Gátlástalan gátépítő

A Hoover-gát Amerika egyik leghíresebb jelképe. Amikor 1935-ben elkészült, ez volt a modern világ leghatalmasabb építménye. Nemcsak a világ legsúlyosabb és legmagasabb gátja, hanem a legnagyobb teljesítményí vízerőmíve is. Több mint 70 év elteltével a gát már nem az a csúcstartó szuperszerkezet, ami valaha volt. Építésének tanulságai azonban új óriás gátak sorát segítették létrehozni. Olyan gátakat, amelyek szélességben, magasságban és még teljesítményben is túltesznek híres elődjükön. &Aacutem a Hoover-gát még ma is igényt tarthat a leghíresebb, legismertebb és legnagyszeríbb gát címéreA Hoover-gát, ez a roppant betonépítmény a Mojave-sivatagban áll, Las Vegastól 48 kilométerre, délkeletre. Nevada és Arizona határán torlaszolja el a Black Kanyont, és állja útját a hömpölygő Colorado folyónak. A Hoover-gát korának legmerészebb és legtöbb technikai nehézséggel járó mérnöki vállalkozása volt. A maga idején egyértelmíen a legnagyobb kihívást jelentette, és még ma is a modern világ egyik legnagyobb vállalkozásának számít.

A gát 221 méter magas, az alapjánál pedig 201 méter vastag.

&Oumlsszesen 3,4 millió köbméter betonból épült. A világelső építmény megalkotása bámulatos teljesítmény volt, melyhez merészségre, bátorságra és a míszaki lehetőségek határait ostromló mérnöki fantáziára volt szükség. A Coloradót elzáró gát kivitelezése egész sor míszaki akadály megoldását igényelte. Többen állították, hogy megépítése lehetetlen.  Az USA délnyugati részét átszelő Colorado a világ egyik legerősebb sodrású, legkiszámíthatatlanabb folyója. Minden tavasszal kilépett medréből és súlyos árvizeket okozott, amelyek elpusztították a termést, sok ember megélhetését téve kockára. A kormány úgy döntött, hogy gátat építtet ide, nem is akármilyet, hanem a valaha épített legnagyobbat. A szupergát nem csak az áradásokat tarthatná kordában, de a folyó roppant erejét is igába fogná, hogy otthonok ezreit lássa el árammal. Helyszínként a mérnökök a Black Canyont, ezt a folyó által vájt, 244 méter mély völgyet jelölték ki. A Black Canyon a sivatag közepén található. Nem volt helyi munkaerő, infrastruktúra és közvetlen közlekedési útvonal. Nehéz lenne elhagyatottabb helyet találni a világ egyik legmerészebb mérnöki vállalkozásához. Két érv azonban mellette szólt. 48 kilométerre onnan a vasút egy kis állomáson haladt keresztül. A neve Las Vegas. Ma a világ szerencsejátékosainak fővárosa. A vegasi vasút létfontosságú ellátási vonalat jelentett. A folyásiránnyal szemben pedig tágas sík vidék terült el, amely ideális helye lehetett Amerika legnagyobb víztározójának.

Az építkezés 1931-tól 1935-ig tartott, a nagy válság kellős közepén, amikor a munkaképes lakosságnak legalább a negyede kétségbeesetten keresett állást. A Hoover-gátat örömmel fogadták, mivel sokuknak biztosított munkalehetőséget. Ahogyan az építkezés híre terjedt, bizakodó munkások ezrei özönlöttek családostól a Black Canyont környező sivatagba. A hivatalos bejelentést követő három hét alatt a helyi munkaügyi hivatal 12 ezer álláspályázatot kapott. A kivitelezőre kétségbeesett munkások kész serege várt. Habozás nélkül ki is használták őket. El kellett tírniük a szánalmas életkörülményeket, a szélsőséges időjárást és a mérgező füstöt.

112-en haltak meg közülük.

