&Uacutejraindítják a nagy hadronütköztetőt, hogy megfejtsék a világegyetem titkait

&Uacutejraindítják a napokban a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét.A világ eddigi legkomplexebb berendezése a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után röviddel uralkodó állapotokat hivatott újraalkotni.
Az LHC Genf közelében, a francia-svájci határon egy 27 kilométeres alagútban található. A berendezés segítségével a fényhez közeli sebességre gyorsítanak fel protonnyalábokat, majd ütköztetnek egymással. Ennek során új elemi részecskék jönnek létre, általában igen rövid élettartammal, amelyek tanulmányozásával az anyag tulajdonságait és a világegyetem keletkezésének titkait remélik megfejteni a fizikusok. A kutatók az univerzum 96 százalékát kitöltő sötét anyag és sötét energia természetét szeretnék megismerni, ám a legfőbb céljuk megtalálni az úgynevezett Higgs-bozont, amelyet gyakran "isten-részecskének" is neveznek. Peter Higgs skót fizikus 1964-ben jósolta meg a létét egy olyan részecskének, amely képes tömeget adni más részecskéknek, és feltételezése szerint végső soron lehetővé tette az univerzum létrejöttét.
Az első protonnyalábokat 2008. szeptember 10-én vezették körbe a húszéves munkával, 3,9 milliárd eurós (1055,5 milliárd forintos) költséggel megépült létesítményben. Kilenc nappal később rövidzárlat keletkezett, és elszivárgott 1 tonnányi a hítőrendszerben lévő héliumból, amellyel biztosítják az LHC míködéséhez szükséges 1,9 kelvines (mínusz 271 Celsius fokos) hőmérsékletet. A nagy hadronütköztetőt le kellett állítani.
Tizennégy hónapos szünet után tavaly november 20-án indították újra a berendezést, és a közel négyhetes üzemidő alatt egymilliónál több ütköztetést végeztek el. A protonnyalábokat rekordnak számító, 2,36 tetraelektrovoltos (1 TeV ezermilliárd elektronvolt) energiaszinten ütköztették; ez lehetővé tette a kutatóknak az adatgyíjtést, majd a berendezést tervszerí karbantartásra állították le.
"A hét első felében lesznek az első protonbelövések. A magas energiájú ütköztetéseket, vagyis a kutatóprogram tényleges újraindítása két, esetleg négy hét múlva tervezzük" – nyilatkozta James Gillies, a CERN szóvivője, hozzátéve, hogy minden a decemberben meghatározott ütemterv szerint halad.
A leállást arra használták fel, hogy felkészítsék a nagy hadronütköztetőt a magasabb energiaszinten való míködésre. Az eljövendő hónapokban 7 TeV energiával tervezik ütköztetni a protonnyalábokat, hogy az ősrobbanás utáni állapothoz közeli feltételeket hozzanak részre: az LHC másfél-két éven át míködik ezen az energiaszinten.
Az eredetileg tervezett 14 TeV energiaszint eléréséhez egy újabb hosszabb technikai leállás lesz szükséges valamikor a jövő év második felében.