Leonardo – Egy géniuszmodell megtestesítője

A géniuszokat életmívük hitelesíti, de kivételes teljesítményük gyökereinek kutatásában származásuk és személyiségük ismerete is segíthet. Leonardo da Vinci az emberi kultúrtörténet egyik különleges csodája, aki alkalmas az egyik jellegzetes géniuszmodell bemutatására.Leonardo családfája
Apai dédapja, Guido da Vinci 1339-ben született Firenzében, és jegyzőként dolgozott. Családjában a XIII. századtól a jegyzői tisztség apáról fiúra szállt. Abban az időben az írás-olvasás tudása még nem volt általános, ezért az emberek a hivatalos okiratok, üzleti és peres ügyek írásos anyagának elkészítésekor a jegyzőre szorultak.

A XIV. században a Firenze közeli hegyi városka, Vinci is a Firenzei Köztársaság fennhatósága alá került. A dédapának jól ment, ezért Vinciben vásárolt magának nagyobb, birtokkal övezett házat, úgynevezett kúriát. (Vinci fízfát jelent, amely jellemző volt e településre, valószíníleg meg is magyarázva e helység, majd az ide költöző jegyző családnevét.) Guido da Vinci gyermekei közül – Leonardo szempontjából – két fia érdemel említést.

Az egyik Francesco, akiből nem lett jegyző, és Vinci község adóhivatali okmánya szerint „…otthon ül és semmit se csinál”. Guido da Vinci másik fia, Antonio folytatta a családi tradíciót jegyzőként. Firenzei polgárként élt ő is apja Vinciben lévő házában, feltehetően a Firenzében észlelt jegyzői túlkínálat miatt. Feleségül Lucia Baccherettót vette, ők Leonardo apai nagyszülei. A géniusz életrajzírói csak egy fiúgyermeküket említik, aki 1427-ben született és a keresztségben a Piero nevet kapta.

A családi hagyományoknak megfelelően Piero is jegyzőnek készült, de fiatalkorában élte a jobb módú úri fiúk életét. &Iacutegy a birtokukon dolgozó szépséges szolgálólány Catarina (családi neve nem ismert) is szeretője lett, aminek eredményeképpen a 16 éves paraszti származású lány teherbe esett a 24 éves Pierótól. Apja, Antonio da Vinci, azonban nem járult hozzá ahhoz, hogy fia házassággal legalizálja az alacsonyabb társadalmi rangú nőtől származó leendő unokáját. Más megoldást keresett. Egyrészt fiát összeházasította a rangban hozzá illő Albiera Amadorival. Másrészt a megesett lányt hozzáadták egy elözvegyült idősebb férfihoz.
 
1452. április 15-én, szombat éjjel 3 órakor megszületett Leonardo – mivel természetesen ő a házasságon kívül született gyermek – anyja szegényes házában, a Vinci melletti Anchianóban.

A kisfiú itt élt édesanyja és az ő férje gondozása mellett 5 éves koráig. Ahogy mondani szokás, Isten nem bottal ver, hanem – Piero esetében – meddőséggel. Házasságában ugyanis nem született meg a várva várt gyermek, ezért az akkor már „jegyző úr” 1457-ben nevére vette Leonardót, vagyis törvényesítette korábbi kapcsolatát. Leonardo édesanyja még számos gyermeket szült, ezért, meg nyilvánvalóan a megfelelő anyagi ellenszolgáltatás és fia várható jobb sorsa miatt, mehetett bele ebbe az alkuba. A következő 10 évben így az apa, Piero felesége lett Leonardo nevelőanyja. Ô szeretettel gondozta férje fiát, de Leonardo a vérszerinti édesanyjával is tartotta a kapcsolatot. Sőt a már felnőtt és Milánóban élő Leonardo magához vette beteg édesanyját és haláláig ápolta.

Az apát, Piero da Vincit, nagyon lefoglalták jegyzői teendői. A kis Leonardót ezért igazából a velük egy házban élő apai nagybátyja, Francesco tanítgatta. Vele kezdte meg környékük mezeit és erdeit bejárni, innen eredeztethető tehát természetimádata. Tíz év elteltével Piero da Vinci beteges felesége meghalt, az elözvegyült férfi hamarosan újraházasodott. Második felesége, Francesca Landfredini sem tudta a da Vinci családot gyermekkel megörvendeztetni. Vele különben Leonardónak már kapcsolata nem volt, mivel apja 15 éves korában, a Firenzében dolgozó nagyhírí Verocchio mester míhelyébe adta tanoncnak. Itt a mindenki által csodált kivételes tehetségét talentummá érlelte, ezért 20 éves korában, 1472-ben felvették a firenzei Szent Lukács céhbe mint festőt.

