Tudósközelben: Németh Tamás agrokémikus, akadémikus

IPM: Biztosan nem kellett volna meglepődnöm, de mégis megtettem, amikor belépve az irodájába, nem egy festményt láttam, hanem egy talajmintát. Miért ez a „kép vagy inkább dombormí” került a falra?

N.T.: Hát van ennél szebb?

IPM: A kérdés jó. Van ennél szebb?

N.T.: Ez egy nagyon speciális magyarországi talaj, a Nyírségből származik. A Nyírségben, Szabolcs-Szatmár környékén nagyon sok homoktalaj van, ebben a típusú homoktalajban különböző mélységekben különböző rétegek találhatók, ami a talaj vízgazdálkodása és az egyéb talajtulajdonságok szempontjából fontosak. A talajok úgy alakultak ki, hogy volt az alapkőzet, majd a biológiai élet megindulásával, több százmillió évvel ezelőtt, újabb rétegek képződtek. A mai mívelésbe vont talajoknál általában három elkülönülő szint van, az alapkőzet, felette egy átmeneti réteg, és e felett egy humuszban gazdagabb réteg. Amíg pár száz évvel ezelőtt bizonyos helyeken a szerves anyagban gazdag, humuszos réteg olyan 1,5-2 méteres volt, a mívelés miatt ez mára átlagosan 1 méterre csökkent, és olyan helyek is vannak, ahol ezek a rétegek nem tudtak kialakulni. Például erdőkben látni lehet, hogy csak nagyon vékony a talajréteg, alatta egyből a mészkő vagy egyéb kőzetek találhatók. És vannak ezek a speciális talajok, mint amilyen például ez a talaj a Nyírségben, ahol szintén egy mélyebb szelvény található, de pont a vízmozgás hatására a különböző elemek, elsősorban a vas és a mangán rétegenként felhalmozódtak, cementálódtak, színes rétegeket hoztak létre. Ez egy kovárványos barna erdőtalaj. Ez az egyik legszebb magyar talajszelvény. 

IPM: Azért nem tudja megtagadni, hogy tanít

N.T.: Nem is szeretném. Azzal, hogy akadémiai kutatóintézetben dolgozunk, az a szerencsés helyzet alakult ki, hogy különböző egyetemekkel és főiskolákkal van kapcsolatunk. Kihelyezett tanszékeink vannak. Keszthelyen növénytáplálási, Gödöllőn talajtani, Debrecenben modellezési kihelyezett tanszékeink míködnek és a napokban írtunk alá Gyöngyössel megállapodást egy agrokémiai kihelyezett tanszékről. Ez azt jelenti, hogy az intézet kutatói kapcsolódhatnak ezekhez a kihelyezett tanszékekhez. A kutatás szempontjából ennek az az óriási előnye, hogy a tanszékek vezetői egyben a kutatási témák vezetői is és a köréjük szerveződő csapat később továbbviszi a munkát.
 
IPM: A kutatásról még beszélünk, de mi vitte az agrárkémia felé? Volt valamilyen gyerekkori élménye?

N.T.: Ez egy igen érdekes dolog. Van otthon egy kép, azon 3-4 éves ha lehetek, guggolok és játszom egy virágágy mellett az udvaron, a virágok között. Többször eszembe jutott, hogy valószíníleg már akkor gondolkodtam rajta, hogy a talajjal foglalkozzak-e, vagy a növényekkel, kertész legyek-e vagy agrárkémikus. Édesapám jogász volt (ma már nyugdíjas), és érdekelt az a terület is. Körülbelül a középiskola második-harmadik évfolyamáig gondolkodtam rajta, hogy jogi pályára lépjek-e. De akkor kezdődött a kémiaoktatás, ami nagyon megtetszett. Én keszthelyi vagyok és az érettségit megelőző évben úgy alakult a helyzet, hogy az egyik osztálytársamnak az édesapja volt a dékán Keszthelyen. Jól ismertük, szerettük egymást, és ő javasolta nekem, hogy indul egy képzés a Veszprémi Egyetemmel közösen, amit agrárkémia szakra keresztelnek. &Oumlnmagában vegyész nem lettem volna, mert azt nem tudtam magamról elképzelni, hogy nagy katalizátor mellett állok, és kezemben a füzettel, a fülem mögött a ceruzával méregetem a hőmérsékletet, nézem a különböző elegyek keveredését.

