A tápanyag utánpótlásának kérdései

A szántóföldi növénytermesztés, a mezőgazdasági termelés szempontjából a természeti erőforrások közül a feltételesen megújulni képes talaj a legfontosabb. Ezzel párhuzamosan a talaj az elemek geológiai és biológiai körforgalmában is jelentős szerepet játszik. A nagy (geológiai) és a kis (biológiai) elemforgalom eredményeképpen a talajban az élőszervezetek számára szükséges elemek és vegyületek a környezetükhöz mérten felhalmozódhatnak, megteremtve a növényi és egyéb élőlények életfeltételeit.

A talaj mind horizontális, mind vertikális viszonylatban heterogén rendszer, a talaj alkotói mindhárom dimenzióban nagy változékonyságot mutatnak, együtt azzal, hogy a paraméterek jelentős része két mérési időpont között is változhat. Amikor a növények termesztését befolyásoló tényezőkről szólunk, számolnunk kell ezen tér- és időbeni változékonysággal, heterogenitással. A tápanyag-utánpótlási szaktanácsok készítésénél ezekre a tényezőkre is mind figyelemmel kell lenni. Bármely szaktanácsadási rendszer alkalmazásakor jelentkező hiba nagy része, illetve az elkövetett tévedések döntő többsége a talaj nem kellő megbízhatóságú felmérésére, a heterogenitás nem kellő figyelembevételére vezethető vissza.

A trágyázási gyakorlatban a legnagyobb hibát a helytelen, a nem szakszerí mintavétel jelenti, ezt követi a talajvizsgálatok során elkövetett módszertani hiba nagysága, majd – az előzőekhez képest elenyésző mértékben – a míszeres analízis pontatlansága és az eredmények értékelésében rejlő szubjektivitás. Normál, azaz termesztési viszonyok között, a tápanyagok mennyisége és eloszlása a talajban nagyban függ az alkalmazott (agro)technológiától, a felhasznált (mí)trágyák mennyiségétől és formájától, valamint a trágyázás egészének milyenségétől.

A tápanyag-utánpótlási szaktanácsok készítésére azért van szükség, mert a talajokban, a gyökerek által átjárható talajrétegekben lévő tápelem mennyiségeknek csak egy része vesz részt az egyes termesztési ciklusokban közvetlenül a növények táplálásában. Erre jó példa, hogy bár egy adott hektárnyi területí, átlagos csernozjom talaj felső, egy méteres rétegében több mint 5000 kg nitrogén, 12 000 kg K2O van – és még a Magyarországon elterjedt P2O5-ben kifejezett foszforból is 1500 kg található – a trágyaként adott, az összes mennyiség töredékének számító adagok mégis nélkülözhetetlenek. Ez azért van, mert az összmennyiségből egy adott időszak (tenyészidő) alatt hozzáférhetővé váló tápelem mennyiség függ a talaj tulajdonságaitól, a környezeti feltételektől (a talaj fizikai és kémiai sajátosságaitól), valamint az adott tápelem tulajdonságaitól (oldhatóság, megkötődés stb.).

Ezeknek az eltérő folyamatoknak az ismerete, az aktuális tápelem-tartalmat befolyásoló tényezőknek a vizsgálata elengedhetetlenül fontos a környezetet a kívánatosnál nem nagyobb mértékben terhelő trágyázási gyakorlat kidolgozásához. Az eddig elmondottak minden olyan input alkalmazásakor fontosak, melyek a termesztési gyakorlat folyamatában a mezőgazdasági táblákra kerülnek. A jól míködő, gazdasági és környezeti feltételeket egyaránt figyelembe vevő – sajnos napjaink termesztési-gazdasági adottságaiból adódóan nem kellő szintí és mértékí – gyakorlatban általánosan három tápelem pótlására kerül (és került az elmúlt évtizedekben) sor: nitrogénre, foszforra és káliumra.

