Tárgyak eleganciája

A tárgyak eleganciája esetében is az emberi viselkedés és megjelenés elvont fogalmait vetítjük ki, amikor úgy véljük, hogy használati eszközben az elegancia ízlésességet, kifinomultságot, szellemes, ötletes, nagyvonalú megoldást jelent.A terméktervezésben mindig lehetőség nyílt arra, hogy esztétikus formakonstrukciókat hozzanak létre. A tárgyak tehát lehetnének szépek, de nem mindig azok –, amennyiben nem, ott a társadalmi igényből, tervezésből és kivitelezésből kimaradt valami nagyon fontos, s ez az esztétikum. Holott „az emberi értelem és lélek úgy fordul a szép felé, mint a virág a nap felé”, írta Thomas Mann. Ebben tökéletesen igaza van.  

Arányosság  
A formatervezésben mindenekelőtt az arányosság a célszeríség mozzanata, vulgáris példával élve: a szép balta jó balta, a csúnya rossz. A termék arányossága, kézbe illése tehát egyfajta alapállás, ami nélkül nincs semmilyen esztétikum. Csak ha létrejön ez a minőség, mint az esztétikum alapzata, akkor beszélhetünk az arányok kifinomultságáról, nemességéről, eleganciájáról. Az elegancia tehát a forma kifinomult arányossága.

Az arányosság és az elegancia kapcsolata azonban nehezen létrehozható, gondoljunk a hegedí alakváltozásaira, mely évszázadok alatt csiszolódott a mai formájára. Ha pillantást vetünk az ismert hegedíformára, láthatjuk a tökéletes használati arányosságot, kézbe illést, megfoghatóságot, de szemünkbe tínik az ívek, a hajlatok finomsága, a nagy befoglaló forma és a részletek összhangja. Kifinomult zeneeszköz. Ha most összehasonlítjuk a modern gitárral, jól látható, hogy a két hangszer formai eleganciája nem azonos, a gitár alakja a hegedí mellett kissé nehézkesnek tínik. Nem mondanánk, hogy ez egy elegáns gitár, inkább más tulajdonságait dicsérnénk. Az elegancia rejtetten „benne van a formában”, a gitár esetében azonban még nem lett kiaknázva, valószíníleg a gyakori formaváltások eredményeképp előbb-utóbb ez a zeneszerszám is felölti majd elegáns alakját.

Lehetne tovább sorolni az olyan termékeket, ahol az arányokat olyan jól eltalálták, hogy nem érdemes változtatni, például a Thonet-szék formája időtálló a maga nemében. A hajlított fa alkalmazása nemcsak ötletes, hanem hallatlanul elegáns megoldás is, ahogyan a dupla vonalvezetésí háttámla lendületesen ível, s csatlakozik lejjebb a szék más elemeihez finom átmenettel. A légies szerkezet, tökéletes funkcionálás, a legkevesebb anyag felhasználása mind olyan érték, amely miatt a Thonet-széket a mai napig elegáns bútorként tartjuk számon. Holott tömegcikk volt, mégis sikerült ebben a termék- és árkategóriában  megtestesíteni az eleganciát.

A korszakalkotó francia divattervező, Coco Chanel nagymestere volt az arányosságon alapuló eleganciának. 1955-ben alkotta meg a „Chanel-kosztüm” szabásvonalát. Ez a kiskosztüm is divatkategóriát teremtett, jellegzetes formáival, arányaival. A derékon alig túlérő rövid kabát gallér nélküli, a szegélyeken vékony, eltérő színí paszpolozás látható. A szoknya szík, és rövid, kilátszanak a szép, női térdek…, megszületett a modern kiskosztüm –, a mai napig utolérhetetlen stílusban. Érdemes itt szólni Coco Chanel kiváló arányérzékéről, ugyanis ezek a modellek épp választékos arányrendszerükkel hatnak. Például a Chanel-kosztüm szegélyezésének vastagsága csak a tervező által elgondolt arányban szép, s ha valaki értetlenül utánozza a szabást, és vastagabbra méretezi a paszpolt, a ruha elveszti minden varázsát. Chanel tehát nemcsak a szabásvonalat, hanem az arányokat is fixálta, mert csak egy bizonyos kifinomult arányrendszerből jön létre az elegancia.

