Pszichés meddőség

Sok nő orvosilag tökéletesen alkalmas volna a gyermek kihordására, mégsem sikerül teherbe esnie még a mesterséges megtermékenyítés csúcstechnikáival sem. Az evolúciós szemléletí kutatások számos olyan rejtett tényezőt feltártak, amelyek kezelése beteljesítheti sok házaspár álmát.A meddőség mérhetetlen és sokszor indokolatlan szenvedéseket okoz a házaspároknak, de különösen a nőknek, akik évek óta hiába szeretnének gyermeket, mert a baba csak nem akar “sikerülni”.   

A rideg statisztikák szerint a házaspárok 10-15% érintett szerte a világon. &Aacutem minden házaspárnak vannak szülei, akik evolúciós sikerességük megkoronázását várnák egyre csalódottabban a megérkezni csak nem akaró unokától, így a közvetlenül érintettek száma ennek legalább a háromszorosa.

A meddőség, de általában számos krónikus betegség biomedikális, vagyis pusztán testi-biológiai kezelését már az orvostudomány berkeiből induló mozgalmak is kezdik megkérdőjelezni, többek közt az evolúciós orvoslás, amely úgy tekint a betegségekre, mint a természetellenes környezeti hatásokra adott egyfajta adaptív válaszra, s így a tüneteket nem elhárítandó zavarnak, hanem szükséges – bár káros – szervezeti védekezésnek tekinti. Ez a szemlélet nem új. Az ötvenes években született magatartástudomány az embert olyan lénynek tekinti, akinek míködését egyaránt befolyásolják pszichés, szociális és biológiai tényezők.

A meddőségkutatás legújabb eredményei arra mutatnak, hogy az evolúciós és pszichés tényezők az úgynevezett funkcionális vagy megmagyarázatlan meddőségek esetén meghatározóak lehetnek. Előzetesként egy vizsgálat eredménye: a mesterséges megtermékenyítési programok 10-20%-os sikerességet tudnak felmutatni, ami nem igazán biztató, de a valóságban még ez is optimistábban hangzik a valóságnál, ugyanis magában foglalja az organikusan meddő nők megtermékenyítési arányát is, amely 70-80%-ban sikeres!

Az un. pszichés meddőség régi nóta, a pszichoanalízis alaposan le is járatta, ezért nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egy lombikbébi centrumban néhány pszichológiával “fertőződött” orvos egy pszichoterápiás csoportot szervezzen az évek óta több sikertelen megtermékenyítésen átesett nőknek. A tíz, egyenként egyórás csoportos együttlétet követő fél évben a nők 60%-a teherbe esett, míg a pszichoterápiában nem részesült nőknél maradt a 20%-os arány.Mit jelent ez? Erről szól a cikk.

A meddőségkezelés meddősége
Sok nő tökéletes reprodukciós berendezéssel rendelkezik, minden jól míködik benne, mégis évek óta nem tud teherbe esni. Kezelések hosszú sora kezdődik; hormonkezelések, majd a gyakran elégtelen spermaszámot mutató férj "termékének besírítése" és mesterséges úton való méhbe juttatása, végül következik a legmodernebb technológia: a mikroszkóp alatt megtermékenyített petesejteket, olykor egyszerre négyet is, behelyezik a hormonálisan csúcsformába hozott méh nyálkahártyájára – és aztán nem történik semmi. A megtermékenyített petesejtekből egy sem tapad meg.

Ezt nevezhetjük megmagyarázatlan, vagy funkcionális meddőségnek, de tegyük hozzá: orvosi értelemben. Az érthetetlen, vagy megmagyarázhatatlan dolgokról végül mindig kiderül, hogy rossz helyen keresték a magyarázatotA valódi ok az, hogy az evolúciót nem lehet ilyen könnyen kétvállra fektetni. A reprodukciós funkciók évmilliókig csiszolódtak, s az akárcsak hajszálnyi reprodukciós hátrányt is okozó biológiai megoldások gyorsan kihaltak. Ha az átlagos nő a laboratóriumokban, a természetben soha meg nem valósuló optimalizált feltételek mellett nem tud teherbe esni, akkor ebből érteni kellene az orvostudománynak. Vagyis, nem a rossz megoldást kellene tovább erőltetni.