&Aacutettekintve a magyar szántóföldi növénytermesztés tápelem-mérleget az elmúlt 100 évben érdekes megállapításokra juthatunk. A magyar szántóföldi növénytermesztés tápelem-mérlege a nitrogén és a kálium esetében az 1960-as évek második felétől, míg a foszfor esetében az 1960-as évek első felétől vált pozitívvá, ez az évenkénti pozitív mérleggel záró időszak az 1980-as évek végéig tartott. Sem az 1960-as évekig, sem 1990-es évtől kezdődően a tápelem-felhasználásunk mértéke nem érte el az adott évben az adott táblán felvett tápelemek mennyiségét. Az ezredfordulóra 60-70 kg/ha mennyiségben alakult a magyarországi nátrium-foszfot-kálium (NPK) felhasználás. Az uniós országokat tekintve megállapítható, hogy az agrokemikália csökkentési program keretében az elmúlt évtizedben ugyan 15-20 százalékkal csökkent a mítrágya-felhasználás az uniós országok átlagában, de még így is közel kétszerese a hazai szintnek. Míg például 1998-ban itthon az átlagos NPK hatóanyag felhasználás 126 kilogramm volt hektáronként, addig Belgiumban 213, Hollandiában 255 kg volt ez az érték.

Az évezred kihívásainak megfelelni tudó szántóföldi növénytermesztésben még inkább fel kell értékelődnie a szakértelemnek, ez nehezen valósítható meg államilag támogatott szaktanácsadás nélkül (ez többek között az új – esetenként nem a legjobban felkészült – termelők esélyegyenlőségének megvalósításában is segíthet). Az agrárágazat egészének versenyképessége, kiegyensúlyozott fejlődése feltételezi és egyben igényli is a kutatás–oktatás–szaktanácsadás egységét és zavartalan míködését, valamint együttmíködését a termelésirányítás keretein belül. A fenntartható mezőgazdasági fejlődés tehát a tápanyag-utánpótlás oldaláról is kihívást jelent, hiszen a mechanikus trágyázási gyakorlatról át kell térni egy dinamikusra, melynek alapelemei,
(a) az egyedi tápelemszükséglet kielégítése helyett a rendelkezésre álló tápelemforrások optimális kihasználása,
(b) a statikus tápelem-mérlegről
a tápelem körforgalom figyelembe vételével a növények tápelem–felvételi dinamikájához igazodás,
(c) a trágyázás tartamhatásának fokozottabb figyelembevétele,
(d) a trágyázás nem kívánt mellékhatásainak elkerülése,
(e) a stressz-hatások – fagy, szárazság, belvíz, só, szennyeződések – elleni védekezés,
(f) a talajtermékenység fenntartása és szükség szerinti javítása.

A termesztés kiegyensúlyozott rendszerébe illeszkedő trágyázásnak alapvető láncszeme a tápanyag-utánpótlási szaktanácsok készítése, hiszen a racionálisan tervezhető termésszint eléréséhez szükséges tápanyagoknak a talajban rendelkezésre kell állniuk, ennek forrása a talaj eredeti tápanyagtartalma mellett a szerves és a mítrágyák alkalmazása. A racionálisan tervezhető termésszint az ökológiai adottságoknak megfelelő, az adott termesztési környezetben elérhető termésmenynyiséget jelenti táblánként, termesztési egységenként. A gazdálkodók által megcélzott, adott évre tervezett termésszintnek a helyessége a korábbi évek terméseredményeinek elemzésével ellenőrizhető. (Ez nem képzelhető el okszerí, a gazdálkodó naprakész ismeretét elősegítő táblatörzskönyvi információk gyíjtése, rendszerezése és kezelése nélkül.)

A trágyázási szaktanácsadások készítésénél a különbözően, az alkalmazott szaktanácsadási rendszernek megfelelően meghatározott és csoportosított alapparamétereket (talajtulajdonságok, talajvizsgálati eredmények, termesztett növények fajlagos tápelemtartalma stb.) figyelembe véve lehet az adott táblára vonatkozó vizsgálati eredmények ismeretében a kijuttatandó trágyamennyiségeket meghatározni. Ennek a mennyiségnek a lehető legpontosabb meghatározása mind a termesztés, mind a környezetvédelem szempontjából elengedhetetlenül fontos.         §