Ráadásul a gimnáziumi évek alatt nyaranta dolgoztam egy-egy hónapot Zalaapátiban, az állami gazdaságok szakszolgálati laboratóriumában. Ez a lehetőség abból is adódott, hogy édesapám volt akkor a Vas-, Zala-, Győr-Sopron- és Veszprém megyei állami gazdaságok vezető jogásza, így ajánlani tudta nyári munkára a laboratóriumot. Szenzációs időszak volt. 15-16 évesek voltunk, de komolyan kellett dolgoznunk. Nagyon imponált, hogy a talajminták különböző helyekről érkeztek, fel voltak címkézve, hogy mi mindent kellett velük csinálni, mire elkészültek a vizsgálatok, kijött egy eredmény, szóval elkezdett bennem motoszkálni a gondolat, hogy a kémiának ezzel a területével foglakozzak. Amikor a dékán úr említette ezt az új képzést, elhatároztam, hogy erre jelentkezem. Persze lehet, hogy ebben szerepet játszott a kényelem is, mert így Keszthelyen lehetett maradni.

IPM: Hogy lett ebből talajtani kutatás?

N.T.: Az első évet Keszthelyen, a másodévet Veszprémben végeztük, majd harmadévben lehetett választani a talajtan, a növényvédelem és a takarmánykémia szakirányok között. Mi az évfolyamon négyen jó barátok voltunk, és elhatároztuk, hogy a talajtanra megyünk. Ez a baráti kapcsolat a mai napig megvan közöttünk, valamilyen szinten mindenki ezen a területen maradt, úgyhogy közös projekteket is adunk be, amire egyébként már az egyetemi évek alatt is volt példa, a magyarországi felsőoktatásban szerintem egyedülállóan. Odamentünk a professzorunkhoz, Győri Dánielhez, akinek egyébként nem oly rég ünnepeltük a 80. születésnapját, hogy mi úgy szeretnénk megírni a diplomadolgozatunkat, hogy a témát négy részre osztjuk. Erre azt mondta, hogy jó, csak találjuk ki és írjuk le, hogy mivel szeretnénk foglalkozni. Kitaláltuk. 

IPM: A diplomát tehát megszerezte. Hogy lett az első munkahely?

N.T.: Lehet, hogy megint az otthon varázsa vonzott arra, hogy ’76-ban a Veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet keszthelyi mezőgazdasági- kemizálási szolgálatánál helyezkedtem el. A lakástól sétálva 10-15 perc, a Balaton-parttól sétálva 10-15 perc, az egyetemhez közel. Egyből kísérletekkel bíztak meg, ami nagyon tetszett. Viszont a következő év márciusában megkerestek Budapestről. Akkor alakult meg a korábbi növényvédelmi hálózat budapesti központjából a Növényvédelmi és Agrokémiai Központ, amelynek nem voltak agrokémiai szakemberei. Megkerestek egy állásajánlattal, nekem tetszett, és az egyik barátomat is meggyőztem, hogy jó ötlet váltani. Feljöttünk Budapestre úgy, hogy se lakás, se semmi, csak a munkahely.

IPM: Akkor ez volt az első olyan döntés, ami nem kényelmi szempontok alapján született.

N.T.: Jól tetszik látni, bár azért a kényelmi szempontok mögött a korábbiakban is mindig ott volt az újdonság varázsa is. Amikor Budapesten tárgyaltak velünk, látszott, hogy nagyon komolyan gondolják, ki akarják építeni a hálózatot, és ebben szerepet szánnak nekünk. A barátom, aki vegyész-technikus is volt, ráállt a labor-vonalra, én pedig szaktanácsadással és a különböző növények tápanyagigényével kezdtem foglalkozni. Bejártuk az egész országot. Akkor alakították ki a trágyázási szaktanácsadási rendszert az ország legjobb szakembereinek bevonásával, és mivel mi vagy titkárkodtunk mellettük, vagy résztémákba bedolgoztunk, mindenkit megismertünk a szakmából.

IPM: &Oumlnnek fontosak lehetnek az emberi kapcsolatok, hiszen hangsúlyozta, hogy egyetemi barátai máig megvannak, felköszönti egyetemi professzorát a születésnapján….

