Tudósközelben: Muszbek László akadémikus, orvos

A Nemzetközi Klinikai Kémiai Szövetségben az európai tagozat egyik vezetője, utóbb a világszervezet hét tagú vezetőségének tagja  
Nemzetközi Trombózis és Hemosztázis Társaság vezetőségi tagja
Európai Trombóziskutató Szervezet főtitkára
Több mint 140 tudományos publikáció, 11 könyv, illetve könyvfejezet, 4 szabadalom szerzője
Jelenleg miniszteri biztos, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökeként szerzett tapasztalatait is hasznosítva a magyar egészségügyi felsőoktatással foglalkozik

Díjak: Pándy Miklós Emlékérem (1989), Szentgyörgyi Albert díj (1994), Jendrassik Lóránd Emlékérem (1998), Hőgyes Endre díj (1998), Széchenyi díj (2003)   

– Orvoskollégái gyakran emlegetik rendkívüli energiáját. Hogy bírja ? Hány órát jelent ez naponta?

– &Aacuteltalában 12-14 órát dolgozom, legtöbb esetben a hétvége sem kivétel. Ha a munkanap olyan feladatokból áll, amit szeretek csinálni, akkor ez nekem nem munka, inkább élvezet. Azt szoktam mondani, van egy hivatásom és van egy foglalkozásom. A kutató munkát hivatásomnak tekintem,  a laboratóriumi diagnosztika pedig a foglalkozásom. A kettő persze számos szálon összefügg, de az utóbbinak külön szabályai vannak, más típusú hozzáállást igényel. Természetesen a laboratóriumi diagnosztika különböző területei szintén  nagyon sok örömet adhatnak, olykor a tudományszervezés, az egészségügyben végzett szervező munka is. Van olyan feladat, amit a szó rossz értelmében nevezek munkának. Azért tartom magamat szerencsésnek, mert életem nagy részében olyasmit csináltam, amit akkor is szívesen elvégeztem volna, ha nem fizetnek érte.

– Orvos édesapjának köszönhető az indíttatás, ez határozta meg a pályaválasztását?  

– Egyáltalán nem akartam orvos lenni, semmiféle elhívatottságot nem éreztem. Matematikusnak vagy fizikusnak készültem, csakhogy az apámnak, aki elég erős egyéniség volt, nem nagyon lehetett ellentmondani. Ragaszkodott az orvosi egyetemhez, így bizonyos kompromisszumok árán beleegyeztem, hogy oda jelentkezzek. Az egyezség úgy szólt, hogy ha nem kedvelem meg, később mégis átnyergelhetek matematikusnak. Az ellenállásom olyannyira nem színt meg, hogy harmadéves koromban – igaz, csak két hónapra – ott is hagytam az orvosit. Szüleim külföldi útját kihasználva sátoros gyalogtúrára mentem a Bükkbe, ahol eldöntöttem, hogy nem csinálom tovább, de aztán apámék előszedtek. Ismerősök jelezték nekik, hogy  miféle számízetésben  vagyok és gyorsan visszahoztak. Megbeszéltük, hogy végigcsinálok még egy évet.

Ekkor kezdtem tudományos munkát végezni, ami nagy szerepet játszott abban, hogy itt maradtam. Kétségtelen, hogy később, amikor a klinikumokkal találkoztam, a gyógyító munka szépsége is megérintett, elsősorban azonban a kutató munka vonzott és maradtam az elméleti tudománynál. Diákkörösként kerültem be egy kutató csoportba, amely kísérletes allergológiával foglalkozott. Szerettem volna minél szélesebb körí módszertani ismeretekre szert tenni, így Pécstől Budapestig mindenhová elmentem Magyarországon, ahol úgy gondoltam, hogy tanulhatok. Elsősorban a biokémiai, biofizikai technikák érdekeltek. A kísérletes allergológia mellett volt idő rá, hogy biokémiai kutatásokat is végezzek. Ez a kettősség aztán végigkísért egész életemben, mindig két témával foglalkoztam párhuzamosan.

– Meglehetősen tág a kutatási területe: trombózis és véralvadás, rákkutatás, laboratóriumi diagnosztika.