Piero da Vinci második felesége is elhalálozott, ekkor a jegyző harmadszor is megnősült, és csodák csodájára e frigyéből 5 gyermeke született. 49 éves volt, amikor világra jött második fia, Antonio, aki azután folytathatta apja jegyző mesterségét. Felesége az ötödik gyermek szülésébe belehalt.Az 51 éves Piero da Vinci ezért 1478-ban, negyedszer is megházasodott és ebből a házasságából még 6 (!) gyermeke született. Végül is tehát Leonardónak apja részéről 11 féltestvére volt. Leonardo több féltestvérének a leszármazottait a XX. századig sikerült nyomon követni a géniusz életét kutatóknak.

Leonardo da Vinci közben járta a maga útját, mind nagyobb hírt szerezve magának sokoldalú kivételes talentumával Olaszország akkori városállamaiban, sőt egy idő után külföldön is. Testvérei között hozzá fogható talentum nem volt, sőt képességeik meg sem közelítették féltestvérükét. Leonardo pereskedésre is kényszerült velük, mert amikor a gyermektelen Francesco nagybátyja meghalt, minden vagyonát Leonardóra hagyta, mivel őt saját teremtményének tartotta. Magának Leonardónak gyermeke sohasem született, házasságot sem kötött. Hányatott – nagy sikerekben és csalódásokban gazdag – életét Franciaországban, I. Ferenc király pártfogoltjaként fejezte be, amolyan emigrációban. Amboise melletti Clouxban halt meg 1519. május 2-án, 67 évesen.

A családfa értékelése
A kivételes képzőmívészi tehetségre születni kell, vallották az ógörögök. Mai felfogásunk szerint ez az öröklődés fontosságára utalhat. Leonardónak is hasonló lehetett a véleménye, mivel szerinte a festészetet „nem lehet megtanítani annak, akinek a természet nem adta meg” –, mármint a szükséges tehetséget.
Mégis, Leonardo ősei között képzőmívészről senki sem tud, neki gyermeke nem volt, 11 apai oldalú féltestvére és azok leszármazottai ilyen jellegí képessége pedig nem közelítette meg az ő képzőmívészi nagyságát. Nem szabad azonban feledni, hogy abban a korban a nők ilyen jellegí tehetsége a nemek társadalmi munkamegosztása miatt csak nem mindig lappangott, hiszen az ő feladatuk az emberi faj fenntartása, vagyis minél több gyermek világra hozatala volt.

A jegyzőség öröklődése e családban viszont szembetínő, amely a neveltetés és a társadalmi elvárások fontosságát igazolja. Hiszen régen a fiúknak szokás volt apjuk foglalkozását követni, elsősorban ennek előnyei (az apa tudta legjobban felkészíteni fiát-fiait saját foglalkozására, könnyebb a bejárt úton haladni, a fiúk így sok mindent készen kaptak apjuktól stb.) miatt.

Érdekes elgondolni, hogyha Leonardo törvényesen jön a világra, akkor valószíníleg neki kellett volna a Vinci család következő generációjában a jegyzői küldetést vállalni. Kérdés, hogy napi munkája mellett mennyire tudta volna veleszületett képzőmívészi tehetségét talentummá érlelni.

&Iacutegy azonban, mint házasságon kívül született és örökbe fogadott jól rajzoló fiúcskának, lehetősége nyílt kivételes adottságai valóra váltására. Már csak azért is, mivel akkortájt a festők amolyan mesterembereknek számítottak, ami éppen illett a Vinci családba került gyermekhez.

