Bár még mindig sok szó esik Jézus és Mária Magdolna viszonyáról, azt kevesen tudják, hogy Jézus mellett nem Mária Magdolna volt az egyetlen nő. Arról sincs sok fogalmunk, milyen lehetett a nők helyzete Jézus korában, s kik válhattak közülük tanítványokká. Mit mond róluk a Biblia, mit tart a keresztény hagyomány, s mit a tudomány?Időszámításunk szerint harminc körül nem volt különleges jelenség, ha Jeruzsálem utcáin, a galileai dombokon, a Jordán völgyében, vagy akár a Holt-tenger melléki kősivatagban megjelent egy-egy próféta. Emberek gyíltek köré, s előbb-utóbb tanítványai is akadtak, hiszen a római elnyomás miatt a zsidóság felfokozottan várta a Messiás megjelenését. Ezek a tanítók – héber nevükön rabbik – városról városra jártak, s tanítványaik követték őket.
Jézus tanítványainak volt egy szíkebb és egy szélesebb köre. A tizenkettőt, akikből később az apostolok lettek, Jézus saját maga hívta el a követésére. A Biblia tud egy hetvenhét tagú tanítványi körről is, s nyilván voltak sokan, akik rövidebb időre, vagy csupán egyik várostól a másikig tartottak velük.
Mai ésszel belegondolva teljesen logikusnak tínik, hogy egy ekkora, vándorló, szinte nomád körülmények között élő közösségben kellett nőknek is lenniük, akik főztek, mostak rájuk, gondozták a betegeket. S valóban voltak is: Johanna, Zsuzsanna, Salomé, Máriából pedig kettő is kapcsolódott Jézus tanítványi köréhez, ám ez a kor szokásait tekintve közel sem volt annyira természetes.
Özvegyek és kurtizánok
Izraelben a nők másodrangú lényként, családjuk férfitagjainak kiszolgáltatva élték le életüket. Reggelenként apjuk, férjük, fiuk imában adott hálát Istennek azért, hogy nem teremtette őket rabszolgának, állatnak és nőnek. Nagyjából ez volt a rangsor is, az állat, a rabszolga gazdagságot jelentett a családfő számára, az asszonyra viszont illett úgy tekinteni, mint szükséges teherre. Az Énekek éneke örökszép szerelmes sorai, Dávid, Salamon nőkhöz szóló himnuszai elvesztek a zsidótörvények alá rendelt hétköznapok sivárságában, ami nem is csoda, hiszen nehéz úgy forrón ölelni, ha még a szerelem engedélyezett napjait is a papi előírások felügyelik. Az ortodox zsidó élet hétköznapjait 613 törvény és még számtalan más kiegészítő rendelkezés határozza meg, s nem csak a fogyasztható ételekre, azok elkészítési módjára, vagy az öltözködés szabályaira vonatkoznak, hanem a gyereknevelés, a házas- és a közélet minden területét lefedték, s lefedik ma is. Jézus korában a lányok születésüktől kezdve erre a fegyelmezett, törvények és rendelkezések betartására predesztinált, alávetett életre készültek, ahol a férfiak döntései határozták meg sorsukat, keresték és találták meg boldogságukat, hiszen eszükbe sem jutott, hogy másként kellene élniük.
A szabadságról is egészen mások voltak a fogalmaik, mint nekünk. Nőként vándorolni az országban, ráadásul egy férfiközösség tagjaként a kor erkölcsei szerint botrányos tettnek számított, s hogy egy nő követhessen egy prófétát, csak nagyon ritkán volt lehetséges. A legkézenfekvőbb lehetőség az, ha maga a férj vagy férje halála után az asszony fia lett a próféta tanítványává, mint például Mária a Zebedeus fiak (János és Jakab apostolok) anyjának esetében. Mivel a nőktől minden önrendelkezési jogot megvontak, két másik esetben fordulhatott elő, hogy egy asszony városról városra járva kövessen egy tanítót: ha özvegy vagy prostituált volt.
