Nyomtatott tudomány

A tudományos- és ismeretterjesztő könyvkiadás a köztudatban azonos fogalomnak számít, pedig jelentős a kettő közötti különbség. A szakkönyvek közül a népszerí ismeretterjesztő mívek szélesebb olvasói körnek szólnak, a legújabb kutatási eredményeket tartalmazó tudományos könyvek pedig egy igen szík rétegnek, a témával foglalkozó tudósoknak, gyakorlati szakembereknek és a felsőoktatásban résztvevőknek készülnek.Egy-egy keveseknek szóló tudományos munka legfeljebb ötszáz példányban jelenik meg, és gyakran előfordul, hogy ennyi sem fogy el belőle, a nemzetközi piac telítettsége miatt pedig külföldön is nehéz értékesíteni a magyar tudósok könyveit. Mi nem tudunk magyar nyelví könyvet importálni, a külföldi tudományos könyvek jelentős részét pedig nem érdemes lefordíttatni, mert nem jobbak és többe is kerülnek, mint ha magyar szerzők írnák. A nehézségek ellenére elégedettek lehetünk, állítják egybehangzóan a könyvkiadók igazgatói, mert ahhoz képest, hogy tízmilliós országban élünk és egyedülálló, mások által nem használt nyelvet beszélünk, valamint összehasonlítva magunkat a népesség szempontjából hasonló országokkal – Ausztriával, Belgiummal, Hollandiával –, nagyon jól állunk a tudományos könyvkiadás területén, hiszen évente közel ezer igen színvonalas tudományos könyv jelenik meg, mégpedig anyanyelvünkön.

Az angol korrodálja a magyart
A tudomány minden területén angol a szaknyelv, konferenciákon, kiállításokon, vásárokon csak angolul beszélnek, a tudósok angolul számolnak be kutatási eredményeikről, a nemzetközi sajtóban pedig angol nyelven publikálnak. A jövő egyik nagy kérdése Bucsi Szabó Zsolt, az Akadémiai Kiadó vezérigazgatója szerint, hogy meddig tudjuk megőrizni a tudományos könyvkiadásban a magyar nyelvet. A nyelv ügye szempontjából ugyanis nem közömbös, hogy a tudományos könyvkiadás hosszú távon tud-e magyarul míködni. A hozzánk hasonló méretí vagy nálunk kisebb nemzeteknél (Svédország, Dánia, Hollandia) mára már teljesen megszínt az anyanyelví tudományos könyvkiadás, a munkák kizárólag angolul jelennek meg. Ezt nagyon hátrányosnak tartja, mert ha a tudományos életben nem lesznek meg a megfelelő magyar kifejezések, akkor nyelvünk elkezd korrodálódni, ezáltal a köznyelv is szegényebbé válik. Sok az olyan szavunk, amely a tudományos kifejezések közül került át a hétköznapi szóhasználatba, és ez gazdagította szókincsünket.

Az állattartás és a növénytermesztés szakszavait említi példaként dr. Lelkes Lajos, a Mezőgazda Kiadó igazgatója. Ezek a szavak sajátos részét képezik a magyar nyelvnek, hiszen mi például a nő- és a hímivarú állatok elnevezése (tyúk-kakas, tehén-bika) között is különbséget teszünk, de a bor szó is egyedülálló nyelvi jelenségnek tekinthető, mert szinte csak nekünk van rá önálló szavunk. Bár a legarchaikusabb szavaink véleménye szerint a mezőgazdasághoz kötődnek, ez nemcsak az agrártudomány, hanem a tudományterületek nagy részének szakszavaira is igaz. &Uacutegy véli, ezt a kultúrát mindenképpen meg kell őriznünk, mert ez legalább olyan értékes kincsünk, mint a Balaton. Fontosnak tartja, hogy a tudományos könyvek továbbra is magyarul jelenjenek meg, még akkor is, ha ez a legtöbb esetben gazdaságtalan, ezért az államnak, a mindenkori kormánynak feladata és felelőssége, hogy segítse a tudományos könyvkiadást.