Formakontrasztok  
Az arányosság mellett a szellemesen használt formakontrasztok is az elegancia forrásává válnak a tárgytervezésben. Formakontrasztok úgy jönnek létre, hogy a tárgyak viszonylatokat alkotnak, például egy gömbölyí és egy szögletes tárgy egymás mellett új viszonylatba kerül, kölcsönösen fokozzák saját formakarakterüket. Ugyanez az összefüggés a használati tárgyakra is érvényes, az éles formakontrasztok vizuális látványa mindig izgalmasabb, mint az egyformaság.
Jó példa lehet erre Marcell Breuer „Wassily” széke, (1925) melyben a vastag és a vékony, a fényes és a matt felületek összhangja elegáns látvány. Ma már az úgynevezett csőbútor, mint szerkezeti megoldás, mindennapos jelenség, a legkülönfélébb bútorok, székek és asztalok készülnek hajlított, krómozott cső felhasználásával. Breuer Marcell a Bauhausban az elsők között kísérletezett ezzel a szerkezettel, a valami isteni szikra segítségével rögtön megalkotta a csőbútorok legtökéletesebbjét… &Aacuteltalában nem ez a szokásos az új technológiákkal, a kiforrott megoldásokat hosszas kísérletezés előzi meg, (közben sok idétlenség születik), míg rátalálnak az alkotók az anyag–szerkezet–forma összhangjára.

A „Wassily chair” azonban végleges, továbbfejleszthetetlen formájával a tökéletesség szimbólumává vált. Kérdezzünk rá, vajon hogyan lett a húszas évek modernizmusát képviselő karosszék tradicionálissá? Mi a szépségének és eleganciájának titka még ma is? A csövekből hajlított karosszék szerkezeti felépítése, a formakontrasztoknak köszönhetően, vizuálisan könnyen felfogható, érthető –, maga a célszerí szerkezet jelenik meg esztétikus formaként. Az arányos konstrukció négyzetes alakú, a karosszék minden nézetből a legstabilabb alakzat, a kocka geometriájához közelít. Ez az arányrendszer megnyugtató a szemnek, a „légies” szerkezetí karosszék stabilitása vizuálisan meggyőző.
Helyet foglalva Breuer székében, a fényes csövek között kifeszített, fekete bőrfelület megnyugtatóan körülöleli testünket, s ott támaszt alá, ahol ergonómiailag megkívántatik.

A csőszerkezet rugalmassága lehetővé teszi, hogy a bőrfelületek kissé behajoljanak, a krómozott csövekből álló szék együtt él velünk – akár egy kicsit hintázhatunk is benne. A fém és a bőr kellemes forma-, illetve anyagkontrasztot alkot –, a mester úgy alakította ki a széket, hogy ha helyet foglalunk, testünk és kezünk nem érintkezik a hívös fémmel, csak a finom bőrt érintjük. Könnyedség, légies szerkezet és kényelem jellemzi a Wassily karosszéket, – e tényezők összhatása a tárgyi elegancia szférájába emeli Breuer Marcell mívét. Olyan ez a míalkotásnak is beillő tárgy, mint egy szép, absztrakt szobor, melynek kiegyensúlyozott kompozíciója nagy nyugalmat és kifinomultságot sugall. A Wassily karosszék a hívös elegancia világát csempészi az otthonunkba, s bár a bútor karakterét minimalizmusa, eszköztelensége adja, formavilága puritán, mégis a jómódra, illetve a luxusra utal.

