Tudósközelben: Zrínyi Miklós kémikus, a kémiai tudományok doktora, a BME egyetemi tanára

Jákón született, 1949-ben. Középiskolai tanulmányait a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait az ELTE TTK vegyész szakán végezte. Kutatásait az ELTE Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Tanszékén kezdte, 1992 óta a BME Fizikai Kémiai Tanszékének vezető kutatója, 1994-től tanszékvezető egyetemi tanára.Kutatási területe az intelligens anyagok előállítása és tulajdonságainak vizsgálata, polimergélek mechanikai, termodinamikai és orvosbiológiai tulajdonságainak tanulmányozása, mintázatképződések vizsgálata gélekben. Szakterületének nemzetközileg is kiemelten elismert mívelője. Két könyv, hat könyvfejezet és több mint 140 tudományos közlemény szerzője illetve társszerzője.

Díjak
Kruspér István emlékérem (2002)
Canon-díj (2000)
Szent-Györgyi Albert díj (1999)
A Sunday Times "Az év feltalálója aranyérme" (1997)
A Genfi Találmányi Kiállítás ezüst érme (1997)
Erdey László díj (1997)
Miniszteri Dicséret (1987)
Buzágh Aladár díj (megosztva) (1981)
OKTV kémia első helyezés (1967)
2003. március 13-án, a polimerek, a polimergélek tudományterületeket átfogó tulajdonságainak tanulmányozásában elért, számos szabadalomban is testet öltött feltalálói tevékenységéért Jedlik &Aacutenyos díjat kapott.


IPM: Nem ez az első alkalom, hogy díjjal jutalmazzák a tevékenységét. 1997-ben a Sunday Times feltalálói aranyérmet adott &Oumlnnek. Ezzel mit ismertek el?

Z.M: Mi állítottunk elő a világon először egy olyan speciális anyagot, amely egyszerre mágneses és rugalmas, vagyis egyfajta mágneses gél. Sokáig kísérleteztünk vele, de meglett az eredménye.

IPM: Mindig ilyen találékony volt?

Z.M: Szegény emberre jellemző a találékonyság. De csak annyira, amennyire a szegénység rákényszeríti.

IPM: Ez mit jelent? Mire kényszerítette &Oumlnt a szegénység?

Z.M: Köztudott, hogy a magyar felsőoktatás nem bővelkedik nagy értékí míszerekben. &Iacutegy egy olyan kollégának, aki mondjuk Amerikában, Japánban, vagy Németországban dolgozik, sok dolog jóval egyszeríbb. Ha valamit meg akar mérni, akkor odamegy a nagy míszerhez, benyomja a gombot, és kijönnek az adatok. Na most, ha az embernek nincs ilyen lehetősége, akkor kénytelen gondolkodni. A szegénység néha ilyen kedvező hatással jár. Persze nem kívánom a politikusainkat arra biztatni, hogy így növeljék a kreativitásunkat, de kétségtelen,  van ennek ilyenfajta előnye is.

IPM: Valahol azt olvastam, hogy &Oumln már gyerekkorában elkezdett érdeklődni a kémia iránt. Miért pont kémia?

Z.M: Hú, ez nagyon sok évre megy vissza. Azt hiszem, negyedikes általános iskolás koromban határoztam el, hogy kémikus leszek.

IPM: Emlékszik, hogy mi volt az apropója?

Z.M: Hogyne, egész pontosan. Az egyik barátom a szüleitől kapott egy kis kémikus dobozt, amiben mindenféle vegyszerek voltak. A pici kálium-permanganát kristályt feloldotta nagy mennyiségí vízben, és gyönyörí, bíbor színí lett. Ez engem úgy lenyígözött, hogy abban a pillanatban tudtam, hogy csak kémikus lehetek, és ez így is lett.

IPM: Rögtön elkezdett otthon kísérletezgetni?

Z.M: Hogyne, szüleim legnagyobb örömére. Az anyukám nagyon szép kaktusz gyíjteményét egyből „haza is vágtam”, mert azt hiszem, ötven vagy hatvan kaktuszon próbáltam ki különböző fémsók élettani hatását.

IPM: És magában nem tett kárt?

Z.M: Dehogynem. Kaptam egy szép kis brómmérgezést. Brómot akartam előállítani, de ugye, egy egész pici gyerek nem rendelkezik megfelelő felszereltséggel. És mivel a villanykörte formája olyan, mint egy lombik, én úgy gondoltam, hogy funkciójában is olyan. Tehát villanykörtében próbáltam először brómot előállítani, ami a hő-effektus miatt persze nem bírta és szétesett. Bíborvörös gőz fejlődött az udvaron, amivel elég nagy kalamajkát okoztam. De hát ez együtt jár ezzel a szenvedéllyel. És aki kémiára adja a fejét egész kiskorában, az biztos, hogy ilyen csínyeket is csinál. De hála istennek, ép a kezem és a lábam. Nem robbantam fel, mint néhány osztálytársam, akik néhány ujjukat elveszítették.