Az építők szík határidőkkel álltak szemben. A gátat hét év alatt be kellett fejezniük, anélkül, hogy túllépnék a 125 millió dolláros költségvetést.  Ez mai árfolyamon közel 1,7 milliárdot jelent. Hatalmas nyomás nehezedett rájuk. Ha a tervező és a munkálatokat irányító Frank Crownak nem sikerül tartatnia a határidőt és a költségvetést, akkor a vállalatának súlyos, napi 3000 dolláros kötbért kellett volna fizetnie. 1931 áprilisában megkezdődtek a munkálatok. A gyakorlatlan munkaerő hozzálátott, hogy alagutakat robbantson a kanyon tömör sziklafalába. Első lépésben kiszárították a folyómeder egy szakaszát, ahová majd a gát épül. Ennek érdekében a Coloradót el kellett terelni az építkezési területről. Négy, körülbelül 12 méter hosszú alagutat kellett fúrniuk, kettőt-kettőt a kanyon mindkét oldalán. Ezek szolgáltak a folyó elterelésére, míg két, sziklákból épült, ideiglenes jászolgát elzárta a természetes medret. Ezzel a módszerrel még senki sem próbálkozott ilyen óriási méretekben. Nem hibázhattak. A gondokat súlyosbította, hogy 1931 nyara a valaha feljegyzett egyik legmelegebb nyár volt. Júliusban a hőmérséklet a 49 fokot is elérte, ami súlyosan megterhelte a munkásokat. Kiszáradtak, és elgyötörte őket a forróság.

Az emberek évente csak három szabadnapot kaptak: karácsonykor, július 4-én és a munka amerikai ünnepén – mindig fizetés nélkül.

1931 nyarán a Hoover-gát építői négy alagutat fúrtak a Black Canyonnál, hogy eltereljék a Colorado folyását.
A hőmérséklet a járatokban veszedelmesen magas, 60 fokos értéket ért el. &Uacutegynevezett jégbrigádok álltak készenlétben, hogy jeges fürdővel kezeljék a kimerült munkásokat. Erőfeszítéseik ellenére a forróság 14 ember halálát okozta. A munkások életét az alagútban a szellőzés hiánya is veszélyeztette. Az állandó jármíforgalom miatt felgyülemlett a halálos szén-monoxid, és állandóan mérgezte az ott dolgozókat. A gáz egyre töményebbé vált az alagútban. Munkások tucatjai kerültek kórházba fejfájásos, hányásos, szédüléses tünetekkel. Frank Crowe lényegében azt tette, amiről úgy érezte, hogy meg kell tennie. El akarata végezni a feladatát az emberek szenvedése árán is. Nem egyszeríen ostromolta a határokat, gyakran át is hágta őket.

Még folyt az alagútfúrás, amikor fent a kanyonban is megkezdődött a munka. A falmászóként emlegetett embereké volt a legveszélyesebb valamennyi munkafolyamat közül. A munka testileg is rendkívül megerőltető volt. Több száz méterre ereszkedtek le a kanyon falain, hogy fúrással és robbantással eltávolítsák a veszedelmes, laza kőzeteket. Korszerí biztonsági eszközök híján a munka acélidegeket követelt. A lezuhanó sziklák és egyéb tárgyak miatt a falmászók naponta tették kockára az életüket. A leggyakoribb halálozási ok a lezuhanó tárgyak okozta sérülés volt. Az őket fenyegető veszély miatt a falmászóknak 40 százalékkal többet fizettek, mint a többi építőmunkásnak. Vakmerő mutatványaik nézők seregeit csalogatták oda a közeli Las Vegasból. Tény, hogy közülük többen cirkuszi artisták voltak, mielőtt munkát vállaltak a gátnál.

