Egyet akart megölni, a másik néggyel azért végzett, mert épp ott voltak…1966 több generáció számára szinte a tegnapot jelenti, pedig azóta már négy évtized is elmúlt. Ebben az évben a Beatles sikerei csúcsán van, itthon a Táncdalfesztiválon Kovács Kati kidagadó nyaki erekkel zengi, hogy Nem leszek a játékszered, és az Illés együttes is elindult a maga, legendákkal övezett útján. Ennek az évnek a kora őszén, egészen pontosan szeptember 17-én délután, Mezőtúron, a Szegfí utca 7. szám alatti ház kapuján teljesen sokkos állapotban támolyog ki a szomszédasszony, és az első szeme elé kerülő embernek csupán annyit tud mondani: Fazekasnénál halottak vannak!
A Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság helyszínre érkező szemlebizottsága öt halottat talált a sírbolttá vált házban, ahol a padlótól a falig minden csupa vér volt. Haláluk az orvosok szerint négy nappal korábban, szeptember 13-án, este 6 és 8 óra között következett be. Valamennyi halott nő volt. És valamennyiüknél súlyos fejsebek okozták a halált. A háztulajdonos, özvegy Fazekas Sándornén öt fejsérülést, Nagy Istvánnén hat fejsérülést, lányán, Nagy Ilonán kilenc fejsérülést találtak. Cs. Nagy Edit tizennégy fejsebet szenvedett. A sérüléseket kivétel nélkül kisbaltával, a balta élével és fokával ejtették. Cs. Nagy Edit nyolc hónapos kislánya volt az utolsó a halottak sorában, őt
a falhoz csapták, fejsebe ettől származott.
Holttestek helyzete
Cs. Nagy Edit, aki a legtöbb baltacsapást kapta, a halál beálltakor további sérüléseket is elszenvedett: már a boncolás előtt megállapították, hogy szeméremtestét nemcsak rúgásokkal roncsolta össze gyilkosa, hanem rajta is ugrált. A baltával megölt nők az első csapásokat még álló helyzetben kapták, a további fejsérülések már fekvő helyzetben érték őket. Mindez gyorsan és nagy erővel történt – az áldozatoknak még a védekezésre sem igen volt esélyük, nemhogy a menekülésre. Sajátságos volt a holttestek helyzete és az épületen belüli elhelyezkedése: a csecsemő a konyhai kiságyon feküdt, édesanyja Cs. Nagy Edit, és özvegy Fazekasné pedig a konyhából nyíló szobában. Nagy Istvánné és Nagy Ilonka – ugyancsak anya és lánya – holtteste a ház oldalán futó üvegezett folyosón hevert.
A szobában lévő halottakat (Cs. Nagy Editet és özvegy Fazekasnét) egy ágyterítővel takarta le gyilkosuk, többi áldozata helyzetén azonban nem változtatott. Az elkövető a konyha felmosására tett egy meglehetősen határozatlan kísérletet, de inkább csak széjjelkente a vért, a felmosórongyot pedig behajította legfiatalabb áldozata kiságya alá. A házat az ajtón, az udvart a hátsó kerítésen keresztül hagyta el, a kerítés melletti fán talált vérnyomban később azonosították az egyik áldozat vérét.
A szobában, a két holttest mellett, egy nyeles fésí hevert, amelyről utóbb kiderült, hogy a gyilkosé volt.
A helyszín elsődleges vizsgálatával ennyit lehetett megállapítani arról, ami négy nappal azelőtt történt a házban. Ez is bőven elég volt azonban ahhoz, hogy a Táncdalfesztiválon éppen túlesett országot sokkolja az eset, hiszen az írott és elektronikus média másnapra már az egész magyar lakossághoz eljuttatta az ötszörös gyilkosság hírét.
A gyanú eléggé hamar az egyik áldozat, Cs. Nagy Edit férjére, Burai Árpádra terelődött. A holttestek felfedezése után néhány órával le is tartóztatták. Burai Árpád – akit mindenki csak Tibiként emlegetett – cigányember volt, és abban az időben múlt 35 éves. Tulajdonképpen szokványosan deviáns személyiségként egészen addig szokványosnak nevezhető, bár egyre fenyegetőbb tendenciát mutató pályát futott be: 1945–1966 között éppen tizenhatszor volt büntetve.
