Szent nők a középkorban

Férjes asszonyok, szüzességben élő házasok, apácák – egy a közös bennük: a Krisztus iránti szerelem és a fájdalom, amit e szerelemért magukra kényszerítenek… A XII–XIII. század fordulójára alapvetően megváltozott a szentség fogalma s köre: míg korábban a nők csak szízként és mártírként részesülhettek a szentségben, addig akkorra férjes asszonyként, sőt, családanyaként is szentté válhattak.A szentéletí nők vallásosságának középpontjába a misztika (Krisztus közvetlen megismerése) került. Kifejezetten keresték a testi szenvedést, s az aszkézis, az önostorozás, a böjt arra szolgált, hogy a maguk fizikai valóságában éljék át Krisztus szenvedéseit. Míg a férfiak taníthattak, prédikálhattak, gyóntathattak, részt vehettek az inkvizícióban és a térítésben, a nők számára mindez elérhetetlen volt. &Iacutegy saját testük gyötrése vált számukra a legfontosabb érdemszerző módszerré.

A változás kiindulópontja a laikus vallási mozgalmak és az eretnek katharok és valdensek által hirdetett eszme volt, miszerint az egyház közvetítő szerepe hiteltelenné vált, hiszen dúsgazdagon hirdeti a szegény Krisztus igéjét. Ennek a felismerésnek a nyomán jöttek létre a koldulórendek – a ferences és a Domonkos-rend –, melyek a társadalom problémáira, a szenvedésre, a betegségre azzal reagáltak, hogy vállalták az önkéntes szegénységet, a test sanyargatását, a világról való lemondást. Legendák szólnak arról, miként szenvedte el Assisi Szent Ferenc a testi gyötrődés legszélsőségesebb formáit a szolidaritás érdekében. Egyszer például egy tálból evett egy leprással, akinek a „teste merő seb és genny volt, s főleg, amikkel evett, ujjai csonkák voltak és véresek, úgyhogy ahányszor a tányérba nyúlt velük, vér folyt róluk bele” (perugiai legenda). A Szent Ferencet követő nők között egyenesen versengés zajlott a végletek túlszárnyalásáért. A legnagyobb híre Sienai Szent Katalin szenvedéseinek volt, aki, mikor egy asszony sebét ellátva lelkiismeret-furdalást érzett viszolygása miatt, megitta a sebből a gennyes folyadékot.

Erzsébet, a szerelmes
Az új típusú női szentség egyik első képviselője &Aacuterpád-házi Szent Erzsébet lett, aki férjes asszonyként, családanyaként válhatott szentté. II. András és merániai Gertrúd lánya 1207-ben született. Négyéves korában Türingiába küldték, mert eljegyezték Hermann őrgróf szintén Hermann neví fiával. A betegeskedő vőlegény azonban 19 éves korában meghalt, így némi huzavona után végül annak fiútestvérével, Lajossal kötötték meg a házasságot. Erzsébet ötéves volt, mikor elvesztette édesanyját, de csak 1222-ben, amikor utólagos nászútként Pozsonyba látogattak, tudta meg Gertrúd meggyilkolásának tragikus történetét. A királylányt német környezetben nevelték, hogy elsajátíthassa új hazájának szokásait, Erzsébet azonban nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a tipegő járást, s a táncnál jobban szerette a lovaglást.

Az érdekházasságok korában környezete azt is furcsállotta, hogy szerette a férjét: elkísérte a hosszabb utakra is, sőt, a kor etikettjére fittyet hányva, egy asztalnál evett vele. A boldog és örömteli feleség képe azonban nem illett bele az akkori, szízi erényeket dicsőítő vallási ideálba, a XVI. századi Érdy-kódex például már azt állítja, hogy Erzsébet, „ha szabad akarattyán járhatott volna, soha házasságnak terhét fel nem vette volna”. Később ezt már úgy magyarázták, hogy a királynő egyszerre, egy időben két férfit szeretett tiszta szerelemmel: Lajost és Jézust. A legenda szerint Erzsébet fölkelt néha éjszaka férje mellől, és a hideg padlóra feküdt, hogy Jézus közelségét érezhesse. Férje jelenlétében ragyogó ruhákban járt, de amikor Lajos nem volt otthon, rongyokba öltözött, kenyéren és vízen élt, gyakran megvesszőztette magát s a puszta földön hált, hogy másik szerelmének kedvezzen.

