Bismarck, a vaskancellár

Energikus és kitartó kancellárja nélkül az erőtlen I. Vilmos nem is álmodhatott volna a birodalmi eszme megvalósításáról. Bismarck hiányában ma egyszerí porosz királyként tartanánk számon.“Lemondott a vaskancellár. Otto von Bismarck, Németország kancellárja – az uralkodó külpolitikai tervei miatti tiltakozása jeléül – benyújtotta lemondását II. Vilmos császárnak.”“A császári trón mellett a kormányzást is kezébe vevő II. Vilmos császárhoz a katonák közelebb állnak, mint a politikusok – ezért menesztette Bismarck herceget.”

1890-ben a korabeli sajtó ilyen és ehhez hasonló címekben és sorokkal tájékoztatta a mívelt világot a 75 éves államférfi távozásáról.Bismarck egész politikai életmívének legfőbb célkitízése egy olyan gazdasági, politikai és katonai szövetség létrehozása volt, amelyben a vezető szerep Poroszországé.

E cél elérése érdekében köt emberi és politikai szövetségeket, melyek gyakran esnek áldozatul a nagy cél, az egységes német állam megteremtésének. Az annyira óhajtott birodalom 1871. január 18-án valósul meg – a már idősödő politikus életének valószíníleg legboldogabb pillanata ez. A tönkrevert ősellenség királyi fészkében, Franciaország talán legszebb kastélyában, a versailles-i palota tükörtermében, az egybegyílt szövetséges fejedelmek kikiáltják a II. Német Császárságot.

Vérrel és vassal
Bismarck széleskörí politikai kapcsolatokkal rendelkezik, kiterjedt és rendszeres levelezést folytat Európa valamennyi közismert politikai szereplőjével. Kitízött célja az egységes német állam megteremtése és megtartása – ennek érdekében azonban kíméletlen és könyörtelen.

Kezdetben Bismarck Ausztriát látja politikai céljai szempontjából legfontosabb ellenfelének. Már első politikai szereplése alkalmával, az 1847-ben, képviselőként elmondott beszédében fellép a német szövetségen belüli osztrák egyeduralmi törekvések ellen.

A ’40-es évek végétől a porosz király, IV. Frigyes Vilmos többször küldi Bécsbe, az Ausztria vámszövetségbe való felvétele ügyében folyó tárgyalások vezetésére. Ferenc József császár mindjárt első fogadtatása alkalmával hangsúlyozza Bismarck előtt, hogy Ausztria kitart a vámunió programja mellett. De Bismarck a hosszas tárgyalások alatt egy hajszálnyit sem enged abból az álláspontból, melynek célja a belépés megakadályozása. A német Zollvereinba való osztrák belépés az ő ellenállásán törik meg.

1864-1871 között háborúk sora követi egymást Dánia, Ausztria majd Franciaország ellen. Bismarck azt hirdeti, hogy a német területeket nem szabad elidegeníteni. 1863-ban a dán király Dániához csatolja Schleswig és Holstein hercegségeket. Az 1864. áprilisában emiatt kirobbanó háborúban az egyesült német fejedelemségeket és városokat Poroszország vezeti. A várható területi előnyökért Ausztria maga is beavatkozik a konfliktusba – s közösen néhány hét alatt megnyerik a háborút. A hercegségeket a két győztes felosztja egymás között. Bismarck ekkor már nyíltan vallja, hogy a porosz vezetésí német egység feltétele Ausztria háborús veresége.

A porosz kancellár gondosan készíti elő az Ausztria elleni háborút. Eléri Oroszország semlegességét – a cár ugyanis hálás a lengyel felkelőkkel szemben 1863-ban kapott porosz támogatásért. III. Napóleont sikerül meggyőznie, hogy csak az észak-német területeket akarja egyesíteni – a be nem avatkozásért Rajna menti területi engedményeket ígér (melyeket a győzelem után nem teljesít). Céljai elérése érdekében – konzervatív politikus létére – nem habozik, hogy felhasználja Ausztria ellen az olasz egységtörekvéseket és a magyar emigrációt. A német államok többsége azonban Poroszország ellen foglal állást. Poroszország erre a német szövetséget feloszlottnak nyilvánítja.