Ami az orvostudomány felől nézve ugyanis kudarc, az evolúciós szempontból adaptív válasz. A meddőség egyfajta reakció az adott körülményekre, de ugyanez elmondható az emberiséget tizedelő betegségek jó részéről is. Az orvoslásról alkotott romantikus kép része a leprásokat mosdató, kialvatlan Gerard Philippe, a mikroszkóp fölött görnyedő Koch, vagy a rákos beteget zümmögő gépekbe betuszkoló tudós-orvos. &#336k a mi "megmentőink". Korunkban azonban a személyes hősiesség már nem tudja megoldani az úgynevezett rendszerbetegségeket, vagyis amikor a baj nem a szervezetben, hanem a szervezet-környezet viszonyában van.

Az evolúció nem kalkulálhatta be, hogy a folyamatos stresszt a modern korban átlagos életvitelnek nevezik majd. Az esszenciális magas vérnyomásról is tudjuk, hogy valójában feszültségcsökkentő mechanizmusról van szó, mely évtizedek alatt tönkre teszi az ereket. A vészesen terjedő cukorbetegséget nem újabb gyógyszerekkel, hanem az elhízás terjedésének visszaszorításával lehetne hatékonyan megoldani.

&Oumlsszefoglalóan úgy is mondhatnánk: az igazi megoldás az volna, ha visszatérnénk “az emberi gépezet” használati utasítás szerinti míködtetéséhez. Mindez hatványozottan igaz a reprodukciós rendszer míködési zavaraira. Ezek nem zavarok, hanem evolúciós védőmechanizmusok. Ha a belénk épített processzor úgy véli, még nincs itt az ideje a babának, a csúcstechnika is csődöt mond.

Terjeszd génjeidet!
Az evolúció során a legfőbb szabály: szaporodj, terjeszd génjeidet. Minden ennek van alárendelve. Ezért folyik a harc az élelemért, a pénzért, a hatalomért. Ezek birtokosa könnyebben jut nőstényhez, utódai biztosabban fognak életben maradni és tovább szaporodni. A nőstények ezért imádják a gazdag és híres hímeket.

A hímek külsejükkel reklámozzák eltartó- és biztonságteremtő képességüket. Ami egykor a fizikai erő, az ma a drága öltöny, a jó anyagi viszonyok, a társadalmi elismertség és a dominancia. A nőstények az udvarlás szakaszában tesztelik a hím "befektetési hajlandóságát". Egyes madarak finom falatokkal kedveskednek nőstényüknek, a férfi pedig vacsorameghívásokkal, ajándékokkal, végül drága kísérő gyírível bizonyítja, hogy fontos számára a nő. A nőstény számára rendkívüli jelentőséggel bír a híség, hiszen az utódokat egyedül nehezen, vagy egyáltalán nem tudná felnevelni. Ezért a férfi igyekszik híségét bizonygatni, a nő pedig arra törekszik, hogy erősen magához kösse a férfit. Ennek egyik eszköze a szex; az orgazmus során felszabaduló oxytocint a kötődés hormonjának nevezzük.

A másik az un. rejtett ovuláció, vagyis, hogy nem tudni, pontosan mikor van peteérés, mikor fogamzóképes a nő. Ha a hím biztos akar lenni az apaságában – márpedig a hímek rögeszméje, hogy szeretnék verejtéküket csak saját gyermekükért hullatni – kénytelen őrizni párját, vagyis sokat vele lenni. Ezt a sokak szerint terhes feladatot megkönnyítheti a szerelemnek nevezett evolúciós vívmány.

A nőstények legfőbb kincse a szaporodóképességük. Ezt számos módon hirdetik: a vastag ajkak, a piciny orr, a gömbölyíségek a megfelelő helyeken, a széles csípő-keskeny derék, a fiatalság, és a szimmetrikusság mind termékenységet és egészséges utódot ígérnek.Ha ezek az elvek valahol sérülnek, veszélybe kerülhet a szaporodás.

Teltség és termékenység
Ha tehát meg akarjuk magyarázni az orvosi szaknyelven "megmagyarázatlan" meddőséget, elő kell vennünk az ember “kapcsolási rajzát” és átnézni, hol lehet a zárlat.Régi megfigyelés, hogy amikor a háborúk idején bevezették a jegyrendszert, sok nőnek elmaradt a menstruációja, vagyis megszínt az ovuláció. Hasonló jelenséget tapasztaltak koncentrációs táborokban is. A fejlődő országokban tett megfigyelések azt mutatják, hogy a táplálékhiányos vidékeken késik, míg a fejlett országokban száz év alatt három évvel korábbra tolódott az első menstruáció ideje. Olyan vidékeken, ahol évszakhoz köthető az ínség és a bőség ideje, az ovuláció és a nők nemi hormonszintje is követte a táplálékfelvétel ingadozását.

