megfelelően diszkrét természetí. Évente mintegy száz boncolást végez. Rutin. Ám amikor belekezd annak az évnek a 33. boncolásába, büszkeséggel vegyes alázat szorítja mellét; később így nyilatkozik: „Az a rendkívüli szerencsém, hogy a megfelelő személy voltam a megfelelő helyen.”
Otto Nathan jelenlétében felvágja a mellkast és a hasat, megtapogatja a szívet és kiveszi a mellkasból. Miután megállapítja, hogy a verőér belső falai koleszterol-plakkokkal vannak tele, kiszivattyúzza a 3,5 liter vért, amely szétömlik a peritoneális üregben. Semmi kétség, Einstein a hasi aorta aneurizmusának megszakadásától (törésétől) halt meg. Harvey ezután kiveszi a tüdőket, melyeket egy volt dohányoshoz képest meglepően rózsaszíníeknek talál; majd a veséket, a beleket stb. A munkának itt kellene végződnie. De Harvey nekilát a koponyának.
Nem tudja, hogy Einsteint el kell hamvasztani, ezért ügyel arra, hogy ne borotválja le a legendás fehér sörényt, megkönnyítendő a bebalzsamozók dolgát; és feltárja az agyat, mielőtt rendkívül elővigyázatosan kiveszi csontburkából.
Einstein életrajzírójának, Carl Seelignek, halála előtt néhány nappal megírta, hogy szeretné testét a tudomány számára felajánlani. Pontos utasítást azonban nem fogalmazott meg, tartva attól, hogy ez túl teátrális gesztus volna. Így aztán agyának eltávolítása egyedül Harvey ötlete volt, aki évekkel később ezt mondta: „Én csak annyit tudtam, hogy engedélyünk van a boncolásra, és úgy gondoltam, hogy az agyat fogjuk tanulmányozni”.
Szerény és normális
Harvey megméri az agyat: 1,23 kilogramm – ez épp hogy még megfelel egy ilyen „nagy” fejnek. Majd 10 százalékos formalinoldatot tartalmazó üvegbe teszi.Einstein halálának idején még élt az a fantazma, hogy egy zseni hatalmas homlokkal rendelkezik. Még hitték, hogy egy személy IQ-ja és agymérete közvetlenül összefügg egymással. Sőt, még a 90-es évek elején is komoly hívei voltak az elméletnek: Philip Rushton amerikai kutató például az amerikai hadsereg archívumából előszedett antropometriai adatokkal támasztotta azt alá. A másik hiedelem az volt, hogy a gyengébb nem képviselőinek agya kisebb a férfiakénál, és ez is bizonyítja szellemi alacsonyabbrendíségüket. E közhely egyébként az idegtudományt megalapító XIX. századi francia anatómus, Paul Broca öröksége. Őt elsősorban a beszédközpont helyének meghatározásáról ismerjük, de foglalkozott a két nem agytömegének összehasonlításával is, és azt találta, hogy a férfiak agya 181 grammal nehezebb.
Mi az igaz mindebből? Dr. Michael A. McDaniel, a Virginia állambeli Commonwealth Egyetem munkatársa több mint 1500 ember, és mintegy húsz korábbi tanulmány adatainak elemzése alapján arra az eredményre jutott, hogy a nagyobb agy statisztikailag szignifikáns, de ezen belül gyenge együtt járást mutat a jobb értelmi képességekkel. Ez azt jelenti, hogy bőven lehetnek ellenpéldák. Sokat emlegetik, hogy
Ivan Turgenyev agytömege 2012 gramm volt, Anatole France-é ennek alig több mint a fele, 1017 gramm – mégis mindketten rendkívül intelligensek voltak. És az ellenpéldák közt találjuk Einstein viszonylag szerény tömegí és reménytelenül normális agyát is.
Hans Albert Einstein, a fizikus első fia a boncolás másnapján, a New York Timesból tudta meg, hogy kivették apja agyát. Ezen megbotránkozva, felhívta és leszidta dr. Harvey-t. Emez bocsánatot kért, és jóhiszemíségét magyarázta. Azt mondta, hogy a boncoláshoz hozzátartozik az agy kivétele, és bizonyos esetekben megőrzése. Ő csak a munkáját végezte; és fogadkozott, hogy csak tudományos céljai voltak. Ha egy ilyen agyat tanulmányozunk, ettől jobban megértjük az intelligencia idegi-anatómiai alapjait, és az elhunyt zseniális ötleteinek titkaira is rájövünk. Harvey megígérte, hogy egy ilyen nagyszerí darab soha nem lesz publicitás tárgya a tudós körökön kívül. Hans Albert – miután valamennyire megnyugtatják, habár meg nem győzik – megadja utólagos hozzájárulását.