Egyetemi vagy tudományos  
Az egyetemisták és főiskolai hallgatók ma már egyre ritkábban használnak didaktikus tankönyveket, ők is a tudományos míveket forgatják, illetve szakirodalomként azok bizonyos részeit kénytelenek feldolgozni, mert Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a tudományos könyvek elkülönüljenek az egyetemi tankönyvektől. A tudományos könyvek kiadásához mindenképpen szükséges külső források bevonása, mert sokszor még háromezer eladott könyv sem képes eltartani magát, ezért a kiadók többsége részt vesz az évenként meghirdetett felsőoktatási tankönyvpályázaton, és az elnyert pályázati pénz segítségével úgynevezett hibrid könyveket – tankönyvként is funkcionáló tudományos míveket –
ad ki. A jelenlegi pályázati rendszert jónak tartja Lelkes Lajos, de hibájának rója fel, hogy a felsőoktatási intézmények a kiadókkal egyenrangú félként igényelhetik az állami támogatást, holott nem egy esetben olyan kiadókat tartanak fenn, amelyek csak saját hallgatóik számára adnak ki – szinte költségmentesen – jegyzeteket, tankönyveket. A hallgatók nem a minőségi könyveket veszik meg, hanem az olcsóbb, a vizsgáztató által írt helyi egyetemi jegyzeteket, ami azért sajnálatos, mert ezek nem ritkán tartalmilag, valamint esztétikailag gyengébbek, mint a Mezőgazda Kiadónál azonos témában megjelenő szakkönyvek.

A Vince kiadó is folyamatosan pályázik – nemcsak a felsőoktatási tankönyvpályázaton, hanem a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Magyar Könyvalapítvány rájuk vonatkozó pályázatain is –, hiszen két nagy tudományos sorozatuk, a Világegyetem és a Tudományegyetem köteteit nemcsak a laikus, de érdeklődő olvasók tudják jól használni, hanem a vizsgára készülő egyetemisták is.Tíz évvel ezelőtt egy New York-i ügynökség a világ 23 országában partnereket keresett a Világegyetem sorozat megjelentetéséhez, így vált az ügynökség partnerkiadójává a Vince Kiadó. A sorozat tudományos igénnyel dolgozza fel azokat a témákat, amelyek a hétköznapi emberek érdeklődésére is számíthatnak, foglalkozik például a rákkutatással, a kozmológiával vagy az evolúcióval.

A 23 kiadó egy kéziratból dolgozik, és a kötetek azonos időpontban jelennek meg a résztvevő országok mindegyikében – saját nyelven. A Világegyetem kapcsán támadt az ötletük, hogy készüljön egy ehhez hasonló magyar sorozat is, a Tudományegyetem. Gál Katalin, a Vince Kiadó igazgatója szerint egy ilyen tudományos sorozat sikere jelentős mértékben múlik azon is, hogy a kiváló tudósok mennyire képesek közérthetően írni az adott tudományos témáról.A pályáztatással szemben a skandináv országokban míködő könyvtár-támogatási rendszert tartja vonzóbbnak Bucsi Szabó Zsolt. Ott az olvasói igények alapján a könyvtárak döntenek arról, mit rendelnek meg a kiadótól, így a kiadásban elsőbbséget élveznek az olvasók számára közkedvelt, érdekes könyvek.

Felkapott témák, felkért szerzők
A tudományos konferenciák, szakmai találkozók alkalmasak arra, hogy a kiadók megismerjék a legújabb kutatási eredményeket, és szerzőket kérjenek fel egy-egy könyv megírására. A piacon megjelenő könyvéhség maga után húzza a szakkönyvkiadást, állítja Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója. Mert ha igény mutatkozik egy téma iránt, akkor a kiadó utánanéz, jelent-e meg ebben a témában könyv külföldön, és ha igen, azt érdemes-e megvenni vagy keres egy hazai szerzőt a mí megírására. A legtöbb esetben a kiadó keresi fel a szerzőt vagy szerzőket, de az alkotó is „szállíthatja” a témát, ahogy ez a Kossuth Kiadónál gyakran előfordul. Sorozatoknál az alapötlet megszületését követően felkérésekre kerül sor, majd választanak egy szakmai főszerkesztőt, az adott szakterület elismert kutatóját vagy tanárát, aki végigkíséri a sorozatot. Egy-egy köteten esetenként több ember is dolgozik, a tudományos könyveknél az is előfordul, hogy egy sorozaton hatvanan-hetvenen végeznek összehangolt team-munkát. Az információs társadalomban, a technika további fejlődésével azonban a jövő útja, ha a kiadó maga készíti el azokat a míveket, amit a piac igényel. Ilyenek az Akadémiai Kiadó szótárai is.