Leonardo személyisége
Magam érdemesnek tartom a mívész és tudós géniuszok kutatásakor megkísérelni bizonyos modelleket körvonalazni, és szerintem Leonardo – személyisége és mívészete alapján – az egyik géniuszmodell jellemző képviselője.
• Első lépésben a géniuszok között érdemes megkülönböztetni a kivételesen okos és a nagyon kreatív géniuszokat. A kivételesen okos géniuszokra a konvergens gondolkodás és konformista magatartás a jellemző. „Szivacs” agyuknak köszönhetően könnyen megtanulják a társadalom által elfogadott és az iskolában tanított ismereteket, ezeket sikeresen hasznosítják életük során maguk és a társadalom érdekében. &Aacuteltalában ezért ők lesznek a társadalom elismert vezetői, fenntartva a rendet és a társadalom stabilitását.

Ezzel szemben a kreatív géniuszokra a divergens (másképpen) gondolkodás a jellemző. Nehezükre esik az elfogadottak elsajátítása, nekik mindenről más, új lehetséges megoldások jutnak eszükbe, amit meg is akarnak valósítani. Az új eszmék azonban mindig a társadalmi nagy többség ellenállásába ütköznek, ami azután sok konfliktus forrása, megmagyarázva, hogy a kreatív géniuszok miért „nehéz emberek”. Éppen ezért a társadalomba nehezen illeszkednek be ezek a nonkonformista, sokszor deviánsnak tínő emberek. Ugyanakkor az ő eredeti gondolataiknak és tetteiknek köszönhető a mívészetek és a tudományok haladása, éppen ezért ők tekinthetők az emberi kultúrtörténet legfontosabb személyiségeinek.

Leonardo a kreatív géniuszok prototípusa, nem járt iskolába, csak nagybátyjától szerezhetett felületes ismereteket a világról. A természetet azonban nagyon szerette és „magánúton" különös ihletettséggel tanulmányozta. Később pedig nagy erőfeszítéseket tett önképzésére, latinul is így tanult meg.

 • A leonardói géniuszmodell második jellegzetességeként Leonardo mindenhez értését kell kiemelni. Nehéz rangsorolni Leonardo nagyságát. Mi volt? Festő, rajzoló, szobrász, építész, tudós, anatómus, hadmérnök, muzsikus, ünnepségszervező-látványtervező? Mind volt, és akkor még nem is említettem mintegy 7000 lapot kitevő írásait, és ezeknek leggazdagabb gyíjteményét, a Codice Atlanticot, és az Értekezést.

 Leonardóban megvolt a világ megismerésének totális igénye, a „mindenséggel mérd magad" vágya.

* A leonardói géniuszmodell további jellegzetességeit sorolnám a harmadik csoportba.
Leonardo nemcsak kivételes szellemi kreativitással rendelkezett, hanem még szép ember is volt. A géniuszoknál a külcsín, vagyis a jó küllem ritkán társul a belbeccsel, vagyis a kivételes talentummal. Leonardo már gyermek- és fiatalkorában feltínt szépségével, ami az Itáliában ritkaságnak számító kék szemmel és szőke hajjal társult. Emellett testalkata is elütött az átlagostól magasságának és izmosságának köszönhetően. Az utóbbi magyarázta nagy erejét, a lópatkókat kezével össze tudta nyomni. Ebben persze testi adottságai mellett a gyakorlásnak, az edzésének is fontos szerepe lehetett. Amikor alkalmam volt 1982-ben amboise-i sírjához elzarándokolnom (noha tudtam, hogy „királybérencként” csontjait a francia forradalom alatt szétszórták), nagyon meglepődtem. Sírdombján ugyanis szobrászutódja meztelenül, amolyan aktként jelenítette meg szép testét…

Leonardo maga is fontosnak érezhette szépségét, éppen ezért nagyon választékosan és költségeket nem kímélve öltözködött. Sokan ezért fennhéjázónak, illetve piperkőcnek tartották. Ráadásul még szép énekhangja is volt (énekversenyeket nyert) és hangszereken (általában ezeket is maga készítette) is nagyon jól játszott.

• Részben a tér és idő végtelenségének felismerésével magyarázható meg Leonardo egy további személyiségvonása, ami megmagyarázza míveinek gyakori befejezetlenségét. Ennek is legalább három oka volt. Az egyik, hogy az ő tudatában a megoldásra váró probléma felismerése, majd ezek megoldhatóságának megtalálása volt a lényeges. Ha viszont tudta a megoldás elvét, a problémamegoldás gyakorlati kivitelezése számára már elvesztette a jelentőségét. Ráadásul azzal is tisztában lehetett, hogy a titok megfejtése nem egyenlő az ötlet gyakorlati megvalósításával, az még sok időt, türelmet és vesződséget igényel. Ô pedig inkább az újabb megoldásra váró kihívásokra koncentrálta erejét… A leonardói géniuszmodellnek tipikus megfelelője volt Karinthy Frigyes és Szilárd Leó is.

