Legendás lovak

Jó hatvanmillió évvel ezelőtt, amikor a ló története elkezdődött, az embernek még híre-hamva se volt. Hatezer évvel ezelőtt azonban – megőrizve büszkeségét és megvesztegethetetlen jellemét – hagyja magát megszelídíteni, és elkezdődik az ember és a ló közös története. &Iacuteme néhány csodálatos gebe és paripa – akár valóságos, akár az ember álmodta, mindegyiknek maradandó patanyomát őrzi a történelem, a sport vagy a mûvészet. A téren és időn túli utazásra hívó, színes és változatos, gondos munkával készült kötet arra csábítja a lovak régi rajongóit, hogy elmélyítsék ismereteiket, a többieket pedig arra, hogy örömmel engedjenek a kísértésnek.1. Gélinotte
A szép kisasszony

Szakadó eső szaggatja Modena egét. Az egymás elől futó, egymással versenyző, ügető lovak úgy suhannak, mint megannyi kísérteties látomás. Egy árny hamarosan kiválik a bolyból, s átrepül a célvonalon – ebben a pillanatban pompás szivárvány ragyog fel körülötte. Gélinotte-ot hirtelen dicsfény övezi, legendává válik. A fogadók ezentúl Szivárvány kisasszonynak becézik. Ez a csinos ügető pej 54 versenyen győzött a 87 közül, amelyen rajthoz állt, egymilliárd régi franknyi (mai pénzben kifejezve 1,525 millió eurónyi) hasznot hozott tulajdonosának. Világszerte számtalan rajongója volt, százszámra kapta a szerelmes leveleket, valamennyit Gélinotte kisasszonynak címezve. Virágokat, haute couture modelleket neveztek el róla, sőt, még egy camembert sajtot is – normandiait, elvégre odavalósi volt. &Aacutem ez a csábító szépség, amely annyi szívet megdobogtatott, a magáét egyedül a hajtójának, Charlie Millsnek adta, akit Boszorkánymester néven emlegettek.

A ló négyéves, és egyre-másra nyeri a versenyeket, amikor a hajtó ágynak esik. Gélinotte pedig meglepő következetességgel elveszít minden futamot. Imbolyog, elköveti ugyanazokat a hibákat, amelyek miatt diszkvalifikálták pályafutása elején, visszahőköl a startnál, szembefordul a mezőnnyel, nem várja ki az indítást. Amint visszatér boszorkányos hajtója, rögvest zsinórban nyeri a versenyeket. Nemhiába mondják, hogy a szerelem szárnyakat ad… Gélinotte úgy repül a pályán, akár egy kocsiba fogott Pegazus. Meg kell vallanunk, Charlie Mills értette a dolgát. Szeretet, türelem, figyelem és alkalmazkodás – elsősorban ezekkel a szavakkal jellemezhetjük idomári módszereit.

A legnevesebb európai ügetőpályákon töltött nyolc ragyogó év után a kanca – amelyet a hálókocsik madonnájának is becéztek, annyi kilométert utazott éjszakai vonatokon – lassan háttérbe szorult. Gélinotte visszatért
a ménesbe, amelyből származott, és pályát változtatott: tenyészkancává vált. Ritkaságszámba megy a versenyek bajnokai között, hogy egy négylábú ugyanolyan kitûnő tenyészállat legyen, mint amilyen remek ügető volt. Egyik utóda volt a híres Ourasi majdani nagyapja is. 1970 márciusában, tizedik ellése során a csikó rosszul feküdt, és Gélinotte szörnyû szenvedések közepette elpusztult. Charlie Mills megsiratta lovát, amelyet világéletében magázott, és szép kisasszonyának szólított.