A kiadó honoráriumot fizet a szerzőnek, ami a tudományos munkák esetében általában nem túl magas összeg. A tudósoknál az is előfordul, hogy akkor is megírják a könyvet, ha azt soha nem adja ki senki, bár Lelkes Lajos tapasztalatai szerint teljesen kész kézirattal ritkán jön valaki a kiadóhoz. A tudományos folyóiratokban megjelenő cikkekért általában nem jár honorárium, itt egészen más a motiváló tényező. A kutatási eredmények közkinccsé tétele a tudós tudományos dicsősége – ez nem pénzkérdés. Ebben az esetben a kiadó üzleti partnere nem a szerző, hanem a szerkesztő vagy a szerkesztőbizottság, mivel az ő feladatuk hónapról hónapra összeválogatni a tudományos folyóiratban megjelenő publikációkat. Külföldi átvételnél a kiadó többnyire royaltiban állapodik meg a szerzővel, ami annyit jelent, hogy egy bizonyos összegért megveszi a címet, és az eladott példányszám után fizet valamennyi százalékot. Tudományos könyveknél a fordítás a költségnövelő tényező, mert a mí lefordításához mindig szakfordítókra van szükség: genetikusra, ökológiai szakemberre, csillagászra…

Mitől függ az ára?
Mennyit nyomjunk belőle, mennyiért adjuk – az egész egy tőzsdejáték – töpreng a kérdésen Bucsi Szabó Zsolt. Egy könyv árát tudományosan, számításokkal alátámasztva nagyon nehéz kikalkulálni, sokkal inkább a megérzéseinkre hagyatkozhatunk – ez a könyvszakma mívészi része. Az Akadémiai Kiadónál többféleképpen képezik áraikat, de az igazgató szerint egyik rosszabb, mint a másik, mert előre nem lehet megmondani, hogy mennyit tudnak majd eladni a könyvből. Van, amikor kiszámolják a bekerülést, megtippelnek egy eladható példányszámot, erre rátesznek 12,5%-ot, és akkor annyiba kerül, vagy azt nézik meg, mennyiért lehet eladni az adott könyvet, és ez gyakorlatilag független a bekerülési összegtől. De mint mondja, akárhogy gondolkodnak, könyveik nagyjából 10%-a veszteséges.

Egy jól míködő számítógépes kalkulácós rendszer alapján alakítja ki a könyvek árát a Kossuth Kiadó. Ez többek között az önköltség, a rezsi meghatározás, a piaci megtérülés, piaci fogyás ütemprognózis alapján történik. A kiadói kollégium eldönti, hogy a könyv kiadása 2–3 ezer példány esetén, ezen az áron, egy év alatt rentábilis lesz-e vagy sem.Ugyan a profittermelésre törekszenek, de azért az évente 140–150 kiadott könyv nem mindegyike hoz nyereséget. A tankönyvkiadás az egészen más biznisz – teszi hozzá Kocsis András Sándor –, mert ha ott valaki sikeres, akkor február vége környékén begyíjti az iskolák igényeit, és augusztus végére csak annyit jelentett meg belőle, amennyit el is tud adni.

Egy könyv árának meghatározásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy kiknek készül a könyv, vélekedik a kérdésről Lelkes Lajos. A mezőgazdaságban többnyire kevésbé tehetősek az emberek, így az ilyen témájú szakkönyveket nem szabad túl drágán árulni. A mezőgazdasági karok hallgatói évente harmincezer forintot elköltenek tankönyvre, és ehhez csak ötezer forintnyi támogatást kapnak, ami legfeljebb egy könyvet fedez. Az agrár területen tanulók pénztárcája vékonyabb, mint az orvostanhallgatóké vagy a jogászoké, ezért természetesnek tartja, hogy jelentősek a különbségek a tudományos könyvek árai között. Persze a Mezőgazda Kiadó minden könyve nem lehet veszteséges, mondja, ezért a nagyon szík szakmának szóló, vagy multinacionális cégnek készülő könyvek ára lényegesen magasabb.

Mára már az utóbbi évek kiadás politikájának is köszönhetően több ezres biztos olvasótáborra számíthat a Vince Kiadó. Könyveik többsége háromféle árfekvésben is kapható (különböző formában, rövidebb tartalommal), mert a Taschen kiadó kizárólagos magyar partnereként mívészeti könyvkiadásukban külföldi partnerük filozófiája érvényesül. Kiadványaik jelentős hányada együttnyomással készül, ennek előnye, hogy a képek jogdíját és a színes nyomást több kiadó együtt fizeti, és mivel magas a példányszám, az előállítás fajlagos költsége is csökken, ezért az együttnyomásban résztvevő kiadók viszonylag kedvező feltételek mellett, saját anyanyelven adhatják ki a könyveket. A mívészeti könyvekből 50–100 ezer példányt nyomnak egyszerre – Németországban, Spanyolországban vagy Olaszországban –, a képek és a képek helye mindegyikben azonos, de a szövegfájlok országonként változnak, és ez lehetővé teszi, hogy könyveik kedvező áron kerüljenek a boltokba.

