Tudósközelben: Detrekői &Aacutekos mérnök, akadémikus

IPM: Professzor úr, amikor telefonon egyeztettünk, azt kérte, ne jöjjek negyed tíz előtt, mert akkor nem tud elmenni úszni. Ennyire az élete része a sport?

D. &Aacute.: Igen. Minden nap járok úszni, és amikor tehetem, reggel. Nekem egyébként az úszás olyan, mint a fogmosás. &Oumlnmagában örömet nem okoz, de ha nem csinálom, hiányzik. Viszont a Lukács vize 22 fokos, úgyhogy abban már úszni is kell, hogy az ember kibírja, különösen, amikor a Balaton átúszásra készülve a szokásos 20-25 perc helyett 40-45 percet vagyok a vízben.

IPM: Jól kell bírnia a hosszú távot, ha át tudja úszni a Balatont.

D. &Aacute.: Bizonyos beosztásokban az ember jól bírja a hosszú távot.

IPM: Most viszont a jelek szerint rövid távban utazik, hiszen hosszú idő után először nincs „komolyabb” beosztásban.

D. &Aacute.: Igen, most éppen semmilyen hivatalos tisztségem nincsen, leszámítva az Akadémia kutatócsoportjának vezetését, „csak” egyetemi tanár vagyok. 26 évig voltam tanszékvezető, de mivel idén 65 éves leszek, és van egy olyan szabályozás, hogy e fölött a kor fölött már nem lehet, én inkább előbb abbahagytam. Rektor is két perióduson keresztül voltam, de ott is hasonló szabályok vannak.

IPM: Nem hiányzik a vezetés?

D.&Aacute.: Tulajdonképpen nem, mert megint túlvállaltam magam különböző előadásokkal, úgyhogy megint nem szabadok a hétvégéim.

IPM: Nem a szabadidejére gondoltam. Bizonyos pozíciók több lehetőséget jelentenek, egy „hatalmon lévő” professzor biztos több mindent ki tud harcolni az egyetemért.

D.&Aacute.: Ilyen értelemben nem szerettem kihasználni a hatalmamat, inkább mindig szövetségeseket kerestem, akik viszont tényleg a beosztással jártak. Most csak a tanításra koncentrálok. Pontosabban a köztársasági elnök úr megbízott a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöki teendőivel, így azért ismét van tanszéken kívüli állandó feladatom.

IPM: Avasson már be minket, hogy mit is tanítanak a tanszéken, mert nem sok utalást találtam arra, hogy mit jelent valójában a fotogrammetria.

D.&Aacute.: Eredetileg azt jelentette, hogy fényképekből különböző információkat, elsősorban geometriai adatokat nyerünk ki. Például, ha egy területről térképet akarok készíteni, akkor levegőből lefényképezem. De ezt kibővítettük térinformatikával, ami azt jelenti, hogy a térbeli adatok mellett más jellegí információkat is nyerjünk. Ha például magát az érdekli, hogy az IPM Magazin előfizetői hol laknak, és kapcsolatot akar keresni a lakóhely és az ott élők jövedelmi helyzete között, akkor én erre térinformatikai módszerek segítségével tudok válaszolni.

IPM: Alkalom adtán élünk a lehetőséggel, de beszéljünk inkább &Oumlnről. Végzettségét tekintve geodéta. Részt vett földmérésekben?

D.&Aacute.: A szó klasszikus értelmében nem. Mérnök-geodéziát csináltam, tehát például a Paksi Atomerőmí első reaktorának helyét én tíztem ki. Hidak terhelésénél mértem, vagy sokáig irányítottam a budapesti Duna-fal mozgásának vizsgálatát. Telkeket életemben egyszer osztottam, aztán megfogadtam, hogy soha többet.

IPM: Merthogy?

D. &Aacute.: Jászberényben úgy osztottak telket, hogy a hosszú telkeknek elvették a kétharmadát középen, mert új házhelyek kellettek. Szegény lakosok joggal nagyon dühösek voltak ránk, és amit mi nappal kitíztünk, ők éjjel eltüntették, kivették a cölöpöket.

IPM: Tiszta Déva-vára szindróma. Nem lehetett túl kellemes. De ilyesmit biztos hallott az édesapjától is, hiszen ő is geodétaként kereste a kenyerét. Ami viszont azt is jelentette, hogy gyerekkorában városról városra kellett járniuk. Hogy élte meg?

D.&Aacute.: Nem volt túl jó dolog. Nagyon szerettem Kaposváron lenni, Hódmezővásárhelyen kevésbé, Szolnokon megint szerettem, de nem rázott meg a vándorlás, hozzászoktam. Pláne Szolnokon, ahol akkor indult egy új oroszos osztály, amelyikbe különböző iskolákból jöttek a gyerekek, tehát nem csöppentem bele egy már kialakult közösségbe, hanem egy voltam a sok új között.

IPM: Szolnokon járt gimnáziumba is.

D.&Aacute.: Igen. A Verseghy gimnázium nagyon jó iskola volt, nagyon szerettem oda járni, mint ahogy Szolnokon szerettem bele a színházba és a Tiszába. Nagyon jó tanáraink voltak, különösen a matematika tanárom, aki Csehszlovákiában végzett geofizikusként.

IPM: Megvan az indíttatás!

D.&Aacute.: Nem egészen, mert én eredetileg matematikus szerettem volna lenni. Országos középiskolai versenyeken a tízedik és a huszadik között voltam, de volt annyi eszem, hogy tudjam, hogy nem vagyok annyira okos, hogy matematikus legyek, ezért inkább a mérnökséget választottam.