2. Bukephalosz
A zabolázhatatlan zabolázott

Bukephalosz Nagy Sándor
(III. Alexandrosz) lova. A hadurat – aki huszonkét éves korában leigázta a perzsákat – és a lovát összekapcsoló szenvedélyes szeretet a világ egyik legszebb története. És az egyik legvarázslatosabb. Mindketten nagyjából egyidősek, és mindkettőjüket a harmincas éveik elején éri el a végzet. Együtt hódítják meg a világot. A tekintélyes hátas a legjobb thesszáliai fajtából, azaz abból a görög tartományból származott, amely a kentaurok, az ősi mondabeli, félig ember, félig ló testû teremtmények szülőhazája is. Bukephalosznál és lovasánál, Nagy Sándornál senki sem testesíthette meg tökéletesebben ezeket a méltóságos, csodás, ritka lényeket.

Bukephalosz nevének jelentése: bikafejû, ez talán széles, csontos homlokára, illetve rövid, tág orrlyukaira utalt. Hatalmas, fekete ló volt, a homlokán fehér csillaggal. &Iacuteriszét fehér szaruhártya övezte, és tüzes szeme jóval nagyobb volt, mint általában a korabeli lovaké.Nagy Sándor időszámításunk előtt 356-ban született, és görög származású, akárcsak tüzes hátasa. Mélységesen hitt abban, hogy isteni eredetû. Anyai oldalról Akhilleusz egyenes ági leszármazottjának vallotta magát. Egyébként soha nem tért nyugovóra anélkül, hogy Homérosz híres eposzának, az Iliásznak egy másolata ne lett volna a keze ügyében.

Bukephalosz olyan vad volt, hogy senkinek sem sikerült meglovagolnia. Nagy Sándor akkoriban csupán tizenkét éves, de már megjárta a csatamezőt, és kiváló lovas, így hát vállalta a kihívást. Először türelmesen tanulmányozta a fekete ló viselkedését, hogy rájöjjön, mi a gyenge pontja. Észrevette, hogy az állat megijed a saját és a hozzá közelítő ember árnyékától. A fiatal uralkodó szelíden, becézgetve rávette a lovat, hogy forduljon szembe a nappal, felpattant rá, és keresztül-kasul vágtatott vele. Ettől a naptól fogva Bukephalosz hagyta, hogy az apródok szőrén megüljék, de ha királyi módra felszerszámozták, akkor csak Sándort tûrte meg a hátán. Még le is térdelt, hogy gazdája könnyebben nyeregbe szállhasson.

Nagy Sándor és Bukephalosz csaknem húsz esztendeig harcolt együtt. Egyik legfényesebb győzelmüket III. (Nagy) Dareiosz perzsa uralkodó felett aratták az isszoszi csatában, i. e. 333-ban. A legendás páros a görög birodalom határait kiterjesztette Egyiptomtól – ahol a király megalapította Alexandria városát – egészen Indiáig. A hírneves görög és hátasa meghódította az akkor ismert világ nagy részét, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a hellén kultúra elterjedjen a leigázott népek között.

Csakhogy még a legszebb történeteknek is vége szakad egyszer: Nagy Sándoré és Bukephaloszáé úgy fejeződik be, amint várható volt: a csatamezőn – abban a harcban, amelyet Nagy Sándor Indiában vívott Pórosz, egy pandzsábi tartomány uralkodója ellen a Hüdaszpész (Dzselám) folyónál, i. e. 326-ban. A hős Bukephalosz halálos sebet kapott, mégsem tûrte, hogy Nagy Sándor másik lóra üljön, és megfeszítve minden erejét, győzelemre vitte fenséges gazdáját. A ló a győztes csata után vérrel és verítékkel borítva végre elnyúlt, és kiszenvedett.A makedón király nem csupán hátaslova, hanem igaz barátja elvesztését siratta. Hálából pompás katonai tiszteletadással helyeztette végső nyugalomra, és a sírjánál alapította meg Bukephala (ma Dzsalálpur) városát, amely mindörökre őrzi Nagy Sándor hős fegyvertársának emlékét.


