&#368rkorszak

Mit jelent az ír a földlakók számára? Lehetséges menekülési útvonalat lepusztított bolygónkról, drága vakációzást, vagy távoli munkahelyeket?Az ember már csak olyan, hogy saját – vélt vagy igazi – nagyságától lázba jön, és ilyenkor önmagát dicsőíti, vagy a kort, amelyben él, nagy kornak tekinti. Például hirdeti, hogy kora az Értelem Kora, vagy hogy ő a Nagy Nemzedék tagja. Az ilyen dicsekedést sokszor azután mi is elfelejtjük, nagyritkán az utókor is megjegyzi; előre nem könnyí megjósolni, melyik lesz igaz.

Mikor én iskolába kezdtem járni, azt tanultuk, hogy a Legújabb Korban élünk. Akinek már fogalma sincs, miről beszélek, annak gyorsan elmondom. Akkoriban történészeink azt mondták, a társadalom lényege a termelési viszonyokban van, azok pedig alapjában a következők. Évszázezredekig ősközösségben éltünk, ez volt az &#336skor vagy Történelem Előtti kor. Ekkor matriarchátus volt.  Azután Egyiptomban osztályok jöttek létre.  Az első osztálytársadalmakban rabszolgákat tartottak egészen időszámításunk kezdete után 476-ig. Ez volt az Ókor. Ekkor Odoaker, zsoldos katona és szkirr trónörökös, elcsapta Romulus Augustus római császárt, ettől a továbbiakban a kizsákmányolók a kizsákmányoltakat már jobbágyként sanyargatták, tehát eljött a Középkor, amelynek a győztes polgári forradalom vetett véget.

Bizonyos építő viták voltak azon, vajon a holland volt az 1609-ben, vagy az angol 1648-ban. A kizsákmányolás ugyan ettől még megmaradt, de a munkásokat már gazdasági kényszerrel zsákmányolták ki, nem gazdaságon kívülivel, mint a jobbágyot a középkorban, tehát eljött az &Uacutejkor. Ez pedig addig tartott, amíg meg nem született az első ismét Osztály Nélküli Társadalom. Vagyis 1917. november 7-én megkezdődött a Legújabb Kor, és mi abban éltünk.Már ameddig. A Legújabb Korról 1968 óta nem hallottam. Volt helyette az Atomkor. Ez akkor kezdődött, mikor az „atomot” kezdtük használni. Esküszöm, iskoláskoromban néhány évig még a Míanyag Koráról is beszéltek, miközben nyugaton Rock-and-Roll Korszak, Bikini Korszak, meg effélék voltak.Persze lehet, hogy kétszáz év múlva fiatalságomat mégis a míanyagról, az atomenergiáról vagy a bikiniről nevezik el; egyik ezért, a másik azért, de mind fontosak voltak.

Mióta van írkorszak?
Gyermekkorom öntudatosan hízelgő dalnokai szerint az írkorszak 1957. október 4-én kezdődött, amikor a Szovjetunió egy 83 kilogrammos gömböt tett Föld körüli pályára. A gömbben míszerek voltak (nem sok), és egy rádióadó, ami bip-bip jeleket adott.

Nyilvánvaló volt, hogy valami nagydolog történt. Tudtam rögtön. Végül is az első eset volt, hogy valamit úgy sikerült feldobnunk, hogy nem esett le. Az újságok címlapjukon Newton 300 éves rajzával jelentek meg, ahol ő elmagyarázta, hogyan is lenne ez, ha valakinek sikerülne ilyen sebességgel kilőnie. És most sikerült. Lelkes voltam. (Boldog nem. Még egy év sem telt el 1956 októbere óta. Miért nem az amerikaiaknak sikerült?)De ezzel számunkra nem indult el az írkorszak. Amit nekünk hozott, az a politikai propaganda új korszaka volt csak. Mindjárt megérted, Kedves Olvasó, miért.

Az USA rögtön reagált. Az átlag amerikai szörnyen megijedt és levert lett. Valami orosz „kütyü” rohangált a feje felett, bib-bip hangokat hallatva. Ilyen még nem volt. Nem hogy az írben keringett, hanem hogy amerikaiak feje felett repült, mintha európaiak lennének. Legközelebb esetleg más repül majd ott. Nyikita Hruscsov meg is mondta, hogy a jövőben bármerrről jöhet az interkontinentális rakéta. És: micsoda dolog az, hogy nem az amerikaiaknak sikerült először, pedig ők a világ legfejlettebb nemzete? Arról kezdtek irkálni, hogy a Szovjetuniónak, láss csodát, több mérnöke van, mint az USA-nak (igaz volt), mérnöknője pedig sokszor annyi. Valamit eltoltunk (mondták ők), tennünk kell valamit.