Az akadályok ellenére 1932. november 14-én elkészült a négy terelőalagút. A kitermelt sziklát a folyón feljebb és lejjebb szórták a Coloradóba, hogy kialakítsák a két ideiglenes jászolgátat. Ezek elzárták a víz természetes útját, így az az alagutakba kényszerült. Az ember, a történelem során először, megváltoztatta a hatalmas Colorado folyását. Frank Crowe szigora kifizetődött. Az építkezés első fázisa 18 hónap alatt, 10 hónappal a határidő előtt befejeződött. A Hoover-gát elképzelhetetlen lett volna az egyszerí alkotóelem, a beton nélkül. A betont már több mint 50 éve alkalmazták gátak építésére, de a Hoover-gát volt az első, amelyhez ilyen példátlan mennyiséget használtak fel. A Hoover íves súlygát. Ez a kivitel két mérnöki alapelvet alkalmaz. Először is, a szerkezetet a beton roppant súlya tartja meg a talajon. Másodszor, az ívelt forma átviszi a mögötte feltorlódó víz nyomását a kanyon falaira.

A terv azonban hatalmas kihívást is jelentett. Sohasem látott tömegí beton kellett hozzá. Egy ilyen méretí betongát építésénél az egyik legnehezebb feladat a megfelelő nyersanyagok felkutatása. Az USA nyugati partján nem volt ekkora mennyiségí cement, ezért Angliából, a Horn-fok megkerülésével kellett ideszállítani. Még a cementhez keverendő homok beszerzése is gondot okozott. 175 ezer tonnát kellett kitermelni a San Franciscó-i tengerparton, hogy 40 kilométerről uszályokkal és lovas szekerekkel az építkezési területre szállítsák.

&Oumlsszesen 3,4 millió köbméter betonra volt szükség. Ennyivel Lisszabontól Moszkváig le lehetne burkolni egy autópályát.  

Frank Crowe gondja az volt, hogy a gát túl nagy, ezért nem lehetett egyben kiönteni. Ha ezt tették volna, a beton még ma is kötne. Amikor a beton alkotóelemeit, a cementet, sódert, homokot és vizet összekeverik, egy vegyi reakció indul meg. Ez belső hőt termel, ami elnyújtja a kötési folyamatot, a beton lassabban szilárdul meg. Minél nagyobb a mennyiség, annál lassabban köt. Ha a hőt nem vezetik el, akkor repedések jelennek meg, amelyek gyengítik a szerkezetet. Crowe ezért úgy határozott, hogy a gátat egymásba ékelődő betontömbökből építi fel.

Ilyen hatalmas léptékben még senki sem építkezett betontömbökből. Valamennyi tömb magassága másfél méter, a szélességük és a mélységük viszont változó volt. A legnagyobb 7×18 méteres. Minden tömb oldala fogazott, amelyek összeillenek a szomszédos elemen lévőkkel. Amikor mindkét tömb megkötött, az illesztések közé cementhabarcsot préseltek. Ez tovább erősítette a szerkezetet. A kötési folyamat felgyorsítására Crowe egy bonyolult vezetékrendszert is tervezett, amelyet a betonba ágyaztak. A csövekbe szivattyúzott hideg víztől a betonkeverék lehílt és gyorsabban megkötött. Ezután Crownak a sivatagi napsütéssel kellett megbirkóznia. A külső hő hatására a beton száradni kezdet, még mielőtt a helyére került, ezért gyors megoldásra volt szükség. A beton szállításának gyorsítására kábelpályák és csigasorok bonyolult hálózatát építették ki. A kanyonon át, az építkezési terület felett kihúzott kábeleken hatalmas tartályokban mozgatták a betont, majd leeresztették a kiöntést végző brigádokhoz.

A szakadatlan utánpótlást biztosító keverőtelepekkel összehangolva olajozottan míködő gyártósort hoztak létre. A folyamat további gyorsítása érdekében Crowe versenyszellemet ébresztett a brigádokban. Ez is bevált. Volt olyan nap, amikor döbbenetes, 8000 köbméteres betonmennyiséget öntöttek ki. A határidő tartása érdekében az építőknek éjjel-nappal, egész évben dolgozniuk kellett. Egyik tömböt öntötték ki a másik után.A Hoover-gát építőinek életkörülményei olyan elviselhetetlenné váltak, hogy a kivitelező cégnek cselekednie kellett. &Uacutej várost kezdtek építeni a munkások elhelyezésére, ugyanolyan tempóban, ahogyan magát a gátat. Hat hónapon belül több száz családnak elegendő hajlék készült el. Boulder City tiszta munkástelepnek épült, családi házakkal, éttermekkel, templomokkal és szórakozóhelyekkel együtt. A munkások azonban nagy árat fizettek a jobb életkörülményekért. Lakbér fejében a heti fizetésük jelentős részét visszatartották, és visszafizették a vállalat kasszájába.