3. Mazeppa lova
Világhírre röpítette

Ivan Sztyepanovics Mazeppa, aki 1644-ben, Kijev közelében született, egy lónak köszönheti, hogy legendává vált.
Az ukrán származású arisztokratát, II. János Kázmér lengyel király apródját házasságtörésen kapta egy nemes úr. A kemény próbatétel, amelyre Mazeppa ítéltetett, korokon és határokon át szerteröpítette a hírnevét. Mezítelenül, kátrányba hempergetve kötötték rá egy soha nyerget nem ismerő, vad lóra. A különös lovastól megrémült állat Lengyelországtól Ukrajnáig vágtatott ijedtében. A kimerült állat ott lelte halálát. Mazeppa, akit jó csillaga hazavezérelt, eszméletlenül feküdt a földön heverő állat hátán, amikor egy kozáklány rátalált.

Az elítéltet és hátasát akaratlanul is összekötő, páros balsors tragikus végkifejlete örökre halhatatlanná tette őket. Európa-szerte megihlették a mûvészeket. Chassériau – akár Boulanger és Vernet csodálatos festményen örökítette meg a jelenetet. Lord Byron pompás költeményt szentelt a történetnek, Victor Hugo pedig a Keleti énekek egyik legszebb darabjában ötvözte eggyé Mazeppa őrült futását az ihlettől elragadott költő szenvedélyével.

Ami Mazeppa további sorsát illeti: amikor rábukkan egy kozáklány, beáll a kozákok soraiba, és meglepetésre hetmanná, azaz vezérükké választják 1687-ben. Nagy Péter orosz cár megbízza azzal, hogy védje a határokat a tatárok ellen. Eleinte hû szövetséges, azonban később elárulja a cárt XII. Károly svéd király kedvéért, aki Ukrajna függetlenségét ígéri neki. 1709-ben együtt szenvednek vereséget a cártól, és Mazeppa a svéd királlyal menekül a török fennhatóság alatt álló Moldáviába, Bender városába. A legyőzött Mazeppa, mivel semmit sem tehetett többé a hazájáért, elégetett minden dokumentumot, majd megmérgezte magát… Kortársunk, Bartabas, aki mûvészetét a lovaknak szentelte, filmet forgatott a tragikus történetből, hogy megörökítse a tüzes mént, amely Mazeppát hordozta.

4. Arab-berber félvér
A katonai játékos

A fantasia igazi katonai lovasbemutató, amelyben lovak, lovasok és fegyverek csillogtatják meg harci erejüket. Az iszlám hódító háborúinak egyenes ági öröksége. Előbukkanni a semmiből, ordítva rárontani az ellenségre, gyilkos csapásokkal lekaszabolni, és ugyanilyen hirtelen eltûnni, hogy később elölről kezdjék a csatát: el-Kerr, el-Ferr (csata, visszavonulás).

Az arabok ezzel a harci taktikával terjesztették el Mohamed igéit a szélrózsa minden irányában, és fél évszázad alatt leigáztak Európa ázsiai határáig minden földet: Perzsiát, Szíriát, Palesztinát, Líbiát, Egyiptomot, valamint a „lenyugvó nap országait”, vagyis a Magreb minden birodalmát. Utolsó európai hódításuk Spanyolország volt.Észak-Afrikában időtlen idők óta honos egy ló, amely kicsivel nagyobb, mint az arab hódítók hátasa, ám annál zömökebb testalkatú. A római hódítás idején a Magreb lakóit – mórokat, numidákat és getúliaiakat – barbároknak nevezték, ez annyit jelent: idegenek a birodalomban. Ebből származik a berber szó, a mór vagy numida lovakra és lovasokra pedig ráragadt a barb elnevezés. A berber ló kitenyésztésénél nem a gyorsaság volt az elsőrendû szempont, hanem a kivételes szívósság és fürgeség. Rövid távon egyike a leggyorsabb lovaknak, ezért ideális társ a fantasia-játékokon.
 