A másik ok, a tökéletesség igénye, ami határtalan. A kortárs Vasari is ezt panaszolta fel Leonardóval kapcsolatban: „…Mert soha semmi sem elég jó neki, legyen bár még olyan remek is.” A harmadik ok hátterében is kivételes kreativitása áll. Ô olyan újszerí megoldásokra törekedett, ami – akkor – technikailag sokszor megoldhatatlan volt. A Sforza-emlékmí lovát két hátsó lábára ágaskodva kívánta megjeleníteni, de ezt az egyenlőtlen súlyeloszlást akkor a bronzszoborban nem lehetett megoldani. Az anghiari csata falfestményét olyan új festői technikával akarta megoldani, amit addig még soha nem alkalmaztak. Sajnos a festéket a tíz lángja nem rögzítette, hanem leolvasztotta. Az ember repülésével kapcsolatos kísérletei is ide sorolhatóak. Mindezeket a fiaskóit Leonardo is érzékelte és keseregve állapította meg: „Még eddig egyetlen munkámat sem fejeztem be.”

Leonardo e személyiségvonásából komoly gondok is adódtak életében. Az előlegként neki pénzeket adó megrendelők a kész míveket várták, még pedig a megadott időre… S erre szinte soha sem került sor. Az emiatt hírhedtté váló Leonardo ezért egyre kisebb jövedelemre tett szert, ami nagyon megnehezíttette sorsát. Pedig ő mindent megtett saját elvárásainak teljesítése érdekében, éppen ezért rendkívülien kiszipolyozta kivételes képességeit. &Oumltvenévesen ezért nézhetett ki már szinte aggastyánnak, és a halálához vezető agyvérzéseinek okát is itt kell keresnünk.

Nemi orientációs eltérése
Végül a Leonardo-féle géniuszmodell utolsó jellegzetessége is másságából következik, ami balkezességén és vegetáriánus voltán túl, a férfi-nő kapcsolatban is megnyilvánult. Mint a családfa kapcsán említettem, soha sem házasodott meg, gyermeket sem nemzett. Éppen ezért szokás Leonardót homoszexuálisnak (vagy ahogy manapság a szakirodalomban mondják: nemi orientációjában eltérőnek) tartani. Leonardo homoszexualitása mellett több tény/érv szól.

(1) 1476-ban, tehát 24 éves korában – három más ifjúval együtt – egy ismert homoszexuális férfival történő „fajtalankodás” miatt két ízben bírósági eljárást indítottak ellenük.
(2) Tanítványai kiválasztásakor nála szépségük is fontos szempontnak számított. Erre utalt Vasari is: „Milánóban tanítványának fogadott egy gyönyörí, gyírís-göndör hajú, bíbájos, kecses és szép milánói ifjút, a milánói Salait; nagyon szerette.” Leonardo is gyakorta megemlékezett írásaiban a hozzá, 1490-ben, 10 éves korában kerülő Giacomo Salairól, aki falánk, dacos, hazug, tolvaj volt – mégsem tudott tőle megszabadulni, sőt még hozományt is adott Salai nővérének, végrendeletében pedig Salairól is megemlékezett. Pedig 1516-ban, amikor a francia király meghívására Leonardo az Amboise melletti cloux-i kastélyba távozott, Salai – akit 25 éven át eltartott és festővé képzett – nem követte. 
(3) Ezeknél sokkal fontosabb érv, hogy a kortársak szerint nővel soha nem volt kapcsolata, mintegy 7000 oldalas feljegyzéseiben női név szinte fel sem bukkan.
(4) Fontos alátámasztását adta e nézetnek Sigmund Freud, aki tanulmányt írt Leonardo homoszexualitásáról. Értelmezésének kulcsa Leonardo következő lejegyzett mondata: „Legkorábbi emlékem, hogy bölcsőben feküdtem, és mintha egy nagy keselyí csapott volna le rám, kinyitotta a számat, és ajkaim közt fel-le mozgatta farktollait; nyilván ez a sorsom”. A pszichoanalízis apja, Freud e mondatban az orális szex, vagyis a felláció igazolását vélte.
 (5) Legfontosabb érvnek azonban személyisége és magatartása, meg mívészetének értelmezése tínik. Piperkőcnek is mondható öltözködését, állandó fiú-férfi társaságát, az őt körülvevő titokzatosságot és társadalmi ellenszenvet, végül az alkotásain érzékelhető hermafrodita szépségeszményt nehéz mással megmagyarázni. Leonardo ugyanis mind a nők, mind a férfiak személyiségét és küllemét: szépségét szinte egyformán jelenítette meg. Sokszor nem is könnyí alanyainak nemiségét meghatározni, elég Keresztelő Szt. János címí festményére utalni, éppen ezért is adták a leonardói szépségideálnak az „androgün” (férfi-nő) vagy hermafrodita jelzőt a mívészettörténészek.
 
