Hét gonosz tér

Az utazás néha rejtélyes, néha idegtépő. Ha például a világ valamely paranormálisnak kikiáltott zónájába merészkedik, pontos képet alkothat arról, mit neveznek lélekfagylaló utazásnak. Kételkedik? Próbálja ki, s megrögzött szkeptikusként is egész testét átjáró borzongásban lesz része…

Bermuda háromszög
Se szeri, se száma, hány repülő, hajó és miegymás tínt el itt nyomtalanul. Nevezzék bárminek is – az &Oumlrdög Háromszögének, az Elveszett Tárgyak Lomtárának vagy a Balszerencsét Hozó Tengernek – az Atlanti óceánon a Bermuda, Puerto Rico és a floridai Fort Lauderdale által közre fogott háromszög már századok óta tonna számra nyeli el az arra tévedt objektumokat. S nincs rá magyarázat.

&Aacutellitólag Kolombusz Kristóf volt az első, aki érezte, hogy valami nincs rendben itt. Furcsa fényeket látott az égen és valamennyi iránytíje hirtelen összezavarodott. &Oumlreg tengeri medvék legendákat mesélnek azóta is halálos áradatról, metángázról, sárkányokról, tengeri szörnyekről és különféle átkokról. A rejtélyt csak növelte a csak kísértethajóként emlegetett Mary Celeste hajó esete: a háromszög területén bukkantak rá 1872-ben. Céltalanul bolyongott a tengeren – egy árva lélek sem volt a fedélzetén. A kapitány, a felesége, kétéves kislányuk és az egész legénység megmagyarázhatatlanul eltínt. 1945-ben az amerikai tengerészet öt sugárhajtású repülőgépe tínt el nyomtalanul s egyszerre. Hiába vártak rájuk az anyahajón. Az esetet súlyosbította, hogy a felkutatásukra küldött mentő repülő sem tért vissza.

Az eltínésekre adott magyarázatok többsége fantasztikus: a tér-idő kontinuumban repedés keletkezett, kapu nyílt egy másik dimenzióba…Atlantis elsüllyedt városa bocsát itt ki erős energiamezőt… motorhiba miatt itt ragadt idegenek a Háromszög mélyén gravitációt hatástalanító gépeikkel próbálják magukat megvédeni a kíváncsi földlakóktól…

A prózaian gondolkodók az eltínéseket míszaki hibával, az igazi és a mágneses észak közötti különbséggel (mely a Bermuda Háromszög egyik védjegye) a barátságtalan időjárási viszonyokkal, a zavaró óceáni gázokkal és a 900 m mély Puerto Rico-i árok együttes hatásával megmagyarázzák. &Aacutembár…ha félre is tesszük az idegenekről, az Atlantiszról és a gravitációt megsemmisítő berendezésekről szóló legendákat, a különös eltínések mégis csak folytatódnak, s ez önmagában is ijesztő.

Anglia körei
Egy négyzetméteren belül Angliában él a legtöbb királyi méltóság, és itt található azoknak a furcsa köröknek a kilencven százaléka is, amelyek szántóföldekbe maródva borzolják a laikusok és tudósok kedélyét. De figyelem, e fenti két tény nem függ össze…

Kezdetben nem sokan vetettek ügyet a Salisbury környékén felfedezett gabonakörökre, ám a múlt évzázad vége felé e furcsa jelenség egyre több helyen ismétlődött, s a körülötte dúló felhajtás végül egy míkorcsolya versenyhez kezdett hasonlítani. Felfedezték a Mandlebrot alakzatot, a Skorpió, az Aszteroida, a DNS dupla spirál alakzatot… Egy szóval a szántóföldek figyelői egyre inkább elemükben érezték magukat.

Aztán jött a nagy pofon. Két idős úriember , Jack és John és bevallotta, hogy ők készítették ezeket a köröket – viccből. (Fehérvár környékén ugyanezt tette egy évtizede két fiatal – a komoly ufonautológusokat kegyetlenül megtréfálva.) A kör-kutatók persze az öregeket tartották hazudozóknak. Két ilyen idős ember, állították, néhány egyszerí eszközzel aligha lett volna képes ily bonyolult matematikai alakzatokat létrehozni.

Ki tudja? Az azonban mindenki számára belátható, a két öreg nem lehet felelős a világ valamennyi szántóföldi búzakörért. Hát akkor ki készítette ezeket a furcsa formákat. Sokan a kis zöld emberkékre gyanakszanak. De mit keresnének a búzaföldeken? Talán gyorsasági versenyt rendeznek? Tudományosnak ható magyarázat is akad: e szerint ezeket a köröket egy olyan szokatlan időjárási jelenség okozta, mely az un. örvénylő plazmát kíséri. Ez egy tornádóörvény, de adódik hozzá némi elektromágneses töltés is, mely felelős lehet az ilyen körök megjelenését kísérő furcsa fényekért.