1935. január 31-ére készen állt az íves gát. A 3,4 millió köbméter beton már tündöklő építmény formájában kötött, eltorlaszolva a Black Canyont. A Colorado folyót több mint két éven át szorították ki természetes medréből, és terelték át a négy alagúton. A hatalmas acél zsilipkapukat leengedték, és elzárták velük az alagutakat, így a víz lassan kezdett feltorlódni a gát mögött.Eljött az igazság pillanata. Crowe és emberei éberen figyelték, amint a gátra nehezedő nyomás emelkedett. A tövénél a víz végül akkora terhelést fejtett ki, mintha öt elefánt állna egy ember fejére. A szerkezet minden hibája gyorsan felszínre kerülhet.  &Aacutem amikor a Colorado vize felemelkedett a gát mögött, a szerkezet szilárdan kitartott. Miközben lassan kialakult a Mead-tó, a gáton a két erőmível folytatódtak a munkálatok: egy a nevadai, egy az arizonai oldalon készült. &Oumlsszesen 17 generátort helyeztek el bennük, amelyek egyenként százezer otthon áramellátását biztosíthatják.

A kész gát annyi energiát termelt, mint egy kisebb teljesítményí atomerőmí. A víz bezúdul a beömlőnyílásokba, majd a gáton belül átömlik egy csőalagúton. Ennek a végén éri el és forgatja meg a turbinát, amely a generátort hajtja. Ez egy sor mágnest forgat egy réztekercs belsejében, és így áramot termel. A vezetékek a generátortól a villamos alállomásokig továbbítják az áramot. Ezalatt a víz átjut a turbinákon, és a folyó alsó szakaszába ömlik.
1935. szeptember 30-án Roosevelt elnök avatta fel a gátat. Sok ezren utaztak ki a sivatagba, hogy tanúi legyenek a történelmi eseménynek. Egy hónappal később az első generátor már teljesen míködőképes volt. Gyorsan követte a második és a harmadik. 1939-re az erőmí 704 800 kilowattos teljesítménnyel míködött, ezáltal lett a világ legnagyobb vízerőmíve. A bőséges elektromos energia átformálta az amerikai délnyugatot. Las Vegas és Phoenix az USA két leggyorsabban fejlődő városa lett.A Mead-tó, az erőmí erőtartalékának forrása, Amerika legnagyobb víztározója. 152 méter mély és 177 kilométer hosszú. Az óriási tó kialakulása hat évbe telt.

Olyan hatalmas, hogy miközben feltöltődött, a víz súlya egy sor apró földrengést okozott.

A víztározó és a gát együttes tömege 37 milliárd tonna, ami 18 centiméteres mélyedést préselt a föld felszínébe. Ma évente több mint 8 millió ember keresi fel a Mead-tavat, de kevesen tudják, hogy mi rejtőzik a víz felszíne alatt. Több mint 70 éve, amikor a tározó feltöltése megkezdődött, a gát építési területének nagy része víz alá került. A zavaros víz mélyén áll a gát sódertelepe. Egykor itt osztályozták a kavicsot méret szerint. Óránként 900 tonnával látták el a betonkeverő üzemet.A Hoover-gát kivitelezése hihetetlen módon két évvel, egy hónappal és 28 nappal a határidő előtt befejeződött. Ráadásul 15 millió dollárral a költségvetés alatt maradt. A beruházás teljes költsége 125 millió 392 ezer dollár lett. Mai árfolyamon ez mintegy 1,7 milliárd dollár. Bámulatos teljesítményért Frank Crowe, a főmérnök 350 ezer dolláros jutalmat, mai árfolyamon csaknem ötmilliót kapott.