A fantasia különféle formáit századok óta ûzik a mórok lakta vidékeken. Egyik középkori változatában fûzfavesszőből font gömbből kellett kiszabadítani egy galambot úgy, hogy egy vágtató ló hátáról kilőtt nyíl nyissa fel a kalitkát. A madár egyetlen tolla sem sérülhetett meg. Mi sem bizonyíthatná beszédesebben a mór harcosok célt nem tévesztő, biztos kezét. A lőfegyverek elterjedése után a fantasiában a nyíl helyét a puskapor vette át. Egyébként arab nyelven ezt a lovasbemutatót így nevezik: Láb el-Barúd, vagyis: a puskaporjáték. A fantasia lova berber, vagy olyan arab-berber félvér, amelyben uralkodó a berber vér, ugyanis ez a fajta erősebb, mint az arab. Csak mén lehet, kancák nem szerepelhetnek. Az viszont előfordul, hogy női lovasok vesznek részt a játékban. Ritka eset, de említésre érdemes.

Nyugalom, türelem és szakértelem – ez az idomítás három alapelve. A fiatal csikót anyja tején kívül teve- vagy birkatejjel erősítik, és gyümölcsökkel táplálják, például datolyával. Kétéves korában fokozatosan szoktatják a zabla nélküli kantárhoz, majd mézbe mártott zablával folytatják a nevelést. Ezután szőrén üli meg egy fiatal fiú. Később az állat megszokja a teljes lószerszámot. Az idomítás a ló öt-hat éves koráig tart. Tûrnie kell a tömeget, a fegyverropogást, a kiáltásokat. Rezzenetlenül kell állnia, kirobbanó erejét tartalékolva a rohamra.
A lovat úgy szerszámozzák föl, mint egy herceget. Semmi sem lehet eléggé méltó hozzá: arannyal-ezüsttel kivert bársonynyereg, hímzett nyeregtakaró és a homoktól védő szemellenző… De a tûhegyes sarkantyú durván a ló oldalába vág, és az éles zabla rendkívül feszes. Rá kell kényszerítenie a lovat, hogy vágtában megtorpanjon, és egyenes szögben megperdüljön. A dzsellabába öltözött lovas övén kis tarsolyt visel, benne Korán-versek. Ez biztosítja a barakát, az isteni áldást. A fantasia, amelyet teljes egészében a Teremtő dicsőítésének szentelnek, valóban isteni harcmûvészet. Ezt mutatja az is, hogy alkonyatkor minden résztvevő a mecset köré gyûlik, és egyszerre elsüti fegyverét.Tizenkét éves kortól nyolcvanévesig versengenek a szél lovasai: a játék arról szól, hogy melyikük a legbátrabb és legtiszteletreméltóbb. Nekik a ló és a puska birtoklása azt jelenti, hogy mindig fegyverben kell állni a szabadságért.

5. Az egyszarvú
Titokzatos és magányos

Manapság többnyire úgy ábrázolják az egyszarvút, mint egy mesebeli, fehér és szûzies kancát; az állat a homloka közepén egyetlen hosszú csavart szarvat visel, amelynek varázsereje van. Ez az ég felé törő szarv a hatalmat vagy a termékenységet jelképezi, és az elevenbe vág, mint az igazság, amelyet védelmez. Pedig a legenda eredete a távoli múltba vész, és az állat jó néhány változáson ment keresztül addig, amíg elnyerte azt a formáját, amelyet napjainkban ismerünk.

