Atombombás kézírás

1945. április 12-én a régóta beteg F. D. Roosevelt, az Amerikai Egyesült &Aacutellamok 32. elnöke váratlanul elhunyt. Utódát, H. S. Trumant, még aznap beiktatták hivatalába. Truman – aki 1933–1944 között demokrata szenátorként tevékenykedett – csupán 1945 januárjától töltötte be az alelnöki tisztet. Beiktatásakor ismeretlennek számított a nemzetközi politikai életben, a külpolitika területén kevés információval rendelkezett, és egyáltalán nem volt külügyi gyakorlata.Belföldön is csak szerény az ismertsége. Alelnökként nem vonták be a Fehér Házban meghozott fontos bel- és külpolitikai döntésekbe. Ezért elnöksége kezdetén csak a munkájában szerzett ismeretekre, tapasztalatokra, valamint a szenátusi években kialakított kapcsolataira támaszkodhatott.  Truman kezdetben teljes egészében átvette a korábbi kabinet tagjait és tanácsadóit. Rövid idő múlva azonban kevesen maradtak a posztjukon – nagyrészüket saját embereivel cserélte fel. A korábbi vezető beosztású tisztviselők közül csak a hozzá híek számíthattak maradásra. A híséget és a lojalitást tartotta egy kormányzati tisztviselő legfőbb kötelességének, és ezt az alapelvet követte munkatársai kiválasztásakor egész elnöksége alatt.

Feltalálták, hát ledobták
1942-ben Roosevelt elnök – akit rendszeresen tájékoztattak a kutatási eredményekről és arról, hogy Németország milyen eredményeket ért el az atombomba kifejlesztésében – utasítást adott egy olyan katonai objektum létrehozására, amely a kutatásokat egyesíti a bomba mielőbbi gyakorlati kifejlesztése érdekében. Az objektum helyének kiválasztásánál az atomtitok védelme az első helyen szerepelt. A választás Los Alamosra esett. A Manhattan-program hivatalosan 1943. április 15-én kezdődött és 28 hónappal később, 1945. július 16-án hajnal előtt, az új-mexikói sivatag „Trinity” elnevezésí pontján kipróbálták az első atombombát. De ezt Roosevelt már nem érte meg.

Az atombombával kapcsolatos kutatásokról és annak várható hatásairól Truman csupán a beiktatását követő hetekben értesült. Az új elnököt Groves tábornok, a projekt katonai vezetője tájékoztatta az addig előtte is szigorúan titokban tartott Manhattan-tervről és annak megvalósítási helyéről, Los Alamosról. (Az atombombával kapcsolatos információkat olyan sikeresen eltitkolták, hogy a költségvetést megszavazó szenátorok sem tudtak róla. Az 1938-as szinten, több mint 2 milliárd dollárba kerülő több éves program költségeit a háborús kiadási tételekben rejtette el a kormányzat, és így vitte keresztül a szenátusi szavazáson.)

A világháború európai hadmíveleteinek befejezésével egyetlen ellenség maradt, Japán. Július végén, Truman utasításai alapján Stimson hadügyminiszter jóváhagyta a (Groves által írt) hadparancsot, amely szerint „augusztus 3-a után, amikor az időjárás lehetővé teszi a vizuális bombázást”, alkalmazni kell az atombombát. A kijelölt városok a következők voltak: Hirosima, Kokura, Nagaszaki és Niigata – a végső célpontok kijelölését Truman magának tartotta fenn. A bomba ledobásával és a hely kijelölésével kapcsolatos végső döntés, de a tett következményeiért való morális felelősség is az Egyesült &Aacutellamok elnökét terhelte. Truman egyik kijelentése szerint: „Azért dobtuk le a bombát, mert feltaláltuk”. Truman ugyanakkor azt is elrendelte, hogy a harmadik atombombát, amelynek elkészülését augusztus 20-ára várták, ne küldjék a Csendes-óceánra – a harmadik bomba bevetése esetén ugyanis, a következő előállításához (a dúsított urán-, illetve a plutóniumkészletek kimerülése miatt) több hónapra lett volna szükség.