Még ma is sok millióan zarándokolnak el évente a Mojave-sivatagba, hogy megcsodálják a gát méreteit és szépségét. A mérnökök is tudták, hogy alkotásuk különleges, ezért a Hoover-gát építése közben a turistákra is gondoltak. Egyetlen más gát sincs ilyen nagy gonddal díszítve. Az art deco olyan eleganciával és kecsességgel ruházza fel a roppant tömböt, amelynek azóta sem akadt párja. A gát építéséről szóló egyik híresztelés azonban azóta sem foszlott szét. Sokan hiszik, hogy munkások holtteste van a betonba ágyazva. Bár a gát építéséért 112 ember adta az életét, egyiküket sem az épületben helyezték nyugalomra. Emléküket viszont a mai napig is tisztelik.

11 kilométernyi felügyelő-alagút hálózza be a gát belsejét.

Ezeket azért alakították ki, hogy a beton szilárdsága folyamatosan ellenőrizhető legyen. &Aacutem ma, 70 év múltán, a szerkezet szilárdságának vizsgálatára tulajdonképpen alig van szükség. A munkások szakértelme és odaadása, a felhasznált beton kötése biztosítja, hogy a Hoover-gát szinte korlátlan ideig kitart. Szerkezetileg ma erősebb, mint amikor befejezték. A Hoover volt az első szupergát. Az egész világon forradalmasította a gátak építését. Lehetőséget és ösztönzést adott a szupergátak következő nemzedékének, hogy szélesebbek, magasabbak és hatékonyabbak lehessenek. §

  • Fítött beton, fagyasztott talaj
    A Grand Coulee-gát a Columbia folyón áll, Washington államban. Az Egyesült &Aacutellamokban ez a legnagyobb betonszerkezet. A gát több mint kétszer olyan magas, mint a Niagara-vízesés, hossza pedig több mint másfél kilométer. Megépítéséhez 9,2 millió köbméter beton kellett, a Hoover-gátnál felhasznált mennyiség csaknem háromszorosa. Ebből az Egyenlítőt kétszer körbeérő járdát lehetne építeni. 1933-ban, két évvel a Hoover-gát befejezése előtt kezdték meg itt a munkát. Az építőknek már a legelején súlyos nehézségekkel kellett szembenézniük.A legnagyobb gondot itt is a beton kiöntése jelentette. &Aacutem míg a Hoover építői a hőséggel küzdöttek, Washingtonban a jóval fagypont alatti, téli hideggel kellett megbirkózniuk. Az erős fagyban a beton is megdermed és megrepedezik. A megoldást ismét a Hoover-gátnál szerzett tapasztalatok adták. A Grand Coulee építése során 3200 kilométernyi csővezetéket ágyaztak a betontömbökbe. Amikor a téli hónapokban a hőmérséklet süllyedni kezdett, forró vizet keringettek a csövekben, hogy a betont mesterséges módon melegen tartsák. Nyáron hideg vízzel érték el az ellenkező hatást. A Grand Coulee puszta méretei is jelentős gondot okoztak. Az óriási talajmunka az egész területet és a munkásokat is kitette a földcsuszamlás veszélyének. A mérnökök ötletes megoldással álltak elő a talaj stabilizálására. &Uacutegy döntöttek, hogy 30 méter hosszú, 12 méter széles támfalat hoznak létre a talaj megfagyasztásával. Tíz kilométernyi vezetéket fúrtak be a domboldalba, majd túlhítött sós vizet szivattyúztak bele. Ettől a környező talaj megfagyott, és megvédte a lent dolgozókat. A Grand Coulee-gát végül 1941-ben készült el, éppen akkor, amikor az Egyesült &Aacutellamok belépett a második világháborúba.
  • Kirakójáték
    Az első betongátak egyike a Lower Crystal Springs-gát volt San Mateóban, San Franciscótól 24 kilométerre, délre. Amikor 1888-ban felépült, a legnagyobb gát volt a maga nemében. 47 méter magas és 183 méter széles. Egy Herman Schustler neví, nagyra törő német mérnök álmodta meg. A nyersanyag beszerzése után Schustler rájött, hogy gátját csak betontömbök egymásra halmozásával hozhatja létre. Ez újabb kérdést vetett fel: a tömbökből való építkezés számos vonal mentén meggyengítette a gát szerkezetét. A ránehezedő hatalmas nyomású víz megtalálná és kihasználná a leggyöngébb pontokat, és végül lerombolná a gátat. Schustler ezért egymásba ékelődő tömbök betonnal összetapasztott bonyolult rendszerét tervezte meg. Olyan volt, mint egy zseniális, térbeli kirakójáték.


