A betlehemi csillag

A Jézus születését jelző betlehemi csillagról eddig semmit sem tudtunk, ami tudományosan igazolható lett volna. Molnár professzort a véletlen is segítette a fátyol fellebbentésében.

Karácsony táján gyakran felteszik nekünk, csillagászoknak a kérdést: Mi volt a betlehemi csillag? A csillag, amely Jézus Krisztus születésekor tínt fel Augustus római császár uralkodása alatt. A Máté evangéliumában olvasható rövid leírás szerint titokzatos, bölcseknek nevezett csillagjósok érkeztek napkeletről, egy napkeleti csillagot követve – ezek az irányok azonban földrajzi szempontból értelmezhetetlenek. A bölcsek elmondták Heródesnek, hogy a csillag a zsidók királyának születését jelöli valahol Júdeában. Ezután a csillag elvezette a bölcseket Betlehembe, és ott megállva a gyermek felett lebegett. Ezt a csodás jelenést ismerjük azóta betlehemi csillagként.

Tudósként régebben úgy gondoltam, hogy a csillag pusztán a vallásos hit körébe tartozó jelenség, és tudtam, hogy számos elmélet létezik róla. Épp ezért nem is foglalkoztam a témával addig, amíg nem találtam egy római pénzérmét, ami ráébresztett arra, hogy a csillagászok tévednek a betlehemi csillaggal kapcsolatban. A pénzérmén az egyik állatövi jegy, a Kos képe volt látható. (1. ábra) Ezek az érmék először akkor jelentek meg a szíriai Antiókhiában, amikor a római helytartó Quirinius Augustus parancsára átvette az irányítást Júdea felett i. sz. 6-ban. Quirinius nevét Lukács evangéliuma is említi a Krisztus születéséről szóló részben, ez pedig arra készteti az embert, hogy feltegye magának a kérdést, vajon van-e összefüggése a betlehemi csillaggal. Ami biztosabbnak tínik, hogy az érme Júdea annexióját, azaz bekebelezését jeleníti meg, hiszen a Kos volt Júdea szimbóluma. Az érmét félretéve rájöttem, hogy valami olyasminek kellett történnie a Kos jegyében, avagy Júdeában, amely a zsidók új királyának megjelenésére irányította a csillagászok figyelmét.

Kutatásom során bizonyítékot találtam arra, hogy kollégáim nem elég, hogy rossz csillagképekről, például a Halakról vagy a Szízről beszéltek, hanem egyenesen nem jó fajta csillagot igyekeznek megtalálni. Egyesek egy üstökösre gyanakodtak, mivel az előzetes jelek nélkül is felbukkanhat, és képes lassan mozogni a csillagok között, mintha a születés helye felé vezetne. Ennek ellentmond, hogy a bibliai történet szerint Jeruzsálemben senki sem figyelt fel a napkeleti bölcsek csillagára. Ráadásul a római kor csillagászai az üstökösöket a felfordulás, a káosz és a halál rossz jeleként látták, nem egy új uralkodó születéseként.

Más kutatók szerint egy szupernóva lehetett a jelenség mögött, de ez az elmélet sem magyarázza meg, miért csak a bölcsek látták a csillagot. Ésszerí magyarázat helyett a tudósok különböző bolygók együttállása mellett kardoskodtak – tették ezt modern csillagászati képzésük és tapasztalatuk alapján, nem pedig egy római kori asztrológus fejével gondolkodva.

A történészektől tudjuk, hogy az asztrológusok az i. e. IV. századtól kezdve állítottak fel horoszkópokat. Ehhez a bolygók helyzetét határozták meg, mai szemmel nézve elég tág határok között. A manapság gyakorolt asztrológiának is ez az alapja. Római krónikások, mint Cicero, feljegyezték, hogyan jósoltak horoszkópok alapján a közel-keleti mágusok, a Zoroasztert szolgáló papságból eredeztethető orvos-asztrológusok. Ezek a leírások segítettek megértenem, hogy a Bibliában leírt csillag nem szabad szemmel látható jelenség volt, hanem része egy Júdea királyára illő horoszkópnak.

Egy korábbi cikkemben leírtam, hogyan vezetett rá ez az érme arra, hogy a bölcsek által látott királyi csillag a Kosban bukkant fel, hogy aztán Júdea felé vezesse őket, egy új királyhoz. Más érmékből és feljegyzésekből tudjuk, hogy királyi jelnek tekintették, ha a Hold a Jupiter közelében haladt el, különösen, ha el is takarta azt. Ezért elkezdtem a Kos jegyében előforduló Hold–Jupiter-együttállások után kutatni abban az időszakban, amelyben a szakértők szerint Jézus születhetett. Két ilyen, egymáshoz nagyon közel eső időpontot találtam, i. e. 6. március 20-át és április 17-ét. Ráadásul nemcsak együttállásról volt szó, hiszen a Hold mindkét alkalommal el is fedte a Jupitert. Mindez két évvel Heródes király halála előtt történt.