Mindezekkel az érvekkel szemben azonban ellenérvek is felhozhatók.
(1) A fajtalanság vádja alól a bíróságon felmentették.
(2) Fiú-férfi munkatársainak kiválasztásakor szépségük még nem jelent nemi orientációs eltérést, ez lehet csupán alapvető esztétikai igény.
(3) Nem volt nővel szexuális kapcsolata, de a szexet általában visszataszítónak tartotta. Elég következő mondatát idézni: „A nemi aktus csúnya, megfosztja az embert minden méltóságától”. A szeretkezés anatómiáját bemutató rajzán a férfi arcán az undor jelei szembetínők. Lehetséges, hogy Leonardo – Csontváryhoz és Szilárd Leóhoz hasonlóan – attól félt, hogy a szex elveszi az emberek eszét, a család meg az idejét a mívészi és a tudományos alkotástól. Éppen ezért az említett géniuszok is a szerzetesi életet tartották ajánlatosnak. Leonardo azt írta az Értekezésben: „Ha egyedül vagy, csak magadé vagy. Társaságban pedig, egyetlen barátoddal is, csak félig lehetsz a magadé”. Ebből adódott ars poétikája: „Ne felejtsd el, mívész, a Te erősséged a magány”.
(4) A fontos freudi tanulmány is vitatható. Freud rossz német fordításban olvasta az említett idézetet, valójában Leonardo nem keselyít, hanem sólymot említett. A keselyí az egyiptomi mitológiában az anyaság szimbóluma, Freud pedig a homoszexuálisok fellációját az anyai emlő utáni tudatalatti vággyal magyarázta. Mindez a sólyomra már nem lenne ráfogható. Leonardónál a madár ugyanakkor a szárnyalás és a repülés megtestesítője is lehetett, az utóbbi megoldása pedig élete egyik legnagyobb kihívását jelentette. Nem beszélve arról, hogy a görög-római kultúrkörben a madár a géniusz szimbóluma, amely az alkotáskor kívülről száll bele a mívészbe és irányítja a kezét, meg az agyát. „Ez a sorsom”, tehát így is értelmezhető.
(5) Végül az utolsó pontban felsorolt érveket lehet társadalmi szerepjátszásként is felfogni, bár az igazán nagy mívészek alkotásaikban soha nem hazudnak.

Azt hiszem, mindezen érvek és ellenérvek után, el kell fogadnunk korunk talán legjobb Leonardo-szakértőjének: Kenneth Clarknak a véleményét. &#336 tényként fogadja el Leonardo nemi orientációs eltérését.Itt érdemes arra utalni, hogy míg a homoszexuálisok aránya a felnőtt férfinépességben 4% körül van, addig a mívészek körében arányukat 10%-ra becsülik. A géniuszok közül sokan tartoztak közéjük, elég Leonardón túl Michelangelóra, Shakespeare-re, Csajkovszkijra utalni, a magyar mívészgéniuszok közül pedig Mednyánszky Lászlóra, Pilinszky Jánosra, Ferencsik Jánosra. Az újabb agykutatások szerint a jobb agyfélteke a racionális gondolkodás, míg a jobb agyfélteke a kreativitás központja. A férfi homoszexuálisok két agyféltekéje között – a közöttük kapcsolatot biztosító kérges testben, a corpus callosumban – pedig mintegy 33%-kal több idegrost van. &Iacutegy a jobb agyfélteke kreativitása jobban érvényesülhet, szárnyalhat, és ez a legfontosabb géniuszi adottság. Hiszen nem elég szép verseket írni és képeket festeni, „új időknek új míveivel” lehet csak felérni a mívészet olimposzi csúcsaira.

