Az atombomba története

A felfedezés
1896-ban Becquerel francia fizikus az uránszurokércet tanulmányozta, amelyből rejtélyes sugárzás áradt, olyasmi, mint
a Röntgen-sugár, amelyet Konrad Röntgen egy évvel korábban fedezett föl. Becquerelnek az volt a véleménye, hogy az uránszurokérc sugárzása, amely megfeketíti a fényérzékeny fotólemezt, a napsugarak gerjesztő hatására jön létre. Tudta, hogy ez nem azonos a Röntgen-sugárzással. Nagyon pedáns ember lévén sok kísérletet végzett, amelynek az volt a lényege, hogy az uránszurokérc darabkát egy papírba csomagolt fotólemezre tette, és az egészet az ablakba helyezte, hogy kitegye a napsugárzásnak. Amikor aztán a fotólemezt előhívta a vörös szobában, akkor az mindig meg is volt feketedve, kirajzolódott rajta az uránszurokérc darabka sziluettje.

Van tehát egy új sugárzás, amely nem azonos az egy évvel korábban fölfedezett Röntgen-sugárzással, amely áthatol a nem átlátszó papíron, sőt, már vastagabb tárgyakon is, és amelyet a napsugarak gerjesztenek. Becquerel újabb kísérletet akart végezni, de bosszúságára egy pár napig nem sütött a nap. &Iacutegy aztán a papírba csomagolt fotólemezre rárakta az uránszurokérc darabkát, és az egészet betette a fiókjába. Amikor eloszlottak a felhők, elővette a kísérleti anyagot, azonban először, igen pedáns ember lévén, nem azt tette, amit 100 ember közül 99 tett volna, hogy tudniillik kiteszi az egészet a napra úgy, ahogy van, hanem a legfelső lemezt, mintegy ellenőrzésként – talán azt megnézve, hogy nem hibás-e a csomag fotólemez – előhívta. Megdöbbenésére a lemezen kirajzolódott az uránszurokérc darabka sziluettje, holott nem érték napsugarak, végig a sötét asztalfiókban kuksolt. Becquerel ezután teljesen sötétben elvégezte a kísérletet: az uránszurokérc darabkát rátette egy papírba csomagolt fotólemezre, majd a lemezt előhívta, és ott volt a sziluett. Megértette, hogy nem a napsugarak gerjesztik az uránszurokércet, hanem a sugárzás magából az anyagból jön…

A közjáték
Becquerel természetesen még nem tudta, hogy az amit észlelt,  az atommag sugárzása, vagyis radioaktív sugárzás, hiszen az atommagot majd csak 1911-ben fedezi föl Rutherford, amikor vékony aranyfóliát bombáz alfarészecskékkel, vagyis hélium atommagokkal, és a szórásképből kiderül: az atom tömegének több mint 99 %-a egy parányi térrészben zsúfolódik össze, ezt nevezzük most atommagnak. (Mesterséges  átalakítást Rutherford 1919-ben végzi el, de az még nem atommaghasítás, és még kevésbé láncreakció…) Amikor Einstein 1905-ben felírja híres, emblematikus egyenletét ( E = m x c , vagyis a tömeg alakulhat át energiává és viszont egyenletet)  természetesen fogalma sem volt még az atomenergiáról, eszébe sem juthatott az atombomba, az atomerőmí, se az atommag… De amikor 1934-ben Chadwick fölfedezi a neutront, a tudósok azon kezdenek gondolkodni,  mi is az az erő, amely egyben tartja az atommagot, holott a protonokat az elektromos taszítás el kellene, hogy válassza egymástól.