Utólag egyértelmí, hogy Burai maga volt a ketyegő bomba. Már az is nagyon veszélyessé tette, hogy primitívsége és agresszivitása kivételes testi erővel párosult – sajátos módon azonban élete fele részében csupán kisebb súlyú vagyon elleni cselekményeket követett el. Éppen huszonöt évesen ítélték el először erőszakos bíncselekmény (súlyos testi sértés) miatt. Aztán garázdaság, önbíráskodás, hivatalos személy elleni erőszak és egy további súlyos testi sértés következett. Agresszivitása szinte mindig közvetlen környezete, a nála sokkal gyengébbek ellen irányult. Az első házasságából származó kislányával is roppant durva volt, de visszaesőként a súlyos testi sértést is az akkori, állapotos felesége ellen követte el. Burai az emiatt rárótt kétéves börtönbüntetéséből 1966 augusztusában szabadult, Cs. Nagy Edittel pedig szeptember 2-án, gyakorlatilag pár napos ismeretség után házasodott össze.
Rokonsága se mentegette
Burai gyanúsítottként és vádlottként is mindvégig tagadott. Az összegyíjtött bizonyítékok azonban kerek egészet alkottak: a felesége – Cs. Nagy Edit, az egyik áldozat – a gyilkosság előtti napokban azért volt kórházban, mert Burai bántalmazta. Éppen ezért a kórházból sem haza, közös lakásukra távozott, hanem ismerőséhez, özvegy Fazekasnéhoz – ahol azonban ötödmagával még aznap megölték. Cs. Nagy Edit többször – és igen határozottan – említette környezetének, hogy el akarja hagyni a férjét, mert alig kéthetes házasságuk alatt sokszor megverte, a kórházban is zaklatta, és életveszélyesen megfenyegette.
Burainak egyetlen öltözet ruhája volt (rozsdabarna zakó, fehér nejloning, szürke szövetnadrág), amit a gyilkosság után sehol nem találtak – gazdájuk a munkahelyén kapott kék ruhában járt. Zakóját, ingét és nadrágját állítólag eladta, de a vevő személyleírása annyiszor változott, ahányszor csak kérdezték róla. Valamivel később Burai ingét megtalálták testvéröccse kútjában – és az a kisfejsze volt belecsomagolva, amivel a gyilkosságokat elkövették. A mészárlás színhelyén talált nyeles fésíről kiderült, hogy Burai kapta a sógornőjétől, és mindig magánál hordta, a nadrágja farzsebében. A gyilkosság elkövetésének patológusok által behatárolt időpontjára pedig semmiféle hihető, meggyőző alibit nem tudott igazolni.
Első fokon Burait simán halálra ítélte a szolnoki megyei bíróság, a fellebbezés folytán azonban a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet. Talán ez is volt – a bíncselekmény súlyosságán túl – az ok, amiért ez az ügy oly sokáig eleven maradt a köztudatban. A megismételt eljárásban a bíró már nagyobb figyelmet szentelt a vádlott személyiségének. A vádlott védekezése nem ténybeli cáfolatokra, hanem két, unos-untalan ismételgetett dologra épült: azért akarják ráhúzni a vizes lepedőt, mert már tizenhatszor volt büntetve, és mert cigány. Azonban sem rokonsága, sem környezetének cigányokból álló része nem állt ki mellette. Nem igazoltak neki kívánsága szerinti alibit, és az összes, Buraival kapcsolatos kételyüket megosztották a bírósággal. Ezek közül a leginkább terhelő az volt, hogy többen is észlelték a gyilkosság estéjén és a rákövetkező napon, hogy Burai dupla ruhában jár; vagyis szokott zakójára-nadrágjára húzta rá a munkásruhát. Ráadásul szeptember 13-a után inget senki nem látott rajta. Az ebből adódó következtetés önmagát kínálta: a rendkívül brutális ötös gyilkosság után nyilván csuromvér ruháját rejtette a munkásruha alá, a véres ruhadarabokat pedig egy alkalmas helyen egyszeríen elégette.
Akasztófa várta
A megismételt eljárásban a bíróság anélkül ítélte ismét halálra Burait, hogy bármilyen új bizonyítékot feltárt volna. Az ítélet aztán jogerőre is emelkedett, az ilyenkor kötelezően benyújtandó kegyelmi kérvényt elutasították, és Burai Árpádot felakasztották. A bínösségével, főképpen a bizonyítás meggyőző erejével kapcsolatos kételyek azonban még sokáig megosztották a magyar jogásztársadalmat.Volt azonban egy igen lényeges körülmény, amiről a bíróság mindenfajta kriminalisztikai vizsgálat nélkül hí képet alkothatott: Burainak a nőkhöz és a gyermekekhez való viszonyáról.