Keleten a középkor idején született meg az egyszarvú mítosza. Kezdetben a varázslatos teremtmény hímnemû volt, és unikornisnak nevezték. A Bibliában is megjelenik, a Talmud szerint az állatot – amely túl nagy volt ahhoz, hogy beférjen Noé bárkájába – hozzákötötték a hajóhoz, így menekült meg.Az első középkori elbeszélések nagyjából azonos jellemvonásokat tulajdonítanak neki: az egyszarvú magányos, a szarva rendkívül veszélyes, és lehetetlen elfogni. Bujdosik a romlott emberiség elől, és csupán egy fiatal szûzlány – akinek az illata magához vonzza – képes arra, hogy megszelídítse. Ha az állat észreveszi a lányt, akit az útjába küldtek, nála megpihen, az ölébe hajtja a fejét: ekkor foglyul ejthetik a vadászok, és a király elé hurcolhatják, aki a szarvát követeli. A keresztény mitológiába is bevonult; az unikornist Krisztus jelképének tekintették, akit az emberek kapzsisága áruló módon elveszejtett.

 A XIII. századtól a legenda eltávolodott a vallási értelmezéstől. A lovagi költészetben a szerelmi kelepce metaforájává vált: az egyszarvú a szerelmest jelképezi, akinek az erejét legyőzi a szûzi, egyszersmind megközelíthetetlen hölgy gyengesége. A következő évszázadban megint átalakul a mítosz: az unikornis kisebb lesz, kecskefejjel és kis kecskeszakállal jelenik meg, ez elősegíti, hogy alakja a lóhoz kötődjön; ez időtől fogva nőstény, ezzel is hangsúlyozza az általa kísért hölgy nőiességét. A párizsi Cluny Múzeumban őrzött hat falikárpit, a Hölgy egyszarvúval híven ábrázolja ezt az allegóriát. Az unikornis igazi rejtélye abból fakad, hogy valóságosnak hitték. Bár soha senki nem látta a mesebeli állatot, Európa minden fejedelmi udvarában felbukkant néhány „unikornisszarv”, áruk az arany értékének tizenegyszeresére rúgott. Valójában a narvál, az Északi-sark környékén honos cetféle módosult szemfogáról volt szó: e delfinfajta hímje körülbelül kétméteres, csavart agyarat visel. Milyen lehet az a hatalmas, félénk (hiszen láthatatlan) ló, amely elbír egy ekkora szarvat? A megoldatlan kérdés táplálta a mítoszt.

Keleten mind a sumér civilizációban, mind Kínában vagy Indiában rábukkanhatunk az egyszarvú nyomaira. Ott a hatalmat és a termékenységet jelképezi. Feltûnése mindig szerencsés előjelnek számít. Kínában a négy áldott állat egyike. Megjelenik a jó császárok és a nagy bölcsek születésekor, a bûnösöket a szarvára tûzi, ezzel segíti az uralkodói igazságszolgáltatást, aszály idején pedig esőt hoz. Indiában a hatalmasságok kivájt szarvából isznak, amely védelmet nyújt a mérgekkel szemben. A perzsa hiedelmekben az unikornis egy háromlábú szamár alakját öltötte föl, amely az óceánban él, küzd a romlottság ellen, és a legkisebb mozdulatának is világrengető hatása van. &Uacutegy képzelték, hogy ennek az állatnak a váladéka a szürke ámbra, amely valójában az ámbráscet gyomrából kerül ki. A drága szer, amely a legjobb minőségû szépítőszerek alapanyaga, ott lebegett a tenger hullámainak hátán. Ez is a narválhoz kapcsolja az egyszarvút. Ugyanakkor úgy tûnik, hogy az ázsiai egyszarvúak nem ugyanonnan származnak, mint azok, amelyek annyira elbûvölték az európai udvarokat. A Himalája csúcsairól maradt ránk teremtésük titka: tûzben és vasban kell egyesíteni az angórakecskék csavart szarvát. Talán ezért visel a nyugati egyszarvú kis kecskeszakállat – mintha a két mesebeli lófélét, a keletit és a nyugatit összegyúrták volna egyetlen egyetemes mítosszá.

