Híressé váltak… bukásukkal

Janet Cooke  a Washington Post publicistája 1981-ben bukott le, amikor kiderült, hogy megrázó története, mely egy nyolcéves heroinista kisfiúról szólt, és amelynek a Pulitzer-díját és országos ismertségét köszönhette, csupán blöff volt. A nő nem csupán a díjat fogadta el, de még azt is ölbe tett kézzel nézte végig, hogy a rendőrség nagy erőkkel kereste a cikk jobb sorsra érdemes főhősét. A Pulitzer-díj amilyen könnyen jött, úgy el is tínt, Cooke kénytelen volt visszaadni a Washington Postnak.

Elton John koncertje  
Talán még a jó szándék is megvolt Patricia Smith-ben, amikor 1986-ban sajtóbelépőt rendelt magának az Elton John koncertre, hogy tudósítson a Chicago Sun Times-nak. A cikket meg is írta, persze szarvashibáktól hemzsegett a beszámolója. Ezután derült ki, hogy a nő még csak fel sem vette a sajtóbelépőjét a koncert helyszínén…

Az elnök szentélye
Stephen Glass is mert nagyot álmodni. A Washington Postnál dolgozott riporterként, meglehetősen gyakran hasára ütve írta tudósításait. Végül 1998-ban bukott le. Negyvenegy publikált újságcikke közül huszonhétben lódított. Egy alkalommal mindjárt azt, hogy egy Wall Street-i befektetési vállalkozás vezetői székhelyükön egy különleges szentélyt őriznek Alan Greenspan, az amerikai jegybank elnökének tiszteletére.

A 9 éves bandavezér  
Eric R. Drudis újságíró-hallgató volt az Északnyugati Egyetemen. Tanulmányainak ideje alatt három lapnál is dolgozott, mígnem egyszer kiderült, hogy nem tud bizonyítékkal szolgálni arra, hogy tizenhét cikkének szereplői valóságos személyek-e. A botrány 2000 novemberében egy állítólagos interjúalanyának kapcsán robbant ki, Drudis egy kilencéves betörőbanda-vezérről írt, akit több mint hetven alkalommal tartóztattak le. Ha lúd, legyen kövér – gondolhatta Drudis, de  hihetetlen történetével maga hívta ki maga ellen a sorsot.

Soros György interjú
Észtországban egy huszonegy éves fiatalember, Argo Riistan bukott le 2003-ban, miután sorra „készített” jobbnál jobb interjúkat olyan hírességekkel, mint a filmrendező Milos Forman, a cseh író, Milan Kundera, az angol színmííró, Tom Stoppard, vagy a magyar származású amerikai üzletember, Soros György.  Éppen ez utóbbiba bukott bele. Egy újságírónak, a Sirp címí hetilap szerkesztőjének ugyanis gyanús lett, hogy Soros, aki köztudottan ritkán ad interjút, egy ilyen fiatal észt újságíró rendelkezésére állt. Felhívta a Soros-titkárságot, ahol természetesen sem Riistanról, sem kenyéradójáról, az Eesti Ekspress-ről nem hallottak. Nosza, a botrányt a Sirp hetilap részletesen megírta, Riistan kénytelen volt beismerni, hogy miután egy ideig hiába próbálkozott a hírességekkel s mindenhonnan elhessegették, a maga útját kezdte járni. Mivel elfogyott a türelme, de gyors sikerre vágyott, egész egyszeríen átszerkesztette az interneten talált sztárinterjúkat. Kezdetben maga találta ki a válaszokat kérdéseire, később inkább az internetről szedte le az áldozatai kevéssé ismert nyilatkozatait, és azokhoz szerkesztett utólag kérdéseket…

