&Oumltzi, a jégember

Ami Egyiptomnak a piramisok, az &Oumltzi, a gleccsermúmia Dél-Tirolnak: egyedülálló régészeti szenzáció, amely évről évre látogatók százezreit vonzza. A jégember Bolzanóban, a Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban látható.

A hasonlat &Oumltzi és az egyiptomi sírhelyek között azonban már csak amiatt is sántít, mert a legismertebb piramisok, a gizehiek 600 évvel fiatalabbak, mint az &Oumltz-völgyi Alpokból előkerült múmia. A szembeállítás mindenesetre érzékelteti a gleccserlelet helyiértékét.Egy ember több mint 5000 évvel a halála után hirtelen a nagyvilág nyilvánosságának reflektorfényében áll. A véletlen úgy akarja, hogy hegymászók 1991 kora őszén az osztrák–olasz határ közelében, egy gleccseren felfedezzék földi maradványait. A hamarosan „&Oumltzi” néven elhíresülő lelet jelentőségével ekkor még senki nincs tisztában. A múmia kedvéért ma a látogatók véget érni nem akaró sora zarándokol el a Dél-tiroli Régészeti Múzeumba.

&Oumltzi végső nyugvóhelye
Egy méltóságteljes ház a bolzanói óváros peremén. 1900 körül épült, s előbb az Osztrák–Magyar Nemzeti Bank, majd a Banca d’Italia székhelye volt. Miután eldőlt, hogy múzeumnak fog otthont adni, alaposan korszerísítették. 1998-ban nyitotta meg kapuit, s azóta mintegy negyedmillió látogató keresi fel évente. A ház belsejében, négy szintre elosztva izgalmas időutazás várja a látogatókat az Alpok őstörténetébe. A tárlat időrend szerint épül fel, és Dél-Tirol egész történetét dokumentálja a korai és középső kőkorszaktól (i. e. 15 000) a Karolingok koráig (i. sz. 800 k.).

Nem sokkal az utolsó jégkorszak után emberek népesítették be az Alpok völgyeit. Primitív szállásokon laktak, s tízkőből és szaruból készített nyilakkal és dárdákkal vadásztak. Lassanként megváltoztatták életmódjukat, s az első letelepedett földmívesek néhány ezer évvel később kerámiaedényeket állítottak elő. I. e. 1000 körül már nagyobb települések is léteztek Dél-Tirolban, amelyek aztán kereskedelmi központokká fejlődtek. Kapcsolataik Görögországig értek. Aztán a rómaiak hódították meg, és kormányozták birodalmuk összeomlásáig, i. sz. 500 tájáig az országot. Utánuk a frankok, longobárdok és bajuvárok következtek, akik eredeti hazájukból a hegyvidékre költöztek vagy átvonultak rajta, s közben hátrahagyták nyomaikat.

A kiállítás színvonalasan, egyszersmind szórakoztatóan – makettek, rekonstrukciók, videók és multimédiás állomások segítségével – kínál betekintést az ország változatos múltjába. A látogató megtudja, hogy milyen házakat építettek az itt élő emberek, mit termesztettek a földeken, milyen állatokra vadásztak, miből tevődött össze egy római földbirtokos étrendje, milyen szerszámokkal dolgoztak, és mit állítottak elő velük. Felnőtteknek és gyerekeknek így egyaránt átélhetővé válik a történelem.

Az ember a jégből
A múzeum fő attrakciója mindezzel együtt az ember a jégből. A tudósoknak sikerült lépésről lépésre rekonstruálniuk életét és halálát. &Oumltzi i. e. 3350 és 3100 között élt. Az emberek az idő tájt tanulták meg, hogyan olvasszanak fémet, és hogyan készítsenek belőle tárgyakat. &Oumltzi utolsó útján egy ilyen tárgyat – egy rézbaltát – hordott magánál.&Oumltzi korában mintegy 30–60 ember élt egy faluban, aki földet mívelt és nyájakat tartott. A gleccsertetem közülük való, egyúttal azonban közülünk is. Modern öltözékben nem keltene különösebb feltínést. 1 m 60 cm magas volt, kék szemí, 38-as lábmérettel rendelkezett és 50 kilót nyomott. Akkori viszonyok között ez mind abszolút átlagmértéknek számított. Vállig érő, sötétbarna haját kibontva viselte. 46 évével a maga korában öregembernek számított, amikor elhagyta faluját, és útnak indult a magashegységbe. Itt érte utol a végzet. A kezén található vágásnyomok közelharcra vallanak. Életét feltehetően a bal vállába behatoló nyílhegy oltotta ki.