6. Jolly Jumper
A nyugati félteke legokosabbika 

Jolly Jumper a nyugati félteke leggyorsabb és legintelligensebb lova. Tud beszélni, számolni, írni, így bármit megtehet hírneves lovasáért. Ô Lucky Luke, a leghíresebb képregénycowboy, a csupa szív igazságosztó legendás, sárga sörényû paripája. Ôk ketten elválaszthatatlanok. Vajon Lucky Luke ugyanilyen szerencsés lenne a lova nélkül is? Jolly Jumper tudja jól, pontosan hol kell várnia rá, mindig a megfelelő ablak alá áll, és kimenekíti gazdáját a legveszedelmesebb helyzetekből is. Jolly Jumper ugyanolyan okos, mint amennyire tökkelütött Lucky Luke másik cinkosa: Rantantan, a kutyája. Ezért a ló magasról lenézi ez utóbbit, úgy tekinti, mint állat alatti teremtményt.

Jolly Jumper 1945-ben született, hála Morris jókedvû tollának. A közkedvelt trió ugyanazon a napon látta meg
a napvilágot, mint teremtője. Ugyanis Maurice de Bévère, aki 1923. december 1-jén született, akkor választotta szerzői álnevét, amikor Arizona 1880 címmel útnak indította három hősét az Almanach Spirou 1947 címû magazin hasábjain, hogy később a híres Journal de Spirou-ban folytatódjanak kalandjaik.

Morris történeteiben a papírfigurák mellett az amerikai vadnyugat hírességei is megjelennek, például a négy Dalton fivér, Roy Bean bíró és Calamity Jane együtt szerepel a korszak nagy csillagainak karikatúráival: Jean Gabinnel, Alfred Hitchcockkal vagy Lee Van Cleeffel. 1948 és 1955 között Morris bebarangolja Amerikát, és New Yorkban találkozik René Goscinnyvel. Amint visszatérnek Európába, Goscinny lesz a kedvenc szövegírója egészen annak 1977-ben bekövetkezett haláláig.

Manapság Jolly Jumper és Lucky Luke ott virít több mint nyolcvan album címlapján, amelyeket több százmillió példányban nyomtak ki, és vagy harminc nyelvre fordították le kalandjaikat. Az egyszerû, kifejező rajzstílus és a hozzá kapcsolódó vadnyugati legenda, amely a legnagyobb modern mítoszok egyike, a nemzetköziképregénymûvészet megkerülhetetlen alakjainak élvonalába repítette a figurákat. A mozi is felfedezte őket: először 1971-ben a Daisy Townban jelentek meg a filmvásznon. 1978-ban és 1983-ban két egész estés filmet forgattak róluk. 1984-ben egy huszonhat részből álló, egyenként huszonhat perces, animációs tévésorozatban elevenedtek meg a figurák, ezt 1991-ben újabb huszonhat epizódból álló széria követte. 1997. szeptember 10-én, ötvenkét évvel az után, hogy megrajzolt alakjuk napvilágot látott, Párizsban is megérdemelt elismerést arattak. A szegény, magányos cowboy, aki kétszer olyan gyorsan lő, mint az árnyéka, vakmerő hátasával együtt megtelepedett a kilencedik mûvészeti ág csúcsán.

7. Kincsem
A legyőzhetetlen

A feudalizmus talán sehol sem oly erős, mint a turf világában. A magyar Kincsemnek, az 54 versenyében soha le nem győzött Csodakancának összes le-, illetve felmenőjét kibogarászhatja bárki a világ minden táján a méneskönyvekből.