IPM: És hogyan lett a kémiából fizikai kémia?

Z.M: Ez tulajdonképpen egy vargabetí. Eredetileg a szerves kémia érdekelt, és talán néhány tanáromnak köszönhetem, hogy eltérítettek egy másik irányba. Az egyetemen így a kolloidkémia tanszékre kerültem. Ezt ma modernebben úgy mondjuk: a
nanotechnológia alapjai. A kolloidkémia több mint száz éves múltra visszatekintő tudományág, csak manapság divatos nano-részecskékről beszélni, ezért az a képzet, hogy ez valami újdonság. A kolloidkémia egyébként a fizikai kémiának egy speciális esete.

IPM: Nem bánta meg, hogy végül ebbe az irányba kalandozott és itt maradt?

Z.M: Nem, egyáltalán nem. Hála istennek a szakmám és a hobbim egybeesik, tehát ez az életem.

IPM: Ez azt is jelenti, hogy ha a munkahelyén van, ha otthon, nem tud kikapcsolni, és mindig valami újat próbál kitalálni?

Z.M: Aki kutatómunkát végez, annak nincs szünet. Lehet, hogy míszert éppen nem használ, de a fejében ott vannak a problémák, a gondolatok, amelyek a legkülönbözőbb pillanatban jöhetnek elő. Nem megszállottként, őrültként koncentrál az ember valamire, de egy nagyon jó szakmai ötlet például előjöhet sörözés közben is.

IPM: Azt még nem hallottam, hogy a sör és a kémiai felfedezések között ilyen összefüggés van?

Z.M: Pedig ez komoly dolog. A sörhab fejlődése például egy nagyon nehéz elméleti probléma. Láthatja, a sörben is vannak érdekes tudományos aspektusok.

IPM: Na jó, ne habozzunk – bocsánat! -, beszéljünk az előadásáról! Intelligens anyagokról beszélt, miközben &Oumln is furcsállotta a címet.

Z.M: &Iacutegy van. &#336szintén megmondom, nekem sem tetszik ez a megfogalmazás, de a nemzetközi szakirodalomban így hívják. A szakma egyik rangos folyóiratának a címe: Intelligent Materials. Ezt a magyar szaknyelv úgy fordította le, hogy tudás alapú multifunkcionális anyagok. Hívhatnám őket így is, de ez egyáltalán nem szebb kifejezés.

IPM: Mitől intelligens egy anyag, illetve hogy lehet azt kitalálni, hogy melyik anyag alkalmas arra, hogy intelligenssé váljon bizonyos környezetben?

Z.M: Az egész problémakört a biológia, az élő anyag inspirálta. Az élő anyag kommunikál a környezetével, tehát nem passzív módon van jelen, hanem a környezet változásaira tulajdonságainak optimális változtatásával reagál. Az intelligens anyag is ezzel a képességgel rendelkezik, tehát, ha a környezet megváltozik, akkor a tulajdonságait nagymértékben megváltoztatja. Jó példa erre a szemüvegem. A lencséje – erős napsütésben, tőlem függetlenül – megváltoztatja a fényáteresztő képességét, tehát elsötétül. Viszont, ha az ég beborul, kivilágosodik. Mi itt elsősorban az intelligens, lágy anyagokkal foglalkozunk. A technikai anyagaink nagy többségére az jellemző, hogy kemények, merevek, szárazak. A biológiai anyagok pedig lágyak, rugalmasak és nedvesek. Mivel a biológiai anyagok kétségkívül sokkal tökéletesebbek, mint a technikai anyagaink, így mindenképpen érdemes lenne a biológiai anyagok kedvező tulajdonságait a mai technológiában, technikában előnyösen hasznosítani.

IPM: Például?

Z.M: Vannak folyadékok, amelyek csak addig folyadékok, amíg nem kapcsolunk rájuk elektromos, vagy mágneses teret, mert attól rögtön megszilárdulnak. Képzeljen el egy kuplungot, ami ezen az elven míködik. Nagyon leegyszerísítve: tételezzünk fel két tárcsát, amelyek ilyen folyadékban forognak. Ha a folyadéknak kicsi a viszkozitása, a két tárcsa egymástól függetlenül forog. Abban a pillanatban, ahogy a két tárcsára rákapcsoljuk a feszültséget, azaz elektromos teret létesítünk, a folyadék megszilárdul, és ezáltal az eddig egymástól függetlenül mozgó tárcsák kénytelenek együtt mozogni. Ennél a kuplungnál tehát nincs kopás.

IPM: Ennek az autóvezetők örülhetnek, az autószerelők persze már kevésbé. Mondjon olyan példát is, ami mindenkinek egyformán jó, tehát ami az egészségünket szolgálhatja.