Minden rizikó a kiadóé
Nálunk a könyvértékesítés az esetek kilencven százalékában bizományosi konstrukcióban míködik, és így minden kockázat a nem túl tőkeerős kiadóké. A terjesztő bizományban veszi át a kiadótól a könyveket, majd ráteszi az általában igen magas árrést, és megpróbálja eladni. Ha eladja a könyvet, kifizeti, ha nem, visszaadja. A marketingmunkát is a kiadó végzi, de ha a kereskedő mégis részt vesz benne, akkor azt szigorúan le is számlázza a kiadó felé. A Vince Kiadó igyekszik szoros kapcsolatot kiépíteni a bolthálózatokkal, ezért évente legalább négyszer leülnek a kereskedőkkel megbeszélni a további terveket. Gál Katalin nehéznek ítéli az egyeztetést, mert ha 15-20 boltban érdeklődnek egy már elfogyott könyv iránt, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennyien meg is vennék, lehet ugyanis, hogy egy vásárló kereste minden boltban ugyanazt a mívet.

A terjesztés területén a könyvek folyamatos utánpótlását tartja az egyik legfontosabb feladatnak Bucsi Szabó Zsolt. Véleménye szerint, ha a keresett könyv nincs raktáron, akkor a kereskedők elfelejtik. Elmesélte, hogy amikor egy ismert szerzőjüktől megjelentettek egy jó címí könyvet, a hatalmas kinyomott példányszám másfél hónap alatt elfogyott. &Uacutejranyomták, de mivel az utánnyomásnál várniuk kellett a papírra, ezért két hónap telt el, mire ismét a boltokba kerülhetett a könyv – akkor viszont már nem tudták eladni. A tudományos munkák terjesztése még ennél is nehezebb, mert azokból néhány száz példány megjelenése is nagyon fontos. Mivel a kutatási eredmények egymásra épülnek, ezeket a munkákat valahogy el kell juttatni a tudósokhoz, a fejlesztőkhöz. A hazai könyvesbolti hálózat alkalmatlan a tudományos könyvek terjesztésére, állítják a könyvkiadók igazgatói, mert a Magyarországon nagyjából 800 míködő könyvesbolt között az ötszáz példányt nem lehet szétosztani, tehát az olvasókat direkt módon kell megkeresniük. Ezért címlistákat gyíjtenek, megpróbálják kiépíteni a partnerbolti-hálózatot, tájékoztatják az olvasót arról, hol juthat hozzá a számára fontos tudományos munkához. A nagyon speciális területtel foglalkozó tudományos könyveket jobb híján az ország szakirányú felsőoktatási intézményeinek portáin tudják csak értékesíteni.

Kockázatok és mellékhatások….
Magyarországon sok a könyvkiadó, de a kiadók nem a nagyságuktól válnak a szakma által elismertté, hanem attól, hogy kiadványaik igényesek, kiadott könyveik mind tartalmilag, mind esztétikai megjelenésükben kifogástalanok. Gyakran előforduló negatív jelenségként említi Bucsi Szabó Zsolt, hogy hazánkban sok a rosszul megszerkesztett könyv a piacon. Előfordul, hogy nem jók bennük a jegyzékek, a feladatbeosztások, sok a sajtóhiba, nem logikus a szerkezetük, pedig a könyvek szerkesztése – azon felül, hogy betíről betíre precíz munka kell hogy legyen – azt is jelenti, hogy a tartalom az olvasó számára könnyen áttekinthető. A szakmának kötelessége az olvasónak megadnia ezt a segítséget és ez véleménye szerint csak kiadói kultúra kérdése.

Komoly gondot jelentenek a nagy bevásárlóközpontokban igen alacsony áron kapható szótárak is. Ezekhez az 1800-as évek szókészletét tartalmazó, lefotózott, új borítós szótárakhoz akciós áron jut hozzá a gyanútlan vásárló, és csak akkor jön rá, hogy céljainak nem felel meg, amikor a ma használatos kifejezéseket keresi benne. Persze újat, korszerít, a nyelv folyamatos változásait követőt ezek után már nem vesz, és ez komoly veszteséget okoz az Akadémiai Kiadónak, ahol a minőségi szótárak 70–80%-a készül. Hátránya még, hogy a szótáras míhelyek a kevésbé frekventált nyelvek (svéd, finn, görög) szótárainak felújítására a veszteségek miatt már végképp nem tudnak vállalkozni.

