Rekordáras magyar festmények

Az egyetlen képért kifizetett legnagyobb összeg Magyarországon 10 év 4 hónap alatt 160-szorosára növekedett. Szakértők szerint az uniós csatlakozás miatt a mítárgyak árának további emelkedésével számolhatunk, különösen, hogy egyre több külföldi befektetőcsoport jelenik meg, amely védett az országból ki sem vihető festményeket is vásárol.

Minden egyes rekorder képnek külön története van – az egyiknek 90 év óta a hollétéről sem tudtak, a másikat csak most adta vissza a magyar állam a jogos tulajdonosának –, s ezt ugyancsak meg kell fizetni, hiszen minél többet tudunk egy alkotásról, annál nagyobb az adott mí értéke.  1998 október 5-én új árverezőház debütált a magyarországi mítárgypiacon, s rögtön megdöntötte a legmagasabb áron elkelt festmény rekordját: a B&AacuteV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. az év májusában tartott aukcióján Tihanyi Lajos Csendélet címí, 1,5 millió forintért kikiáltott kompozíciója 13 millió forintért kelt el. 

Ezt az összeget múlta felül öt hónap múltán 8 millió forinttal a Mí-Terem Galéria árverésén szereplő Rippl-Rónai alkotás, a Zorka kékköves gyírível (pasztell, papír – méret: 50×40 centiméter – jelezve balra fent: Rónai 16, jelezve jobbra fent: Zorka). Az igazsághoz tartozik, hogy Virág Judit és Törő István vállalkozásának ugyan valóban ez volt az első árverése, ám a Mí-Terem Galéria akkor már jó ideje foglalkozott festménykereskedelemmel, így kiterjedt kapcsolatrendszer fízte a gyíjtőkhöz. Mindemellett az időzítés is jól sikerült.

Ez volt az utolsó pillanat, amikor a piac még nyitottnak bizonyult egy új szereplő befogadására, mondja Virág Judit: A kisebb tételszámot meghirdető, ugyanakkor kvalitásos képeket felvonultató árverésekre alapoztuk tevékenységünket – a másoknál szokásos, háromszázat meghaladó tételszám helyett százötven tételt szerepeltettünk.

A 21 milliós zorka
A galéria semmit sem bízott a véletlenre, már az aukció előtt fél évvel több száz potenciális vásárlónak képeslapokon postázták a legjelentősebb festmények reprodukcióit, s a katalógust is jóval az eseményt megelőzően elkészítették. A sajtó is kellően beharangozta az eseményt, középpontba állítva a szenzációnak számító képet, reprodukciót is közölve róla. Az aukción a közönséget vonósnégyes muzsikája, pezsgő és üdítőital fogadta, s az árverés ideje alatt pincérek szolgáltak fel hísítőket.

Persze a kép állt a középpontban. Hogy egy festményért mennyit kérnek vagy fizetnek ki,  az objektív és szubjektív szempontok alapján dől el. Számít, hogy ki az alkotó, hogy életének melyik periódusában készítette a mívet, de ugyancsak jelentősen befolyásolja az árat a kép mérete és témája, illetve, hogy hány alkalommal szerepelt kiállításon, reprodukciója hányszor jelent meg különböző kiadványokban. A szóban forgó festmény esetében ezek a paraméterek  kifogástalannak bizonyultak. Rippl-Rónai József (1861-1927) a legkeresettebb, legdrágább magyar festők egyike, akinek Nő virággal címí munkáját a Sotheby’s az egyik New York-i aukcióján úgy ítélte meg, hogy 15 ezer dollár alatt nem érdemes eladni, a kép értéke 20 ezer dollár, ám  a licit következtében végül 105 ezer dollárért adta el ugyanabban az esztendőben, amikor a Mí-Terem Galéria a Zorka portrét árverezte. A Zorka kékköves gyírível az érett mívész alkotása, s nem egy ismeretlen modellt ábrázol, hanem Bányai Elzát. Minél több adat ismert egy képről, annál nagyobb iránta a bizalom.