Bármi legyen is az oka e fura jelenségeknek, ha e tájra téved, feltétlenül időzzön el egy kicsit Stonehenge, Glastonbury és a Salisbury síkság vidékén, átélve e tér különleges auráját s megcsodálva a köröket. Ja, és ha Jack vagy John arra járna, adja át üdvözletünket…

A dogonok törpecsillaga
A mali sivatag szélén élő dogonok népe időröl időre különös ünnepet tartanak egy apró törpecsillag tiszteletére. Ez a pici, látszólag jelentéktelen kozmikus porszem határozza meg ugyanis a dogonok mezőgazdasági kalendáriumát.

Elképesztő, de tán igaz, a dogonok több mint 1 000 éve ismerik ezt a csillagot, használják a vetés és az aratás idejének meghatározására, ám a nyugati civilizáció csak 1970-ben fedezte fel, mikor megjelent a piacon a széles hatósugarú teleszkóp. A csillagászok Sirius B-nek, a dogonok Po Tolo-nak, azaz “egy csillag legkisebb magjá”-nak nevezik. (A Sirius B fénye hatezerszer gyengébb a Sirius A-énál, ennek az a magyarázata hogy a felszíne jóval kisebb. A Sirius B alig 47 000 km átmérőjû, azonban benne a Napnak megfelelő tömeg sírísödik össze. Ez azt jelenti, hogy a Sirius B minden köbcentimétere 37 kg tömegí.)

A törzsbéliek szerint egykor egy csoportnyi kétéltí földönkívüli ismertette meg őket a csillaggal. Az idegenek sokkal inkább hasonlítottak a halakhoz, mint az emberekhez, és az idő nagy részét vízben töltötték. A dogon mitológia szerint egy nap vissza fognak térni a földre, de már emberi alakban.

A szkeptikusok szerint a dogonok előrelátó csillagászati ismerete egy fajta látomás, mely utólagos bölcsességgel jár együtt: vagyis a csillag ismerete nyugati forrásokból fakad, és retrospektív került bele a dogon mitológiába. Annyi azonban kétségtelen: a dogonok kijelentései néhol homályosak, de sok bennük a telitalálat. Az ősöktől örökölt rajzaik alapján a Sirius A és B egymáshoz viszonyított mozgási pályáját a legkisebb tévedés nélkül napjainkban is bármikor megrajzolják Afrika száraz homokjában, és nem feledkeznek meg az "emmaya"-ról sem. A harmadik kisbolygóról, amit a tudomány Sirius C-nek nevez majd, ha rátalál a világírben, bebizonyosodva a  létezéséről. Mert hogy van egy harmadik bolygó is, azt a dogonok tudják. mi még nem.

Moais, Húsvét-sziget
Egy elhagyatott apró szigeten, az óceáni vizek közepén, pont a Baktérítő alatt békésen üldögél, háttal a tengernek egy csoport mogorva szemí óriás. Ezek a szobrok a Rapanui moais-k, a halott ősök képmásai, akik szigorú kocka fejjel vudu átkokat szórva ülnek a sziklákon. Hogyan kerültek ide? Hiszen a kisebbek is nyomnak vagy 14 tonnát, a legnagyobb, a 22 méter magas El Gigante pedig  140 tonnát.

Az archeológusok, történészek meg a professzionális bútorszállítók évtizedek óta vakarják a fejüket tanácstalanságukban. Egy csoportnyi megszállott, fizikai erőt nem kímélve, megpróbálta újrateremteni a rapanui környezetet. Húztak, vontak, káromkodtak, emeltek, vonszoltak, de nem sok sikerrel jártak…Némely misztikus gondolkodó szerint itt is a földön kívüliek hagytak nyomot maguk után. A bennszülöttek persze a saját magyarázatukat kedvelik: élt valaha egy rapanui ember, aki isteni hatalommal, mana-val rendelkezett és képes volt gyaloglásra késztetni a kőóriásokat. Ilyen egyszerí. Nem?

A jóllakott racionalisták szerint e szobrok elmozdításához nem kell más mint néhány emelőkar, egy csepp krumpliolaj meg némi szerencse….De most még ott állnak, egymás mellett s lenyígöző a látványuk, érezni, itt egykor egy gazdag és hatalmas kultúra népe élt. Vagy tán valahol s valahogy még élnek?

Drakula kastélya
Amikor B. Stoker megírta (1897) a Drakula címí klasszikus regényét, egy új mozi, a vámpírfilmek kategóriáját is megteremtette. Az eredeti vámpírok Transzilvániában voltak honos. Sápadt, unalmas lények voltak, akik féltek a sötéttől, és csak azért tértek vissza a sírból, hogy megöljék néhány családtagjukat.

De aztán jöttek az 1400-as évek és Vlad Dracul, Segesvár szülötte, majd Vlad Tepes (Drakula fia) könyörtelen kegyetlenkedésükkel bevonultak a népi mítologiába. Innen már csupán egy rövid lépés volt B. Stoker vérszomjas figurájáig… A Brassótól 30 kilométerre található tölcsvári kastély, a prospektusok Drakula vára a két Vlad közül egyiknek sem volt otthona. Az igen népszerí legendák, a szervezett túrák és a borsos belépőjegy árak ellenére sem. &Uacutegy tartják, hogy Drakula néhányszor megszállt itt, ám a kastély hangulata túl vidám ahhoz, hogy egy szörnyeteg fészke legyen.