Sztereotípiák
A tárgyi elegancia érzékelésében sztereotípiák segítenek bennünket, olyan általánosan elfogadott vélekedések, melyeket kulturális neveltetésünkkel sajátítunk el. Itt vannak például a méretkontrasztok. A nagy mellett a kicsi, a vékony mellett a vastag, az alacsony mellett a magas méretkontrasztot alkot. A viszonyítás óhatatlanul létrejön, nem tudjuk másként érzékelni az egymás mellett látható, eltérő dimenziókat. &Aacutem minderre járulékos pszichológiai jelentések is rárakódnak, mint például a kicsi gyenge, a vékony törékeny, a vastag durva és strapabíróbb, a széles biztonságos, a keskeny veszélyes stb. Ha tárgyakat alkotunk, számolnunk kell ezekkel a vélekedésekkel. A designban minden méretkontraszt jelentéssel bír, egyfelől a használati funkcióval kapcsolatos, másfelől az esztétikai hatással.

A pezsgőspohárnál például a talp szélessége, a szár nyúlánksága, majd a kehely öblössége funkcionális indíttatású, ám ezek az elemek együttesen, ha eléggé kiélezett a kontraszt, esztétikumként is a szemünkbe ötlenek. Amikor erőtlen a kontraszt, a tárgy az elrontottság képzetét kelti, s nem is tetszik. Mármost a jól kiaknázott kontrasztok lehetővé teszik az elegáns formálást, a pohár légiessége, könnyedsége bennünk felidézi az anyag–forma–szerkezet harmóniáját, az esztétikum élményét. A vélekedésünkben úgy csempésződik be a sztereotípia, hogy korábbi tapasztalataink alapján felismerjük, a formálás nemcsak funkcionális, hanem szép is. Míveltségünk, benyomásaink tárháza eligazít bennünket abban, hogy felismerjük az eleganciát a tárgy formájában.

Színek  
Hasonlóan kulturális sztereotípia a színek felfogása is. Az, hogy egy színt milyen pszichológiai jelentéssel ruházunk fel, neveltetésünktől és kultúránktól függ. Nálunk a gyász színe fekete, Indiában fehér, a zöld színnek a muzulmán országokban kitüntetett szerepe van, „a világ zöld és szép” mondta a legenda szerint Mohamed. A piros a vér színe, s izgató, a kék és zöld reményt keltő, a sárgával az irigységet asszociáljuk stb. Adott kultúrában adott kulturális mintákkal rendelkezünk, s csak így tudunk közös nevezőre jutni a másokkal való kommunikációban. &Iacutegy alakul ki, valamiféle kulturális közmegegyezés alapján, az elegáns színek skálája.

Az elegáns csomagolások tervezésekor figyelembe vesszük a sztereotípiákat, – például elegáns színtársítás a sötétkék-arany, a mélyvörös, a lila, a bordó- arany, a fényes felület, a nagyméretí, feszített arányú, lapos dobozforma, a szépen ívelt kurzív betík stb. Ezek a motívumok összességükben az eleganciát idézik fel. A csomagolásba tervezett értéket (pszichológiai és szociológiai funkciót) a színek és a forma alapján a megajándékozott felismeri, s ránézésre is tudja, hogy amit kapott, minőségi termék, ami az elegancia képzetét is felkelti.

Anyagok
A színekhez hasonlóan az anyagokkal kapcsolatban is kialakulnak kulturális sztereotípiák. A nemesfémek, az arany, ezüst, platina, a különféle mutatós ötvözetek megítélésében szinte már tudattalanul ott rejlik az értékesség. Nemesfémből készült tárgyaknál a különlegesség eleve adott, ami következik az értékből és a használat céljából, mely lehet megkülönböztetés, díszítés, dekoráció, vagy szimbolikus cselekedet (esküvőn az arany jegygyírí felhúzása). Az arany jelentéstartalma ősidők óta több, mint a fém tulajdonsága önmagában, hordása rangot és gazdagságot fejezett ki, és tegyük hozzá, szépséget kölcsönzött viselőjének. Nem véletlen, hogy a ragyogó színí arany (és az ezüst) az elegancia és a luxus hordozójává vált –, ez lett a szimbolikus tartalma, és sztereotip jelentése.
A forma eleganciáját nem pótolja anyagának értéke.

