Az őserdő mélyén, liánokkal és gyökerekkel benőve egy páratlanul gazdag romváros alussza csipkerózsika álmát. A folyton lesben álló dzsungel, a szépségek iránt közömbös gerillaharcosok és a jóindulatú kontárok buzgólkodása ellenére egyre többen gyönyörködhetünk ébredező mosolyában.Tíz perce nézem zsibbadó lábaimat a kambodzsai éjszakában. Mozdulni kellene, ám a kis japán teherautó hátizsákokkal megtömött rakterében ez lehetetlennek tínő feladat. Órák óta szorongunk a thai határtól Siam Reap felé tartó Nissanon: a plató két oldalán négyen-négyen pattognak az út fölött kalimpáló lábakkal, hárman a port nyelik hátul, hárman pedig középen egyensúlyozunk kicsavarodott lábainkon ülve.
Szerencsétlenségemre Oliver, a dagadt angol is a hátamon aludt el, így akkor jutok először levegőhöz, amikor sofőrünk mindannyiunkat lezavar, hogy az öt méter széles kráter alján megakadt járgányunkat újból a felszínre lökjük. Amikor a sápadt holdfényben egymásra nézünk, önkéntelenül tör fel belőlünk a fáradt nevetés. Mindenkit vastag, vörös por fed, a fejünk tetejétől a túracipőink orráig, ám a porfelhőn túl már megelevenedni látszik az elveszett város, Angkor története.
Istenkirályok tündöklése és bukása
Az új tulajdonos nem is késett sokáig a beköltözéssel. A környék madarai hol egy fél termést, hol meg anyagcseréjük terhét pottyantották le a magasból, így a talajt ért növénymagokból hamarosan sudár fák törtek a magasba a szépen cizellált templomtornyok mellett. A fák aztán hízni kezdtek, vastag gyökerüket az érdes falak nyílásaiba fúrták, a lombkoronák felől liánok ereszkedtek az istenek és démonok szobrai közé, az aljnövényzetből pedig gyorsnövésí folyondárok indultak el, hogy zöld hálót fonjanak a Mahábhárata kőbe faragott csatajelenetei köré. A dzsungel Angkorba költözött.
A Tonle Sap tó északi partvidékén fekvő álmos kisváros, Siem Reap az egyetlen ésszerí hely, ami bázisként szóba jöhet az ősi romok felkereséséhez. Vetett ágyat mindig lehet találni valamelyik motelben, ráadásul mostanában olyan nagy a verseny, hogy már 2-3 dollárért is kapni szállást. Az UNESCO világörökség oszlopos tagját képező templomkomplexumban azonban már vastagabban fog a pénztárosok ceruzája. A háromnapos belépőjegy ára 40 dollár, ám ha az ember belegondol, mennyi kőcsodát kell még talpra állítani, mindjárt könnyebben húzza elő a zsebéből a zöldhasú bankókat az utas.
Motoros kísérőmmel elsőként az egyik legizgalmasabbnak ígérkező templomot, Ta Prohmot célozzuk meg. A gyarmati idők francia restaurátorai jól döntöttek, amikor akként határoztak, hogy Ta Prohmot úgy hagyják meg az utókornak, ahogy rátaláltak. Itt látszik csak igazán, milyen pusztítást végzett a rendíthetetlennek tínő építményekben a vegetáció. Az őserdő uralta részeken szentélyek omlottak be, kapuk rogytak össze, s falak dőltek a terebélyes páfrányokra olyan eredményességgel, hogy még a XXI. század restaurátorainak is évtizedekre biztosítva van a kenyérkeresetük.
A Bernard Groslier vezette régi csapatnak 1972-ben kellett elmenekülnie a Pol Pot-rezsim rémuralma elől. A vörös khmerek háborúját a romváros alaposan megszenvedte, hiszen az adok-kapok lövöldözés a szobrokat és dombormíveket sem kímélte, másrészt a gerillák fő bevételi forrásává a nemzeti kincsekkel történő kereskedés vált. A míkincsrabló “forradalmárok” mellesleg csapnivalóan rossz kalmárok voltak, mivel a lefírészelt Buddha-fejekért csupán azonos súlyú sótömböket sikerült kialkudniuk a thai csempészektől.
A 80-as években újabb ménkí ütött Angkorba. Savakkal és gyökérkefékkel felszerelkezett, lelkes indiai restaurátorok vetették magukat a falakra, aminek következtében nemcsak a moha és zuzmó tínt el, de a máz egy része is lejött a reliefekrõl. Nemsokára azonban befutott a nemzetközi összetételí felszabadító sereg, s a szakemberek gyógyító keze nyomán a glazúr is megmaradt és a golyó szaggatta sebek is behegedtek a templomok oldalán.
Támad a dzsungel
A buddhista Bayon reliefjein ma a harcosok, istenek, lovak, elefántok, tengeri szörnyek, hajók és égi táncosok mindegyike tisztán kivehető, s a rejtélyesen mosolygó Buddha-arcok közül is csak a magasabban lévőkön virít a zuzmó. Ám a dzsungel most is lesben áll. A keleti oldal lépcsőjén kaptatok a felső szint felé, amikor iszonyatos reccsenés hasít a levegőbe. Mint a villám, pördülök meg a tengelyem körül, éppen időben ahhoz, hogy végigkövessem a derékba tört fa útját, amint lassított felvételként a templom felé dől, majd gellert kapva a külső falon, az alsó udvar kövezetébe csapódik. 15 méter. Körülbelül ekkora a távolság köztem és a kiszáradt matuzsálem koronája között, amikor az forgácsokra robbanva megállapodik a 800 éves köveken.
Egy pillanatra halálos csend üli meg a Bayont, majd hirtelen minden irányból özönleni kezdenek az emberek: jegyszedők, turisták, őrök, szerzetesek. Rövid időn belül 30-40-en gyílünk össze a fa körül. Nagy mázlink van, hogy egyikünk sem vált a dombormívek részévé, mi több a templomnak sem lett semmi baja.Vegyes érzelmek játszanak az arcokon, csupán Buddháén nem változik az a különös mosoly. Õ már évszázadok óta immunis a “zöld társbérlő” ilyetén tréfáival szemben.
Angkor Vat, a Khmer birodalom egykori központi temploma teljes pompájában feszít a késő délutáni fényben. A Visnunak szentelt lenyígöző épület a turisták kedvelt gyülekezőhelye naplemente idején. Valószíníleg Angkor felfedezője, Henri Mouhot sem gondolta volna, hogy 130 évvel felfedezése után a fél világ jár majd az elveszett város csodájára, pedig ma fehér, fekete, sárga és kreol bőrí csoportok ezrei haladnak nap, mint nap Monsieur Mouhot lábnyomán.
A csipkerózsika-álmából felébresztett legenda hét évszázadra esett ki a történelem körforgásából, s olybá tínik, az idő most megpróbálja behozni ezt a lemaradást. Nemrégiben Hollywood is bevonult a templomok közé, hogy filmre vigye az új generációs cyber-hősnő, Lara Croft számítógépes kalandjait. A Tomb Raider, vagyis Sírrablók címí film immáron hús-vér főszereplője amolyan női Indiana Jones, akihez tökéletesen illene az angkori háttér. Az amerikai stáb forgatása során csupán azt nem értették a helyi statiszták, hogy miért vietnámi rizsszalma-kalapban kell futkosniuk a főtemplom előtt felépített khmer faluban.
Persze valószíníleg nem ez a volt a legfurcsább esemény, amit az ezer éves dzsungelváros falai megéltek.
… mert az idő ugyan változhat, Angkor azonban örök.