Némelyek szerint Vlad valódi lakhelye a Bukaresttől félezer kilométerre, Arges völgyében álló fellegvár volt. Ha az utazó eltölt itt néhány órát egy tábortíz mellett, akkor biztos akad egy helybéli,  aki szaftos történetet idéz Vladról, amit is ükapja mesélt, ki Vlad Drakulával egy időben élt ezen a vidéken…

Roswell
Ha csak kiejti a száján az 51-es körzet nevét: Roswell – az X-akták hivői és az UFO-lesők azonnal összesereglenek. Roswellt ugyanis a földön kívüliek – Floridához hasonlatos – nyaralóhelyének tartják. Az egész 1947. július 12-én kezdődött. Vihar közeledett, a helyiek éles fényeket láttak a sötét égen, és a közeli radarállomás képernyőjén egy furcsa tárgyra lettek figyelmesek. Mindezt hatalmas robbanás követte.

Roswell városának ez volt az utolsó józan pillanata. A város polgárai közül szinte mindenki azt állította magáról, hogy látott egy repülő csészealjat. Roswell elkötelezett lakói szerint a titkos kísérleteiről és operációiról hírhedt 51-es katonai körzet vezérkara megpróbálja léggömbökről szóló tündérmesékkel leplezni az itt történteket. Mindeközben Jin T. Minh japán ufókutató nemrégiben megjelent tanulmányában nem kevesebbet állított, mint hogy a föld tíz leggazdagabb emberéből nyolc földönkívüli, s elődeik 1947-ben érkeztek a földre. Köztük a legismertebb a Microsoft atyja, Gates is. Bár ezt Bill tagadja. Annyi bizonyos, hogy az egykori porfészek, Roswell végül is jól járt az ide látogató zöld emberkékkel. Azóta turisták számára is érdekessé vált a vidék. S egyikük sem távozik üres kézzel. Hiszen “Láttam egy földönkívülit” feliratú pólóval gazdagabban térnek haza.

A múmia átka
Noha igaz, hogy Tutenkhamon sírjának  feltárását követően néhányan előbb haltak meg mint azt egészségük és koruk megkövetelte volna, ám aki felnyitotta a sírboltot, Howard Carter idős kort élt meg s természetes halállal távozott. A múmiát boncoló orvos, Douglas Derry pedig 87 évet élt.1922-ben az egyiptomi Luxor városa Indiana Jones féle sírfosztogatók marakodásától volt hangos. H. Carter azonban meg volt győződve arról, hogy van még egy érintetlen sír, amit még nem fedeztek fel, mégpedig, egy kevésbé ismert fáraóé, Tutenkhamoné.

Egy Lord Carnavon neví kétlábon járó bank automata pénzelte a kutatását, éveken át, egyre fogyó türelemmel. Végül 1922. november 4-én Carter és emberei rábukkantak egy sziklába vájt lépcsőlejáróra, mely Tutenkhamon sírjához, és az átok legendájának születéséhez vezetett.Amikor Carter és Carnavon átlépte a sírbolt küszöbét, elhaladtak egy a mészkőbe vésett átok alatt, amely hieroglifák akár így is értelmezhetők: „A halál sebes szárnyakon fog megérkezni ahhoz, aki megzavarja a király békéjét”.

Az átok és halál valóban gyors szárnyakon jött. Néhány hónappal később Lord Carnavon bogárcsípéses vérmérgezésben hunyt el. A legenda szerint, amikor meghalt Kairó összes fénye kialudt, kutyája megugatta a holdat, majd kimúlt. Carnavon két további rokona, Carter személyi titkára, Richard Bethell, és Bethell apja, Lord Westbury is rejtélyes körülmények között haltak meg. És most jön az igazi, megdönthetetlen érv: Carter kanári madarát lenyelte egy kobra, néhány nappal azután, hogy a sírt felfedezték, de még azelőtt, hogy felnyitották volna. Az összefüggés egyértelmí: a kobra a fáraók szimbóluma, a kobra megette a kanárit, ergo mindenki halálra van ítélve…Ezt hallván az ember szinte vágyakozni kezd az olcsó horrorfilmek éles logikája után.

(Annyit azonban már kiderített a tudomány, hogy a Tutenkhamon-sírt feltárók némelyikének betegségét és halálát valójában a sírkamrában belélegzett mikroorganizmusok okozták. És még annyit , hogy a múmia átkáról a régi egyiptomiak mit sem tudtak, azt ugyanis 180 évvel ezelőtt találta ki egy angol írónő. Jane Loudon Webb 1821-ben, Londonban tanúja volt annak, hogy múmiákat csavartak ki a gyolcsból. Az élmény az akkor 25 esztendős hölgyet tudományos-fantasztikus regény írására serkentette, amelyben egy dühös múmia új életre kelve megfojtott egy régészt…)