Az asszonyok helyzete az esetek többségében rosszabb volt férjük halála után, mint amíg házasságban éltek, mivel a vagyont nem ők, hanem fiaik, illetve a sógorházasság rendje révén a férj férfitestvérei örökölték. Kiszolgáltatottságuk, önrendelkezési joguk megvonása innentől teljes volt, menedéket csak egy új házasság adhatott. Önállóan csak akkor rendelkezhetett az asszony férje vagyonával, ha férje férfi rokonok nélkül halt el, ám ez a ritka helyzet is csak akkor nyújthatott biztonságot a nőnek, ha a hagyaték elég volt az önálló életvitel fenntartásához. Ilyen gazdag özvegy lehetett Johanna, Heródes király tiszttartójának, Khúzának felesége, Mária, Kleopás felesége, Salome, Zsuzsána „és sok más asszonyok, ki az ő vagyonukból szolgáltak neki.” Luk 8,3. Ezek a hölgyek a társadalmi elit kivételezettjeiként élték emancipált életüket, életvitelük sokkal inkább hasonlított a rómaiakéra, s míveltségük sem szorítkozott pusztán a rituálék ismeretére. Legtöbbjük jól ismerte a görög és latin irodalmat, s a korszak divatos filozófiai áramlataiban is tájékozottak voltak.
A társadalom másik pólusának kivételezettjei a prostituáltak, akik hasonlóan szabad akaratuk szerint élhettek a társadalom peremén. Helyzetük egy korabeli hívő zsidó férfi szemszögéből semmiben sem különbözött a társadalmi elit csúcsán tündöklő hölgyekétől, akik nem csak a testüket, de lelküket is eladták a rómaiaknak, így a prostituáltak sokszor nagyobb megbecsülést élveztek Izraelben, mint a gazdag, felvilágosult asszonyok. A szakrális prostitúció hagyománya mélyen a zsidók tudatába égett az évszázadok alatt, hiszen az ókori keleten, s főként a kánaáni népeknél, egyformán hangsúlyos volt mind a hétköznapi, mind a kultikus prostitúció. A kánaáni Jézabel, Aháb király felesége százával állíttatta fel Izraelben a Baál és az Ashera oltárokat (2Kir 23,7-től). A termékenység istennőjének szobra helyet kapott még a jeruzsálemi templomban is, a kadeshák és a kadeshek, a női és a férfi paráznák házai pedig a templom falánál épültek, s míködtek egészen Jósiás király idejéig, aki i. e. 600 környékén belpolitikai, gazdasági és egyházi reformjai révén megtisztította az országot, így Jeruzsálemet is az idegen istenek imádásától: az oltárokat leromboltatta, papjaikat megölette. Nem tudjuk pontosan, mi lett a kultikus paráznák sorsa, de hogy Jósiás velük sem bánt kesztyís kézzel, az sejthető abból, hogy házaikat földig romboltatta. A kadeshek és kadeshák, valószíníleg ekkor vonultak ki az országból, de a tisztogatás ellenére szászával maradtak, akik illegalitásban ízték tovább mesterségüket a városi prostituáltak mellett.
Szolga vagy tanítvány?
Jézus körül is megtaláljuk a prostituáltakat, többüket meggyógyított, démonoktól szabadította meg őket, s ezért hálából követték is őt. A keresztény hagyomány szerint ilyen volt Mária Magdolna is, akiből Jézus hét ördögöt ízött ki. Bár a Biblia Mária Magdolna nevével kapcsoltban sehol sem említi sem a héber kadesha, a szakrális parázna, sem a görög porné, a prostituált kifejezést, s 1969-ben maga Róma is visszavonta azt az állítást, hogy Mária Magdolna parázna lett volna, a XX. század végére mégis egész kultusza alakult ki a prostituált magdalai Mária-képnek.