A dolgok ekkor kezdenek elmérgesedni; Harvey-ra erős nyomás nehezedik. Ennek hatására sajtókonferenciát hirdet április 25-ére, hogy megadja, milyen kutatási programot kellene elvégezni ezen az értékes relikvián. Ezt azonban lemondja, mivel Otto Nathan felháborodik e konferencia túlzott nyilvánosságán. Eközben az amerikai hadsereg is elkezdi követelni a zsákmányt; de Harvey kategorikusan elutasítja őket. Szó sem lehet róla, hogy kincséről lemondjon. Ő egyébként már elkezdett sertepertélni Einstein agya körül, amely két hét alatt vesztett 135 grammot, és állaga egyre inkább mozzarellára emlékeztetett. Az összes lehetséges szögből lefényképezi, lefesteti egy mívésszel, és felvágja az agyféltekéket 240 darab, körülbelül 10 köbcentiméteres blokkra; ezeknek feljegyzi az elhelyezkedését a kliséken, és átlátszó celloidinban tartja – amely lehetővé teszi a mikroszkópos vizsgálatokat.
Húsz év csend
Amikor Nathan érdeklődik, történt-e előrelépés, Harvey lehíti. Türelem… A mediatizált nyomás kezd visszaütni. A Harvey házaspár elválik, és Harvey doktor, akinek szakmai pályafutása ebben a pillanatban romokban hever, bizarr körülmények közt hagyja ott a princetoni kórházban betöltött állását 1960-ban, de persze nem felejti el dobozokba rejtve magával vinni trófeáját.20 éven keresztül senki sem beszél róla. Ugyan Otto Nathan időnként ír neki, de Harvey kitérő válaszokat ad. Egy fiatal újságíró a New Yersey Monthly-nál, Steven Levy – mára számos díjat elnyert, s a Newsweek magazin fő technológiai szerkesztője – Einstein agyáról akar írni, elindul a felkutatására, és Wichitában találja meg, 1978 tavaszán. A 66 éves Harvey beleegyezik, hogy fogadja, de nem nagy lelkesedéssel. Eleinte semmit sem akart elmondani, de végül elismerte, hogy nála van az agy – írja Levy a honlapján: Némi hallgatás után félénk hangján azt mondta nekem, hogy az agy ott van abban a helyiségben, ahol ülünk. Ki is keresett egy dobozt, amelyre az volt írva: Costa Cider, és kivett belőle két nagy üveget, amelyben a világot megváltoztató agy maradványai voltak találhatók. Bocsássanak meg, de ez majdnem egy vallásos élmény volt.
Levy cikke – My search for Einstein’s brain – 1978 augusztusában jelenik meg, s a média egyből ráveti magát Wichitára, ostrom alá veszi dr. Harvey házát, irodáját. A Science magazin fél oldalt szentel az ügynek: Brain that rocked physics rests in ciderbox. Az egész világból érkeznek levelek dr. Harvey-nak, amelyekben arra kérlelik őt, hogy legalább részben váljon meg kincsétől. A doktor ismét csomagol, elköltözik Westonba, Cansas Citytől északnyugatra, egy 1300 lelkes missouri faluba. Az ottani lakosok azonban hamar tudomást szereznek általános orvosuk kis titkáról, amelyet ő nagy óvatosan megmutat a helyi iskolásoknak. 1981. december 30-án Otto Nathan angyali türelemmel, ezredszer is emlékezteti ígéretére, hogy publikálja Einstein agyára vonatkozó munkáinak eredményeit. 1982 áprilisának elején Harvey megint úgy válaszol, ahogy szokott: nemsokára. Nathan postafordultával megírja neki, hogy most már tényleg kapcsoljon nagyobb sebességre.
Az elfeledett gliasejtek
Albert Einstein halála után 30 évvel Harvey végül engedelmeskedik. 1983 tavaszán elküld néhány agydarabot Marian Diamond professzornak, aki a kaliforniai Berkeley Egyetem neuroanatómusa. Ő észreveszi, hogy a bal alsó fali lebeny különlegesen magas számban tartalmaz gliasejteket. Ezek a sejtek alkotják az idegsejtek mellett az agy szövetét. Az alsó fali tekervények azért érdekesek Einstein esetében, mert ezt tekintik a matematikai és a térbeli gondolkozás székhelyének. Ez lenne Einstein zsenijének magyarázata? Diamond óvatos. Harvey-val együtt jegyzett cikke 1985-ben jelenik meg, egy nemrég indult szaklapban, az Experimental Neurology-ban.A megállapítás ugyan zavarba ejtette a tudományos világot, de csak egyszerí érdekességet láttak benne. Ma már világos, hogy a gliasejtek meghatározó helyet foglalnak el az emberek intelligenciájának fejlődésében: hiszen az ösz-szes faj közül az emberi agyban a legmagasabb az arányuk.