A kompozíció 1916-ban készült, a festő Zorka ciklusának egyik legkorábbi darabja. Ismeretségük kezdetén, 17 évesen látható rajta a modell, aki ugyanabban a vörös, füles fotelben ül, mint 1919-ben, a mester által róla készített utolsó olajképen. A festményt az árverésig tíz alkalommal tekinthette meg a közönség kiállításon, legelőször   1917-ben, s a mívész életében összesen ötször. Az árverésig hét kiadványban ábrázolták vagy írtak róla. A védett kép – amely korábban több címen is szerepelt (Didergő lány kék gyírível, Zorka, Zorka boával, Kékköves nő, A kékgyírí, A kékgyírí és a kék róka) ráadásul érintetlen állapotban maradt fenn.

A festmény iránti vonzalmat tovább erősítette, hogy a Magyar Nemzeti Galéria 1998 tavaszán és nyarán gyíjteményes kiállítást rendezett Rippl-Rónai munkáiból, amelyen az árverésre adott kép is szerepelt. S nem sokkal az aukció előtt robbant ki a Rippl hamisítási botrány: az egyik árverezőház a mívész több képét is meghirdette – köztük a Zorka kékköves gyírível címí festményt is –, amelyekről kiderült, hogy hamisítványok. Ez is jó reklámot jelentett a Mí-Terem Galériánál lévő eredeti kép számára.

Ilyen előzmények után nem is csoda, hogy a Zorka kékköves gyírível 3 millió forintról indulva 21 millió forintért került új tulajdonosához. Az árverésen két olyan ember csapott össze, akinek nemigen számított a pénz, s az elszántabb vihette haza a mívet.

A 70 milliós parkban
Kevéssel több, mint két hónap elteltével a festményárverések közönsége újabb – ráadásul mekkora ! – csúcsnak tapsolhatott: a Kieselbach Galéria és Aukciósház 1998. december 11-én, a Vígszínházban megtartott rendezvényén Szinyei Merse Pál (1845-1920) Parkban címí festményét 70 millió forintért(!) ütötték le. Már a 15 millió forintos kikiáltási ár is csúcsnak számított, hiszen ennyiről még nem indítottak képet Magyarországon a II. világháború után. A rekordra lehetett számítani, hiszen szakértők leütési árként az összeg dupláját jósolták, s a sajtó ismét nagy teret szentelt előzetesen – és érthetően utólag is – az eseménynek.

Egy festmény akkor képes magas áron elkelni, ha jelentős mívésztől származik, tartja Kieselbach Tamás mívészettörténész, galéria és aukciósház tulajdonos:  Már pedig Szinyei az egyik legfontosabb magyar festő, azon kevesek egyike, kinek nevét már évtizedek óta számontartja a nemzetközi míkereskedelem és a szakirodalom egyaránt. Ha megjelenik egy könyv a XIX. század festészetéről vagy az impresszionizmusról, abban Munkácsy és Szinyei mívei mindig szerepelnek. A Parkban (olaj, vászon – méret: 175×160 centiméter – jelezve jobbra lent: Szinyei) 1910-ben készült, a sikerekkel övezett életmí érett korszakában.

 „Ha valaki, akinek szeme meglátja és meghatottan élvezi a valóban szépet, benyit a Mícsarnok téli kiállításának első nagy termébe, egy ragyogó vászon ejti hatalmába tekintetét és nem láthat egyebet annál a diadalmas színpompánál, amelyben Szinyei Merse képéről a májusi természet egész gyönyöríséges költészete a maga igazságában, nagyságában és szépségében ragyog ránk”,  írja a Magyar Figyelő 1911. február 1-i számában Tisza István, Magyarország akkori miniszterelnöke, akinek kezdeményezésére a mívész ezért az alkotásáért állami aranyérmet kapott.

A Magyar Nemzeti Galériában mindössze három  nagy méretí Szinyei kép látható: a Majális, a Pacsirta és a Lilaruhás nő, ezért sokan csodálkoztak, hogy az intézmény elengedte az árverésre kerülő festményt, amelyet addig mindössze kétszer állítottak ki, s amelyről együttesen tíz alkalommal írtak illetve közöltek reprodukciót lapokban, könyvekben.

