Csoportos taxizás indul New Yorkban

Ahhoz hasonló “csoportos taxizást” vezetnek be New Yorkban, amely Moszkvában már évtizedek óta ismert: egy taxiba ültetik az egy irányban haladó idegen utasokat.A New York-i azonban egy kissé el fog térni a moszkvaitól. Az orosz fővárosban a taxisok maguk gyíjtik össze az utak mentén integető utasokat, ezenkívül jól kiépített az olcsó útvonal-taxik hálózata is, amelyben kisbuszokkal szállítják az utasokat. A legnagyobb amerikai városban a két moszkvai rendszert elegyítve kísérleti jelleggel három előre kijelölt útvonal mentén indítanak csoportos taxizást, hagyományos sárga taxikkal.
A péntektől induló új rendszerben a taxik egyszerre legföljebb 4 utast szállítanak majd előre megállapított, 3 vagy 4 dolláros egységáron. Ez lényegesen olcsóbb, mintha valaki egyedül utazna egy taxiban. Az utasok – akik egy meghatározott állomáson ülhetnek be a kocsiba, egyelőre csak hétköznap reggelente 6 és 10 óra között – az útvonal mentén bárhol kiszállhatnak a taxiból.
Az egyéves kísérleti programban két útvonal a manhattani központi pályaudvaron ér véget. A jövőben, siker esetén útvonalakat létesítenének a Pennsylvania pályaudvarhoz, a La Guardia repülőtérhez és egy nagy buszpályaudvarhoz is.
Ez a fajta csoportos taxizás Washingtonban bevett gyakorlat, New Yorkban viszont eddig csak kivételes esetekben engedélyezték, például a 2005-ös közlekedési vagy a 2007-es taxis sztrájk idején.
Anyagilag az utasok és a taxisok is jól járnak; a Columbus Circle és a Grand Central Terminal közötti útvonalon például az utasok csak a rendes viteldíj felét, 3 dollárt fizetik ki, a taxis pedig tele kocsival, vagyis 4 utassal kétszeres díjat vághat zsebre.
Egy megszorítás van: a csoportosan taxizók nem mobiltelefonozhatnak az autóban.