Röviden: minél élénkebb a szellem, annál gazdagabb az agy gliasejtekben.
Néhány év óta olyan adatok gyílnek, amelyek rehabilitálják az eddig figyelmen kívül hagyott agyi sejtek szerepét. A gliasejtek egyik fajtája pedig, a csillagsejtek (asztrociták) rendkívüli kommunikációs készséget tanúsítanak.
Az idegsejtekhez hasonlóan képesek az információ szállítására az agyban, így egyfajta kommunikációs hálót alkotnak, kiegészítve az idegsejtek hálózatát. Nekik köszönhetően agyunknak nem egy, hanem két módja is nyílik az információ továbbítására. Olyan ez, mintha két vasúthálózatunk lenne: egy a nagy sebességí közlekedéshez, és egy másik a hajtányokhoz. Idegi úton ugyanis az információk 100 000-szer gyorsabban terjednek, mint a csillagsejtek útján.
Gliasejtjeinek hála, a zseni agya egy ideje az agyi kommunikációval kapcsolatban rendezett legelitebb szimpóziumok vesszőparipája lett. Nem ritka már, ha azt látjuk, hogy ezen az agyon példálódznak, amikor bevezetnek egy-egy újító jellegí munkát, amely e sokáig alábecsült agysejtek szerepéről szól.
Mégis különleges?
Az agy évtizede, vagyis a 90-es évek közepén Harvey először gondolja úgy, hogy megválik attól, ami fétisévé vált, és néhány darabját átengedi Britt Andersonnak, az Alabamai Egyetem kutatójának. Anderson összehasonlítja kontrollagyakkal, és kideríti, hogy Einstein homloki agykérge némileg vékony volt. Ezt a megfigyelését közzéteszi, de minden különösebb visszhang nélkül. Egy másik írás: The exeptional Einstein brain, három évvel később jelenik meg a The Lancet-ben, a legnagyobb brit orvosi folyóiratban – és ez valóságos médiatornádót indít el.
1995 végén Harvey – aki több mint 80 évesen visszatért Titusvillbe – találkozott Sandra Witelson professzorral, a McMaster Egyetem neurológusával. Övé a legimpozánsabb agygyíjtemény, ha nem is az egész világon, de legalábbis Észak-Amerikában (35 férfi, 56 női agy). Ezekből aztán lehet összehasonlító vizsgálatokat végezni, ha valaki meg akarja ismerni az agy egyik vagy másik kulcsfontosságú részének használati utasítását. Az agyak mind olyan önkéntesektől származnak, akik neurológiailag, pszichiátriailag normálisak voltak, és kognitív képességeik megfeleltek a közönséges halandókéinak. Harvey és fiatalabb kolléganője közt megindul az áram, olyannyira, hogy a kezelhetetlen doktor 24 agydarabot bíz rá és asszisztensnőjére, Debra Kigarra.
Ez a kettős aztán igen hamar megtalálja azt az anatómiai furcsaságot, amely a Sylvius-árok hátulsó ágára vonatkozik; ez egy olyan barázda, amely az agy alapjából indul ki, és elválasztja a halántéklebenyt a homlok- és fali lebenyektől. Egy átlagos agyban ez az ág úgy 10 centiméteren át halad, és a fali lebeny középső részéig nyúlik be, részben kettéosztva a fali lebenyt. Ez az ág Einstein agyában szokatlanul rövid; így a két terület, amely általában szét van választva, találkozik, elősegítve a fali lebenyen belül az idegsejtek fokozott kommunikációját.
„A szokatlan anatómiai jellegzetesség magyarázhatja Einstein különleges gondolkodását" – állítja Witelson. Ugyanis éppen a fali lebenyekben van a matematikai okoskodás és a térérzék képességének székhelye.
Witelson és Kigar azt is kimutatja, hogy Einstein bal oldali fali lebenye ugyanolyan terjedelmes, mint a jobb – szemben az átlagos aggyal, amelyben a bal oldali fali lebeny kisebb, mivel összenyomják a nyelvben szerepet játszó szomszédos területek. Einsteinnél nem; ami magyarázhatja, hogy a fizikus nyelvi fejlődése is eltért a szokásostól. Ahogy egyszer mondta: „Szüleim aggódtak, mivel meglehetősen későn kezdtem el beszélni, ezért orvoshoz fordultak tanácsért. Nem emlékszem, pontosan mikor, de semmiképpen sem voltam már 3 évesnél fiatalabb… A későbbiek során sem váltam szónokká.”
