Einstein, a zseni

Albert Einstein zsenialitását nem szokták megkérdőjelezni. Időről időre azonban felröppennek a hírek arról, hogy diszlexiás vagy autista volt. Mit mutat az írása?A Nobel-díjas tudós életrajzából kiderül, hogy négyéves koráig nem tudott beszélni. Az is közismert tény, hogy diákként nehézségei voltak az olvasással. Napjainkban pedig az az „információ” terjed az interneten keresztül, hogy az Asperger-szindróma jellemezte a viselkedését, jóllehet az autizmus e formáját csupán 1944-ben – tizenegy évvel Einstein halála előtt – fedezték fel és nevezték el. Egyes pszichológusok ma mégis úgy vélik, hogy ez a személyiségzavar hozzátartozott e zseniális ember mindennapi megnyilvánulásához.

A valós és álhírek ellenére az tény, hogy huszonhat évesen megalkotta a speciális és harminchét évesen az általános relativitáselméletét, amelyekkel kiforgatta sarkaiból a tudományos világképet. Munkásságát még életében elismerték és a mai napig nem cáfolták meg. Kivételes tehetségéhez nem férhet kétség. Joggal kérdezhetnénk, hogy akkor mi dolgunk a botladozásokkal egy lángelme esetében? Milyen választ kapunk erre a kérdésre az írásanalízis segítségével?

A tudósírás
Alfons Lüke, nálunk is jól ismert grafológus írja az aláírással foglalkozó könyvében, hogy a zsenialitással nehéz dolgunk van. „Ezen a ponton mintegy érintjük a grafológia határait.” /89. oldal./ Vagyis fel tudjuk ismerni a kreatív tudóst, a nagyformátumú személyiséget az írás alapján, de a zsenialitásra nincsenek megfellebbezhetetlen jelzések.

Einstein írása rendkívül jó benyomást keltő, úgynevezett tudósírás. A kisméretí középzóna arra utal, hogy mindenkor a kutatás tárgyára koncentrált, mintegy háttérbe szorítva saját személyiségét. A kifelé irányuló alsó és felső szárak azonban messzi tájakra, mondhatni a végtelenbe való vágyakozásról árulkodnak. Sohasem lehetett elégedett az elért eredményekkel, mindig többet akart tudni a világról. &#336szinte vágy élt benne a megismerésre. Ezt mutatja többek között a jól olvasható, egyszeríen megformált aláírás, amely teljesen azonos a szöveggel.

Érdekes megfigyelni a sztenderdnél magasabban elhelyezett t betí áthúzását. Igényt tartott az önálló életvezetésre. Valószíníleg egész életében azzal foglalkozott, ami érdekelte: a világmindenség titkainak megfejtésével. &Oumlntörvényí volt, aki megengedhette magának, hogy a saját utján haladjon. Ilyen beállítottság mellett sokadrendí jelentősége lehetett számára annak, hogy a magatartásáról mit gondolnak a kortársak és az utókor. Mondanom sem kell, hogy sem az autizmusra, sem a dyslexiára utaló grafotípusokat nem találtam az írásban. Annál több a kimagasló értelmi képességeket mutató jelzés.

Zsenivé válni
Einstein egyszerísített írásából jól látszik, hogy mindig a lényegre koncentrált. Felesleges díszítések vagy hivalkodó cifrázások teljesen hiányoznak mind a szövegből, mind az aláírásból. Szintetizáló gondolkozásával nagy biztonsággal felismerte a jelenségek közötti belső összefüggéseket. Kiváló lényeglátó képességét megerősíti az alapvonalak közötti széles sortávolság is.

Ilyen jelzések láttán bizton állíthatja a grafológus, hogy a vizsgált írás magas fokú kreativitást mutat. Arra már kevesebb kollega vállalkozna, hogy a pszichológiai teszthez kapcsolódva megítélje a vizsgált személy intelligencia hányadosát. Annyi sok a kivétel pro és kontra, hogy lassanként átszivárog a szakirodalomba is az a gyakorlati tapasztalat, hogy az írás az IQ-t megbízhatóan nem tükrözi. Idekívánkozik az a megjegyzés, hogy az új keletí érzelmi intelligencia meghatározásával kapcsolatban jóval eredményesebben folynak a kutatások.

A zsenialitással hasonló a helyzet, mint az intelligencia hányadossal. Túl merész vállalkozás lenne, akár tíz-húsz írásjegy láttán kijelenteni a vizsgált személyről, hogy ő egy zseni. Létezik ugyan egy fordított h betít mintázó ékezet, amit a zsenialitás jelének tekintünk. Az oktatás során nagyon hálás téma ez: a hallgatók egy része felfedezi magánál az említett írássajátosságot. Kérdés, hogy valamennyien potenciális zsenik-e?

Einstein rendkívül magas színvonalú írásáról sem állapítható meg egyértelmíen a zsenialitás. A tanárom mondta egyszer, hogy olyan szintig tudunk egy írást minősíteni, ameddig magunk is elérünk. Eszerint az egyik zsenit egy másik zseni ismerné fel nagy biztonsággal. Mi, átlagos vagy átlagon felüli grafológusok arra vállalkozhatunk, hogy gazdag eszköztárunk segítségével kimutassuk a szellemi képességek meglétét vagy hiányát. Rávilágítsunk azokra a meglévő tulajdonságokra, amelyek alapján akár zsenivé válhat vagy elkallódhat a vizsgált személy. A többi a jövő titka, amit mások múltjából – így Albert Einsteinéből is – próbálunk kifürkészni.