Carving

Ha síelsz, ha nem, a karcolást ki kell próbálnod! Kicsit nehéz, kicsit veszélyes, de megéri!

…és lőn a hó… és ha már hó lőn, akkor síelni is kell, na meg szánkózni, de az egy másik téma! Tehát sí! A síelés a századfordulón kezdett igazán elterjedni Európában, ha nem számítjuk az eszkimókat, főleg futás jelleggel, ami, mint tudjuk, nagyon fárasztó. Ezért a lustábbaknak kitalálták a lesiklást. Itt már csak addig kellett kutyagolni, amíg feljutottak a csúcsra, aztán a száguldás öröme következett, na meg az óriási népszeríség. Persze ehhez sífelvonók is kellettek. &Iacutegy ment ez nagyon sokáig, mondhatni napjainkig, amikor az amerikai fiatalok eldobták léceiket, és vasalódeszkára állva riogatták a begyepesedett síelőket. Ez lett a snowboard, a hódeszka! Korábban is voltak kísérletek a hagyományos síelés felrúgására: hot dog, jet, extrém, vagy régi stílusokat újítottak fel, mint a telemark, de ezek nem vonzottak igazi tömegeket.

A hódeszkázás alaposan megfertőzte a havas társadalmat. Mi okozta e sporteszköz népszeríségét? A különlegessége mellett főleg az, hogy az új mozgást könnyen meg lehetett tanulni, s a szabadság, kötetlenség, az együvé tartozás is fölöttébb vonzotta a deszkásokat. Volt időszak, amikor az ifjú hótanoncok 80 százaléka deszkázni kezdett. Nagy riadalom támadt a sí gyárak körében. &Oumlsszedugva fejüket kitalálták hát a carving, carver sít. Ez a léc úgy néz ki, hogy a teteje és az alja sokkal szélesebb, mint a közepe, nagy a „piskótája”, a telemark íve. Ezért a sí megbillentve, élére állítva nagyon könnyen befordul, ráadásul jól megvezetve nagyon szép, látványos íven kanyarodik, ami csodálatos érzés. Ez a síelési technika nagyon közel áll a hódeszkázáshoz, a fun carvingozás majdnem ugyanazt az élményt nyújtja.  A síelő a kanyarokban a csípőjén csúszva és a tenyerén (bot nélkül) támaszkodva fordul akár 360 fokot is. Ráadásul a két lába nincs összebéklyózva, mint a deszkásoknak, így nagyfokú biztonságot ad a kilépés korrigálási lehetősége. A lécek lerövidültek, a sítudáshoz, a stílushoz alakultak.

Karcoljunk!
Megtalálja a neki illő carving lécet a kezdő és a haladó, a versenyző és az extrém síelést kedvelő is. A léc hossza mindig rövidebb a testmagasságnál. A kezdők a hátsó felénél puhább, a kanyar ívéből jól kifordítható, kicsúsztatható léccel tudnak kezdeni, így az esetleges ívhibákat könnyebben megbocsátja a sí. Az „áttanulók”, vagyis akik már tudnak hagyományos technikával síelni,  keményebb, az ívet pontosabban tartó léccel síelhetnek (bocsánat, karcolhatnak, hiszen ez a carving magyar megfelelője) A haladók pedig a nagyon kemény, nagyon pontos ívre képes lécet választhatják, és természetesen ott a funcarv, az extra rövid, akár 60-80 cm "hosszú" léc, ami a fantasztikus trükkökhöz készült. Ezzel a "miniatír" léccel bátran be lehet menni a hódeszkás "félcsőbe". Az új eszközhöz új stílus alakult ki, a karcolás. A tehermentesítés kisebb lett, s növekedett a térd bedöntő szerepe.

A felsőtest mozgásánál elmarad a természetellenes "kidőlés”, vagyis a fordulás ívétől ellentétes kifordulás és kihajlás. Jellemzően a haladás irányába néz a mellkas, de a rotálás is megengedett, tehát a felsőtest, a természetes mozgást követve bedől és befordul a fordulónál. Teljesen megegyezik a súlypont mozgása a biciklizéskor vagy futáskor megszokott, a természet és a természetesség törvényeit követő mozgással.  A kezdő a könnyebben kanyarodó léccel hamarabb jut el a jó fordulóhoz, a haladó tisztábban, egy íven vezetve fordul. Fizikailag a kezdőnek könnyebbség ez a stílus. Nincs feszengés, a természetellenes mozgásból adódó, ellentétes irányú izomfeszítés. A haladó a tökéletesen egy íven vezetett, sokkal kisebb sugarú körívnek köszönhetően nagyobb terhelést kap. Itt nincs mismásolás, kenegetés, lapon csúsztatás, a forduló tágítása, ami a csökkentené a terhelést.

Az új stílus új veszélyeket is hozott. Mivel a fordulók tisztán, szinte vasúti sínen haladnak végig, nincs a lécnek oldalazó mozgása, ami fékezőleg hatna. A síelő folyamatosan gyorsul, illetve nem lassul. A nagyobb sebességet eleinte elég nehéz kezelni. Ráadásul a sokkal szélesebb íví síelés miatt a használt terület is jóval szélesebb. Nem ritka, hogy egy karcolással az egész pályaszélességet besíeli a carvingos. A periférikus látás ennél a nagy területnél és sebességnél már nem elég. A hagyományos, kis sávban síelők pedig nem számítanak az eléjük kanyarodó karcolóra, így nagy az ütközés veszélye. Ezért fordulás közben is mindig figyelni kell a teljes ív területét, nem keresztezi-e más síelő vonalát. Ajánlatos a védőfelszerelés. A sportfelszereléseket árusító cégek hamar meglovagolták ezt az irányzatot. Számtalan bukósisak, térd-, könyök-, gerincvédő található a síboltok polcain. Ezek viselése nem csak divat, hanem követelmény is. Tehát nagyobb a terhelés, és nagyobb lehet a veszély is, viszont az élmény, az élvezet sokszorosa a befektetett munkának.
És megéri! Nagyon megéri!