Eltínik az északi-sarki jégsapka 20-30 éven belül

Az északi-sarki jégsapka 20-30 éven belül nyaranta teljesen eltínik majd egy kutatócsoport szerint, amely az Északi-sarki jégtakarót tanulmányozta ez év tavaszán. A szakemberek szerint egy évtizeden belül a melegebb hónapokban valószíníleg hosszabb ideig szinte jégmentes lesz a térség.Pen Hadow sarkkutató és két társa március 1. és május 7-e között 73 napon át 450 kilométer járt be az Északi- sarkvidéken. Több mint 6 ezer helyen vettek mintákat a jégből az északi-sarki Beaufort-tenger északi részén, és úgy találták, a jég átlagos vastagsága alig 1,8 méter, miközben a gerinceket is beszámítva ez korábban 4,8 méter volt.
"A nyári jégtakaró teljesen el fog tínni 20-30 éven belül, de már jóval hamarabb jelentősen visszahúzódik. 10 éven belül az északi-sarki jég nyílt tenger lesz. Az 1,8 méteres átlagos jégvastagság az elsőéves jég jellemzője, amelyik nyáron sokkal sérülékenyebb. És a többéves jég sokkal gyorsabban húzódik vissza. Ez a folyamatban lévő globális klímaváltozás konkrét példája" – mondta Peter Wadhams professzor, a Cambridge-i Egyetem sarki óceánfizikai csoport vezetője.
A felmérés sötét képet fest a jégolvadással kapcsolatban, mert az "sokkal gyorsabban történik, mint gondoltuk". "Ha az északi jégsapka elmozdul, nagyon más és sokkal melegebb világban találjuk magunkat" – hangoztatta Martin Sommerkorn, a Természetvédelmi Világalap (WWF) nemzetközi sarkkutatási programjának klímaváltozási tanácsadója.
"Mindez a Föld népességének negyedét érintő áradásokhoz vezethet, jelentősen megnöveli az üvegházhatást és szélsőséges időjárási változásokat okozhat" – magyarázta.
A globális felmelegedés hatására felértékelődött az Északi-sarkkör, mert a zsugorodó jég egy napon fejlesztési lehetőségeket és új hajózási útvonalat jelenthet. A gyors olvadás lehetővé teszi majd az Észak-nyugati átjáró és a Csendes-óceán közötti kapcsolatot, ami 4800 kilométerrel csökkentheti a Távol-Keletről a Szuezi-csatornán Európába tartó hajók útját.