Azonban nem volt diszlexiás, ahogy egyesek állítják. Már korán sokat olvasott, ami nem jellemző a komoly olvasási nehézséggel küzdő diszlexiásokra. Csupán 12–13 éves volt, amikor elolvasta Büchner Erő és anyag címí könyvét, valamint Kanttól A gyakorlati ész kritikáját. Ilyen szakszövegek a diszlexiások számára még az irodalmi míveknél is nagyobb problémát okoznak, a sok hasonló hangalakú terminus miatt. Ezzel együtt Einstein, saját leírása alapján, inkább gondolkozott képekben, mint szavakban, ami eltér az átlagostól. Tudományos gondolkodásáról szólva, ezt mondja: „a szavak nem játszanak benne semmi szerepet”, de a „többé-kevésbé tiszta, vizuális és muszkuláris képek” „asszociatív játéka” igen. A téri-vizuális elképzelést, a matematikai gondolkodást és a mozgásképzeteket a hátsó fali területekkel hozzák összefüggésbe.
Witelsonék utolsó fontos megállapítása: Einstein agyában nem található meg a parietális operculum – ez a struktúra a kézzel való megfogás, a tapintási felismerés mozdulatait ellenőrzi. Valószíní azonban, hogy Einsteinnél ezt a funkciót már korán átvette egy másik agyterület, hiszen nem mutatkozott hiányossága e téren, sőt amatőr hegedísként egész tírhető szintet ért el.A Lancet-ben Debra Kigar és megint csak Thomas Harvey által jegyzett cikk nagy vihart kavar. Az optimisták elkezdenek lelkesedni, hogy halála után 40 évvel végre megvan az anatómiai bizonyítéka annak, hogy Einstein és százmilliárd idegsejtje miért találhatta ki az egyenletek egyenletét, az E=mc2-et. Stephen Pinker (kognitív tudományok professzora, Massachusetts Institute of Technology) ezt írja a New York Timesban:
„Különös egybeesés, hogy az az agy, amely a lét, a tér és az idő, az anyag és az energia, a nehézkedés és a mozgás alapvető kategóriáit egyesítette, most abban segít minket, hogy a fogalmi kozmosz utolsó nagy dichotómiáját – az anyagét és a szellemét – egyesítsük.”
A kutatók többsége ugyanakkor kétségbe vonja, hogy mechanikus összefüggés volna az intelligencia foka, típusa és valamely konkrét agyterület szerkezeti jellegzetességei közt. Hiszen egy-egy intellektuális képesség több struktúrára és alstruktúrára épül, ezekből rengeteg van, és az idegsejtek közt üzenetek milliárdjai és milliárdjai cserélődnek minden másodpercben.
A modell
Dr. Mark Lythgoe kutató a Harvey által közvetlenül az agy eltávolítása után készített fényképek alapján megalkotta Einstein agyának életnagyságú modelljét. E fényképeken ugyanis megmutatkoznak a dimenziók, mivel ráccsal kalibrálták őket. Így sztereolitográfia neví, számítógéppel vezérelt lézeres modellezéssel lehetővé vált a modell elkészítése.Mindezzel együtt Lythgoe azt mondja, a tudósok és filozófusok legjobb szándéka ellenére sem sikerült eddig megmagyarázni a géniusz természetét, illetve Einstein rendkívüli kreativitásának titkát.Milyen kár, mondhatnák a neurobiológusok, hogy Einstein már nem él! Akkor alá lehetne vetni agyát annak a számtalan módszernek, amely az agyat míködésben látja: MRI, PET, magnetoenkefalográfia, bifotonikus mikroszkópia… El lehet képzelni, hogy életében a zseniális fizikus szívesen megengedte volna, hogy teszteljék – hogy agya kiszolgáltassa míködésének titkait a tudománynak.