N.T.: Én mindent ez alapján ítélek meg. Az intézetet, az Akadémián az agrártudományok osztályát, az egyetemeken a tanszékeket. Mi a fiatal  kutatókkal is így foglalkozunk, minden évben 2-3 fiatal kutatót indítunk el a pályán. Megbeszéljük, hogy érdekli-e egy-egy téma, ki mellett fog dolgozni. Egy év után eldöntheti, hogy ennél a témánál marad, vagy valami mást szeretne csinálni, mással szeretne foglalkozni és csak ezután iskolázzuk be őket valamelyik egyetem doktori (PhD) képzésére.

IPM: Milyen érdekes, hogy az emberi kapcsolatairól kérdezem, és hogy magának mennyire fontosak ezek a kapcsolatok és a második mondatnál már másoknál lyukadunk ki. Mintha mindig az lebegne a szeme előtt, hogy a többieknek hogyan tud segíteni az útkeresésben.

N.T.: Ebben sok igazság van. Pont amiatt, hogy én nagyon sok helyen megfordultam, szerencsém volt sok mindent megtapasztalni, sok mindenből tanulni. Ma az a jellemző, hogy sajnos kicsit beszíkültek a lehetőségek. Én még dönthettem arról bizonyos esetekben, hogy menjek, vagy maradjak egy-egy helyen, sőt egy évre elmehettem az Egyesült &Aacutellamokba is egy farmra.

IPM: Az fel sem vetődött, hogy Amerikában marad?

N.T.: Biztos bennem is felvetődött, de nem lehetett. Az a rendszer úgy míködött, hogy a világ különböző részeiről általában farmergyerekek érkeztek cseregyakorlatra az &Aacutellamokba. Magyarországról meg mi, végzett agrármérnökök. A farm, ahová én kerültem, egy már ott született, 60 év körüli japán házaspáré volt. Én voltam náluk az első gyakornok, aki nem japán farmergyerek volt. Eltelt körülbelül egy hónap, és miután én tanultam talajtant, növényvédelmet, pár dolgot megreformáltam a farmon. Az én farmerem sokszor öltönyben járt a nagy munkák idején is, mert a munkára ott voltam én. Viszont, amennyire tudom, a közvetítő cégnek és a farmereknek is alá kellett írniuk egy papírt, hogy nem maradhatunk kinn.

IPM: Rendben, őket kötötte a szerződés. De &Oumln dönthetett volna úgy, hogy valahogy mégis szerencsét próbál Amerikában.

N.T.: Akkor én azt határoztam el, hogy kimegyek egy évre, megtapasztalom, körbenézek, megismerkedek, kialakítok kapcsolatokat. És ezt tettem. Volt szabadidőnk is, mert a farmerrel úgy állapodtunk meg, hogy ha sok munka van, akkor sokat dolgozom, ha viszont nincs, akkor nem kell szobroznom, elmehetek arra, amerre akarok. Adott egy kis autót, és tudtam a környéken csavarogni. Tavasszal, amikor sokat kellett dolgozni, esténként meghívtak vacsorára. Egy idő után pedig akkor is, amikor kevés volt a munka. Mert az én farmerom 60 éves koráig szinte csak főtt halat és rizst kapott, valami kis zöld teával, de miattam más is került az asztalra, és ez megtetszett neki. Pláne, hogy néha még sört is ihatott.

IPM: Gyakorlatilag átalakította a japán étkezési szokásokat. &Oumlnre nem hatott a japán kultúra?

N.T.: Nem, mert nem merültem el benne. Túl sok minden érdekelt már akkoriban is, de én nem vagyok az
a típus, aki mindenbe belekap, és felületesen csinálja. Szeretek elmélyülni a dolgokban.

IPM: A talajtanon kívül van még más terület, amiben elmélyült?

N.T.: Amit igazából szeretek az a foci. Minden szombaton reggel 9-től 11-ig focizom a barátaimmal. Ez a két óra mindannyiunknak szent. Az egyetlen kifogás, ha külföldön van az ember. És szeretem a zenét. Amerikából például 100 bakelitlemezzel jöttem vissza. Ma már CD-ket gyíjtök.

IPM: Zenélt is?

N.T.: Tanultam zongorázni, kicsit gitároztam is, de nem tetszett annyira, hogy komolyan csináljam. Viszont az egyik barátommal disk jockey-k voltunk az egyetemen.

IPM: Tessék?!

N.T.: Nekem ugye hatalmas készletem volt lemezekből. &Iacutegy nagyon sokszor mi adtuk a zenét a bulikon. Volt olyan, hogy kitaláltuk, kellene díszvilágítás. Megfíztük a tízoltókat, hogy adjanak kölcsön hatalmas nagy lámpákat. Nagyon jó volt.

