Nicsak, ki röfög?

&Uacutegy tínik, hogy Miss Piggy, a Muppet Show disznóhölgye nem az egyetlen malac, amelyik szívesen néz a tükörbe. A forradalmi hírt brit kutatók szolgáltatták. Ezzel a sertések hozzácsapódtak az állatok “elitjéhez”.A cambridge-i egyetem állatjóléti kutatói nyolc háziasított disznót helyeztek párosával öt órára egy karámba, ahol egy tükör állt. Az állatok először tanulmányozták tükörképüket és annak mozgását, néhányan odaröfögtek neki, egyikük pedig olyan erővel rohant a tükörnek, hogy az széttört. A kezdetben tehát másik disznóként értelmezték önképüket – mondta a kutatás vezetője, Donald Broom. Klasszikus hiba, amelyen a legtöbb állat nem jut túl.
A disznók azonban hamar bizonyították értelmi képességeiket. Az öt óra alatt megtanulták összefüggésbe hozni saját mozgásukat a tükörképével. A tanultak akkor mutatkoztak meg igazán, amikor a kutatók a későbbiekben minden egyes disznót új vizsgálati területre helyeztek, ahol egy átláthatatlan akadály mögé rejtettek egy etetőtálkát.
A disznók csupán a tálka tükörképét láthatták egy tükörben, egy ventilátor az orruk alá juttatta az eleség illatát. 25 másodpercen belül hét disznó helyesen értelmezte a tálka tükörképét, elfordult a tükörtől, és rohant a megérdemelt jutalomért. A nyolcadik a tükör mögött kereste a finom falatokat.
A feladat megoldása több mint egy cirkuszi trükk. A delikvenseknek ahhoz, hogy a tükörkép alapján megtalálják a tápot, emlékezniük kellett arra, hogy mit láttak a tükörben, értelmezniük kellett a tükörképet és ahhoz viszonyítani a mozgásukat is. E kognitív képességek bizonyos mértékí öntudatra engednek következtetni- mondta Broom a Science magazin hírportálja szerint (http://sciencenow.sciencemag.org).
A kutatók megpróbálták az állatok látható helyen történő jelölésével alátámasztani tézisüket. A disznók azonban a többi tükörértelmező állattal szemben nem sokat törődtek a foltokkal – Broom szerint valószíníleg azért, mert gyakran szereznek hasonló "jeleket".
Mindenestre a disznók sikere azt jelenti, hogy csatlakozhatnak az állatok azon elit rétegéhez, amely képes használni a tükröt: az elefántokhoz, delfinekhez, szarkákhoz, jákópapagájhoz, néhány főemlőshöz és az emberhez – írják a kutatók az Animal Behavior címí szaklapban. Broom reméli, hogy ez hozzájárul majd életkörülményeik javulásához.