Az árverést szinte közvetlenül megelőzően, a Mícsarnokban megrendezett Antik Enteriőr ’98 címí rendezvényen a  festményt  annak a kiállítóteremnek a fő helyén szemlélhették meg a látogatók, amelyikben 1911-ben, nem sokkal elkészülte után először bemutatták. 

„Negyvenmillió fölött már többször is felhördült a terem. Több telefonos licitáló versengett a zsöllyében helyet foglalókkal, végül a terem győzött. A boldog nyertesek azon nyomban felálltak helyükről, és a hozzájuk siető pénzbeszedőknek ki is fizették az árverési járulékkal növelt vételár 20 százalékát kitevő előleget – 19 millió 600 ezer forintot” – számol be a Míértő hasábjain Bánó András az eseményről, amelyről a nemzetközi sajtó is cikkezett. Franciaországban még az esti tévéhíradók is közölték a hírt.

A Szinyei kép leütési ára kiszélesítette a festmények „árfolyamsávját”, hiszen ez a rekord ugyan négy éven át megdönthetetlennek bizonyult, de viszonyítási alapot jelentett. Az emberek bátrabban mertek vásárolni, így elszaporodtak a több 10 millió forintos leütési árak, 2001. decemberében pedig Vaszary János Dinnyés csendélet címí festményéért 60 millió forintot fizettek ki. Idő kérdése volt, hogy a licitálók mikor adják át a múltnak a megdönthetetlennek vélt rekordot.

A 80 milliós nakonxipán
Négy esztendeig kellett erre várni, ám akkor felpörögtek az események. 2002. december 6-án a Kieselbach Galéria 15 millió forintról indította Gulácsy Lajos (1882-1932) Nakonxipánban hull a hó címí, 1910 körül készült festményét.  A Nakonxipánban hull a hó címí kompozíciót fél évvel az árverés előtt kezdtem felépíteni, szerepelt a sajtóban, képeslapokon, s a szobámban volt kitéve, ahol gyíjtők is rendszeresen megfordultak, így alaposabban szemügyre vehették, idézi a történteket Kieselbach Tamás: Nagyon komoly tanulmány is született ihletett szerző, Molnos Péter tollából, a mívész levelezéseiből és baráti köréhez tartozó íróktól, költőktől vett idézetekkel

A festmény felülete kitínően illusztrálja festőjének különleges alkotói módszerét. A lebegő, tudatosan torzított formákat nem csupán ecsetjével alakította: ujjaival dörzsölte, sőt, az is jól látható, hogy egyes részletek esetében az ecset szárával is karcolta a felületet, írta Molnos Péter az említett tanulmányában.

Gulácsynak nagyon jelentős gyíjtői, rajongói vannak. A  kép értékét fokozta, hogy egykor a XX. századi magyar mígyíjtés egyik legnagyobb alakja, Oltványi-&Aacutertinger Imre gyíjteményét gyarapította. Nyolcszor szerepelt kiállításon – legutoljára Londonban –, hatszor reprodukálták, s hét ízben írtak róla különböző kiadványokban.

Nem csoda hát, hogy a gyíjtők annyira várták a képet, erre a licitálók száma s módszere enged következtetni. Akadt, aki csak 50-60 millió forint körül szállt be a festményért folytatott versenybe. Gulácsy egyik legjelentősebb mívét végül 80 millió forinton ütötték le.

A 95 Mmilliós régi instrumentumon…
&Aacutem ez a rekord mindössze 3 napig élt. A Mí-Terem Galéria december 9-én megrendezett árverésén ugyanis egy másik 1910 körült kézült Gulácsy kép, a Régi instrumentumon játszó hölgy (olaj, karton – méret: 97×68 centiméter) 28 millió forintról indulva 95 millió forintért váltott tulajdonost. 

