Hullámzó repülőterek

A tengeri nagyhatalmak a második világháborút követő években a háborús szükségletekhez méretezett hadiflották fejlesztését – közöttük a repülőgép-hordozókét is – visszafogták. &Uacutej repülőgép-hordozókat nem építettek, kísérő repülőgép-hordozók tucatjait szétbontották, vagy kereskedelmi, illetve haditengerészeti kisegítő feladatokra alakították át.
&Iacutegy aztán a már meglevő repülőgép-hordozók se méretükben, se üzemeltetésükben nem feleltek meg a sugárhajtómíves repülőgépek által támasztott követelményeknek.A Hiányzó szöveg!!!!

A mind nagyobb felszálló tömegí, a mind gyorsabb és így nagyobb indulósebességet és hosszabb felszállópályát igénylő sugárhajtómíves repülőgépek a katapultok indító-gyorsító erőhatását is kinőtték. Ha pedig a repülőgépeknek egyidejíleg kellett fel- és leszállniuk súlyos zavarok és balesetveszélyes helyzetek alakulhattak ki. A haditechnikai kutató- és fejlesztőmunka azonban lépést tartott az új követelményekkel.

Az 1950-es években hozták
létre a gőzkatapultot
és a szögfedélzetet.

A gőzkatapult magas (80-100 bar) nyomású gőzzel míködik, a korábbi rendszerekhez képest nagyobb vonóereje egyenletesebb gyorsulású vontatást eredményez. A központi szelepállomás megnyitásával a gőz két, a fedélzet alatt elhelyezett hosszú hengerbe nyomul, és a bennük elhelyezett dugattyúkra egyenletesen gyorsuló tolóhatást fejt ki.

Ezek a dugattyúk a munkahengerek réselésein keresztül egy szánnal, az úgynevezett startszánnal vannak mereven összekötve. A startszánon elhelyezett vonóhorog az indító vonókötélhez csatlakozik. Ennek segítségével történik a felszálló repülőgépnek a felemelkedéséhez szükséges sebességre történő felgyorsítása.

A szögfedélzetet úgy hozták létre, hogy a repülőgép-hordozók fedélzetét felosztották fel- és leszállórészre, a két fedélzetrész tengelyvonala hegyesszöget zárt be, ezzel a tér kiszélesítése és a meghosszabbítása is lehetővé vált. A megnövelt méretí kiszolgálótérben a fel- és a leszállópályákat jobban el lehetett különíteni, a feladatuknak megfelelően szétválasztani. A régebbi repülőgép-hordozók korszerísítése is elkerülhetetlenné vált. A felújításkor szögfedélzetet és gőzkatapultokat kaptak, az újabb repülőgép-hordozókat pedig már eleve ezekkel a technikai újdonságokkal építették. Mindez azonban önmagában még nem volt elegendő.

A több repülőgép befogadása és kiszolgálása érdekében az új repülőgép-hordozók méretei és vízkiszorítása jelentősen meghaladta a korábbi egységekét és a repülőgép-állomány gyorsabb felbocsáthatósága érdekében a katapultok számát is megnövelték, a régi kettőről négyre.

A katonai helikopterek általános elterjedésével a haditengerészet életében új harcászati-technikai tényezők jelentek meg. A helikopterek a tengeralattjáró-vadászatra – mint mai elsődleges feladatukra – a repülőgépeknél alkalmasabbaknak bizonyultak, mivel akusztikus lehallgató-felderítő készülékeiket (amelyekkel a merülésben haladó tengeralattjáró felfedezhető és bemérhető) lassan haladva vagy akár lebegve is képesek a tengerre leereszteni.

A helikopterek deszantmíveleteknél – a partra szállító hajókkal szemben – is előnyösebbek, hiszen a hajóról felszállva gyorsan képesek partra tenni a csapatokat és a felszerelést, sőt, a deszantkatonákat és a haditechnikai eszközöket a védett partsáv felett átrepülve rakhatják ki a szárazföldön. Mindezek következményeként az 1950-es években a helikopterek a repülőgép-hordozókon általánossá váltak. Több régebbi repülőgép-hordozót helikopterhordozó tengeralattjáróvadász-hajóvá alakítottak át.