Például a „tiszta arany” töltőtoll nem elegáns, csak feltínő, a fekete míanyag és az arany szín kombinációja inkább elegáns, különösen akkor, ha a forma ívei feszítettek, s a toll átmérő kellő vastagságú. Ha a töltőtoll nagyon vékony, vagy túl vastag, az elegancia eltínik. (A Mont Blanc töltőtoll vastagsága gondosan kiszámított, csak ebben a méretben kelti fel az elegancia képzetét.) Az elegáns hatások tárházában ott található a fa, például a mahagóni, az ébenfa, vagy a diófa anyaga és színe alkalmasnak tínik elegáns küllemí bútorok készítésére. A felületek kikészítésében a polírozott magas fény szintén hozzájárulhat a kifinomultság érzetének felkeltésére. De talán a legvarázslatosabb anyag az üveg, melynek átlátszósága, törékenysége és könnyed alakíthatósága a legszebb elegáns tárgyak születéséhez járult hozzá.

Hatások
A design világában egyes tervezők tudatosan törekednek a választékosságra, mint Gianni Versace, aki nemcsak ruhakölteményeiben, hanem porcelán és üvegtárgyaiban is létrehozta az eleganciát. Versace üvegei, elegáns poharai kifinomultságot sugároznak, felidézik a borkóstolás és ivás szertartását, a megszerezhető élvezetet.  A poharak elsődlegesen funkcionálisak, a hosszú szár például arra való, hogy az asztal síkjától elválasztva megemelje a bort, s szemünk látókörébe vonja a terítékek között. Az átlátszó kehely felfelé kissé beszíkül, ennek magyarázatát a borkóstolás szertartása nyújtja, ugyanis az egyharmad magasságban kitöltött bort finoman megforgatjuk a pohár belső falán, hogy feltáruljon a nedí illata, ekkor az enyhén beszíkített pohár pereme koncentrálva az orrunkba vezeti az illatokat. A pezsgőspohárnál más a helyzet, ott a habzásban-bugyborékolásban kell gyönyörködnünk, ezért a pohár felső pereme szétnyílik.

A hosszú szár tulajdonképpen arra szolgál, hogy semmiképpen ne fogjuk meg a kelyhet, ne legyen rajta ujjlenyomat, s ami a legfontosabb, tudjunk koccintani, hallhassuk az összeütött poharak kellemes csengését. Gianni Versace a görög mitológiából ismert Medúza-főt használta emblémaként ruhakölteményein, porcelánjain, üvegein. Itt a kehely és a szár csatlakozásánál látjuk a  mitologikus fejforma plasztikáját, mely szinte megakadályozza, hogy feljebb fogjuk a poharat. Megmarkolásról pedig szó sem lehet… A forma tehát eleve elegáns kéztartást kíván, – olyat, ami illő az alkalomhoz. A rendkívül hoszszú, vékony szár is azt sugallja, hogy könnyedén, ujjainkkal fogva emeljük poharunkat koccintáshoz. Láthatjuk, a borivás bizonyos fokig etikettszerí, s az előírások tulajdonképpen ésszeríek: kifinomultságot visznek a társadalmi érintkezésbe. Versace ezt a tulajdonságot fokozta fel formatervében –, az elegáns küllemí tárggyal meghatározta az elegáns viselkedést is.
 
Globalizáció
A fogyasztói társadalmakban a tárgykultúra hallatlan tempóban megújul és változik, méghozzá pozitív irányban: a minőség felé, mind a használhatóság, mind az esztétikum tekintetében. Az autógyártásban, például, olyan mennyiségí termék kerül a piacra, hogy a megkülönböztetés már komoly gondot okoz, ezért a tervezők kihasználják az esztétikai hatáskeltés minden eszközét, így az elegancia képzeteire is építenek, s nem csak a luxus kategóriában. Ugyanezeket
a törekvéseket mutatja a híradástechnikai ipar, a bútoripar, a kozmetikumok világa pedig egyenesen elbívölő. Mivel egyre több, elegánsnak mondható termékkel találkozhatunk, kialakul bennünk egy újfajta minőségi elvárás, ami a formával kapcsolatos. Kifinomul az ízlésünk, éppen a szép és elegáns tárgyak ismeretében leszünk egyre igényesebbek. &Uacutegy tínik tehát, hogy az elegáns tárgyak iránti igényünk és fogékonyságunk is „globalizálódik”.           §