De ne értsük félre. Nem azért nem indult el számunkra 1957. október 4-én az írkorszak, mert keletről jött, nem nyugatról, hanem azért, mert az égvilágon semmi változást nem hozott az életünkben. A kis tartályok ott keringtek fenn (egyikben még egy kutya is volt), de nem tudtuk, mit csinálnak. Feltettük, hogy talán kémkednek, de az azután végképp nem változtatott az életünkön.Majd néhány hónap múlva az amerikaiaknak is sikerült. Vicces volt, hogy alig nagyobb, mint egy narancs. Vicces volt, hogy minden második visszaesik. És számoltuk a kétoldali holdakat, mint gólokat a futballmeccsen. De az életünkön nem éreztük őket. Mi nem.

Aztán hírek jöttek arról, hogy „odaát” míholdak lesik a floridai narancsültetvényeket. Ha valahol valami nyavalya esik a fákba, az a míholdképén látszik, az erdész odamegy és lepermetezi. Ez már döfi; csakhogy nehéz volt komolyan elképzelni egy egész erdőnyi narancsfát. (Nem siránkozom. Tíz narancsfát minden magyar el tudott már képzelni. Mikulástól januárig az vett narancsot, aki csak akart.) Azután hallottunk meteorológiai míholdakról, amik felülről lefényképezik a felhőket, és tudják, hol fog esni holnap. Jó dolog; de nekünk nem volt ilyenünk. Azután jöttek a TELSTAR míholdak, amelyek TV-adásokat közvetítettek.

Hogy mindenki értse, a magyar TV magyar képeket tudott közvetíteni. Volt ugyan egy Intervízió neví hálózat, amiben a keleti TV-k voltak, ezek egymásnak sugároztak, főleg unalmas ünnepi mísorokat, de a TV-híradó külföldről csak rögzített anyagokat kapott, repülőn. Azonnali képet szinte soha nem kaptunk. A TELSTAR meg Amerikából Európába is átjátszotta a képet. Nagyszerí. De mi nem sok ilyen képet kaptunk.

A TV-átjátszó míholdakat egyre magasabbra tették. Majd ha 36000 kilométer távolságra sikerül, akkor együtt forognak a Földdel, néhány ilyen kell az Egyenlítő fölé, és bármikor bárhová lehet adást sugározni. (Tudtuk már, hogy ezt először 1945-ben A. C. Clarke javasolta; és mindjárt meglesz.) De azt hiszem, végül számunkra, Magyarországra, 1968 nyarán jött el valóban az &#368rkorszak.

Mexikóban rendezték az olimpiát, és a Magyar TV mindent megtett, hogy minél több egyenes közvetítést adjon. Néztük a képeket, élveztük, hogy átlátunk az óceánon. Jé, ez tényleg míködik. És akkor egyszer csak megszólal Vitray Tamás kintről. Elmondja, hogy valami furcsát látott egy hirdetőtáblán. Holnap fél óráig nem lesz adás, mert a míholdat javítják. Nehéz elképzelni –mondja -, de tényleg ez van kiírva. Valahogyan ezt is meg lehet oldani.

Számomra ez jelezte, hogy már mi, magyarok is eszköznek, s nem szenzációnak látjuk a míholdat. Az &#368rkorszak akkor van itt, amikor az írt használjuk. Egy év múlva emberek léptek a Holdra, és mi láttuk azt. De ez tudományos szenzáció volt, nem felhasználás. Az amerikaiak már vehettek írfelvételeket, mi (értve ezalatt a közembert) nem, például, mert nem lehetett otthon dollárunk, s ha mégis volt, nem küldhettük külföldre.

Ki akar odamenni?
Minek írhajózni, ki akar odamenni? A korábbi években sokszor hallottam az elégedett emberek fenti bölcs véleményét, és nagyon dühített ez a hozzáállás. Nyugaton inkább így mondták: minek írkutatásra pazarolni a pénzt, amíg India éhezik?Láttuk azóta, hogy a hidegháború véget ért, senki nem is akar embert küldeni a Holdra. &Aacutem az erdők felügyelete, ásványkincsek keresése, időjárás-előrejelzés, meg TV-átjátszás nemcsak hogy jobbá és könnyebbé tette életünket, hanem még nyereséges is volt. Nyugaton nem is kellett azon gondolkozni, érdemes-e egy míholdat pályára tenni. A telefonvonalakat előre megvették vagy kibérelték, az időjárási míholdak képeire előfizettek. Erre már nem kellett az "államnak" költenie ahelyett, hogy "a szegényeken segítene"; a felhasználók megfizettek mindent, rakétát, üzemanyagot, míholdat, karbantartást; az államnak még haszna is maradt.