Leonardo – a kreatív géniuszokhoz hasonlóan – az emberek körében nemcsak csodálatot, de különc viselkedése, szokatlanul gigantikus teljesítménye, „istentelensége” és homoszexualitása ellenszenvet, sőt ellenséges indulatokat is váltott ki. &Iacuterásai szerint ezeken felül tudott emelkedni, de azért ő is ember volt és bántották a méltatlan támadások. §

  • Megkísértés
    Genetikai szempontból említést érdemel még egy furcsa emberkísérlet ebben a családban. Egyik félfivére, a nála 40 évvel fiatalabb Bartolomeo megirigyelve Leonardo mágikus géniuszságát, a következőket eszelte ki. Feleséget Leonardo édesanyja leányai közül választott. Feltehetőleg úgy okoskodott, hogy ha benne megtalálhatók közös édesapjuk, feleségében pedig Leonardo édesanyja adottságai, akkor gyermeke Leonardo hasonmása lehet. Hamarosan meg is született fiuk, akinek nem merték a Leonardo nevet adni, csak nagyapjáét. A kis Piero neveltetése során mindent megtettek festővé és/vagy szobrásszá válása érdekében. Lett is belőle – nagyon középszerí. Fortélyos eszí apja ugyanis nem tudhatta, hogy a szülők valóban családi közös génjeik 50-50%-át örökítik át gyermekeikbe – de mindegyikbe más és más 50%-ot! Éppen ezért minden ember „egyedüli példány", ahogy ezt már Kosztolányi Dezső megállapította.

  • A két anya
    Leonardo 1508 és 1510 között festette Szent Anna harmadmagával címí képét, amit maga befejezetlennek tartott és most Párizsban, a Louvre-ban látható, míg az előtanulmányként rajzolt csodás változata Londonban a National Galleryban van. E képen a kis Jézust Szíz Mária és Szent Anna jelenlétében ábrázolta Leonardo, akik láthatólag mindketten anyai érzelmekkel viseltetnek a kisded iránti. Szent Anna az apokrif iratokra támaszkodó hagyomány szerint Szíz Mária édesanyja volt. Sokáig nem értették, hogy Leonardo a kis Jézust miért két, ráadásul hasonló korú nővel ábrázolta. Megismerve Leonardo gyermekkorát, amikor is 5 éves kora után két hasonló korú anyja: vérszerinti és nevelő anyja volt, könnyebb értelmezni e gyönyörí alkotásokat.


  • Da Vinci és Mátyás
    Leonardo egyik félfivére Magyarországra, Mátyás király udvarába került. Leonardo az Értekezésben foglalkozott is Mátyás királlyal, egy példabeszéd formájában. &Aacutellítólag Lodovico Sforza megbízásából Leonardo festett egy Madonna-képet, amit megrendelője Mátyás királynak szánt ajándékul. Ez is odaveszett Mátyás király igazságával együtt…


  • Mesterség vagy tudomány
    Az ő korában a festészetet-szobrászatot mesterségnek tartották, nem is sorolták a mívészetek közé. Leonardo harcolt e nézettel szemben, ezért a festészetet tudományként kezelte. Folyamatosan kísérletezett az új, eredeti megoldások felfedezése érdekében.  Csupán egy megállapítást idézek míveiből: „Ha egy arcot sötét helyen az egyik oldalról a szabad levegő egy sugarával, a másik oldalról pedig egy égő gyertyával világítunk meg, az kétségkívül két színben fog megmutatkozni." A leonardói mosoly (gondoljunk csak a Mona Lisára) is ilyen kutatások eredménye. Leonardo a tudást-tudományt fontosabbnak tartotta a hitnél és az egyházi dogmáknál. Vasari szerint „Innen származott az, hogy olyan eretnek meggyőződésre jutott, hogy semminemí vallást el nem fogadott, és sokkal többre becsülte, hogy filozófus legyen, semmint hogy keresztény."