Az 1960-as évektől pedig már speciális helikopterhordozókat is építettek.
Az 50-es években megjelentek, majd tömegesen elterjedtek a rakétafegyverek és a robotrepülőgépek. Kezdetben légvédelmi, majd hajók elleni, végül a tengeralattjárók és szárazföldi célok elleni változataik. Ezek egy része a repülőgép-hordozók, illetve a fedélzeti repülőgépek fegyverzetéhez tartozott.

A hajó-atomhajtómí megalkotása a repülőgép-hordozók fejlődésébe is új szakaszt hozott. Az 1961-ben elkészült amerikai Enterprise repülőgép-hordozó atomhajtómíve a hajó hatótávolságát hússzorosára növelte a hagyományos hajtómíves repülőgép-hordozókéhoz képest. A rakétafegyverek megjelenése és a tömegpusztító fegyverek fejlődése a repülőgép-hordozót valóságos mozgó nukleáris fegyvertámaszponttá léptette elő. A fedélzetéről felszálló repülőgépek most már atomtöltetí rombolóbombákat, vízi bombákat és atom robbanófejes rakétákat is hordoztak, ledobhattak, illetve indíthattak.

A korszerí, óriási csapásmérő repülőgép-hordozók megépítése viszont mind hatalmasabb költségekkel jártak együtt. Az újabb technikai vívmányok, a rövid felszállópályát igénylő, illetve a helyből felszálló fedélzeti repülőgépek, valamint az úgynevezett sísánc (angolul: ski jump, szaknyelven indító ugrósánc) kifejlesztése azonban a kisebb méretí repülőgép-hordozók kialakítására is lehetőséget adtak.

A helyből felszálló típusú repülőgépeknek nincs szükségük hosszú fedélzetre, az ugrósánc pedig magát a felszállást könnyítette. Az első ugrósánccal kialakított könnyí repülőgép-hordozót – az Invincible-t Nagy-Britanniában 1980-ban állították szolgálatba, majd ezt két testvérhajója követte (Illustrious és Ark Royal).

Hamarosan a régebbi típusú Hermes is ilyen kiegészítést kapott.
A korszerí repülőgép-hordozók jelenleg a legnagyobb hadihajók. A repülőgép-hordozó a más hadihajóktól a repülőgépek fel- és leszállását szolgáló sima fedélzetéről és a felső fedélzet oldalán elhelyezkedő parancsnoki tornyáról már messziről könnyen azonosítható.

A parancsnoki torony
a repülőgép-hordozó agya.

Ez a hajóparancsnok és törzse, továbbá az egyes szakszolgálati vezetők harcállása, ide futnak be a különböző rádiólokációs eszközök kábelei, amelyek a képernyőkhöz és a többi kijelzőhöz csatlakozva a térség légterében, a tengerfelszínen és a vízfelszín alatt megjelenő tárgyakat, mozgásokat és a rájuk vonatkozó adatokat mutatják, közlik. A parancsnoki torony központi helyiségeiből az utasítások a hajó minden részébe eljutnak, innen tartják a levegőben tartózkodó repülőgépekkel, a többi hadihajóval és a szárazföldi támaszpontokkal a kapcsolatot.

A repülőgép-hordozó parancsnoki tornyának tetején levő árbocokra helyezik el – a többnyire rácsos szerkezetí – háromdimenziós navigációs, légtér- és tengerfelszín-figyelő lokátorrendszerek antennáit. A parancsnoki torony magasan elhelyezkedő felső helyiségeiből a hajó felső fedélzete, továbbá a környező tengerfelszín jól áttekinthető, így minden mozgás és esemény vizuálisan is követhető. A parancsnoki harcálláspontot a repülőgép-hordozó minden részével távbeszélő-hálózat köti össze.

A repülőgép-hordozó mint úszó repülőtér számottevő támadó erőt képvisel. A fedélzetéről felszálló repülőgépek és helikopterek fegyverzete a típustól és a feladattól függően rakétákból, bombákból és gépágyúkból áll, és a különleges tengeralattjáró-, illetve aknaromboló eszközökre is kiterjed.

