Két új Nobel-díj szükséges az “elfeledett” kutatók elismerésére

A Nobel-díj rendszere nem felel meg többé eredeti céljának – véli a világ tíz prominens tudósa, akik szerint legalább két további díjjal kellene kibővíteni a választékot az “elfeledett” kutatók elismerésére.A tudósok, akik nyílt levélben fordultak a Nobel Alapítványhoz, rámutatnak, hogy az Alfred Nobel által létesített elismerés rendkívül sokat tett a tudomány fejlődése érdekében. &Aacutem 1895 óta, amikor Alfred Nobel megírta végrendeletét, alapvetően megváltozott a tudomány, az örökhagyónak nem lehetett ismerete az éghajlatváltozásról, ahogy az AIDS-ről sem, nem tudhatott olyan új tudományterületekről, amelyek jobbá tehetik világukat. Az 1901 óta évente odaítélt Nobel-díj rendszerét ezért át kell alakítani, hogy megfeleljen a XXI. század követelményeinek, kihívásainak – olvasható a The Times (http://www.timesonline.co.uk) online kiadásában.
A levél aláírói rámutatnak, hogy a mostani rendszer az élettudományok – vagy orvostudomány, a fizika, valamint a kémia területén elért eredményeket ismeri el. Számtalan olyan tudóst eleve kizár a rendszer, akik ugyan bőven rászolgáltak a Nobel-díjra, de az evolúciós biológia, közegészségügy, környezeti tudományok, vagy ökológia terén nincs lehetőség az elismerésre.
"Charles Darwint sem lehetett volna Nobel-díjjal elismerni a Fajok eredete címí munkájáért, ahogy nem részesülhetett volna a legmagasabb tudományos elismerésben Sir Richard Doll sem, aki elsőként fedezte fel az összefüggést a dohányzás és a tüdőrák között" – hangsúlyozzák a tudósok.
A levél szerzői szerint legkevesebb két új Nobel-díjra lenne szükség – az egyikkel a környezeti tudományok, a másikkal a közegészségügy területén dolgozó tudósokat kellene elismerni. A Nobel-békedíjhoz hasonlatosan ezekkel személyeket és intézményeket egyaránt ki lehetne tüntetni. A tudósok szerint célszerí lenne vagy szélesíteni az orvosi Nobel-díjjal jutalmazható kutatási területek számát, vagy újakat alapítani a biológiai alapkutatások és magatartástudomány terén elért eredmények elismerésére.
.Az aláírók között van többek között Tim Hunt, akit 2001-ben részesült orvosi Nobel-díjban, valamint Steven Prinker, a Harvard Egyetem fiziológiaprofesszora. A szerzők között egyébként három olyan tudós is található, akit az új rendszer alapján tüntethetnének ki Nobel-díjjal – ez Peter Raven, a világ egyik legelismertebb botanikusa, Edward Osborne Wilson biológus, a Harvard Egyetem professor emeritusa, s Frans de Waal, az atlantai Emory Egyetem professzora, aki a főemlősök viselkedésével foglalkozik.