Z:M: Ilyen például a míizom. Nagyon nagy kérdés és nagyon nagy kihívás, hogy képesek vagyunk-e olyan anyagot előállítani, amely azt tudja, amit az emberi izom, vagyis a táplálékból nyert kémiai energiát mechanikai munkává átalakítani.

IPM: Mik a kilátások?

Z.M: 10-20 éven belül ezt már meg lehet oldani. Nagyon intenzív kutatások folynak a világon, és ez a mi egyik kiemelt kutatási területünk is. Tavaly volt az első világkongresszus a mesterséges izmokról. Egy másik izgalmas terület a szabályozott hatóanyag leadás. Gondoljon arra, hogy a gyógyszer hatóanyagok méregdrágák. Ha valaki bevesz egy tablettát, a hatóanyag nagyon nagy része nem oda kerül, ahol hatnia kell, tehát ilyen értelemben rendkívül pazarló. Ráadásul, ha a hatóanyag olyan helyekre megy, ahová nem kellene, még árthat is. Ha a hatóanyagot valamilyen módon célba tudnánk juttatni, akkor ez már eleve nagyon nagy gazdasági előnyt jelentene, hiszen akkor sokkal kevesebb hatóanyagot kellene a hordozókba tenni. A másik cél pedig az, hogy a hordozóból a célba juttatott hatóanyagot valamilyen általunk szabályozott kinetika szerint juttassuk a beteg szövetbe, hogy a hatóanyag koncentrációja mindig az optimális tartományban legyen.

IPM: Gondolom, már vannak elképzelések…

Z.M: Ismertek olyan gélek, amelyeknek a térfogata külső hatásra, kis hőmérséklet-, kis pH- változásra, vagy elektromos hatásra megváltozik. A cél az, hogy a hatóanyagot becsomagoljuk egy picike kis gélgömbbe. Ezt úgy kell elképzelni, mintha olyan kalitkába zárnánk a hatóanyagot, amin nem fér ki. De ha kívülről, valamilyen hatással térfogatváltozást idézünk elő, a kalitka megnő, és a molekulák kijönnek belőle. Tehát ezen az elven szabályozható a kioldódás. Ha a pici gélgömbökbe még parányi mágneses részecskéket is rakunk, akkor a mágneses térrel ezeket el lehet vinni adott helyre. A mágneses részecskék jelenléte abban is segít, hogy hogyan hozzunk létre térfogatváltozást. A mágneses anyagokra ugyanis jellemző a hiszterézis. Ha gyorsan változtatom a mágneses teret, akkor az ezekben a parányi részecskékben hővé alakul, és ez a kicsi hőmérséklet változás elég ahhoz, hogy átbillentse a gélt a kisebb térfogatú állapotból a nagyobb térfogatba. Ez még a jövő zenéje, de nem annyira távoli, mert bizonyos esetekben már alkalmaznak ilyen módszert.

IPM: Közelítsünk a jelenhez. Most megy Japánba. Mit fog ott csinálni?

Z.M: Folytatom a megkezdett kutatásokat. Japánba már régóta járok, nagyon jó kapcsolataim vannak.

IPM: Beszél is japánul?

Z.M: Sajnos nem, bár nagyon sokat voltam ott, most megyek már tizenvalahányadszor.  Szeretek oda járni. Nemcsak azért, mert az egy más világ, és számomra rendkívül vonzó az ázsiai kultúra, hanem azért is, mert az én tudományos gondolkodásomat rendkívüli módon befolyásolta az első japán konferenciám. Előtte soha nem láttam olyat, hogy egy konferencia két részből áll. Délelőtt mindenki előadta, amit tud, írta az egyenleteket, beszélt, fantasztikus víziókat fogalmazott meg. Aztán délután kérték, hogy amiről beszélt, azt mutassa is be, legyen ott az asztalán, hogy mindenki lássa, míködik-e, vagy sem. Ezután a konferencia után vettem fel én is ezt a mentalitást. A laborban mindent láthatóvá teszünk, amiről korábban egyenleteket állítottunk fel. Ráadásul a hallgatók is élvezik.

IPM: Mennyire jellemző manapság, hogy a hallgatók a fizikai kémiát választják?

Z.M: A fizikai kémia mumus tárgy. A hallgatók közül többen „elvéreznek” a vizsgákon. Ez sokakban életre szóló nyomot hagy, de szerencsére vannak néhányan, akik szeretik ezt az összetettséget. Az én hallgatóim nemcsak dolgoznak, hanem utaznak is. Még nem volt olyan hallgatóm, akit ne vittem volna valahová. És most csak ilyen helyeket mondok, mint Japán, Argentína, Olaszország, Franciaország. Megadom nekik a lehetőséget, hogy külföldön is körülnézzenek, hiszen nekünk más mércénk nincs. Magyarország kicsi ország, nagyon kevesen foglalkoznak hasonló dolgokkal, így, ha azt akarjuk, hogy ismerjenek és elismerjenek minket, nemzetközi porondon kell megméretnünk magunkat.
Krizsó Szilvia interjúja