A repülőgép-hordozón a repülőgépek felszállási mívelete a felszállófedélzet alatt levő tároló- és míhelytérben kezdődik. Itt a technikailag alaposan átvizsgált és előkészített repülőgépeket sorra a liftek emelőlapjára gördítik, és felviszik a felszállófedélzetre. A lift emelőlapjáról vontatók húzzák tovább a gépeket és a katapultok mögé állítják. Itt a repülőgépek hajtómívét beindítják és járatják. A hajtómívek hangja időnként orkánszerívé válik.

A felszállófedélzet úgy néz ki ilyenkor, mint egy megbolygatott hangyaboly. Vontatók, szerkocsik, gördülő repülőgépek és különböző színí ruházatú emberek mozognak keresztben és hosszában a látszólag legnagyobb rendetlenségben. De a kép csak a járatlan szemlélő előtt tínik zavarosnak, a különböző színí ruházatú személyek a pontosan begyakorolt tevékenységüket végzik.

A repülőgépek felszállásának megkezdése előtt a repülőgép-hordozó széllel szembe fordul. Az első repülőgépet a gőzkatapult indulóállásában a startszán nyúlványához rögzítik.
A fénylő sárga ruhás irányító a repülőgép előtt oldalt helyezkedik el, és a karját a feje fölött forgatja; ez a jel az indulásra való felkészülést jelenti.

A felszállásra készülő repülőgép mögött a fedélzetről egy fémlap hajlik fel, hogy a mögötte álló gépeket a hajtómíből kiáramló forró égésgázoktól megvédje. A repülőgép-vezető a hajómívet teljes fordulatszámra kapcsolja. Az irányító karja most vízszintes irányú körmozgásokat végez, majd fél térdre ereszkedik. Ez a startjel. Ekkor megnyitják a gőzkatapult szelepét s a katapult nagy erővel, egyenletes ütemben felgyorsítja a repülőgépet.

A katapult 70 méter hosszúságú pályaszakaszán a repülőgép két és fél másodperc alatt
0 km/h sebességről óránként 300 kilométeres sebességre gyorsul fel, s ez a sugárhajtómíves vadászbombázók és bombázók emelkedésének a megkezdésére is elegendő.

A start után a startszán visszacsúszik az indulási állapotba, a védő fémfal visszafekszik a fedélzetre, és a sorban következő gép a katapult indulóállására máris rágördülhet. Két repülőgép katapultos indítása között mindössze 30–40 másodperc telik el. Közben a fedélzet hátrább fekvő részeiről a helikopterek álló helyzetből felemelkedhetnek. Természetesen az irányító nemcsak karjelzéssel ad utasításokat, közte, a parancsnoki torony és a repülőgépek vezetőfülkéi között állandó rádiókapcsolat van.

Amikor a felszállási mívelettel egyidejíleg repülőgépeknek le is kell szállniuk, a leszállás a szögfedélzeten történhet. Ez esetben a szögfedélzetet szabadon kell hagyni, a katapultok csak a hajóorron míködhetnek.

A repülőgépek, helikopterek típusát és fegyverzetét a felkészülés időszakában a harci feladatnak megfelelően határozzák meg, állítják össze. A légi célpontok leküzdésére levegő-levegő rakétákkal felszerelt vadászbombázók, illetve elfogó vadászgépek szállnak fel. A felszíni hajókat és a szárazföldi célokat levegőfelszín rakétákkal támadják. A vadászbombázók és a bombázók feladatai sorába a felderítés is tartozik. Különleges felszerelésí repülőgépek és helikopterek végzik a tengeralattjárók felkutatását, leküzdését. Fegyverzetükben a tengeralattjáró elleni torpedó és a vízibomba is szerepel. Légtér megfigyelésére a légtérmegfigyelő és irányító repülőgépeket használják.

A leszállás különleges
technikát és nagy
gyakorlatot igényel.