A cigányság kultúrája erősen férfiközpontú ugyan, de a nők – és különösen a gyerekek! – bántalmazását, terrorizálását határozottan és mindenkire nézve kötelezően elutasítja. De Burai számára magától értetődő volt, hogy a nőkkel és a gyermekekkel szemben is minősíthetetlenül durván viselkedjen. Primitív sablonok szerint kezelte és ítélte meg őket. Asszonyait csupán uralni, birtokolni és irányítani való tárgyaknak tekintette, akárcsak első feleségétől született kislányát. A bíróság Burai igazi arcát éppen az első feleséggel való szembesítésekor ismerhette meg. A tanú, aki egyébként – bár ez nem nagy szó… – sokkal intelligensebb és érzékenyebb teremtés volt egykori férjénél, a bíróságon szinte újra átélte a szenvedéseket és megaláztatásokat, amikben egykor része volt. Buraiból pedig hirtelen kibújt a vadállat, amikor az asszony a saját gondolatait és érzéseit fogalmazta meg, és nem a vádlott javára vallott.
Nem kérdés, hogy Burai gyilkos dühe a felesége, Cs. Nagy Edit ellen irányult. Egyértelmíen erre utalt, hogy rá mérte a legtöbb csapást, és a szeméremtestét is összeroncsolta.Az is bizonyossá vált, hogy Burai agya akkor borult el, amikor rájött, hogy ezt a nőt nem tudja úgy uralni és irányítani, mint akikkel addig dolga volt. Cs. Nagy Edit önállóan, saját akaratából döntött úgy, hogy a kórházból már nem férjéhez, hanem – a később vele együtt áldozattá vált – ismerőséhez megy. A többi szerencsétlen pusztán rosszkor volt rossz helyen. Már akkor sem lehetett megállapítani lemészárlásuk sorrendjét, csupán annyit, hogy gyorsan és rettenetes brutalitással történt, ami történt. Burai fura mód feleségét és az idős Fazekasnét egy ágyterítővel letakarva hagyta ott. A maga torz módján lerótta kegyeletét felesége és az idős nő előtt. Ilyen esetekben általában a gyermekáldozat irányában mutat a gyilkos kegyeleti érzést. Burainak egyik gyerek sem ért ennyit…
Burai bínösségét megalapozottan állapította meg a bíróság, annak ellenére, hogy a bizonyítás lehetett volna mindenki számára meggyőzőbb is. A bírósági eljárás megismétlése még csak reményre se adott okot Burainak arra, hogy elkerülje az akasztófát… §
- Ha kihagy a bíróság…
Ennek az ügynek a tanulságai ma is elevenek. A bíróságnak a bizonyítás során sokkal bátrabban kellett volna élnie a kriminalisztika, a bínügyi nyomozattan által kínált lehetőségekkel. Mind az igazságszolgáltatás, mind a közvélemény számára sokkal meggyőzőbb lett volna, ha Burait nem a bizonyítékok logikai lánca, hanem mondjuk a munkásruhája belső részén felkutatott vérnyomok és elemi szálak – valóban mindenkit meggyőző – bizonyító ereje folytán mondják ki bínösnek. Ugyancsak döntő bizonyító erővel bírt volna akár csak egyetlen olyan lábnyom felkutatása, amely azonosíthatóan Buraitól származik, és kapcsolatba hozható a bínténnyel. Ehelyett azonban az elkövetés után tíz hónappal helyszíni szemlét tartó bíróság egy olyan, időközben odakerült lábnyomot vett fel a bizonyítékok közé, amely mérete alapján… akár Buraié is lehetett. Nem szerepelt az ítéleti indokolásokban, hogy magát a vádlottat vagy annak lábbelijét megvizsgálták volna vérnyomok tekintetében – illetve, ha megvizsgálták, ennek mi volt az eredménye. A vádlott higiéniai színvonala ismeretében komoly eredménnyel kecsegtetett volna egy körömpiszok-elemzés is, amely Burai tettessége esetén minden bizonnyal kimutatja legalább egyetlen áldozat vérét. A bínösséget megállapító indokolásokban ilyesminek sincs nyoma.