A halál helyével magyarázható, hogy &Oumltzi földi maradványai ilyen sokáig megőrződtek. Nem sokkal a halál beállta után hó takarta be a tetemet. A gleccserjég kivonta a testből a nedvességet, s ekképp gondoskodott mumifikálódásáról. Egyúttal konzerválta a férfi ruházatát és felszerelését. Ilyen leleteket abból az időből mindeddig csak igen gyér maradványok alapján ismertünk. A gleccserleletet éppen ez a tény teszi a tudomány számára egyedülállóan értékessé. &Oumltzit térdig érő, divatos csíkos mintájú kecskebunda és medveprém sapka védte a széltől és hidegtől, kecskebőr nadrágja optimális mozgásszabadságot kínált neki. Lábbelije különösen rafinált volt: a „belső cipő” egy fíből font háló, amelyet szalmával tömtek ki a hideg ellen; a „külső cipő” strapabíró szarvasbőrből készült. A talpnak keresztbe font bőrszíjak adtak „profilt”. Valamennyi ruhadarab pontosan méretre szabott, gondosan összevarrt és rendkívül célszerí viselet. Megdöbbentő, milyen csekély a különbség egy hegyi vándor akkori és mai felszerelése között. Mélyreható változás azóta csak a felhasznált anyagokban következett be.

&Oumltzi magánál hordott mindent, amire tízgyújtáshoz vagy fegyverkészítéshez szüksége lehetett. &Oumlvtáskájában ott lapult a tízcsiholáshoz szükséges tapló, mellette tízkőből készült pengék és fúrók. Egy másik eszköz a pengék megmunkálására szolgált. Tőrét övében hordta, ahonnan bármikor előkaphatta. Tegezében állati inakat, egy köteg agancsvéget és 14 nyílvesszőt tárolt. Az íjat magát már nem sikerült teljesen befejeznie. Ezenkívül volt egy nyírfakéreg edénye is, hátán pedig fából szerkesztett hordkeretet vitt. Mindezek a tárgyak és ruhamaradványok a jégbe fagyva tulajdonosukkal együtt átvészelték az évezredeket.

Csúcstechnika egy múmiáért
Ma bonyolult hítőberendezés gondoskodik a  jégember és a vele előkerült leletek fennmaradásáról. A külön e célra kifejlesztett hítőkamrában állandó, mínusz 6 °C-os hőmérséklet és 98%-os páratartalom uralkodik. A látogatók egy kis ablakon át tekinthetik meg a múmiát. A közvetlen szembesülés rézkorszaki elődünkkel sokaknak visszavonhatatlanul bevésődik az emlékezetébe. A múzeum többi osztályától eltérően a jégember őrzésére szolgáló emeleten félhomály uralkodik. Nemcsak a test, de ruházata és a felszerelés is rendkívül fényérzékeny. Végtére is évezredeken át abszolút sötétségben, a gleccserjégbe zárva pihentek. Ezért speciális lámpákra és speciális, klimatizált tárlókra van szükség ahhoz, hogy a leletegyüttest ki lehessen állítani. Az ember a jégből nem csak a régészeknek szolgáltat szüntelenül új és új ismereteket. A leletből más tudományágak is profitálnak. Orvosok, biológusok, antropológusok, paleobotanikusok, sőt hítéstechnikusok is évek óta vizsgálják a „jégembert”.                  §
 
A szövegeket és a képeket a Folio Verlag bocsátotta rendelkezésünkre, és Oswald Stimpfl könyvéből származnak: Bozen kompakt. Die Stadt auf einen Blick. Wien/Bozen: Folio Verlag 2002 (magyar kiadás 2004).

Bolzano boldogsága
Vonzereje az ellentétekből táplálkozik: észak déllel találkozik, az olasz elem a némettel, a mediterrán atmoszféra az Alpok szépségével keveredik. Az északról érkező vendégek dél szépségeit élvezik ebben a kétnyelví városban – az olasz látogatók pácolt sonka és sós derelye, kupa bor és kalács  mellett, no meg az óváros zegzugos sikátoraiban némileg már külföldön érzik magukat, mégis otthonosan járhatnak-kelhetnek. Népszerísége tagadhatatlanul nő: erről nemcsak &Oumltzi gondoskodik, de a Szabad Egyetem, az új városi színház, a runkelsteini vár, esténként pedig a vendéglők, bárok, kávézók és borozók sokszíní kínálata… El kell ismernünk: Bolzano rokonszenves város. S lakói boldogok, ha…

1. Nyolc boldogság
A népszerí Altbozner Bilderbuch szerzője, Karl Theodor Hoeniger szerint ennyiből állt egykoron minden igazi bolzanói boldogsága és büszkesége. S ezzel valóban találóan jellemzi a bolzanói polgárság érzületét: egy ház a város arany verőerén, az árkádok alatt ( unter den Lauben), egy szőlőbirtok Griesben vagy Zwölfmalgreienben, egy nyaraló a hívös Rittenen, egy saját templomszék és – ennek világi megfelelőjeként – egy páholy a városi színházban, egy családi sír előkelő helyen, annyi fehérnemí, hogy csak félévente kelljen mosni, s a boldogság kikerekítéseként egy bolzanói menyecskével kötött házasság.