Míg a Nakonxipánban hull a hó számos esetben szerepelt tárlaton, a Régi instrumentumon játszó hölgy csak egyszer, 1912-ben volt látható kiállításon, s ezt követően eltínt. Meg lehetett tekinteni fekete-fehér reprodukción, amely három könyvben is megjelent, de színek nélkül, amint Szabadi Judit írja, "a festmény olyan volt, mint egy héjában is ínycsiklandozó, ám feltörhetetlen mag, és ugyan ki tudta volna megmondani, mi van a belsejében". Senki sem esküdhetett meg arra, hogy a kép még egyáltalán létezik, nem pusztult el a múlt század vérzivataros esztendeiben.

Kivéve a tulajdonosokat. Mert a kép vagy kilencven éven át üveg nélkül porosodott egy orosházi lakás falán, s a csodával határos módon teljesen ép maradt, csak a portól kellett megtisztítani. Egy ilyen festmény megkerülése igazi szenzáció. Felbukkanása után a szakhatóság védetté nyilvánította.

A Míértő főszerkesztő-helyettese, Berényi Péter  így számol be az aukcióról: „A csúcsbeállítás alig egy perc alatt megtörtént – szabályos licitlépcsőkkel, miközben a közönség lélegzet-visszafojtva figyelte az ötmilliós ugrásokat. Ekkor azonban szabálytalan ajánlatok következtek, melyek egy-két millió forinttal emelték csak a licitet. Ez tovább fokozta az izgalmat, mivel a mobiltelefonjával a közönség soraiban helyet foglaló közvetítőnek időre volt szüksége, hogy ismertesse a helyzet állását és felhatalmazást szerezzen a további küzdelemre.

Vesztett! A saját nevében licitáló nyertesnek a 95 millió forint leütési ár plusz 20 százalék (azaz 114 millió forint) átutalását követően már csak a kép elszállítását kellet megoldania. A küzdelem végén aukciókon még nem hallott tapsvihar tört ki. A vevő(k)ről mindössze annyi tudható, hogy mindkét Gulácsy-mí új tulajdonosa magyar és a képek az országban maradnak.” Virág Judit maga is úgy ítéli meg, hogy az akkor példátlannak számító ár a három nappal korábbi árverés Gulácsy-kép szereplésének is köszönhető.

A 160 milliós baba látogatói
Négy hónap elteltével ez a rekord is megdőlt, méghozzá alaposan: 2003. április 12-én (az uniós népszavazás napján) a Mí-Terem Galéria elárverezte Munkácsy Mihály (1844-1900) A baba látogatói címí festményét. A míremeket 60 millió forinton hirdették meg – ez megint csak rekord –, s 160 millió forintért vihette haza újdonsült tulajdonosa. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen nem minden nap kerül árverésre festmény a Magyar Nemzeti Galéria faláról.

A képet 1879-ben festette a Párizsban élő mívész, aki az előző évben a Milton az "Elveszett paradicsom"-ot diktálja leányainak címí kompozíciójával elnyerte a Párizsi Világkiállítás nagydíját. A baba látogatói amint elkészült, rögtön magántulajdonba került: az amerikai Henry Hilton mígyíjtő vette meg. Vélhetően az 1920-as évek második felében vásárolta meg Wertheimer Adolf, a jól ismert mígyíjtő. Tőle vette meg Vida Jenő, a két világháború közötti korszak ipari és pénzügyi életének egyik meghatározó személyisége, a Magyar &Aacuteltalános Kőszénbánya Rt. vezérigazgatója. S 1944-ben kölcsönadta négy legszebb Munkácsy képét – köztük A baba látogatóit  – egy múzeumi  tárlatra.

A kiállítás március 18-án zárt, s Vida a képeket néhány nap múlva akarta hazaszállítatni. Március 19-én azonban a német hadsereg megszállta Magyarországot, s a következő napokban a 72 éves Vidát elhurcolták, képei pedig a Szépmívészeti Múzeumban maradtak. Később – annak ellenére, hogy 1927 óta felsőházi tag volt – Auschwitzba deportálták, ahol 1945-ben meghalt.

