Keresd a nőt!

Ha koronás fők portréit kívánjuk megrajzolni, nem elég az adott kor bértollnokaira támaszkodnunk. Sokszor nem árt, ha vetünk egy pillantást a hálószobába is. A gyámoltalannak és elesettnek hitt asszonyokAz anyatigris

Utólag mindig könnyí okoskodni. „Hiszen ha tudott volna olvasni a jelekből!” – tör ki óhatatlanul is belőlünk, ha egy jobb sorsra érdemes vagy érdemtelen római császár halálát megelőző csapásokról olvashatunk a Suetonius-összesben. Kár aggódni, látták azokat ők is. De rendszerint későn, így a felismerésből fakadó katartikus érzéssel együtt a gyilkos tőr, esetleg méreg is átjárta testüket.

Csak az nem volt mindegy, hogy miért? Claudius (41-54) esetében a mai szappanoperák ókori változata köszön vissza. Mivel nem lehet elég korán elkezdeni ezt a szövevényes históriát, induljunk el talán Senecától. A fiatal, jóképí ókori filozófus hamar kapós lett az előkelő római hölgyek körében. Szemet vetett rá Agrippina is, aki az egyik legnagyobb római hadvezér, Domitius Aenobarbus felesége, és a később, imperátorként végképp megvadult Nero anyja. Claudius császár asszonya, Messalina azonban nemcsak féktelen, de féltékeny is volt, így koholt vádak alapján Korzikára számízette Senecát. Csakhogy a császárné már annyi problémát hozott ura fejére, hogy az – megelégelve felesége bajkeverő természetét – tanácsadói unszolására beleegyezett a válásba. Ez abban a korban – legalább is ilyen magas szinten – az asszony likvidálását jelentette. S hogy teljes legyen a kép, Aenobarbus is elhunyt, így Agrippina még gátlástalanabbul szőhette hálóját a „szomorú özvegy”, Claudius köré.

Kitartása meghozta a gyümölcsét: rövidesen férjhez ment Claudiushoz, Senecát visszahívatta az &Oumlrök Városba, majd kívánságára a császár örökbe fogadta és örökösévé tette Nérót. Ez utóbbi kellett volna, hogy legyen az első jel. No, ezt tényleg nem vette észre Claudius.A többinél azonban már sejthetett valamit: halálának esztendejében üstökös jelent meg az égen, villám csapott apja szobrába. Gyanús volt továbbá az is, hogy az utolsó, általa kinevezett consulok közül egy sem kapott hosszabb időre mandátumot tőle, mint az a hónap, amelyben elhunyt.Claudius méregtől pusztult el, és ebben Agrippina volt a segítségére. A császár ugyanis végrendeletében saját, vér szerinti fiát, Britannicust kívánta megdönthetetlen pozícióba juttatni – ezt viszont az új feleség már nem nézhette tétlenül. Abban Suetonius sem tud dílőre jutni, hogy egy hatalmas orgián mérgezték-e meg, vagy maga Agrippina végzett vele otthon, a császár kedvenc eledelébe, a gombába szórt méreggel. De azt is beszélték, hogy újabb adagot kellett beadni a császárnak, mert a nagy zabálásban annyira elrontotta a gyomrát, hogy kihányt mindent – mérgestül. Október 13. napján hunyt el.S ha már a nőknél tartunk: Agrippina kiállhatatlan természetéről sokat mondó tény, hogy nem más végzett vele, mint saját fia, Nero.

Mészárlás Aradon
II. Bélának nehéz gyerekkora volt. &Aacutellandó bujdosás, menekülés a nagybácsi, Kálmán király (1095-1116) elől. Jóllehet, ezért csak apját, &Aacutelmos herceget illethette volna szemrehányással, de ez már akkoriban is feketehumornak számított. Még szerencse, hogy &Aacutelmos Dömösön prépostságot alapított. Legalább volt hova visszavonulnia, miután bátyja – az urak kitartó unszolására, egy esztendővel uralkodása vége előtt – megvakíttatta őt és fiát. Nem mintha &Aacutelmos nem érdemelte volna ki a büntetést, de erről majd máskor.

Kálmánt fia, István követte a trónon, aki nem tartott a világtalan rokonoktól. Viszont mástól sem, így esztelen uralkodásba kezdett. Kissé későn kapott észbe, amikor – már betegen, utód nélkül – megtudta, hogy unokatestvére, a vak Béla herceg, vagyis az utolsó vér szerinti &Aacuterpád-házi, a pécsváradi kolostorban rejtőzik. Rögvest udvarába hozatta, és a szerb nagyzsupán lánya, Ilona személyében asszonyról is gondoskodott számára.Annak ellenére, hogy a frigy nem volt szerelem első látásra, Ilona nagyon határozottan kiállt férje mellett, és mindent megtett annak érdekében, hogy érvényt szerezzen Béla jogainak. Máig rejtély, hogy a barokk festészet miként hagyhatta ki ezt az idilli képet.1131. Arad. Országos gyílésre érkeznek a méltóságok. Váratlanul a trónon székelő Béla mellé lép Ilona is már megszületett két gyermekükkel a karján, és így szól:
„Minden hívünk, nemesek, öregek és ifjak, gazdagok és szegények, hallgassatok meg! Mivel az Isten mindnyájatoknak megadta a látás természetes képességét, hallani akarom, miért fosztották meg urunkat, a királyt szeme világától, és kiknek a tanácsára történt ez? Tárjátok csak fel nekem tüstént, és ezen a helyen híven bosszút állva rajtuk, végezzetek velük miértünk. Mert íme, az Isten a mi királyunknak két szem helyett négyet adott.”