Tenyésztőjének s egykori tulajdonosának, Blaskovich Ernőnek az őseit bizonyára csak szülőhazájában tartják nyilván, Kincsem gondozójának még a családnevét sem őrizte meg a történelem. &Iacutegy aztán „Kincsem Franzl”-ként ismerhetjük őt mindmáig. A kanca legkedvesebb négylábú társáról, egy nőstény cicáról pedig csak fekete-fehér színét tudjuk, a nevét sehol sem említik a krónikások, akik egyetlen magyar lóról sem írtak oly sok megérdemelt dicséretet, mint az 1874–1887 között élt agyagsárga kancáról. Kincsemnek már a neve is telitalálat volt, hiszen valódi kincse lett a gazdájának, a vele foglalkozóknak, de az országnak, sőt az egyetemes lóversenyzésnek is. Nem véletlenül áll a telivértenyésztés szentélyének mondható angliai Newmarket múzeumában (Horse Racing Museum) a magyar kanca szobra, a tárlókban pedig páratlan karrierjének dokumentumai. Már életében a nevét kapta egy fővárosi palota, nagydíjakat rendeznek tiszteletére, és idestova három évtizede a budapesti lóversenypálya is a nevét viseli.

A Hungarian Wonder, a magyar csoda (ahogy külföldi győzelmei láttán a turfvilág elnevezte) mai szemmel hihetetlen sikersorozatot produkált négy versenyévében! Végigverte 1876–79 között a kontinens legjobb lovait a franciáknál és a La Manche csatornán túl is győzni tudott, pedig akkor a lovak az út jó részét lábon tették meg, s a vagonokban sem volt leányálom a versenyek előtti többnapos utazás.Már ebből is látható, hogy Kincsem csak a szólás szerint tartozott a gyengébbik nemhez. A gyepen a méneket is mindig legyőzte, akár egy kilométernél is rövidebb, akár – mint az angliai Goodwood Cup-on – 4000 méter volt a verseny távja. Egyetlen csődör, a német Prince Giles the First tudott vele fej-fej mellett célba érni egy futamban, ám a holtverseny eldöntése céljából egy óra múltán megismételt párharcban Kincsem tíz hosszal győzte le a nimbuszára törő riválist.

Kényes csak az ivóvizére volt, meg arra, hogy a tarka macska istállója közelében legyen. Legendás történetek szólnak arról, miként sikerült a baden-badeni versenytér közeléből megfelelő vizet találni a már egy napja szomjazó s az addig felkínált ivóvízre rá sem hederítő kancának, s hogyan kereste kétségbeesetten a boulogne-i kikötőben az elkóborolt cicát Kincsem teljes istállószemélyzete. Az emelkedettebb tartalmú történetek a fehér-égszínkék Kincsem-színek eredetét mesélik el, vagy Blaskovich Ernő és a kék szemû lady szerelméről lebbentenek fel romantikus részleteket, amelyekben mindig szerepel az újabb aktuális győzelmét szerző Csodakanca is,  rendszerint a hölgy küldönce által a homlokszíjához tûzött ibolyacsokorral.

&Oumltvennégyes veretlenségi sorozata egyedülálló, mert nem előzte meg és nem is követte vereség a páratlan
szériát. Volt ennél többször nyert telivér, a Puerto Ricó-i Camarero, amely 1953 és 1956 között 77 versenyéből
73-at megnyert, és 57. futásáig veretlen maradt, de sohasem tette ki a lábát Közép-Amerikából, míg Kincsem fél Európát, sőt még az őshazát, Angliát is meghódította. Korának legjobb lovai közül egyedül a francia ménesben nevelt Verneuilt tartották hozzá hasonló képességûnek. (Goodwoodban összecsaphattak volna, de az előző évben
a kupát megnyert mén a verseny előtt megbetegedett, így nem állhatott ki Kincsem ellen.)A magyar kanca a tenyésztésben is nagyszerû utódokat hagyott a világra, terebélyes családfáján magyar és nemzetközi nagydíjak bajnokainak sorát találjuk. A kancák részére rendszeresített legnagyobb angol tenyészversenyt, az Oakst 1974-ben – Kincsem világra jöttének centenáriumán – Polygamy, Kincsem 13. anyaági leszármazottja nyerte! A legyőzhetetlen Csodakancát végül egy súlyos betegség – kólikát kapott a ménesben – gyûrte le tizenhárom éves korában. §