A négy képet a múzeum egyéb anyagaival együtt beládázták, s az ostrom elől nyugat felé menekítették. A szállítmányt Linznél megállították az amerikaiak, majd a háború után visszaadták a magyar államnak. A baba látogatói a 9. számú "linzi" láda 12. számú tétele volt. A jegyzékben gondosan feltüntették, hogy a tárgy Vida Jenő tulajdona. A baba látogatói 10.038. leltári számon került be a múzeum nyilvántartásába, ahonnan 1957-ben tették át a Magyar Nemzeti Galéria állományába.  A külföldön élő örökösök   a nyolcvanas években hazalátogattak Magyarországra, s a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán felfedezték a Baba látogatóit, amely a család egykori szalonjának főfalán függött.

Ezt követően azzal fordultak a magyar államhoz, hogy a családi kollekció közgyíjteményekbe került darabjait szolgáltassa vissza. Évekig elhúzódó tárgyalások következtek, amelynek Görgey Gábor akkori kultuszminiszter vetett véget, aki precedens értékí személyes döntésével 2002. novemberében ünnepélyes külsőségek között a Nemzeti Galériában visszaadta az örökösöknek azt a négy Munkácsy-festményt – köztük A Baba látogatóit – amelyeket Vida Jenő 58 esztendővel korábban kölcsönadott a Szépmívészeti Múzeumnak.

A képeket védetté nyilvánította a szakhatóság, ami többek között azzal jár, hogy csak engedéllyel, s akkor is csupán átmeneti időre vihetők külföldre. Az örökösök úgy döntöttek, hogy A baba látogatóit árverésre bocsátjákSokan mondják, hogy ezt a festményt az árverezőháznak nem eladni volt bravúr ekkora áron, hanem megszerezni. A Mí-Terem Galéria egy korábbi kapcsolatának köszönhette, hogy hozzá került a festmény. Az örökösök jogi képviseletét ugyanaz az ügyvéd látta el, aki korábban az Andrássy család felkérésére eredménnyel járt el a magyar állammal szemben a hagyatékként a megbízókat illető festmények visszaszerzésének ügyében.

A jogász ekkor Virág Juditot kérte fel szakértőként, s amikor második restitúciós ügye is sikerrel zárult, vagyis Vida Jenő örökösei visszakapták a négy Munkácsy-képet, s úgy döntöttek, hogy a visszaszerzett tulajdont árverésre bocsátják, a Mí-Terem Galériát ajánlotta a tulajdonosoknak.

A baba látogatói (olaj, fa – méret: 110×149 centiméter – jelezve jobbra lent: Munkácsy M. 1879) az említett kiállítások mellett 11 kiadványban szerepelt. &Aacuterverése eddig példátlan számú érdeklődőt vonzott a helyszínre. A nagyobb hatás kedvéért a képet elsötétített teremben, pontfénnyel megvilágítva, Csajkovszkij népszerí b-moll zongoraversenyének kíséretében eresztették le a zsinorpadlásról. Az aukciót vezető Virág Judit elhagyta árverezői pulpitust, s a mí mellé állva vezényelte le a licitet, melynek végén kalapácsát a festmény keretéhez koppantva ütötte le a tételt.

Az 500 millióra várva
Hol vannak már azok az idők, amikor az árverések látogatói arról beszélgettek, hogy mikor éri el egy festmény ára a bívös 1 millió forintot? Erre 1992 novemberében került sor, amikor a B&AacuteV árverésén Csók István Míteremsarok címí festményét pontosan 1 millió forinton ütötték le. No de mikor következik be a 10 milliós határ átlépése? – tanakodtak ezt követően az érdeklődők és a szakmabeliek. 1996-ban ez a kérdés is eldőlt, amikor a Nagyházi Galéria és Aukciósház árverésén Munkácsy Kézimunkázó ifjú hölgy az ablaknál címí alkotása 12 millió forintért kelt el. Most megint lehet találgatni, hogy mikor fizetnek ki 200 milliót, 500 milliót egy mítárgyért…