IPM: Nem bánta meg?

D. &Aacute.: Nem. Hihetetlen mázlim van, hiszen ez az egyik legjobb szakma. Két nagy terület, az informatika és az írtechnika metszéspontjában van, és mivel ma már a magánemberek is GPS-sel rohangálnak, ez a terület hihetetlen módon fejlődik. Amikor a hetvenes évek közepe felé bejöttek Magyarországra az első írfelvételek, akkor olyan 100 méter x 100 méteres négyzeteket tudtak elkülöníteni a Föld felszínén. Ma 60×60 centiméteres képelemek készíthetők. Ha most véletlenül készülne egy kép a Míegyetem környékéről, meg lehetne találni a maga autóját, meg lehetne állapítani a színét, sőt esetleg még azt is, hogy kicsi, nagy vagy középkategóriájú.

IPM: Elég sok írfelvételt láthat, de mennyire vágyik a világírbe?

D. &Aacute.: Kalandvágyó vagyok, úgyhogy szívesen kipróbálnám. Farkas Berci nálunk diplomázott, úgyhogy közelről követhettük végig a felkészülését, majd néztük meg, hogy mit látott. Én is megnézném ugyanazokat a dolgokat.

IPM: Hát a világírt még nem is, világot azért már látott. Több évet töltött külföldön. Hogyan jutott ki például Bonnba?

D. &Aacute.: A Humboldt Alapítványon keresztül. Egy német professzor olvasta a cikkeimet, és meghívott. Az volt
az első nyugati utam. Hihetetlen érzés volt farmerben járni, megtapasztalni azt, hogy milyen jó könyvtárak vannak. Ráadásul számítógépen saját magam programozhattam a feladataimat, ami azért volt nagy szó, mert akkoriban itthon még két hetet kellett várni egy-egy programozási hiba kijavítására, ott meg naponta ötször mehettem rá a gépre. És ami még nagyon sokat jelentett számomra, hogy ott kerültem be a nemzetközi vérá-ramlatba.

IPM: Tehát sok mindent látott és tapasztalt. Magyarország hol áll a rangsorban a térinformatikai területen?

D.&Aacute.: Felszereltségben nem vagyunk lemaradva, jó szakembereink vannak, de a szervezésben nem jeleskedünk.

IPM: Előbb említette, hogy több előadást is bevállalt. Melyik lesz a legérdekesebb?

D.&Aacute.: Nem tudok ilyen különbséget tenni, mert mindegyik más és más, ráadásul különböző nyelveken. De például lesz egy olyan, ami nem szakmai, hanem tudománypolitikai. Jóban vagyok a karlsruhei egyetem rektorával, és ők most ünneplik a „Nők a karlsruhei míegyetemen” százéves évfordulóját. &Uacutegyhogy én utánanéztem annak, miként  van ez Magyarországon.

IPM: Miként?

D.&Aacute.: A rektorságom alatt kezdtünk el ezzel tudatosan foglalkozni. A trendeket követni kell, és mivel egyre több helyen foglalkoztak a nőkérdéssel, mi is elkezdtük vizsgálni. 1999 óta ezzel külön kutatócsoport foglalkozik nálunk. A kezdetek egyébként nagyon furcsák voltak. 1895-ben Ferenc József megengedte a nőknek, hogy tanuljanak az egyetemen, de nem a Míegyetemen. A Míegyetem tanácsa többször elugrott a nők elől, 1912-ben viszont megengedte, hogy akik egyetemen kémiát tanulnak, azok bizonyos tárgyakat itt hallgassanak. Hosszú szünet, és aztán a huszas évek közepén az építész karon már tanulhattak, de klasszikus mérnöki szakra a harmincas évek közepén vették fel az első hölgyet, akinek az édesapja míegyetemi professzor volt. Tehát külön engedély kellett hozzá.

IPM: És most milyen az arány?

D.&Aacute.: Nagyjából a hallgatók 22–23 százaléka nő, de nagy a szórás. Az építész karon majdnem a fele, vagy több mint a fele, az építőknél a negyede, a villamosmérnöki karon azonban csak egy, de maximum három százaléka.
 
IPM: Több könyv is született a női és férfi agy különbözőségéről…

D.&Aacute.: A férfi és női agyak különbözőségében bizonyos fokig hiszek, ám közrehatnak egyéb szempontok is. Ekkora aránytalanság ugyanis nem adódhat a fejek különbözőségéből.  §

  • Detrekői &Aacutekos rövid életrajza  
    Születési hely és idő: Budapest, 1939. november 27. Családi állapot: nős, két gyermek apja (László, 1968, Zsuzsa, 1974). Végzettség: okl. mérnök, Míegyetem, 1963. Nyelvtudás: angol, német, orosz. Tudományos fokozat: tud. kandidátusa (1971), tud. doktora (1978), MTA levelező tagja (1990), MTA rendes tagja (1995), Modenai Mívészeti és Tudományos Akadémia külső tagja (2003), Európai Tudományos Akadémia tagja (2004). Munkahely: Míegyetem 1963–, tanszékvezető (1978–2004), egyetemi tanár 1980–, Építőmérnöki Kar dékánja (1986–2000), rektor (1997–2004). Külföldi tartózkodás: Drezda (1964–65), Bonn (1974–75, Humboldt ösztöndíj), Kitüntetések: Szent-györgyi Albert díj (1996), I. osztályú Német Szövetségi Érdemkereszt (2002), Magyar Köztársasági Középkereszt (2003), Finn Oroszlán Lovagrend Parancsnoki Érme (2004).