2. Miasszonyunk a mohában
Ulm és Milánó között a bolzanói Mária-templom az alpesi régió legszebb gótikus eredetí építménye. A monumentális barokk főoltár mögött, a kegykápolnában ősrégi, festett márványdombormí függ, amelyet a népszáj úgy hív: „Miasszonyunk a mohában”. A hozzátartozó legenda pedig így szól: sok-sok évvel ezelőtt egy fuvaros hangot hallott, amely azt kiáltozta: „Vegyél fel!”, s csakugyan látja, hogy egy Mária-kép fekszik a mocsárban (amit a népszáj „mohának” is nevez). Felvette, és képfát állított neki. A megannyi zarándok végett, aki imádkozni járt a csodatévő képhez, végül templomot építettek, és megfogadták, hogy később plébániatemplom fog állni ezen a helyen.

3. Goethe itt bóklászott
Az Obstplatz igazában nem tér, inkább széles út, amelyet mindkét oldalán gyümölcstől, zöldségtől roskadozó elárusítóhelyek szegélyeznek. A piactéren már Goethe is bóklászott, és kedvére volt a hely. A Museumstraße sarkán állt a „Sonne” szálló, amelyben egyebek között Goethe, Herder és II. József császár is megszállt. A gyümölcsön, zöldségen és szárított terméseken kívül egyik-másik standon idénytől függően dinnyeszeleteket vagy sült gesztenyét is árulnak, amit a helyi népszáj „Köschten”-nek nevez.
 
4.  &Aacuterkádkirályok
Egyik-másik ó-bolzanói polgár legendás gazdagságát és rátermettségét szemlélteti a következő történet: I. Ferenc császárt, amikor 1765-ben Bolzanóban időzött, súlyos pénzhiány gyötörte. Tudatta, hogy iszonyatos összegre, 200 000 aranyforintnyi kölcsönre volna szüksége. Johann Gummer árkádsori kalmár erre mindössze azt az udvarias kérdést intézte a királyhoz, hogy „&#336fensége mely pénznemben méltóztatik a kívánt összeget elfogadni”, s a válasz megérkezése után még aznap dukátban folyósította a summát. A város koronázatlan urainak, az árkádsori kereskedőknek ettől fogva ítélték oda az „árkádkirályok” címet, amelyet máig viselnek.
 
5. Assisi Ferenc a misén
Bolzanóban járva feltétlen látogassunk el a ferences rendi kolostorba, amely kerengőjével és templomával a zavartalan béke oázisa. Assisi Szt. Ferenc apja kereskedő volt, és a legenda szerint üzleti útjainak egyikén Bolzanóban is megfordult; vele tartott kisfia, Ferenc is. Bolzanóban az Erhard-kápolnában mentek misére; a kis Ferenc ministránsként segédkezett. Ezért alapították később ezen a helyen a kolostort; az Erhard-kápolna ma is áll, a nagynyilvánosság számára azonban nem hozzáférhető.
 
6. A maretschi kísértet
Szőlőskertek ölelésében áll a tekintélyes várkastély jellegzetes, kerek saroktornyaival. A monda szerint egy maretschi lovag keresztes hadjáratra indult, magára hagyva fiatal feleségét. Múltak az évek, s a lovagról nem jött hír – míg egy napon a Szentföldről érkezett zarándok kopogott a vár kapuján. Amikor a zarándok közölte a vár úrnőjével, hogy férje elesett a harcban, az asszony letörten vonult vissza szobáiba. A zarándok csak ekkor fedte fel kilétét: nem volt ő más, mint a várúr, és sietett, hogy keblére ölelje hitvesét, akinek így akarta próbára tenni a híségét. A hitves azonban bánatában addigra már levetette magát az ablakból. Boldogtalan lelke állítólag azóta is visszajár, és jajongva kísért a várkastély tágas termeiben.
 
7. Temetői séták
Kíváncsi jövevények, akik temetőkben is a kortörténet nyomait keresik, Bolzanóban nem egy érdekességre és furcsaságra lelhetnek, így például Dosztojevszkij lányának, Ljubov Dosztojevszkajának a sírkövére. 1926-ban, 57 évesen halt meg Grieserhofban. Az evangélikus temetőben nem egy ismert bolzanói névvel találkozhatunk, jelezve, hogy a református egyháznak „Tirol szent földjén” is vannak hívei. Egyébként itt van eltemetve Philipp Rosenthal is, a porcelánkereszt alatt ez a felirat olvasható: „Életmíve: a porcelán.”