Ahol pedig emberek tömegei arra voltak büszkék, hogy nem is érdekli őket a "rongyrázás", ott egyre nagyobb lett a lemaradás. Amikor az &#368rkorszak megkezdődött, nem volt kérdéses, hogy gazdagabbak voltunk Spanyolországnál, Portugáliánál és Görögországnál. Mikor alig több, mint 1 év múlva mi is belépünk az Európai Unióba, utcahosszal lesznek előttünk.

Nem közvetlenül az ír miatt. Van az Uniónak olyan tagja, ahonnan még nem volt írhajós, mi meg már szinte el is felejtettük, pontosan mikor léptünk ki az írbe. De az igaz, hogy a magyar nép sokáig nem is gondolt a jövőre. Ha igen, abban bízott, hogy pont olyan lesz, mint a ma, és attól félt, hogy más lesz. Van egy magyar novella a 80-as évekből az időgépről: kipróbálják, előremennek. Budapest olyan, mint volt. Csak piszkosabb, füstösebb, és a Nagyvásárcsarnokban négyjegyíek a zöldségárak. Közben a világ másik fele kihasználta a lehetőségeket. Pedig Olaszországban négyjegyíek voltak a zöldségárak.

Az ír más
Nagyon sok hasznunk van az "írből" és még több lesz. Egyes lehetőségeket előre látunk; másokat nem, de még nem is kell.
A lehetőségek egy része abból adódik, hogy az ír fölöttünk van, és gyorsan lehet benne mozogni. Volt már szó arról, hogy onnan mindent látunk. Hogy TV-átjátszókat, telefonvonalakat és efféléket lehet odatenni. De van míholdas helymeghatározás is. Ez persze jó a hajósnak. Nem téved el. De jó a kamionsofőrnek is: ha elrabolják, letér az útról. A rendszer jelez, a rendőr utána indul. Azt nem hiszem, hogy a közeljövőben közlekedésre használnák az írt. Budapest-New York talán 2 óra lenne rakétapályán, de repülővel is csak hét, és így sokkal kényelmesebb is, gyorsabb is.

Van azután, aki arra gondol, hogy majd más bolygókon bányászunk, "ha kimerülnek ásványkincseink". Nem lehetetlen, de egyelőre nem látom, mit termelhetnénk ki. Talán az már megérné, ha platina heverne a Hold felszínén; de nem hever ott. A Földnek sokkal több ásványkincse van, mint a Holdnak vagy a Marsnak, s többféle formában van rajta az anyag, mert nagyobb a tömege. Mennél kisebb egy égitest, annál unalmasabb is. Persze a kisbolygók egy része majdnem tiszta nikkelvas; de odáig még sok időnek kell eltelnie, amíg a vasunk is elfogy. Az persze lehet, hogy valahol valami különleges kőzetet találunk; csak még nem tudom, mit.

Lakni sem igen megyünk fel. A Holdnak nincs légköre, és kicsi. A Vénusz majdnem akkora, mint a Föld, de a légkörében kénsav van, és kemenceforró (szó szerint). A Marsnak esetleg évszázadok alatt létrehozhatunk belélegezhető légkört, de felszíne negyedakkora, mint a Földé. Száz év múlva ugyan lesznek lakosai, de nem ez oldja meg a túlnépesedést. Ma is él ember az Antarktiszon, de nem azért, mert szeret ott lenni, hanem mert kutató.Viszont az ír nem olyan, mint a Föld. S ez hasznos lehet.

A fent keringő írállomáson súlytalanok vagyunk. Mire jó ez? Például arra, hogy két különböző fajsúlyú folyadék nem válik szét. Két olvadékot jól összekeverünk, és utána nyugodtan megvárhatjuk, amíg megfagy. Ezt fel lehet használni különleges fémötvözetek vagy fém-üveg keverékek gyártására. Hogy ezek mire jók? A legtöbb semmire. Egynéhánynak viszont remek tulajdonságai lesznek. Mindegyiket kipróbáljuk, és amelyiket érdemes, azt gyártani fogjuk. Különben ma is láthatjuk mikroszkóp alatt, hogy más az 1 g-n megfagyott földi láva, mint a 0,4 g-n megfagyott marsi, a 0,16 gravitáción megfagyott holdi, meg a gravitáció csaknem teljes hiányában megfagyott vesztai. (Hogy hol látunk marsi meg vesztai bazaltot? A meteoritok közt.) Persze még az is lehet, hogy ínyencek majd a súlytalanságban felfutó spárgát vagy sárgarépát kedvelik meg annyira, hogy hajlandók megfizetni.