Az iraki katona anyja
Jayson Blair alig egy éve belebukott az utóbbi idők egyik legnagyobb plágiumbotrányába. Négy év alatt írt hetvenhat cikke közül harminchatban bebizonyosodott az egyik – talán – legsúlyosabb bín, amit újságíró elkövethet: cikkeinek szövegét lopta, a tények, amelyeket közölt, valótlanságon alapultak. Blair huszonhét éves fekete újságíró gyakornok volt a The New York Times-nál. Az első időkben – talán lustaságból – még csak  más lapokból ollózta össze cikkeit. &Aacutem a 2001. szeptember 11-i merénylet lehetőséget kínált a számára, hogy kitörjön a gyakornoki munka egyhangú-ságából. Azt hazudta főnökeinek, hogy egy rokona meghalt a Pentagon elleni terrortámadásban, majd amikor elérte, hogy kiküldjék a helyszínre, egyszeríen kitalált egy beszélgetést egy nem létező túlélővel. Pályája villámgyorsan ívelt felfelé, tudósított az iraki fogságból kiszabadított, és ezáltal hőssé lett Jessica Lynch hazatéréséről, és egy Washingtonban nagy port felvert sorozatgyilkosságról is. A botrány akkor pattant ki, amikor a San Antonio Express News címí lapnál felhívták Macarena Hernandez újságírónőt, és figyelmeztették a hasonlóságra. Mivel Hernandez pontosan tudta, hogy az Irakban szolgáló katonáról és édesanyjáról szóló cikkét saját anyagokból, saját utánajárással, saját kútfőből írta, nem volt más dolga, mint értesíteni Jayson Blair főnökeit.

(&Iacuteme egy példa: „…Az álom csak tabletták segítségével jön a szemére. Azt mondja, vannak olyan pillanatok, amikor látja maga előtt a fiát egy iraki faluban, egy olyanban, amelyhez hasonlót a tévében látott, állatcsorda veszi körül, és irakiak, akikkel összebarátkozott.” (Macarena Hernandez, San Antonio Express News, 2003. április 18.) „…Néha – mondja Anguiano aszszony – maga előtt látja a fiát egy iraki faluban, egy olyanban, amelyhez hasonlót a televízióban látott, állatok veszik körül őt, és azok az iraki emberek, akikkel összebarátkozott…” (Jayson Blair, The New York Times, 2003. április 26.) Vizsgálat indult a gyakornokfiú ellen, és nemcsak bínössége bizonyosodott be, hanem az is, hogy nincs is újságírói végzettsége. A diplomáig még jó egy éve volt hátra, de a lapnál persze ezt is másként tudták. Blairt kirúgták, de a The New York Times körül kavargó botrányba belebukott a lap főszerkesztője, Howell Raines és ügyvezető igazgatója, Gerald Boyd is.             §

• Lopásgátló… 
  Ha valaki változatlanul közöl egy más által írott cikket, és a forrást sem tünteti fel, az nyilvánvalóan plágium. Lopás. Ha valaki olyan helyekről tudósít, ahol sohasem járt, olyan emberekkel beszélget, akiket sohasem látott, vagy még csak nem is léteznek, az is biztosan vét az újságíró etika alapszabályai ellen. De helyesen cselekszünk, ha az internetet, minden információk legszélesebb tárházát úgy tekintjük, mint egyetlen vastag könyvet? Egyetlen forrást a sok közül? Bín az, ha az ember a munkáját könnyítendő, külföldi dolgozatok, publikációk között tallóz? Aztán összegyúrja őket, és létrehoz valami újat. Vajon hol a határ?  Az International Herald Tribune felmérést végzett négyezer-ötszáz amerikai diák körében.

  A hallgatók fele elismerte, hogy használt már az internetről levett írást sajátjaként, változtatás nélkül… De már formálódik a megoldás: a Plagizálás hivatalos (angol nyelví) honlapján míködik egy szolgáltatás, mely igazolást ad az eredetinek tínő egyetemi dolgozatokról. Sőt, nemcsak a teljesen plagizált esszéket szíri ki, de a lopott sorokat is. Hogy hogyan? A program, amelyet használnak, éppen úgy míködik, mint azok a keresők, amelyekkel megtaláljuk az írásokat, amelyeket aztán eltulajdonítunk. Adatbázisában őrzi az interneten található, hozzáférhető dolgozatokat, valamint az egyetemeken már elfogadott írásokat és az eredetiségi bizonyítvánnyal ellátott munkákat. Ezekhez hasonlítja a beérkező dolgozatokat, és akár a legkisebb, három-négy szavas egyezéseket is kiszúrja.