Lajossal való házasságából három gyermekük született, Hermann, Zsófia és Gertrúd. Erzsébet első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, a második gyermek után kórházat épített, ahol maga is segített a betegápolásban. 1225-ben, mikor Lajos II. Frigyes oldalán hadba indult, Erzsébet vette át a tartomány kormányzását, aki kinyittatta Wartburg éléstárait, és onnan élelmezte a szegényeket. A betegek és szegények gondozásával az udvari és a társadalmi konvenciókon túl a rákényszerített női szerep ellen is lázadt: a XIII. században ugyanis nők nem ápoltak betegeket, az a férfiak dolga volt.

Erzsébet újszerí viszonyt alakított ki a munkával kapcsolatban is. A középkorban ugyanis a lehető legnagyobb mértékben megvetették a kétkezi munkát (mivel az írás is annak számított: a nagy írók, teológusok is diktálták míveiket). Egy szolgálója visszaemlékezése szerint amikor az apjától érkező követ meglátta a rokkánál ülő Erzsébetet, megdöbbenésében keresztet vetett, és felkiáltott: Soha nem láttak még királylányt gyapjút fonni! Ráadásul Erzsébet nem egyszeríen a keze munkájából élt – amire Szent Ferenc is buzdította követőit –, hanem a rangját meghatározó társadalmi normákkal szembeszállva maga ápolta a betegeket, és dolgozott a szegényekért.

Lajos 1227. szeptember 11-én halt meg, mikor keresztes hadjáratba indulva egy járvány áldozatául esett. Szeptember 29-én született Gertrúd lányát már nem láthatta. Férje oltalma nélkül Erzsébet nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy napon észrevétlenül elhagyta Wartburgot újszülöttjével, majd két másik gyermekét is elhozatta. Fonással tartotta fenn magát, gyermekeit a megmaradt ékszereiből neveltette. Eckbert bambergi püspök fogadta be, aki az újraházasodást javasolta Erzsébetnek. II. Frigyes császár meg is kérte a kezét, ám Erzsébet visszautasította. 1228-ban lelki vezetőjét követve Marburgba költözött.

Marburgi Konrádot még Erzsébet házassága idején nevezte ki IX. Gergely pápa a szent gyóntatójává és hivatalos védelmezőjévé. A szerzetes szigorú lelkivezető volt, aki a kis hibákért is megostorozta Erzsébetet. Az asszony már 1226-ban ünnepélyes fogadalmat tett arra, hogy férje halála esetén alárendeli magát Konrád akaratának. Kapcsolatukat néhányan gyanúval illették, mire Erzsébet azzal felelt, hogy megmutatta kék-zöld foltokkal tarkított és véres lapockáját: íme a szerelem, melyben a szent paptól részesülök.

A szegényekért és elesettekért magát halálra dolgozó Erzsébet csak négy évvel élte túl férjét, 24 éves korában, 1231-ben, végkimerülésben halt meg. Szentté avatását azonnal kezdeményezték, melyet támogattak az őt korábban lekezelő rokonok is, akik ekkor ébredtek rá arra, hogy politikai céljaikat elősegíthetné egy szentté avatott kuzin, akinek terjedő kultuszát akár birtokaik gyarapítására is felhasználhatnák. Erzsébetet IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben.

Margit, az apáca
&Aacuterpád-házi Szent Margit IV. Béla király és Laszkárisz Mária bizánci hercegnő lányaként 1242-ben született. A hagyomány szerint szülei a dalmáciai Trau várában, a tatárok ostroma közepette fogadalmat tettek, hogy ha lányuk születik, Istennek ajánlják fel. A szerencse melléjük szegődött: Belső-&Aacutezsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna–Tisza táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva összegyíjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról.