A túltáplált társadalmakban gyakran az intenzív fogyókúrák borítják fel a menstruációs ciklust. Ennek szélsőséges vállfaja az anorexia nervosa neví táplálkozási zavar, amelyben a betegnek az a kényszerképzete, hogy zörgő csontjai ellenére ő túlsúlyos, és ezért megtagadja a táplálkozást. E betegség diagnózisának egyik kritériuma a menstruáció elmaradása.A kulcsszó itt a csökkent energia-felvétel. Vizsgálatok szerint a normális nemi míködéshez a testnek 15-20% zsírszövetet kell tartalmaznia. Az ösztrogén neví nemi hormon szintje szoros kapcsolatot mutat a zsírszövet mennyiségével, ezért méricskélik annyit ösztönösen a férfiak a nők különféle méreteit: vizsgálják termékenységüket.

Ahol kevés a táplálék, ott nem szabad szaporodni, mert nem biztosított a magzat megfelelő kihordása és később az utód táplálása sem. Az agyban a hipotalamusz a hormonális karmester, s a szaporodáshoz megfelelő szintí táplálékfelvételt egy leptin neví hormon felszabadulása jelzi neki. &Aacutellatkísérletekből egyértelmí megerősítést nyert, hogy például éheztetett majmok ovulációja pusztán leptin adásával helyreállítható; de a fordítottja is igaz: a leptintermelődés gátlása meddőséget okoz.

Egy kutató, akinek az a meggyőződése, hogy mindenkinek van egy biológiailag optimális súlya, meddő nőket arra vett rá, hogy pillanatnyi testsúlyuktól függetlenül, kezdjenek el hízni. A soványak kigömbölyödtek, a kövérek még kövérebbek lettek. S lám, a nők több mint 50%-a hamarosan teherbe esett.

A karcsúság-divat tehát igen sokat árthat a szaporodóképességnek. Nem biztos, hogy csak akkor van baj, ha már látványosan felborult a menstruációs ciklus. A természet biztosra megy, s nem vagyunk egyformák. Van, akinél már a finom elállítódások is meddőséghez vezetnek.

Meglepő módon azonban az elhízott nők közt is gyakori a meddőség, pedig itt aztán van táplálékfelvétel is, zsírszövet is. A magyarázat azonban roppant egyszerí: úgy hívják, hogy leptinrezisztencia. Az agyban receptorok érzékelik a különféle hormonszinteket. Ha valamiből túl sok van, akkor védekezésképen lecsökken a receptorok száma és érzékenysége, s ekkor már hiába a sok finomság, az agy úgy érzékeli, mintha az illető éhezne. S mivel a leptin kapcsolja be a hipotalamikus jóllakottsági központokat, az elhízottak valóban éhesnek is érzik magukat, pedig már az étlap felénél tartanak.

Fogamzásgátló stressz
A szaporodás másik fontos feltétele a biztonság, vagy stresszmentesség.Ez rendkívül bonyolult jelenség, ám ez nem kitérés akar lenni a válasz elől. Viszont akik gyengék voltak biológiából, azok átugorhatják a következő két bekezdést.A környezet biztonságosságát az agy sokféle módon ellenőrzi, de az egyik legősibb jelzőrendszer a stresszre adott hormonális válasz. Ennek egyik központja ugyancsak a hipotalamusz, ahol stressz hatására egy CRH (corticotropin releasing hormone) neví hormon termelődik. Ez lejutva az agyfüggelékbe, vagy hipofízisbe, kiváltja az un. ACTH (adrenocorticotropin hormone) termelődését, ami viszont stimulálja a mellékvesekérget, hogy válasszon ki kortisolt. Ne felejtsük el, hogy testünk nem más, mint különféle funkciókat ellátó sejtek és szövetek társulása!

Ez a bonyolult "üzengetős" rendszer a kapcsolattartás végett alakult ki, hogy például tudja a méh, mit gondol az agy a szaporodás időszeríségéről. A különféle stresszhormonoknak rendkívül sokféle funkciója van: csökkentik a szorongást, fokozzák a társhoz fordulás vágyát, enyhítik a gyulladásokat, és időlegesen visszafogják az immunrendszert, nehogy a stresszre beinduló fokozott immunválasz kárt tegyen a szövetekben. S persze gátolják a szaporodást, különben minek is mondtam volna föl a stressz-tételt.