Azután: az ír üresebb, mint bármi, amit akár légszivattyúval is tudunk csinálni itt lent. Ma már nem gyártanak rádiócsöveket, de ha gyártanának, csak az ír köré kellene tenni a burát. De világos, hogy vannak olyan dolgok, amikbe nem jó, ha gáz megy be (fémek?) Ilyesmit az írállomás külsején érdemes végezni. Kristályt növeszteni is sokszor jobb gravitáció és gázok nélkül. A tökéletes kristályszerkezetí "egykristályok" általában nehezebben törnek és szakadnak, mert az anyag a kristályrács hibái mentén szakad a legkönnyebben. Belátható időn belül a legjobb szerkezeti anyagokat az írben gyártják majd. Seprínyélnek ezek drágák lennének, de gépekben áttételeknek esetleg nem.

Az ír tisztább, mint a Föld. Nem azért, mert üres. Ha az ember megjelenik írruhában, no meg a nyersanyagok, akkor már nem üres a tér. De a kosz gyakran attól kosz, hogy valami odahordja, ahová nem kellene, a víz vagy a szél. Az írben nem hord semmit semmi. Félvezetőgyártáshoz például pormentes és még sok minden mástól mentes laboratórium kell; az odafönt könnyebb lesz.Majd kiderül, mit érdemes az írbeli gyárakban gyártani, és mit nem. Partvisnyelet a Földön fognak készíteni, egykristályszerkezetí fémhuzalokat fönt, a többiből meg, amit érdemes, fönt, amit nem, azt lent. De egy biztos. Lesznek olyasmik, amiket fönt meg tudunk csinálni, lent meg nem. Mert az ír más.

Idegen élet?
A Marson volt élet. Ez nem teljesen biztos, de az ALHA84001 marsi meteorit megtalálása után nagyon valószíní. Hogy most van-e, azt nem tudjuk, de esetleg barlangokban és tízhányók kürtőiben (ahol ma láva nem jön fel, de széndioxid és vízgőz igen) megmaradhatott. Talán ezt csak a Marson leszálló írhajósok tudják kideríteni. Lehet, hogy már csak ezért is megéri majd a Marsutazás. És ha ott nincs élet, lehet az Európán, a Jupiter jégholdján, ahol a jégburok alatt óceán van.De mire jó megismerni egy idegen életet? Nos, minden földi élőlény nagyjából ugyanolyan anyagból áll, és nagyjából hasonló trükköket használ. Ezért minden földi élet vagy ragadozó, vagy préda is a másiknak. Bár már csak kőhajításnyira vagyunk mesterséges élőlények alkotásától, azok is nagyjából olyanok lesznek, mint a mintáik.

Az idegen élet viszont új ötleteket és lehetőségeket adhat. Szinte biztos, hogy az idegen mintájú élet nem veszélyes a földire és viszont. Gondoljuk meg, hogy sok célra mondjuk a fa ideális építőanyag, de megeszik a gombák (elkorhad). Egy marsi vagy európai mintára létrehozott "fa" (valami szilárd rost) itt a Földön nem romlik, nem korhad. Vagy talán növeszthetünk belőle házat, ami él, kijavítja magát, de minket biztosan nem próbál megenni vagy megfertőzni, s mi sem őt.

1978-ban a Mars felszínén a Viking szonda mintát vett a homokból, és azt találta, hogy az majdnem úgy viselkedik, mintha valamiféle baktériumok lennének benne. (Feldolgozta a neki adott gázt.) De a míszer nem talált szerves anyagot: hát homályosan azt mondták, peroxidok lehettek a homokban. Ma már tudjuk, hogy valamikor volt élet a talajban; ma már mernénk arra gondolni, hátha baktériumokat talált a Viking. De ezt majd csak a kísérletező ember tudja eldönteni. Az ő útja először milliárd dollárokba fog kerülni.

Viszont ha megtalálja a marsi életet, már az is kifizetődővé teszi az utat, ha a biotechnikusoknak sikerül megtanulni a marsi trükköket (ami, mondjuk, további tíz év). Persze, ha egyáltalán nincs ott élet, akkor ez nem jön be. De akkor is: nem hiszem, hogy nincs ott olyan tanulnivaló, ami ne érne a piacon 10 milliárd dollárt. Végül is, ha új ismeretek nélkül jobb élni, akkor nemcsak a tudósok feleslegesek, hanem a tanárok meg az iskolák is. Amiket muszáj, az ősi bölcsességet a szülők csalhatatlanul megtanítják gyermeküknek (hiszen tudják), és ezzel nagy költségvetési megtakarítás érhető el. Ez mégsem jut az eszünkbe; csak időnként az, minek az írhajózásra költeni, hiszen ott senki sem akar élni.