A királyi pár betartotta ígéretét, így amikor Margit hároméves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben. Béla király, hogy közelebb tudja magához leányát, új kolostort építtetett a Nyulak szigetén, amely rövid idő alatt az ország egyik legrangosabb rendháza lett. A királyi példát követve a legelőkelőbb családok lánygyermekei lettek a kolostor első lakói, az uralkodó pedig mind a rendházat, mind az ott nevelkedő lányát elhalmozta ajándékokkal, melyeket Margit a szegények között osztott szét.

Atyja kétszer is fölkereste őt a kolostorban házassági ajánlattal, mindkét alkalommal biztosítva arról, hogy a felmentést Róma meg fogja adni, hiszen a kilátásba helyezett házasságok nagy politikai előnyökkel járnának. Az első kérő a lengyel király volt, a második Ottokár cseh király. Margit mindkettőt határozottan visszautasította. Ottokárral azonban – atyja sürgető kérésére – egy bemutatkozás erejéig hajlandó volt találkozni. A cseh király tudatta vele, hogy a rendi ruha ellenére is elbívölte őt, mire Margit felháborodottan úgy felelt, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer ilyen hítlenségnek kitegye magát. Az ő szerelme egyedül Krisztus volt. Hiába volt az atyai kérés, majd az erélyes fenyegetés, Margit kitartott az apácaélet mellett. Ekkortól romlott meg apjával való viszonya, és Béla már nem nevezte Margitot legkedveltebb gyermekének.

Margit gyakorolta a szentéletí hercegnők közül a legszigorúbban az aszkézist, s magára vállalta a legvisszataszítóbb betegségekben szenvedők szolgálatát. &Oumlnsanyargatásban még nagynénjén is túltett, így nem meglepő, hogy ő is fiatalon, alig 28 évesen végkimerülésben hunyt el. A kolostorban temették el, ahol egész életét töltötte, végakarata szerint fémpántokkal megerősített keményfa koporsóban. Szentté avatását testvére, V. István király kezdeményezte. Az 1276-os eljárás azonban nem vezetett eredményre, többszöri próbálkozás után végül 1943-ban iktatták a szentek sorába.

Kinga, a szemérmes
&Aacuterpád-házi Szent Kinga vagy Kunigunda IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot 1224-ben. Tizenegy éves volt, amikor édesapját királlyá koronázták és nagynénjét, &Aacuterpád-házi Erzsébetet szentté avatták. Kinga egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalommal életét Krisztusnak szenteli, a politika azonban közbeszólt. Először a lengyel Szalóme vetette föl a Boleszláv krakkói herceggel való házasság gondolatát az ötéves Kinga szüleinek. &#336k azonban hallani sem akartak róla. De mikor a tatárok támadása fenyegette az országot, a katonai segítség vált döntő szemponttá. Húgával, &Aacuterpád-házi Szent Margittal ellentétben Kinga meghajolt apja akarata előtt, így 1239-ben igent mondott a lengyel fejedelem lánykérő küldöttségének, és megkötötték a házasságot. Az ifjú lengyel királynét fényes diadalmenet kísérte Esztergomtól Krakkóig.

&Uacutej hazájába kerülve Kinga rávette férjét, hogy mindketten tegyenek tisztasági fogadalmat, és éljenek szízi házasságban. Innen származik Boleszláv neve előtt a Szemérmes jelző. A fejedelmi párt buzgó adományozási láz jellemezte – kezdésként teljes hozományukat Krakkó szegényei között osztották szét.Mikor a tatárok végigszántottak Lengyelországon, a királyi párnak menekülnie kellett. Kinga a tatárok elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától kérjen segítséget a nélkülöző lengyelek számára. Ekkor kapta ajándékba a máramarosi sóbányát. Jegygyíríjét lehúzta, s a birtokbavétel jeléül az aknába dobta. A legenda szerint, amikor 1251-ben Wielickában sóbányát nyitottak, az első sótömbben megtalálták a királyné gyíríjét.

