Visszafogott amerikai írprogram és európai remények

Amerika nem juthat el belátható időn belül a Marsra, és a 2020 előtti holdutazás sem kivitelezhető.Egy kormányzati bizottsági jelentés értékelte így a NASA terveit, ugyanis túlságosan merésznek és drágának találta azokat, így azt nem is továbbította jóváhagyásra Obama elnöknek.

A döntést azzal indokolták, hogy a terv nincs míszakilag és pénzügyileg kellően előkészítve, így mindenképp kudarcra van ítélve. Az írsiklók nyugdíjazása és az Orion írhajó fejlesztése (IPM 2009. május, 13. oldal) ugyanakkor folyik tovább, a két égitest meghódítása is napirenden marad, de a jelenlegi költségvetéssel nem valósítható meg az eredetileg tervezett program. Most úgy tínik, hogy az Orion írhajóval csak 2015 után hajthatják végre az első írrepüléseket.

Az Európai &#368rügynökség ugyanakkor egy jól bevált Szojuz írhajót vásárolna Oroszországtól, amennyiben az a saját és az amerikaiakkal közös repülésekhez szükséges évi négy mellett plusz egy darabot is elő tudna belőle állítani.

Az amerikai írsiklóflotta nyugdíjazása után az európai és például a kanadai írhajósok repülési lehetőség nélkül maradnának, ugyanis az egyedüli eszközként használható orosz írhajók csak három főt képesek a nemzetközi írállomásra szállítani az írsiklók hétfős legénysége helyett.

Az ESA 2013-tól évente legalább egy európai írhajóst szeretne az írállomásra küldeni, amelyet egy európai építésí modullal bővítenének.
www.nasa.gov
www.esa.int