A cikk megírása után újra megvizsgáltam a bibliai leírást eredeti görög nyelven, és rájöttem, hogy az aster en te anatole kifejezés szó szerint keleti csillagot jelent. Ez különösen fontos asztrológiai tényező volt. Az asztrológusok akkoriban csillagoknak nevezték a bolygókat is, keleti csillagnak pedig akkor, amikor éppen felkeltek a keleti égbolton. A Jupiter ilyen megjelenéséről úgy gondolták, hirtelen megsokasodó mágikus erőt, ezáltal egy király születését hirdeti. Például a nicaeai asztrológus, Antigonus feljegyezte, hogy Hadrianus római császár születésekor a Jupiter majdnem keleten, azaz felkelőben volt, és ennyi elégnek is bizonyult a császári bíbor megszerzéséhez.

A keleten felkelő Jupiter jelentőségének felismerését követően utánanéztem, előfordult-e ez az esemény abban az időszakban, amelyben a történészek lehetségesnek tartják Jézus születését, azaz i. e. 10 és i. sz. 5 között. Számításaim szerint ezen időhatárok között a Jupiter csak egyszer volt keleti, azaz felkelő helyzetben a Kos jegyében, mégpedig i. e. 6. április 17-én, éppen az egyik olyan időpontban, amikor a Hold eltakarta a Jupitert. Ez az egybeesés elég valószínítlen, és különös fontossággal bír.

Ha ennek a bizonyos napnak római szokás szerint elkészítjük a horoszkópját, igen jelentős királyi jövendölést kapunk. (2. ábra) A Nap a Kos jegyében járt, abban a jegyben, amelynek ő az egzaltációs ura, azaz elméletileg az ekkor született gyermekre a nap erős királyi hatással van. Nemcsak a Nap, hanem a Jupiter és a Szaturnusz is a Kosban tartózkodtak, tehát a Kost vezérlő mindhárom bolygó jelen volt. Ez hihetetlenül fontos asztrológiai együttállás lehetett. Ráadásul a Hold és a Jupiter együttállása épp akkor következett be, amikor a Jupiter felkelt keleten. Érthető módon ez az i. e. 6. április 17-ére érvényes horoszkóp egy a Kos jegyében született nagy és jelentős királyra illett.

A bibliai történet azt is elmondja, hogyan vezette a bölcseket a csillag, „míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.” A történészek ugyanakkor megjegyzik, hogy Máté evangélista zsidó volt, így valószíníleg nem értette az asztrológia sajátos szaknyelvét, ami abból is látszik, hogy szó szerint értelmezte a keleti csillagot. A csillag titokzatos mozgása is félreértésnek bizonyult, hiszen a „vezet, előtte halad” értelmí görög ige (proegen) hangzásában nagyon hasonlít az „előre halad” értelmí (proegeis) szóhoz, ezzel a szóval viszont az asztrológiában a retrográd, azaz hátráló mozgást jelölik. A 3. ábra bemutatja, hogy a retrográd mozgás csupán optikai csalódás, melyet az okoz, hogy a Föld elhalad egy távoli bolygó előtt, ezáltal a bolygó helyzete a hátterében található csillagokhoz képest elmozdul. Mielőtt irányt változtatna, a bolygó megáll, és látszólag mozdulatlanul lebeg az égbolton a csillagokhoz képest. A csillagjósok úgy gondolták, hogy a retrográd mozgás mágikus hatással van az emberekre.

 A Jupiter retrográd mozgása – hónapokkal azután, hogy felkelt keleten – szintén különleges asztrológiai esemény volt. I. sz. 6. december 6-án a Szaturnusz még mindig a Kos jegyében tartózkodott, a Jupiter pedig épp retrográd mozgását fejezte be, és megállt a Kosban. A Jupiter mozdulatlannak tínt a csillagok között az ifjú király születéskori csillagképében. Ellentétben azzal, amikor halványan felkelt a keleti égbolton, a bolygó most magasan, erős fénnyel ragyogott az éjszakai égen, így a bölcsek is láthatták és követhették azt éppúgy, ahogy Máté leírta. Az időpont is megfelelő, hiszen Máté szerint a napkeleti bölcsek egy már totyogó gyereket találtak, nem egy újszülöttet.

Egy, az isteni és halhatatlan személyek születését tárgyaló jelentős római asztrológiai értekezés is fontos bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy a Máté által elmondott történet alapját az i. e. 6. április 17-én megfigyelhető csillagállások adják. Julius Firmicus Maternus, egy keresztény hitre áttért tudós körülbelül i. sz. 433-ban, Nagy Konstantin uralkodása alatt írta meg Mathesis címí, asztrológiát magyarázó könyvét. A könyv pogány és keresztény hivatkozások különös keveréke, amely Firmicus folyamatban lévő áttérésének jele volt.