IPM: Na tessék, miből lesz a cserebogár. De hogy lesz valakiből viszonylag fiatalon a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja?

N.T.: Amikor visszajöttem az Egyesült &Aacutellamokból, és visszamentem Zalaegerszegre, el kellett döntenem, hogy végleg ott maradok, vagy váltok. Ez utóbbi mellett döntöttem. Addigra már megnősültem, a feleségem budapesti volt, így én váltottam és kerültem az MTA TAKI-ba. A kapcsolatom az itteni kutatókkal nagyon jó volt, mert régről ismertem őket, akkorra már megvolt az egyetemi doktorim, és nem tínt túl bonyolultnak átállni a kutatásra. A 70-es évek végén indult pár nagy program, ezek áthúzódtak a 80-as évekre, indult a környezetvédelem, szóval be tudta dolgozni magát az ember. ’95-ben a főnököm, aki idehívott, elment, és kellett valaki a helyére. &Iacutegy lettem igazgatóhelyettes. És akkor elkezdődött a pörgés. Tudományos kapcsolataim voltak az Egyesült &Aacutellamokban, Angliában, Svédországban és Belgiumban, ezek több közös projektet eredményeztek. Jöttek a publikációk, előadások, vendégelőadások, tehát kezdtek jobban megismerni. És egyszer csak ’98-ban kaptam egy levelet Svédországból, hogy beválasztanak az ottani Svéd Királyi Mezőgazdasági és Erdészeti Akadémia külső tagjai közé.

IPM: Ezek szerint előbb lett a Svéd Akadémia tagja, mint a magyaré.

N.T.: Igen. Egyébként hatalmas élmény volt és az azóta is. Amikor az Akadémia külső és belső tagokat választ, 1811 óta minden évben január végén, mindig ugyanazon a napon, január 28-án, mindig részt vesz az ünnepségen a királyi család valamelyik tagja is, általában négyévente maga a király.

IPM: &Oumlnnek kihez volt szerencséje a királyi családból?

N.T.: A király nővéréhez.

IPM: Térjünk vissza az MTA-hoz. Minek köszönhető, hogy fiatalon tag lett?

N.T.: ’98-ra már több akadémiai bizottságban dolgoztam, tehát megismertek. &Iacutegy jött az ajánlás, ami egy nagyon demokratikus folyamat. Maga a folyamat úgy zajlik, hogy az Akadémia tagjainak, levelező és rendes tagjainak van meg a joguk, hogy jelölteket ajánljanak. Egy osztály általában 30 tagból áll, és amikor én bekerültem, minden tag 2 jelöltet ajánlhatott. Akkor is azt mondtam, és most is azt mondom, szakmailag igaziból az a csúcs, hogy két ember ajánlja az illetőt. És abból egy tizede, legjobb esetben maximum 15 százaléka kerülhet be az Akadémiára levelező tagként. De akit ajánlanak, annak az ajánlása a Magyar Tudomány címí folyóiratban megjelenik, számon van tartva, maradandó. Korábban úgy éreztem, hogy az MTA doktora cím az, ameddig eljuthat valaki saját erőből. De hogy ajánlói vannak, az ezen túlmutat, azt jelenti, hogy komoly, nagy tekintélyí, a tudományban már bizonyított emberek ajánlják őt.          §

  • Szakmai életrajz 
    Dr. Németh Tamás az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet igazgatója, címzetes egyetemi tanár. Szíkebb szakterülete: talajtan, agrokémia. Az MTA Doktora címet 1997-ben „Talajaink szervesanyag-tartalma és nitriogénforgalma” címí mívével érdemelte ki, 2001 óta az MTA levelező tagja. Publikációinak száma közel háromszáz, melyek zömükben hazai és nemzetközi folyóiratokban, könyvekben és konferencia kiadványokban jelentek meg. Koordinátora számos magyar és külföldi projektnek. A Nemzetközi Mítrágyázási Tudományos Központ főtitkára. A Svéd Királyi Mezőgazdasági és Erdészeti Akadémia külső tagja. Oktatói tevékenysége keretében több magyar egyetem mezőgazdaságtudományi karán tart előadásokat graduális, posztgraduális és doktori képzésben. Külföldi egyetemek rendszeres meghívott előadója.