A stresszhormonok a hipotalamuszban leállítják a nemi hormonok termelődését, és közvetlenül gátolják a petefészek és a méh reprodukciós míködéseit. Ez többszörös védelmi rendszert jelent, amit nem lehet azzal áttörni, hogy juszt is beültetjük a megtermékenyített petesejtet, mert a méh úgyse hajlandó azt befogadni. Röviden: a stresszhormonok gátolják a fogamzást.
Ezért olyan sikertelenek az esetek egy részében a mesterséges megtermékenyítő programok, s erős kétségek vannak afelől is, hogy amikor sikeresek, miért is sikerülnek.

Elég nyilvánvaló ugyanis, hogy ha az ötödikre-tizedikre sikerült, akkor – hacsak nem volt valami míhiba – elsőre is sikerülnie kellett volna, hiszen a legtöbb embernél mindenféle beavatkozás nélkül, mondhatni mostoha körülmények közt is megtörténik. Ez azt sugallja, hogy sikeres esetben nem a kezelés volt más, vagy hatékonyabb, hanem történt valami olyan változás a nő életében, körülményeiben, lelkében, amitől leomlott az addig sziklaszilárd betonfal.


Csínján a sporttal!
Egy fiatal nő nemrégiben elmondta, hogy naponta kilométereket fut, sokat tornázik – tényleg jó alakja volt -, és szeretne teherbe esni a párjától, de nem megy. Több nőgyógyásznál járt, és mindegyiktől megkérdezte, nem lehet-e, hogy az intenzív sportolás az oka meddőségének. Az orvosok egybehangzóan nevetségesnek minősítették még a feltevést is.

Mi az igazság? Nos, a sport kifejezetten gátolhatja a teherbeesést; a szakirodalomban jól ismert jelenség, hogy a sportoló nőknél gyakran elmarad az ovuláció, és hogy a gyermekkorban elkezdett sport, vagy balett évekkel kitolja az első menstruáció idejét. A sport ugyanis az agynak stresszt jelent. Csak az ember képes arra, hogy szórakozásból, vagy pénzért kilométereket vágtázzon, ugráljon vagy ússzon. Az agy evolúciós kalkulátora ilyenkor úgy véli, nagy veszély lehet "odakint", ha ennyit kell "menekülni"; így aztán lezuhan a vasfüggöny, s a szaporodás más irányú elfoglaltság miatt lefújva.

"Aki lemonda róla, megkapá azt, aki túlságost akarja, elveszíti azt"

Remélem elég prófétásan hangzik; ez egy álbiblia idézet, most találtam ki. De amúgy a tapasztalatok és a szakirodalom mondatja ezt velem. Gyakori jelenség ugyanis, hogy a házaspár feladja a hiábavalónak tínő küzdelmet a saját gyermekért, s elindítja vagy végig is viszi az örökbefogadási procedúrát; s lám, ami addig éveken át a steril laboratóriumokban nem sikerült, az sikerül otthon egy hevenyészett szeretkezés során.

Egy asszony férjével együtt úgy döntött, hogy annyi sikertelen mesterséges megtermékenyítés után most már jöhet bármi, akár egy pszichológus is. Már jó pár hete járt hozzám, mikor kiderült, hogy terhes: akkor esett teherbe, amikor megszületett a vakmerő döntés. A baba rendre megszületett, egy olyan férjtől, akinek biztatólag azt jósolták, hogy előbb lesz öttalálatosa, mint természetes úton gyereke.

Egy másik fiatal nő szintén sokadik sikertelen megtermékenyítési próbálkozás után kezdett el járni hozzám. Egy ponton belátta: az örökbefogadás igenis megoldás lehet számukra. Beadta a szükséges papírokat, és váratlanul teherbeesett férjétől, aki az orvosok szerint szintén tehetségesebb lottózó lehetett volna. Ezzel kapcsolatban felmerül bennem a gyanú, hogy ki tudja, hány férfi akadna fent egy termékenységi szírővizsgálaton, de mert van már gyermeke, senkinek eszébe sem jut a spermaszámát számlálgatni.

Olyan változások is elvezethetnek a megoldáshoz, amire álmában sem gondolna az ember. Két asszony elmesélte, hogyan is estek teherbe. Mindkettő már öt éve akart gyereket, mindketten jártak nőgyógyászhoz. Egyikük akkor esett teherbe, amikor férjével végre szereztek egy kicsi, komfortnélküli, de mégis saját lakást, a másik asszony pedig akkor, amikor több éves hezitálás után egy belső döntés született benne, hogy most már a férjével marad. Mellesleg ők is akkor költöztek végleges otthonukba.