A repülőgépnek a hajó tatja felől közeledve egy alig 20 m széles és 40 m hosszú felületen kell a fedélzetre érnie. Ez a tény a hangsebesség többszörösével repülő gép vezetésénél – még ha az szárnyfékjével a leszállási szakasz utolsó részében képes 250 km/h sebességre lelassulni – hihetetlen pontosságot igényel. A szinte pontra történő leszállást – legyen nappal vagy éjjel – az úgynevezett landing mirror system (leszállási tükörrendszer) segíti. Ez a berendezés a fedélzeten elhelyezett színes lámpákkal körülövezett, nagy homorú tükör.

A homorú tükörre egy fehér fénynyalábot olyan szögből vetítenek, hogy az visszaverődve a megkívánt leszállási rárepülési úttal essék egybe. Ha a repülőgép-vezető a gépével a leszállófedélzethez közeledve a tükröt övező színes lámpák között a visszaverődő fehér fénygömböt középen látja, akkor a helyes rárepülési irányt követi. Amennyiben a fehér fénygömb a középtől jobbra, balra, felfelé vagy lefelé eltér, abban az esetben gépének haladási irányát az eltéréssel ellentétes irányba kell módosítania.

A landing mirror system tehát a repülőgépet szó szerint a biztonságos fedélzetre érési pontra vezeti.
Ugyanakkor a központi leszállásirányítás is állandó rádió-összeköttetésben van a leszállásra készülő géppel, lokátorernyőjén figyelemmel kíséri a távolságát, az irányát, és szükség esetén utasítást ad a módosításra.

A nagy sebességgel történő fedélzetre éréskor a gép hátulján levő horog beleakad a keresztben elhelyezett fékezőkötélbe, amely a körülbelül 250 km/h sebességet 50–100 m-en belül 0 km/h értékre csökkenti, megállítja a repülőgép mozgását. Ezután a horog önmíködően kiakad a fékezőkötélből, amely az eredeti helyzetébe húzódik vissza.

A következő repülőgép a fedélzetre érésétől számítva körülbelül 30 másodperc után leszállhat.
A felszállófedélzet felfestései a fel-, illetve a leszállásra kijelölt sáv tengelyvonalát és széleit, a katapultokat és lifteket, a helikopterek indítási helyeit, valamint a hajó azonosító jeleit (számokat) mutatják. A repülőgépeket a leszállás után liftek juttatják vissza a tároló és a míhely fedélzetterébe, ahol alaposan átvizsgálják, az esetleges sérüléseket vagy hibákat kijavítják, majd üzemanyaggal újra feltöltik őket.

A fel- és leszállás ideje alatt a hajó két oldalán kis magasságban egy-egy mentőhelikopter cirkál, hogy az esetleges szerencsétlenség vagy hibás leszállás következtében a tengerbe zuhanó repülőgép személyzetének azonnali mentését megkezdjék.

A hangár, illetve a míhelytér alatt – három szinten – a raktár- és a lakóterek találhatók. A repülőgép-hordozók mintegy 4-6 ezer fős személyzete számára az összekötő folyosók felé nyíló, légkondicionáló berendezéssel ellátott hálófülkék állnak rendelkezésre. A személyzetből általában 2000 fő a repülőgépek kiszolgálását végzi. A napi háromszori főétkezés több nagy kapacitású konyhában készül, és jó néhány büfé is állandóan nyitva áll.

A repülőgép-hordozó édesvíz-ellátását – a tengervíz felhasználásával – a napi egymillió liter teljesítményí desztilláló berendezés szolgáltatja. Az élelmiszert hatalmas hítőhelyiségekben tárolják. A tisztálkodást hideg és meleg vizes fürdőhelyiségek szolgálják. A hajó személyzetének a szabadidőben sem kell unatkoznia. Majdnem minden olyan szórakozási és sportolási lehetőség adott, mint a szárazföldön. Gyakori a személyzetből összeállított míkedvelő zenekarok és színjátszó csoportok fellépése. A személyzet számára minden szükséges szolgáltatás biztosított, a hajón mosoda, kórház, fodrász egyaránt megtalálható.