Ennek egyik oka az, hogy valóban nem egyszerí eligazodni a Jézust körülvevő asszonyok között. A korai keresztény időktől mind a mai napig előszeretettel összemossák ezeket a nőalakokat. Legelőször Szent Hippolit római érsek, az „Énekek éneke magyarázatában” azonosította magdalai Máriát azzal a nővel, aki Bethániában méregdrága kenettel kente meg Jézus lábát és fejét. A szövegben valóban van utalás arra, hogy az asszony bínös volt, ám arra, hogy kurtizán lett volna, nincs, s asszony neve sem szerepel egyetlen esetben sem. Ám ez csöppet sem zavarta Szent Gergely pápát abban, hogy az Úr 591. évének húsvéti prédikációjában Máriát azonosította a bínös nővel, valamint Lázár és Márta húgával is. Bár Gergely nem beszélt arról, milyen bíne volt Máriának, a népi hiedelem, majd maga a római katolikus egyház innentől prostituáltként kezelte magdalai Máriát, olyannyira, hogy az anglikán egyházban a megesett lányok védőszentjeként tisztelték.
Ha rekonstruálni szeretnénk Mária Magdolna vagy a Jézust követő nők alakját, hiteles forrásként egyedül a szent iratok állnak rendelkezésünkre, mivel a korszak történeti feljegyzéseiből hiányoznak a Jézust követő nőkre való utalások. Krisztus kereszthalála után majd kétezer évig a kanonizált Bibliai könyveket tekintették ilyen autentikus forrásnak, s fogadták el mértékadónak. A Biblia nem tesz utalást Mária Magdolna kilétére, csupán annyit tudunk meg róla, hogy a galileai Magdala városából származó nő volt. Neve minden estben csak a többi asszonnyal együtt szerepel, ám általában kiemelt helyen. Arról mégsem olvasunk sehol, hogy intimebb viszonyba került volna Jézussal, akár csak a tanítványság szintjén is.
A női tanítványságról beszélni egyébként is nehéz kérdés a biblia korában. Kevesen tudják, hogy a Jézus korabeli Izraelben ismeretlen fogalom volt az analfabétizmus, mivel a fiúgyermekeknek ötéves koruktól a maihoz hasonló, kötelező iskolai oktatásban kellett részt venniük. Az olvasástanulás minden társadalmi réteg fiai számára kötelező volt, hiszen ahhoz, hogy a vallási előírásoknak meg tudjanak felelni, nem csak hogy olvasni kellett megtanulniuk, hanem minden nap forgatni kellett a szent iratokat. Így Jézus tanítványai közül nem csak a vámszedő Máté volt írástudó ember, hanem a halász Péter és András is, csakúgy, mint az összes többi férfi Izraelben. A zsidók nem véletlenül voltak tehát A Könyv népe: ahogy a lányokat az engedelmességre, a fiúkat a tanulásra trenírozták apró gyerekkoruktól kezdve. Ám ez a kötelező mívelődés csak a férfiakra vonatkozott. Olyannyira, hogy a Bibliában a női tanítvány kifejezés a Jézust követő nőkkel kapcsolatban egyszer sem fordul elő. Nagyon valószíní tehát, hogy az asszonyokat nem tekintették tanítványnak, a kiszolgáló személyzethez tartoztak csupán.
Modern mítoszok
Mária Magdolnáról annyit tudhatunk mindössze, hogy egy volt azon női követők közül, akik gondot viseltek Jézusra s vagyonukból szolgáltak neki. Hogy mégis Jézushoz közelálló személy lehetett, mutatja, hogy a három asszony között van, akik elmennek a sírhoz, hogy Jézus testét megkenjék, s a végtisztességet neki megadják. Ezek után Jézus maga küldi el Máriát a tanítványokhoz, hogy adja hírül nekik feltámadását. A tanítványok persze nem hittek egy asszony szavának mindaddig, míg egy férfi, jelesül Péter nem igazolta állítását. Az egyházak által kanonizált Bibliában ennyit találunk Mária Magdolnáról. S nem is lehetett sejteni többet. 1896-ban azonban az athéni régiségpiacon hirtelen feltínt Mária evangéliuma, pontosabban annak első része. A kézirat Berlinbe került, a tudósok csak 1955-ben vonhatták kutatásuk alá a leletet, amely az i. sz. második században keletkezett, feltehetően egy gnosztikus közösségben. A szöveg Jézus beszélgetéséit tartalmazza tanítványaival a halál utáni életről. Máriát a görög iratok az apostolok gondviselőjeként jelölik meg.