  • Ha a fal átszakad
    A mérnöki számítási hibák borzalmas következményekkel járó katasztrófához vezethetnek. 1976 júniusában az idahói Teton-gát a víztározó első feltöltésekor átszakadt. Június 5-én, hajnalban a gát mögött feltorlódó víz nyomása túl nagynak bizonyult, és jókora rés nyílt a szerkezeten. A buldózerek azonnal nekiláttak, hogy betömjék a táguló léket. Ekkor újabb hasadék jelent meg. Kétségbeesetten szólaltatták meg a riadót. Egy órán belül bekövetkezett az elkerülhetetlen. Az egész gát leomlott, és Rexburg városára csaknem két méter magas vízfal zúdult. A 300 milliárd liter víz házakat és fákat sodort el, míg az egész várost el nem lepte. Estére a víztározó nagy része teljesen kiürült. A szerencsétlenség 11 ember életét oltotta ki, és csaknem egymilliárd dollár kárt okozott.


  • Nílust zabolázó 
    Harmincöt évvel a Hoover megépítése után egy másik gát Egyiptomban teremtett oázist a sivatagban. Az Asszuáni-gát Egyiptom déli részén áll, 179 kilométerre délre Luxor történelmi városától. A gát építkezése regénybe illő történet. A felhasznált nyersanyag elég volna 17 el-Gízai piramis felépítéséhez. A gát 111 méter magas és több mint három kilométer hosszú. Földből és kőből épült töltésgát, középen agyaggal kitöltve és betonnal burkolva. Egyiptom a Föld egyik legszárazabb és legforróbb országa, de a teljes országon végigfut egy gazdag erőforrás, a Nílus. A Nílus minden nyáron kiáradt, és termékeny iszapréteget rakott le a környező sivatagban. A gazdák jó hasznát vették ennek. Csakhogy kiszámíthatatlan volt, és amikor elmaradt az áradás, akkor aszály és ínség gyötörte a folyó mentén élőket. Az Asszuáni-gátat arra tervezték, hogy összegyíjtse az esős évszakban áradó vizet, és leengedje az aszályos időszakban. 1960-ban kezdtek dolgozni a gáton, de gyakori visszaesést okoztak a szovjet berendezések meghibásodásai. A gépeket inkább a szibériai viszonyokra tervezték, és a sivatagi hőségben sorozatosan felmondták a szolgálatot.

    Az akadályok ellenére 1964-ben, miközben az építkezés még folyt, a víz lassan gyílni kezdett a tározóban a gát fala mögött. &Aacutem az emelkedő víz ókori egyiptomi míemlékek százainak pusztulásával fenyegetett. Azonnal hozzáláttak a megmentésükre kidolgozott terv végrehajtásának. A régészekre aprólékos munka várt. Valamennyi míkincset gondosan, kőről kőre szétszedték, hogy egy magasabban fekvő helyen újra összeállítsák. &Oumlsszesen 23 nagyobb míemlék, köztük az Abu Szimbel-i híres templom került biztos helyre. Hat év alatt az új tó a látóhatárig terjeszkedett. A feltöltése 90 ezer embert tett otthontalanná. A gazdag, termékeny iszap, amelyet egykor évente szétterített az áradás, a gát mögött maradt. E miatt a környező földek kevésbé termékenyek, és a gazdák a történelem során először mítrágyák használatára kényszerültek. &Aacutem a most már szabályozott és megbízható vízellátás az életet jelenti a sivatagban. Az Asszuáni-gátnak köszönhetően az egyiptomiak már nincsenek a kiszámíthatatlan folyó szeszélyére bízva.