Azonban hiába gyíjtött be az idegtudomány az utóbbi 30 évben látványos eredményeket oly sokféle területen, mint a molekuláris neurobiológia, a fejlődés-neurobiológia, a neuroanatómia, a neurofarmakológia, a neuroendokrinológia; hiába értjük jobban, hogyan beszélgetnek egymással az idegi hálózatok, és hiába állapítottak meg oksági kötelékeket klinikai jelek és bizonyos idegi együttesek vagy bizonyos kémiai hírvivők közt, még hosszú a megteendő út. Ha kéznél lenne egy ilyen nagyszerí agyi mechanika, az ünnep lenne a tudomány számára… §
- A felfedezés
Az illinois-i egyetem Beckman-intézetének egy pszichológuscsoportja William Greenough vezetésével a 90-es évek óta tanulmányozza a patkányok csillagsejtjeit. Egy kísérletsorozatban fiatal rágcsálókat három csoportba osztottak. Az első csoport tagjait egyesével helyezték el a ketrecekben. A másodikban a csoport együtt maradt. A harmadik is, de itt a csoportnak sokkal izgalmasabb élet jutott: olyan helyre kerültek, amely nekik szinte vidámparknak tínhetett, színes, szórakoztató tárgyakkal, különféle lépcsőkkel, csúszdákkal.Később azt a meglepő eredményt kapták, hogy a harmadik csoportnál az agykéreg tömege jóval nagyobb lett, miközben az idegsejtsíríség csökkent: mintha az idegsejteket kiszorították volna a csillagsejtek. Vagyis az új szituációhoz való alkalmazkodáskor előtérbe léptek a csillagsejtek. Ugyanezt az eredményt kapták intenzív akrobatikai képzésnek alávetett állatoknál is. Ezen adatok arra utalnak, hogy a csillagsejtek közremíködése főként a tanulás, az új környezet felfedezése vagy egy ismeretlen feladat időszakában érvényesül.
- Hagyaték…
1997 elején Michael Paternity író elmeséli, Driving Mr. Albert címí könyvében, hogy rábeszélte dr. Harvey-t: látogassa meg Kaliforniában Evelint, Einstein unokáját, miközben kocsijuk – melyet erre az alkalomra béreltek – csomagtartójában elvitték az évszázad agyának néhány darabját, dobozokban. A San Francisco környékén lezajlott találkozás semmit sem eredményezett. A Paramon Pictures filmkészítő társaság tervbe vette, hogy e Road Trip Book-ból filmet forgassanak, Harvey szerepében Paul Newmannel, de a jó doktor, akinek a könyv nem tetszett, és akit a pénz soha nem érdekelt, udvariasan elhárította az ajánlatot. 1998-ban elhatározta, hogy értékes kincsét dr. Eliot Kraussra hagyja, aki a Princeton Hospitalban kórboncnoki posztján sokadik utóda volt. Dr. Thomas Harvey 2007. április 5-én hunyt el, 94 éves korában. Utolsó éveiben nyugodtan pergette napjait Titusville-ben, természetesen továbbra is őrizve Einstein agyát…
- Az egész több, mint a részek összege
Az agyi képalkotás ma már lehetővé teszi, hogy egymás után derüljön fény a titkaira egy olyan szervnek, amely annyi idegsejtet tartalmaz, amennyi csillagot egy galaxis. Sokáig élt az elképzelés, hogy itt olyan gépről van szó, amely egymástól elkülönült rekeszekre oszlik: egyikben a nyelv, másikban az emlékezet, harmadikban az okoskodás és így tovább. Ezek a modulok. Ugyan igaz, hogy egyes agyterületek specializálódnak olyan feladatokra, mint a látás, hallás, sőt ezeken belül egyes agysejtcsoportok érzékenyek például bizonyos irányú vonalakra. Mégis, tudatos és tudattalan elmemíködéseink egységes egészet alkotnak. A mozgás, az érzelmi-hangulati élet és az értelmi folyamatok nem függetlenek egymástól: megvannak a saját jellemző agyterületeik, de olyanok is, ahol „találkoznak", kommunikálnak.Ráadásul az agy egyáltalán nem hermetikus, izolált biológiai szerv. Fejlődése, helyes míködése függ a külső-belső környezettől: másképp alakul, mint láttuk, a „vidámparkba" helyezett állatoknál (és embereknél), és másképp azoknál, akiknek csak egy cella jut osztályrészül. Ami a belső környezetet illeti, a mozgatószervek, a zsigerek és az immunrendszer egyaránt folyamatosan küldik jelzéseiket az agynak a szervezet állapotáról – amit különösen fájdalom, betegség, éhezés és hasonlók esetén lehet érezni, amikor a figyelem beszíkül, és a szárnyaló gondolatok átadják helyüket a túlélésre való összpontosításnak.Mindezek az Einstein agyáról kapott kép értelmezését is árnyalják. Fel lehet fedezni sajátságokat egyes agyterületeken, de ezek csak az egyes modulokról mondanak valamit, nem az egész agyról – pláne hogy az agy nem is választható el attól, ami valaha körülvette.