1946-ban a Luxor melletti Nag Hammandiban más tekercsek mellett a Mária-evangélium több töredékére bukkantak – kopt fordításban. Ezek a szövegek azokat a tanításokat tartalmazzák, amelyeket Mária álmában kapott mesterétől. Az ebben leírtak megerősítik az Apostolok cselekedeteinek beszámolóját arról, hogy az ősgyülekezetben egy meg nem nevezett asszony nagy tekintélynek örvendett. A probléma itt is ugyanaz, mint a kanonizált bibliai szövegek tekintetében: nincs utalás arra, hogy melyik Máriáról is van szó. Stephen J. Shoemaker, az oregoni egyetem vallástudományi tanszékének docense úgy véli, a Nag Hammandi-leletek, az Újszövetségi iratok, illetve az őskeresztény gyülekezetek liturgikus és szokásrendjének összecsengése azt igazolja, hogy Mária evangéliumának szerzője nem Mária Magdolna, hanem Jézus anyja. Dr. Karen King pedig Mária Magdolnának tulajdonítja az iratot, s rámutat arra, hogy már az őskeresztény egyházban is felütötte fejét a női és férfi vezetők közötti feszültség. A profeszszorasszony úgy vélekedett, a Mária evangéliuma azt sugallja, hogy Mária Magdolna jobban, mélyebben megértette Jézus szavait, mint a többi apostol.
A szintén Nag Hammandiban fellelt Fülöp evangéliuma azonban Máriát Jézus társának nevezi, s leírja, hogy „jobban szerette minden tanítványánál, s (Jézus) gyakran szájon csókolta őt”.(E sorok adták Dan Borwn nagy vihart kavart könyvének egyik igazolható forrásalapját, bár már a XIX. század dereka óta jelen van a köztudatban a Szent Grál-elmélet, amely szerint Jézus és Mária Magdolna házasságot kötött, gyermekeik születtek, így Jézus egyenes ági leszármazottjai még ma is közöttünk élnek.) Egy 1980-ban feltárt sír is ezt látszott vagy ezt hivatott igazolni. A szóban forgó sírt Jeruzsálem Talpiot negyedében tárták fel a régészek. A sírban található tíz csonttartó edény, osszárium közül három keltette fel igazán az érdeklődést. Az első urnán Jézus, a másodikon Mária Magdolna, a harmadikon, Júda név volt olvasható.
A Talpiot negyedben talált sír valóban családi sírbolt lehetett, de a sírban összesen tíz csontházat találtak, így Mária nem csak Jézus, hanem József vagy a vele egy sírban nyugvó bármelyik más névtelen férfi felesége is lehetett… A Júda csontjairól készített vizsgálat lehetőséget adott volna arra, hogy kiderüljön valóban Mária-e Jézus fiának anyja, ám ezt a vizsgálatot nem végezték el. Ámos Kloren professzor azonban, aki az 1980-as évek feltárásait vezette, sem akkor, sem most nem tulajdonít különösebb jelentőséget a sírnak, s a csonttartókon talált neveknek. Az akkori ásatások során csak a Talpiot negyedben körülbelül kilencszáz hasonló sírboltot tártak fel. A síroknak csaknem negyedében megtalálhatóak a Jézus, Mária, Júdás, József nevek. Krisztus korában ezek igen gyakoriak voltak, s összesen több mint hetven olyan sírt találtak, amelyben együttesen is szerepelnek. Andrey Feuerverger, a Torontói Egyetem matematika- és statisztikaprofesszora szerint pedig 600 az 1-hez lehet az esélye annak, hogy Jézus maradványait találták meg… §