Az agresszivitás jelei
Ránk maradt Harry S. Truman ceruzával írt levele, amelyben utasítást adott hadügyminiszterének az atombomba bevetésére. Vajon szolgáltat-e adalékot az elemzés ahhoz a vitához, amelyben érveket és ellenérveket sorakoztatnak fel a bomba ledobása mellett és utólag ellene? Jogos lehet a kérdés, hogy mit keres a grafológia azon a terepen, ahol a vélekedések szerint a bomba nélkül tízezrek vesztették volna életüket, de a valóságban százezrek pusztultak el. Olyan súlyos etikai kérdésekről van itt szó, amelyek meghaladják az írásanalízist végzők hatáskörét. Szó sincs tehát arról, hogy a grafológus valamiféle döntőbíróként akarna szerepelni a korszakos kérdések végérvényes megválaszolásában. Nemzedékek tapasztalata fogja a mérleg nyelvét mozgatni olyan irányban, amely a korszellemnek és remélhetőleg az igazságnak is megfelel. Mégis beleszólhatnak a szubjektummal foglalkozó tudományok, így a pszichológia és a grafológia is, a történelmi vitákba azon az alapon, hogy az egyes ember személyisége jelentősen befolyásolja a döntések meghozatalát. Nem tagadható, hogy a történelmi kor determinál, vagyis a vezető meghatározott keretek között tevékenykedik, de azt mégsem lehet elvitatni, hogy a határokon belül cselekvési szabadsága van.

Truman elnök írása inkább agreszszív jelzéseket mutat, mint békés szándékokat. Nézzük először az úgynevezett negatív sortávolságot. Ezen az írássajátosságon azt érti a grafotudomány, hogy a folyamatos szövegben a sor alsó szárai, hurkai átlépik a zónahatárukat, és idegen területen terjeszkednek tovább. Ez még önmagában nem jellemhiba. Mindazoknál, akik mások intim szférájával foglalkoznak, akár mint pedagógusok, akár mint sebészorvosok, kedvező ennek a grafotípusnak a megléte. Más a helyzet akkor, ha a szárak összeakadnak, összegabalyodnak. A zavaros íráskép láttán összeférhetetlenségre gondolhatunk. Még több odafigyelést kíván az a jelenség, amikor az egyes sorokhoz tartozó szárak egymást átvágják. A grafológiában minden metszés agressziónak tekinthető. A zónahatáron átlépő, a másik zónájába behatoló, és ott a betírészt metsző alakzat mások ellen megnyilvánuló támadásnak minősül.

Az említett írássajátosság jól látható az elnök írásában, amelyet még megerősít a monogram „t” betíjének tőrszerí meghosszabbítása. A nem túl jó minőségí ábrán is látható a kihegyesedő, élesedő végvonal. Azt szimbolizálja, hogy úgymond megadjuk  a kegyelemdöfést az ellenségnek. Mindez egy térfoglaló írásban látható, amely azt sugallja, hogy az egész világot birtokolni akarja az így író ember.

Ezek után meglepetést okoznak a viszonylag alacsony, a középzónát alig meghaladó „t” áthúzások. Egy elnöktől, a végső hadúrtól nem ezt várnánk. Mintha nem a saját elhatározásából hozná meg a döntését, mások akaratát, vagy a sötét háborús kor parancsát teljesítené az utasítás kiadásával. Ezt a megállapítást támasztja alá a nem túlzottan eredeti írásformátum. A grafológus hajlik arra a végkövetkeztetésre, hogy bábfigura jelenik meg az írásban, nem pedig a történelmet alakító nagy személyiség. Az elnök belesodródott az eseményekbe anélkül, hogy tudatában lett volna a bomba tényleges pusztító hatásának és saját tette következményének.    §