A hajótelefon-hálózat segítségével a hajó bármely részéről bármely részével kapcsolatot lehet teremteni.
A sok repülőgép üzemeltetéséhez nagy mennyiségí üzemanyagra van szükség, amelyet a hajón belül kialakított hatalmas, több ezer köbméteres tartályterekben helyeznek el. A tüzelőanyag-tartályokat, valamint a lőszer- és a rakétatároló helyiségeket többszörös védelemmel látják el. A hajógépterek fedélzetei, a kazánok és a gőzturbinák, illetve a legkorszeríbb nukleáris meghajtású repülőgép-hordozóknál az atomreaktorok és a gőzturbinák a háromszintes lakó- és raktárterek alatt találhatók.

A hajó oldalát a vízvonalban, továbbá néhány fedélzetét, valamint a míködéséhez szükséges létfontosságú berendezéseit páncélzat óvja. Az atomhajtómíves repülőgép-hordozóknál a reaktorteret különösen erős, többrétegí burkolat védi, ami a környezetében a sugárzás szintjét mindig a megengedett szint alatt tartja.

A szolgálati helyiségekben a repülőgép-személyzet egy része állandó felszállási készenlétben van. A készenléti szolgálati helyiségekben a személyzet lokátorernyőkön, fényfeliratos táblákon és adatkijelzőkön a mindenkori helyzetről folyamatos tájékoztatást kap, hogy felszállási parancs esetén minden körülményt ismerjenek.

A felszállófedélzettől le egészen a géptermekig a fedélzetszinteket mozgólépcsők kötik össze. A feljutás a legalsó szinttől a felső fedélzetre alig fél percet vesz igénybe. A hajó légvédelmi fegyvereit, a felszín-levegő rakétaindító állásokat és a gépágyúkat a hozzájuk tartozó elektronikus tízvezető berendezésekkel együtt a hajó oldalán a leszállófedélzet alatt helyezik el.

A huzamos idejí nyílt tengeren való tartózkodás érdekében a repülőgép-hordozó időnként ellátóhajókkal találkozik, és hadianyag-, üzemanyag-, valamint élelmiszerkészleteit ezekről egészíti ki. Mindebből látható, hogy a repülőgép-hordozó több mint egy úszó katonai repülőtér, egy valóságos tengerre helyezett kis város, amely a nagy méretei ellenére mégis védett.

  • Orosz kettős fedélzet

    Az 1960-as évek közepéig a szovjet haditengerészet helikopterek vagy repülőgépek hordozására alkalmas hadihajókat nem épített. 1970–85 között azonban a Szovjetunió a világ második legnagyobb tengeri hatalmává vált – óceáni jellegí és képességí hadiflottafejlesztése révén. Ehhez a helikopterek és a repülőgépek bázisául szolgáló hajóosztályokat sem nélkülözhette. 1967-ben állították szolgálatba a Moszkva neví tengeralattjárók elleni helikopterhordozó-cirkálót.

    A fedélzetén elhelyezett helikopterek fő feladatként a tengeralattjárók felderítését és megsemmisítését kapták. Egyes nyugati szakvélemények szerint a hajó fedélzetéről helyből felszálló repülőgépek is fel tudnak emelkedni, ezért a nyugati haditengerészeti évkönyvek a hajót a vegyes, repülőgép- s helikopterhordozó kategóriába sorolják.

  • Színes feladatok

    A kék ruhások a lifteket és a rajtuk hozott repülőgépeket kezelik, a szürke ruhások a repülőgépek míszaki felelősei, akik felszállás előtt még egyszer megvizsgálják a gépeket. A vörös ruhások a repülőgépek fedélzeti fegyvereit, a törzs és a szárnyak alatt felfüggesztett rakétákat ellenőrzik, a zöld ruhások pedig a gőzkatapultok kiszolgálói. A fénylő sárga ruhások a felszállási míveletek irányítói, előírás szerinti karjeleikkel mutatják a tennivalókat a katapultokhoz gördülő repülőgépek vezetőinek, majd megadják a startjelet.