Templomokat, kolostorokat, és kórházakat is építtetett. 1279-ben, negyvenévi házasság után eltemette férjét, majd kérte felvételét a klarissza apácákhoz. Ettől kezdve teljesen Krisztusnak szentelte életét. A nővérek hamarosan főnöknőjükké választották. 1292-ben halt meg 68 évesen. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta, XI. Kelemen pedig a lengyelek és litvánok védőszentjévé nyilvánította. II. János Pál pápa 1999. június 16-án iktatta a szentek sorába. §


  • &Aacuterpádok szent asszonyai
    Erzsébet, Kinga, Margit – magyar női szentek, akik az uralkodóház tagjai. A XIII. században a királyi család sarjai közt meglepően sok a szent életí hercegnő: egymás után bukkannak fel a szent testvérek, unokatestvérek, unokák és dédunokák. A szentségben valószíníleg a kiválasztottság jelét látták az egész családra vonatkozóan. Az origó Erzsébet, az ő szentségét értelmezhették családtagjai egy afféle családi karizma jeleként. A XIII. századi szent királynők egytől egyig szoros rokonságban álltak vele: testvérének, IV. Béla királynak a lányai, Szent Margit és Szent Kinga, anyai nagynénje, az őt tizenkét évvel túlélő Sziléziai Szent Hedvig, unokatestvérei, Csehországi Szent &Aacutegnes és Sziléziai Boldog Anna, testvérének, Kálmán hercegnek a felesége, Boldog Szalómé, végül saját lánya, Altenbergi Boldog Gertrúd mind az ő példáját követték.


  • A test kínjai
    &Oumlnostorozásban Margit volt a legszigorúbb, aki szinte öngyilkosságnak tínő vezeklő életet élt: a gyakori böjtök mellett a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatát is ő vállalta. Mikor kincsekre számítva halála után felnyitották ládáját, kínzóeszközöket: hegyes fogakkal kivert vasövet és borzbőrből készült fegyostort, valamint két pár vasszögekkel bélelt harisnyát találtak két vastagszövetí apácaköntöse kíséretében.


  • A test hatalma
    Némely források úgy tudják, Erzsébet órákkal halála után a középkori ereklyeőrület áldozatává vált: levágtak a körméből, hajából, darabokat szaggattak le a fátylából, ruhájából, sőt még a fülét és a mellbimbóját is megcsonkították. Később a Konrád által építtetett templomba helyezték át, ahonnan a császár megérkezése előtt kiemelték testi maradványait. A szerzetesek bíbor textilbe csavarták a testet, a fejet leválasztották, és a megmaradt lágyrészeket eltávolították, nehogy a fej látványa visszatetszést váltson ki a hívekből. A maradványokat fémkoporsóba téve visszahelyezték eredeti helyükre. Az ünnepség napján II. Frigyes császár csuhába öltözve, mezítláb ment Erzsébet nyughelyéhez, ahol koponyáját megkoronázta, majd egy aranytartóba helyezte. A maradványok az idők során eltíntek, jelenleg egyetlen hiteles Szent Erzsébet-ereklye sem létezik.

    Margit ereklyéit először a XV. században kellett a sírból eltávolítani, majd a török támadás idején, mikor az apácák elmenekültek a szigetről 1526-ban. Az 1713-as pestis alkalmával Pozsonyban hordozták körbe az ereklyéket, és nekik tulajdonították a járvány visszaszorulását. A magyar királylány földi maradványai végül II. József (1780–90) kolostorokat sújtó intézkedései nyomán tíntek el. II. József ugyanis feloszlatta a szerzetesrendek nagy részét, s elrendelte, hogy a fejereklyetartót olvasszák be a pénzverdébe, a fejereklyét pedig égessék el. A legenda szerint azonban a pozsonyi klarisszák utolsó priorisszája hamis csontokat adott megsemmisítésre, és megbízott egy kőmívesmestert, hogy tegyen szabaddá egy régi sírhelyet a kolostor kriptájában. 1782. április 5-én a priorissza ereklyéket, egyházi felszereléseket, iratokat és könyveket helyezett a kiürített fülkébe, melyet újra befalaztak. Ebbe a kriptába kerülhetett Margit fejereklyéje, esetleg más csontja is. Az épületet a több mint 200 év alatt többször tatarozták, de a csontokat máig nem találták meg.