– A véralvadás csodálatosan szép folyamat: valami elindít egy biokémiai láncreakciót, a végén a vérlemezkék összecsapzódnak, a fibrin kiválik és egy trombus, vérrög keletkezik, amely normál esetben elzárja azt az érfal folytonossági hiányt, ami például sebzés  következtében alakul ki. Kóros esetben – anélkül, hogy az érfalban folytonossági hiány keletkezne – szintén megtörténik a vérrög képződés, csak nem megfelelő helyen és időben, ez eredményezi a trombózist. Abban a folyamatban, amit véralvadásnak nevezünk – és ami egyrészt jó, másrészt rossz – játszanak szerepet a véralvadási faktorok, köztük a 13-as, amely az egyik kutatási területem. Az alvadási faktorok általában abba az irányba hatnak, hogy megtörténjen a folyékony vér megszilárdulása. Ellentétben az összes többi alvadási faktorral, a 13-as nem ebben a folyamatban vesz részt. A veleszületetten 13-as faktorhiányos betegek súlyos vérzékenységben szenvednek.  Csecsemőknél akár halálos köldökcsonk vérzés jelentkezhet, nagyon gyakoriak az agyvérzések.  A faktorhiány sebgyógyulási zavarokat okoz és lehetetlenné teszi a terhesség kihordását. A faktorhiány diagnózisára megvannak az eljárások, a betegeken pedig pótló terápiával lehet segíteni.

– Ennek a betegségnek a genetikájával, genetikai diagnosztikájával is foglalkoznak?

– Olasz-iráni kollaborációban éppen most fejeztünk be egy munkát. Tíz iráni betegtől kaptunk mintákat, a genetikai ok felderítésében nagy előrelépés történt. Ezeknek a hiányoknak – adott esetben ritka hiányoknak – a kutatására intézetünkben külön munkacsoport alakult.Hemosztázis diagnosztikai laboratóriumunkat Európa szerte ismerik és használják. Más országokból is kapunk mintákat, a határon túlról is jönnek hozzánk betegek. Létrehoztunk egy hemosztázis ambulanciát, ahol az egész országból, sőt külföldről is fogadjuk a betegeket. Az Európai Trombóziskutató Társaságon belül míködik egy 13-as faktorral foglalkozó munkacsoport, elkészítettük a 13-as faktorhiányos betegek regiszterét.

– A véralvadásra  vonatkozóan vannak olyan genetikai változások, amelyek nem okoznak betegséget, de megváltoztatnak egy bizonyos betegségre való hajlamot. &Uacutegy tudom, ezzel is foglalkoznak.

– Van egy olyan mutáció a véralvadás 5-ös faktorában, amit a felfedezés helyéről Leiden mutációnak hívnak. Ezáltal a trombózishajlam jelentősen fokozódik, fiatalabb életkorban következhet be, gyakran többször ismétlődik, családon belül halmozódhat. Foglalkozunk ennek a mutációnak a magyarországi elterjedésével, amely a népesség mintegy tíz százalékát érinti. A 13-as faktoron belül is van egy ilyen mutáció, amely viszont nem fokozza a trombózishajlamot, hanem véd az infarktus ellen. Az utóbbi  időben munkatársaimmal azt derítettük ki, hogy milyen biokémiai elváltozást okoz ez a mutáció, és ez hogyan függhet össze a védő hatással.

– &Oumlnnek nagy érdeme, hogy nemzetközileg is standard laboratóriumot fejlesztett ki, a molekuláris biológiát, a genetikát a diagnosztika szolgálatába állították. Mit tud ez a laboratórium?

– Életem egyik nagy kihívása volt, amikor 1978-ban megbíztak a központi diagnosztikai laboratórium kialakításával. Ekkor kerültem ide a kórélettani intézetből. A mostani intézet akkor még két szobából állt, felszereltség gyakorlatilag nem volt.

– Erre utalnak, akik azt mondják önről, hogy a semmiből is aranyat tud csinálni?

– Kétségkívül nehéz, szinte lehetetlen feladatnak tínt, de akkori munkatársaimmal belevágtunk. Most, a laboratórium fennállásának immár a 25. évfordulóját ünnepelve azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy Magyarországon a legelső helyen áll, de Európában is ez az egyik legjobb diagnosztikai laboratórium. Megbízhatóan, pontosan tudjuk elvégezni a széles körí diagnosztikai vizsgálatokat, másrészt pedig diagnosztikai profilokat alakítottunk ki. Ezek segítségével egészen speciális   munkát végzünk nemcsak az egyetem, hanem a régió, sőt, az egész ország számára. Ilyen  a hematológia területén az áramlásos citometriás vizsgálat, ahol a leukémiák tipizálását, osztályba sorolását végezzük el, ami azért nagyon fontos, mert más a prognózis, mások az életkilátások a különböző típusok esetén és más a terápia is. Végzünk vizsgálatokat veleszületett anyagcsere betegségek, genetikai megbetegedések esetében, az endokrinológia, az onkológia területén, és még sorolhatnám.

– Ezek szerint a foglalkozásaként említett  laboratóriumi diagnosztikára is büszke lehet. Érdemes  Debrecenben tudósnak, kutatónak lenni?