Igen egyedi a Mezőgazda Kiadó helyzete, mert náluk a tudományos szakkönyvek a mívészeti kiadványokhoz hasonlóan rendkívül ábraigényesek, fontos, hogy színes képekkel illusztráltak legyenek – egy almafajtát, egy levéltetít, a ló- vagy gombabetegséget nem lehet fekete-fehér ábrákon bemutatni –, ami jelentősen megnöveli az előállítás költségeit.Most, hogy szabad lett a piac, mindenkinek saját kockázata, hogy kiad-e egy könyvet vagy sem, véli Kocsis András Sándor. Előfordul, hogy a mí megjelentetése előre láthatóan veszteséges, de a Kossuth Kiadó imázsához, goodwiljéhez elengedhetetlen, esetleg szakmai szempontból fontos, ezért a kiadó igazgatója magára vállalja a kiadás kockázatát annak ellenére, hogy náluk a kereskedelemnek többnyire vétójoga van. A könyvszakmában nincsenek empíriák, ember nincs, aki előre meg tudná mondani, hogy milyen példányszámban fogy el majd egy-egy könyv, ezért időnként a kiadót is komoly meglepetések érik…                                §

  • A jövő útja az Internet?  
    Pár évvel ezelőtt hatalmas riadalmat okozott a kiadók körében a számítástechnika ilyen rohamos fejlődése, komoly vita alakult ki arról, hogy vége lesz-e a Gutenberg-galaxisnak avagy nem. Az internet használata az információszerzést segíti ugyan, de a könyveket nem tudja teljesen kiszorítani, mert nem nyújtja azt a fajta élményt, amit egy könyv, ahogy Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó vezérigazgatója fogalmazott, nem olyan a „feelingje”. Olvasás közben agyunk másfajta tevékenységet is végez, és azt a megélhető élményt – a fantáziánk segítségével berendezett világot, az általunk megálmodott szereplőket, az elképzelt szituációkat –, amit egy könyv kínál, a számítógép nem képes nyújtani. Az internet segítségével az ember a legtöbb esetben totálisan kész világot kap, a kinyomtatott könyvnek teljesen más a hangulat- és érzésvilága.Az információszerzésre persze alkalmasnak találja, ő is azzal kezdi a napját, hogy 3-4 portálon végigfut, és így fél óra alatt megszerezi a napi alapinformációkat, de időnként úgy érzi, hogy a hatalmas adathalmazban, mint egy esőerdőben, elveszik az ember.

    Az is zavarja, hogy a neten nem mindig fordítanak kellő figyelmet a megfogalmazásra és a helyesírásra, sokszor csak az információközlést tartják fontosnak.Az internet csak egy hozzáadott érték az olvasási kultúrához, mert Bucsi Szabó Zsolt szerint a tudományos monográfiákat a világháló soha nem tudja helyettesíteni, viszont a tudományos folyóirat kiadásban kiemelkedően nagy a szerepe, mert néhány éven belül a papír alapú megjelenést teljes egészében felváltja a számítógépes újság. A szakmán belül komoly vita folyik arról, hogy ebben az esetben szükség lesz-e kiadóra. Szerinte mindenképpen, hiszen a tudósoknak meg kell nevezniük azt a gyíjtőhelyet, ahol a bizonyos tematikájú cikkek megjelennek. A tudományos világ ezeket a gyíjtőhelyeket értékeli. Az impakt faktor (a tudósok pontozzák saját magukat, azzal hogy hol publikálnak, és hányszor idézik őket) továbbra is a kutatás egy nagyon fontos fokmérője marad, de ahhoz, hogy a kutatási információk közkinccsé váljanak, szükséges a kiadó munkája, az általa gondozott internetes folyóirat.

    Nagyon jó lehetőséget nyújt a világháló a kis példányszámú tudományos könyvek gazdaságosabb előállítására, véli Lelkes Lajos, és már arra készül, hogy könyveinek egy részét átadja egy internetes szolgáltatónak. Az olvasóknak csak le kell tölteniük, így a terjesztés gondja is megoldódik. &Uacutegy gondolja, hogy a tudományos könyvkiadásban a jövő az interneté és a csomagküldő szolgálaté, de a téma kiválasztása, az információszírés, a kézirat megszerzése, a szerkesztés és lektoráltatás ezután is a kiadók feladata marad. Elképzelése szerint a szolgáltató lesz az, aki kifizeti a szerzőt, a kiadót és a digitalizálást, és a kiadó feladata csak annyiban módosul, hogy nem nyomdakészre, hanem „internetkészre” készíti elő az anyagot.