A két vallás között átívelő híd megléte teljesen nyilvánvaló az isteni és halhatatlan személyek horoszkópjáról szóló részben. Először azt tudhatjuk meg, hogy az egyik nélkülözhetetlen tényező az, hogy a Hold a Jupiter felé közeledjen; ez is az i. e. 6. április 17-i dátum felé mutat.

Firmicus ezután meghatározza a „csaknem isteni és halhatatlan” tulajdonságokkal rendelkező személy horoszkópjának legfontosabb elemeit. A római törvények tiltották a horoszkóp tulajdonosának megnevezését, ezért a csillagjósok csak utalásokkal, az érdemek felsorolásával hivatkoztak rá. A következő horoszkóp, melyben a Jupiter a Rák jegyében áll, minden kétséget kizáróan Augustusnak íródott, a legyőzhetetlen tábornoknak, aki az egész világot kormányozza. Augustust halála után a római szenátus nyilvánította istenné.

A csaknem isteni Augustusra utalva Firmicus felfedi pogány gyökereit, ám amikor egy másik, fontosabb horoszkópról beszél, már nyilvánvaló a kereszténységre való áttérése:

„Ez (isteni és halhatatlan személyek születése) különösen akkor történhet meg, ha a Nap egzaltációs helyzetében trigonban áll a Jupiterrel. Hiszen a Jupiter örvend, ha a Nappal vagy a Szaturnusszal áll együtt, különösen akkor, ha éppen felkelőben van.” (Mathesis 3.3.9)

A Nap csak a Kos jegyében van egzaltációs helyzetben. Az is csak a Kosban lehetséges, hogy a Jupiter egyszerre álljon trigon fényszögben a Nappal és keljen fel a keleti égbolton. A Szaturnusz is leginkább a Kos jegyében hajlamos fontos együttállásokra. Ha ehhez hozzáadjuk Firmicus feltételét, miszerint a Holdnak a Jupiter felé kell közelednie, akkor az i. e. 6. április 17-ei asztrológiai események pontos leírását kapjuk. Ez az a dátum, amikor Firmicus szerint különösen igaz lehet, hogy isteni és halhatatlan személy szülessen.

Amennyiben helyes az elméletem, akkor a következő forgatókönyv szerint zajlottak az események. Két évvel Heródes király halála előtt közel-keleti csillagjósok felfigyeltek a Nap, a Hold, a Jupiter és a Szaturnusz sokatmondó együttállására a Kos jegyében. A Jupiter épp akkor kelt fel keleten, amikor a Holdhoz is igen közel került. A Kos Júdea jelképe volt, ezért mindez a zsidók királyának születését jelölte. Miután megvárták, hogy elmúljanak a tikkasztó nyári napok, és megfelelő előkészületeket tettek az útra, a csillagjósok a hívösebb őszi évszak alatt érkeztek Jeruzsálembe, hogy megkeressék a csillagok által megjelölt gyermeket. Találkoztak Heródessel is, akinek a tanácsadói Betlehembe, a próféták által előre jelzett helyre irányították őket. A királyt elhagyva egy újabb asztrológiai eseményre, a Jupiternek a Kosban történő retrográd mozgására lettek figyelmesek. Már csaknem tél volt, mire megtalálták a gyermeket.

Nincs bizonyítékunk, hogy Jézus valóban ekkor született, ám a zsidók és a Zoroasztert követő mágusok azt gondolhatták, hogy ezen a jeles napon jött világra a rég várt Messiás. Valószíní, hogy a hívők feltételezték, még ha nem is bizonyították, hogy Jézus eme királyi csillagzat alatt született, ezért lett ő a Messiás. Később az asztrológia elvesztette a befolyását, a születés valódi dátumát pedig sohasem jegyezték fel, így a bibliai csillag valódi természete átkerült a mítoszok körébe, a vallásos áhítat elfedte igazi valóját. További zavart keltett, hogy egy római ünnepnapot, a december 25-i Dies Natalis Solis Invicti-t vettünk át a születés dátumaként, és a Dionysius Exiguus által hibásan megállapított Kr. előtt – Kr. után korszakfelosztás is bonyolította a helyzetet.

Most, hogy megismertük a történelmi bizonyítékokat, már tudjuk, hogyan vált egy felkelő bolygó a betlehemi csillaggá.

  • Szerzőnkről:
    Az amerikai tudós, Michael R. Molnar, csillagászként írkutatással foglalkozott a ’70-es, ’80-as években, részt vett több fontos NASA-projektben, melyek a Mars kutatását célozták. Az ókori görög és római érmék szimbolikájával foglalkozó tanulmányai az utóbbi években nagy nemzetközi visszhangot váltottak ki. A nyugdíjas csillagász napjainkban régészeti kutatásai mellett különleges hegedíket készít. www.michaelmolnar.com