– Más itt tudósnak, kutatónak lenni, mint mondjuk az USA Nemzeti Egészségügyi Intézetében, hiszen számos egyéb dologgal is kell foglalkozni, nehezebb megteremteni a lehetőségeket és maguk a lehetőségek is szegényesebbek. Ezzel Magyarországon számolni kell. Ha valaki nagyon eredményes kutató egy külföldi tudományos intézetben, nem biztos, hogy itthon is azzá tud válni. Fordítva nem nagyon igaz, hiszen aki Magyarországon eredményes, külföldön is maximálisan beválik. Ezért szoktuk azt mondani, ha valaki hazajön egy külföldi tanulmányútról, hogy várjuk meg a következő három évet, lássuk, hogyan boldogul magyar földön, mert ehhez plusz adottságok is kellenek.

A tudomány nemzetközi, tehát ugyanazon a versenypályán kell haladni. Csak éppen itthon a ránk nehezedő terheket is bele kell kalkulálni, mintha túlsúlyt cipelve próbálnánk célba érni egy futóversenyen. Többek között ez a magyarázata a 12-15 órás munkanapnak. Meggyőződésem, hogy nagyon sok múlik a témaválasztáson. Ha olyan témákra állna rá az ember, amit az Egyesült &Aacutellamokban dollármilliókkal vagy milliárdokkal támogatnak, ott nincs sok keresnivaló, nem lehet felvenni a versenyt. Meg kell találni azokat a témákat, amelyek kevésbé preferáltak, de a jövőben azzá válhatnak. Szerintem Magyarországon jóval intuitívabbnak kell lenni, jobb ötleteket kell hozni a kivitelezésben, rafináltabbnak kell lenni a versenyképességhez. Ami Debrecent illeti, ideálisak a lehetőségek a kutatásra. Az egyetem magas színvonalú, a campus egy helyen míködik, jók a kapcsolattartás feltételei.

– Amerikában nagy hatással volt önre a magyar származású Laky Kálmán professzor. Milyen iskolát jelentett ez?

– Először 1973-ban, Laky meghívására jártam a tengerentúlon, a Nemzeti Egészségügyi Intézetben voltam ösztöndíjas. Mesteremnek, sok tekintetben példaképemnek tekintem. Most állítottunk neki emlékszobrot Abádszalókon, ahol a gyerekkorát töltötte. Jó érzés volt végigmenni a róla elnevezett utcán. Kutatói egyénisége, lényeg-és problémalátása, emberi nagysága nagy hatással volt rám.

– És Szentgyörgyi Albert?

– Hála istennek, őt is jól ismertem. Először 1974-ben találkoztam vele, Laky vitt el hozzá, majd  haláláig kapcsolatban maradtunk. Szentgyörgyi alapítványa minket is támogatott, részt vettünk az úgynevezett falak nélküli laboratórium kialakításában. &#336t szintén csodálatos embernek tartottam, a bívköréből nehezen lehetett szabadulni.

-Ha már a mestereknél tartunk, ön egyike a Debreceni Egyetemen az iskolateremtő professzoroknak. Büszke a tanítványaira?

– Nagyon büszke vagyok. Számos tehetséges emberrel dolgozhattam, dolgozhatok együtt. Tanítványaim közül hárman már egyetemi tanárok, közülük egy – Fésís László – akadémikus. Ha az elnyert díjakat számba veszem, a Széchenyi díj és a Magyar Köztársaság Középkeresztje mellett az Obi Van lovagrend lovagja a legkedvesebb számomra, ami a debreceni diákok kitüntető elismerése, szeretetüket jelzi.

– Nemrégiben ünnepelte 60. születésnapját, amikor barátai, tisztelői Olaszországtól Svédországig egyaránt eljöttek, hogy felköszöntsék a meglepetés-partin.  

– Tényleg nagy meglepetés volt, hiszen szík körí baráti ebédre invitáltak a debreceni Városháza étterembe, ahol hirtelen nagy embertömeg kellős közepén találtam magamat. Nem nagyon szeretem az ünnepléseket, de ez valóban megható, kedves gesztus volt.

– &Oumlnnek a laboratóriumon kívül is van egy boszorkánykonyhája, nagy mestere a koktélok elkészítésének. Azt hallottam, hogy egyik korai amerikai útja alatt fizetését egy bárban egészítette ki, ott tanulta meg a csíziót. Ma is fejből tudja legalább 80-100 koktél receptjét.

– Talán még ennél is többet. Ez egyfajta hobbi, bár nem tudom annyit gyakorolni, mint szeretném. Kedvencem a  koktélok királya, a Bloody Mary elkészítésére van egy különleges receptem. Aki egyszer megkóstolja, nem is akar mást inni.