Mi a csoda titka?
Az egyik recept szimplán hangzik: ha a stresszhormonok gátolják a szaporodást, le kell csökkenteni a stresszt. A vizsgálatok igazolják, hogy a gyermektelenség és a sikertelen próbálkozások gyászreakciót és komoly depressziót váltanak ki a nőkben. Ennek egyik oka a reménytelen vágyakozás. Ha egy ponton egy nő el tudja fogadni, hogy az élet véges, és ha igazán gyermeket akar, annak van más útja is, akkor olyan, mintha kikerülne a feje egy présből. Megszínik a gyász és a depresszió, és amikor már nem is remélte, esetleg teherbe esik spontán módon.

A gyász és a depresszió egyik biokémiai mutatója ugyanis a stresszhormonok magas szintje. Minél több sikertelen próbálkozás áll egy nő háta mögött, annál depressziósabb. Az előzetesben is jelzett módszer, vagyis a depresszió csökkentését célzó pszichoterápiás beavatkozás hatékonysága, legyen az egyéni, vagy csoportos forma, többszörösen igazolt.

De amikor csak azt vizsgálták, vajon kik a sikeresek a megtermékenyítési programokban, akkor is azt találták, hogy azok, akik kevésbé szoronganak. Más vizsgálatokban – mint a fent említettben is – célzott terápiás beavatkozás történt a depresszió csökkentésére, és a siker drámaian megnőtt. De csak azoknál, akiknek valóban csökkent a depresszió szintje. Hogy olykor milyen kevés is elég, egy vizsgálatban egyetlen alkalommal egy hosszú pszichológiai mélyinterjúra hívtak meg évek óta sikertelenül próbálkozó nőket. Egy ilyen általában sok felismeréssel és belátással gazdagítja a benne résztvevőket. A meginterjúvoltak közül egy éven belül 54% esett teherbe.

Felmerül a kérdés, honnan is ered a depresszió? Egy része egészen biztosan a sikertelen kezelésekből fakad, de ezt a mai orvoslás általában privát problémának tekinti, jóllehet a kezelés sikerességét döntően befolyásoló tényezőről van itt szó. Persze érthető is a dolog, egy nőgyógyász nem lehet egyben pszichológus is. A baj tehát a rendszerrel van, amelyben nem természetes, hogy a nőgyógyász után a sorban ott álljon egy pszichológus is.

Menekülés a házasságba
Egy neves meddőség kutató abból a feltevésből indult ki, hogy a megmagyarázatlan meddőségben szenvedők már eleve depressziósan érkeznek az első kezelésre is, vagyis problémáik sokkal inkább személyiségükből és élettörténetükből fakad, semmint a kezelések kudarcaiból. Három nőcsoportot hasonlított össze depresszió és szorongásosság szempontjából. Organikus okokból meddőket, funkcionálisan meddőket, és gyermeket nem akaró menstruációs zavarokat mutató nőket. Az eredményt ki lehet találni: a megmagyarázatlan okokból meddők és a menstruációs zavarokat mutató, de gyermeket nem akaró nők depresszió és szorongás szintje egyformán magas volt, míg az organikusan meddő nőknél mindkét érték alacsony volt. Vagyis itt nem a meddőség okozta a depressziót, hanem a depresszió a meddőséget.

Ha újra végiggondoljuk a szaporodás alapjait, számos evolúciós buktatót találhatunk. Például a házastársi kapcsolat erősségét és biztonságát. Meddő nőkkel folytatott beszélgetéseim során kísértetiesen hasonló élettörténetekkel találkozom. Az egyik fő típus a következő:

A nő gyermekkori családjában az apa egyfajta kis diktátor, az anya pedig az árnyékában élő engedelmes mártír. A családban az intimitás foka nagyon alacsony, nincsenek spontán ölelések és puszik, együtt hancúrozások, s nem beszélnek érzelmekről. A nők egytől-egyig arról számolnak be, hogy még most, felnőtt korukban sem tudnak anyjukkal bizalmasan beszélgetni, s gyermekkoruktól az az élményük, hogy szüleiket nem érdekli, mi történik bennük és velük. A légkör hideg, a legfőbb elv a munka és a teljesítmény. Ezek a nők általában mindig kötelességtudóak, jó tanulók voltak, de ezért soha nem járt dicséret. Kamaszkorukban szexuálisan visszahúzódóak, majd beleszeretnek egy fiúba, s ez a kamaszkori-ifjúkori első szerelem lesz később a férjük. Gyakori, hogy a fiúnak is ők az elsők. A kezdeti idealizálás hamarosan egyfajta testvéries kapcsolattá alakul. De szorgalmasan dolgoznak, megteremtik az "egzisztenciát". Ekkor már tíz-tizenöt éve vannak együtt. &Uacutegy érzik, akarattal minden sikerülhet. Most már jöhetne a gyermek. Mégsem jön.

Mi itt a baj? A túl szoros, görcsös kötődés. A félelem a másik elvesztésétől. Az ilyen párok ezt úgy védik ki, hogy nem akarnak senki másnak tetszeni, és nem is veszik észre, ha szexuálisan vonzóak mások számára. Mert ez veszélyezteti a kapcsolatot. Evolúciós olvasatban a lélek mélyén ez állandó, mély bizonytalanságot jelent a nő számára. Bizonytalanság önmagában (kellenék-e én, jó vagyok-e én másnak) és bizonytalanság a partnerban. Megismétlődik a gyermekkor: a szeretet egy ködös, bizonytalan dolog, nem jár “alanyi jogon”, könnyí elveszíteni. Hagyjuk hát a szenvedélyeket, legyen a kapcsolat kiszámítható, kiegyensúlyozott szövetség. Kerülik hát a konfliktusokat, félnek haragudni. Pedig sokszor titkolt csalódás és elégedetlenség lapul a mélyben.

&Uumlressé vált kapcsolatok
Talán nehéz elképzelni, mi módon, de a funkcionális meddőségek jó része valójában kapcsolati probléma. Egy vizsgálatban, ahol a férj genetikai alkalmatlansága miatt donor spermával termékenyítették meg a nőt, a teherbeesés sikeressége legerősebben azzal függött össze, hogy a férj mennyire tudta elfogadni ezt a helyzetet. A meddőség egyik oka tehát a pár közt fennálló rejtett biológiai és pszichológiai kommunikáció lehet.

A kötődési viselkedés egy tanulással módosítható biológiai rendszer, s nem pusztán lelki folyamat. A biztonságos kötődés nem döntés, hanem korai tapasztalás kérdése. A kötődési kutatások szerint a bizonytalan kötődési stílus módosulhat olyan kapcsolatban, ahol a másik fél biztonságos kötődési stílust mutat. A gond akkor van, ha két, ugyanolyan kötődési problémával küszködő ember talál egymásra: csak erősítik egymást a bizonytalanságban. Egy vizsgálat bizonyította, hogy a meddő nők körében jóval gyakoribb a bizonytalan, vagy más néven ambivalens kötődési stílus.§

  • Gyermekkori traumák
    Sok meddőség hátterében gyermekkori érzelmi elhanyagoltság, fizikai vagy szexuális abuzus áll. A korai szükségletek – mint a biztonság és szeretet utáni vágy – kielégületlensége, vagy megalázó és szenvedést okozó élmények átélése módosítja az agy stresszrendszerét. Ugyanezt tapasztaljuk felnőttkori traumák esetén is, ezt poszttraumás stresszbetegségnek nevezzük.  A változás lényege megint a receptorokkal függ össze. Ha túl sokáig nagyon magas a mellékvese által termelt stresszhormon – a kortisol – szintje, az agy érzéketlenné válik rá. És mivel a kortisolszint emelkedése kapcsolná ki az agyban a CRH és az ACTH termelődését, ezért ezek szintje élethossziglan magassá válik, ami gátolja a teherbeesést, illetve a magzat kihordását; ez utóbbi spontán vetélések vagy koraszülés képében jelenik meg.

  • A pszichológus nem pótolja a lombikbébi centrumokat, de a mesterséges megtermékenyítés sem oldja meg a mélyben húzódó lelki problémákat, amelyek biológiai mechanizmusokon keresztül gátolják a teherbeesést.Sokszor a véletlenek oldják meg a reménytelennek tínő helyzetet, egy lakás, egy új házasság, az örökbefogadás vállalása, vagy valami olyasmi, ami gyökeresen át tudja alakítani az életet. Persze lehet várni a csodára, de a Sors irányítható is. Az igazi felelősséget mindenkinek magának kell vállalnia önmagáért.