A rádöbbenés
1939-ben a náci Németországban Ottó Hahn és Strassman neutronbesugárzással uránmagot  hasít… melynek
eredményeként az urán-235 rendszámú izotópjából két könnyebb elem keletkezik, valamint három neutron szabadul föl. Az Amerikában élő Szilárd Leó pedig azonnal rájön a kísérlet jelentőségére : lehetséges a láncreakció, vagyis  ha a folyamat beindul, hatalmas energia szabadul föl… Szilárd szabadalmaztatta a láncreakciót, úgyhogy az amerikai kormánynak majd később meg kellett vennie tőle a szabadalmat, amit azonban jelképes összegért, egy dollárért adott át… Szilárd Leó Teller Edével beszélte meg, hogy mi a teendő. Együtt keresték föl Albert Einsteint. Einstein, bár sohasem foglalkozott atomfizikával, megértette a Hahn–Strassman kísérlet jelentőségét, és megírta híres levelét Franklin Delano Roosevelt elnöknek, melynek következtében 1939-ben megkezdődött a szupertitkos Manhattan-terv. Az új-mexikói sivatagban, Los Alamosban fölépült a kísérleti bázison.

A bombagyártás
Az egész programon 400 000 ember dolgozott, és 4 milliárd dollárt költöttek rá. Ugyanakkor a háború alatt a náci Németországban mindössze 100 ember foglalkozott atomkutatással, és 100 millió márkát költöttek a célra. Teller szerint a kutatást irányító Ottó Hahn szabotálta a kutatást, mert olyan elemi számítási hibákat vétett, ami kizárt egy akkora koponyától. Hitlert tehát nem a Telemark hősei, vagyis a norvégiai Rjukanban (a telemarki körzetben) levő nehézvízgyár fölrobbantói akadályozták meg az atombomba elkészítésében. A náci diktátor, a természettudományok terén mutatott elképesztő dilettantizmusa miatt képtelen volt megérteni, vagy akár megsejteni az atombomba titkát.  1942. december 2-án a Chicagói Egyetem baseball csarnokában Enrico Fermi olasz tudós beindította az első atommáglyát, vagyis az ellenőrzött láncreakciót.   Szilárd Leó nem lehetett ott baloldali nézetei és a Szovjetunió iránti szimpátiája miatt. Los Alamosban a program katonai-adminisztratív irányítója Robert Graves tábornok volt, míg a tudományos irányító Robert Oppenheimer professzor.

1945. július 16-án, azon a napon, amikor összeült a Berlin melletti Potsdamban Truman, Churchill és Sztálin – az új-mexikói Alomagordo sivatagban egy állványon vakító fény jelezte, hogy az emberiség belépett az atomkorszakba. Truman július 21-én értesült a sikerről, közölte Churchill-lel. Megbeszélték, hogy este, a fogadáson Truman csak annyit közöl Sztálinnal, hogy új, nagy hatóerejí bombát próbáltak ki, sikerrel. Ma már tudjuk, hogy Sztálin elég tájékozott volt már az amerikai atomkutatás állásáról, a szovjet kémszolgálat sok adathoz hozzájutott. A fogadás után rejtjeles táviratot küldött Kurcsatov akadémikusnak, és a hallottak alapján rákérdezett: az atombombáról beszélt-e neki Truman? Kurcsatov válasza hamarosan megjött: nagy valószíníséggel igen. 1945 augusztusának elején, éppen akkor, amikor az amerikai elnök az Auguszta csatahajó fedélzetén hazafelé tartott a potsdami konferenciáról, a Saratoga csatahajó Tinian szigetére szállította az atombombát, majd Guam érintésével hazafelé indult. Augusztus 5-én azonban a Saratogát egy japán tengeralattjáró megtorpedózta, 800 tengerész veszett oda. Vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy az elnök elrendelte az atombomba bevetését.

A bevetés
1945. augusztus 6-án hajnalban felszállt az Enola Gay B-29-es légierőd Tinian szigetéről és Japán felé vette az irányt. Parancsnoka a saját édesanyjáról keresztelte el a repülőgépet. A fedélzetén ott volt a Little Boy, vagyis a Kisfiú, egy urániumbomba. A rombolóereje 20 ezer tonna, vagyis 20 kilotonna trinitrotoluol, vagyis trotil (TNT) robbanóerejének felelt meg.  9 óra után nem sokkal Hirosima romokban hevert. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1945. március 12-én az amerikai légierő iszonyatos csapást mért napalmbombákkal Tokióra, a fővárosra, ahol 150 000 ember pusztult el. Annyi, mint Hirosimában.) Három nap múlva Nagaszakira került sor, amelyet plutóniumbomba pusztított el…