Később talán akkor villant ennyi nemesi penge egyszerre a levegőben, amikor Mária Terézia előtt „Vitam et sanguinem”-et fogadtak az urak. Csakhogy ott hamar vissza is kerültek hüvelyeikbe a szablyák. Mert itt addig nem, amíg 68, a tömegben lapító főúr feje a porba nem hullt. &#336k ugyanis ott voltak, amikor fejfájástól gyötörve, reszkető kézzel aláírta Kálmán azt a bizonyos parancsot: vakíttassék meg &Aacutelmos és fia, Béla is.Ilona, asszony létére nem vesződött annyit az ellenzékkel. Kissé kegyetlen, ám annál hatásosabb és gyorsabb módját választotta a belpolitikai helyzet stabilizálásának.Balas ewld meg a kiralt!Ezt Kotromanics Erzsébet mondta. Meg azt is, hogy akkor „Neked adom Ghymes várát!” Nagy ára volt.

Nagy Lajos (1342-1382) halálával több pártra szakadt az ország. Ennek ellenére – Küküllei János főesperes jóvoltából – azt is tudjuk, hogy „halálakor akkora volt a gyász az országban, mintha mindenki saját halottját siratta volna.” &Oumlzvegye is ejtett néhány könnycseppet, már csak a tisztesség kedvéért is. De valószínílet jövendő uralkodására gondolt. Határozott elképzelései voltak ugyanis arról, miként telepszik lánya fölé, hogyan iktatja ki a vőjelölt, Luxemburgi Zsigmondot a trónért folyó harcból, és miként számol le a nápolyi aspiránssal, Károlykával. Igen, így: Károlykával. &#336 tínt ugyanis a legtávolabbinak, így a legesélytelenebbnek. Mégis az ő fejére került a magyar korona 1385. december 31-én Székesfehérvárott.

&Aacutem az özvegy királyné gondoskodott róla, hogy csak 39 napig viselje.Talán már a fehérvári bazilikában megszületett gyilkos terve, hogyan szerzi vissza sosem volt hatalmát. Miközben lánya, Mária, Lajos szarkofágjára borulva siratta a már kézben érzett lehetőség elszalasztását, addig anyja gyílölettől izzó tekintete Károlyra meredt.Már a koronázást is baljós előjelek követték (a királyi zászló csúcsa beleakadt a bazilika kapubélésébe, és kettétört, majd a Budára érkező Károlyt három napon át hatalmas hollósereg riogatta). Rosszul is volt mindenki, vajon mi lesz itt? A kérdésre csak Erzsébet tudta a választ.
A következő esztendő februárjának hetedik napján az a Garai Miklós kért bebocsátást a királyhoz, aki Erzsébet legbensőbb bizalmasa volt. Kíséretében volt Forgách Balázs is.

„Balas ewld meg a kiralt
Neked adom Ghymes várát.”

Forgách tőrt rántott és Károlyra sújtott, akit a fején talált el. A király azonban nem volt rest, és kardra karddal válaszolt. Szabályos párbaj alakult ki kettejük között. &Aacutem a durazzói herceg nem volt jó vívó és elnézhette a merénylő egyik cselét, mert fél szeme bánta. Aztán félholtan omlott a palota kövére. A talján testőrök egyik fele szintén holtan hevert körös-körül, a többi menekült Budáról.Ha Erzsébet nem is, lánya némiképp tarthatott az utókor ítéletétől, mert a Forgách Balázsnak három héttel később kiállított adománylevélben már kozmetikázott: „valamiféle Durazzói Károly nem jogos haszon alapján, hanem kapzsi indulattól vezettetve a királyságba jött”, hogy anyját, őt és összes főpapjait megfojtsa, de „híséges lovagunk, Kozmáli Miklós fia, a Forgáchnak nevezett Balázs mester, pohárnokmesterünk egy oroszlán bátorságával (…) erejét összeszedve okosan megtámadta Károly királyt.”

Ezt azonban már nem lehetett csak úgy a szőnyeg alá söpörni. A merénylet óriási felháborodást váltott ki. S az események felpörögtek. Zsigmond végre a sarkára állt. A Károly-párti Horváti János kosárban küldte Nápolyba Garai és Forgách levágott fejét. A foglyul ejtett Erzsébettel pedig maga Horváti végzett a novigradi vár egyik cellájában. „Könyörülj, bánom, könyörülj…” – esdekelt Thuróczy szerint az özvegy az utolsó perceiben.