Az olasz szövetségesek gyors veresége után egész Európa a "vaskancellár" látványos bukását várja. Ezzel szemben a porosz seregek néhány nap alatt szétverik Ausztria német szövetségeseit, majd betörnek Csehországba. Königgrätznél a Benedek Lajos táborszernagy vezette osztrák főerők egyetlen nap alatt szétolvadnak. Európa csak most érti meg a Poroszországban végbement gazdasági és katonai változásokat. Bismarck enyhe feltételeket szab a legyőzött Ausztriának cserébe azért, hogy az hozzájáruljon egy új Németország megteremtéséhez (a Monarchia részvétele nélkül).

Poroszország a győzelem után ismét jó kapcsolatokat kívánt kialakítani az osztrák császársággal. Amikor Bismarck 1866-ban Vilmos királlyal bejárta a königrätzi véres csatateret, állítólag így szól Vilmoshoz: “a vitás kérdés el van döntve, most már az a feladat, hogy ismét megnyerjük az Ausztriával való régi barátságot”.

Bismarckban már az Ausztria elleni győzelem után megérik a francia háború gondolata. A beváltatlan ígéretek miatt III. Napóleon maga üzen hadat. Az 1870 nyarán kirobbant porosz – francia háborúban egyedül marad. A Sedannál bekerítetett francia csapatok kapitulálnak, és III. Napóleon maga is fogságba esik. Két nap múlva Párizsban kikiáltják a köztársaságot. Az egyesült német katonai erők azonban tovább folytatják a hadmíveleteket a francia köztársaság ellen. Az új cél már nem csak a Franciaország feletti győzelem, hanem Elzász – Lotaringia elszakítása és 5 milliárd francia frank hadisarc kivetése.

A német-francia háború lezajlása után Bismarck egész további külpolitikájának vezető gondolata egy Németország ellen irányuló hármas koalíció (orosz–osztrák–francia) kialakulásának meggátolása. Ezt a célt kezdetben tökéletesen biztosítottnak látja a három császár berlini találkozásával és szövetségével (1872. szeptember). Szeretné azt fenntartani, amíg csak lehet. Az európai hegemóniáért vívott harcban Bismarck később csak a Monarchiát és Olaszországot tudja szövetségesként maga mellé állítani.

A már idősebb Bismarcknak tulajdonítják a következő mondást: “Az ember a politikában megtanulja, hogy hiába sorolja magát a világ legokosabbjai közé, a következő pillanatban olyan tanácstalanná válhat, mint egy ijedt gyermek a sötétben.”

Bismarck és Vilmos
Bismarck írásában a porosz eszménykép jelenik meg: az elkötelezett és fegyelmezett ember, aki uralja az érzéseit és eléri a céljait. Egyenesen futnak a sorok a papíron, szabályosan sorakoznak a betík egymás után, mint egy menetoszlopban. Nem látható dőlés és méretingadozás, a szigorú önkontroll nem enged meg semmiféle kilengést. Vagy mégis? Vidám kis karikák fedezhetők fel a kancellár szövegében. Az írás úgynevezett felső zónáját díszítik és az intim szellemi szféra tartalmát jelölik. A karika ebben a szövegkörnyezetben arra utal, hogy titkos terveket, új elgondolásokat dédelget magában az így író ember. Az energiát árasztó írásképet látva semmi kétségünk sem lehet afelől, hogy a megálmodott ideák egyszer valóra válnak. Jól esik a szögessé formált írásképben kerekded formákat is látni, amelyek itt diplomáciai ügyességre hívják fel a figyelmet.

Meglepő a magabiztos kancellár és a labilis uralkodó tartós és hatékony együttmíködése. Mindketten a Kos csillagjegyében születtek, mégis huszonhat éven keresztül jól kiegészítették egymást. &Iacuterásukban nagy jellembeli eltérések látszanak. Vilmos szívesen reprezentál, de a cselekvést átengedi Bismarcknak. Neki is vannak használható elképzelései, de hiányzik a vitalitása azok keresztülviteléhez. Érdeme az, hogy ki tudta választani a megfelelő embert hatalma kiteljesítéséhez. A kancellár egyszer, tizenöt évi közös munka után távozni akar posztjáról, de lemondására a császár csupán egyetlen szóval válaszol: “niemals” vagyis sohasem.