Jövőkutatás: sokk és várakozás

A jövőorientáltság kérdésköre és annak vizsgálata hazánkban az 1990-es években, a demokratizálódás talaján vált különösen jelentőssé. Ekkor kapott ugyanis fokozódó szerepet és teret az egyéni és az intézményi döntéshozatal a társadalom míködésében. A budapesti közgazdaságtudományi egyetem Jövőkutatási Kutatóközpontjában 1992 óta folyamatosan végzünk jövőorientáltság vizsgálatot a hazai lakosság – főleg egyetemisták – körében.

Döntési stressz
A jövőorientáltság fogalma az 1930– 40-es évek szociálpszichológiai kutatásaiban, a fejlődés-, a személyiség-, munka- és társadalomlélektani kutatásokhoz kapcsolódva jelenik meg először: a kutatók a fiatalok érzelmi és intellektuális fejlődését vizsgálva keresték az időperspektíva és a jövőperspektíva motivációs hátterét és összetevőit. E tekintetben Piaget és Lewin munkássága emelendő ki. Mindketten fontos jelentőséget tulajdonítanak a kognitív megismerésnek. Piaget a jövőbe vetített események oksági összefüggéseinek és azok időbeli sorrendjének (történelmiségének) fontosságát, Lewin pedig a motiváló és cselekvésszabályozó aspektus jelentőségét hangsúlyozza. A Lewin által bevezetett „pszichikus tér” összekötő szerepet tölt be, mintegy hidat alkot az egyén emlékekben, élményekben megjelenő múltja és jelene, valamint a célokkal, reményekkel, vágyakkal és félelmekkel teli jövője között.

A célok kitízése, azok megfogalmazása mozgósító erővel bír a jelen cselekedeteire, ugyanakkor a jelenbeli cselekedetek közelebb vihetnek a korábban kitízött célokhoz, vagy eltávolíthatnak azoktól. A jövőorientáltság fogalma a jövőkutatási szakirodalomban először negatív formában jelent meg. Alvin Toffler a Future Shock címí, 1970-ben megjelent könyvében írta le először ezt a jelenséget, mint az egyén túlstimulálására adott válaszreakcióját. Toffler a jövősokk problémáját az 1960-as évek amerikai társadalmában fedezte fel akkor, amikor az ipari és a fogyasztói társadalom a virágkorát élte, de az egyén szintjén már megjelentek a nap mint nap folyamatos alkalmazkodást követelő változtatási kényszerek. Minthogy ezek a változások felkészületlenül érték az amerikai társadalmat, ezért az a jövőorientáltság helyett jövősokkal reagált a jövő hirtelen jelenné válására.

A negatív jövőorientáltság, a jövősokk Toffler szerint abban foglalható össze, hogy a jövő megpróbáltatásai túlterhelik az egyént, a túl sok és új környezeti inger hatása alatt az egyén összeomlik, pánikba esik, döntésképtelen lesz. Ha az egyén idegen kulturális környezetben kénytelen élni, akkor összeomolhat adaptációs képessége is. Az új kulturális környezethez való alkalmazkodás képtelensége kultúrsokkot válthat ki. Az egyén az információs túlterhelés következtében döntési stresszbe kerül, ami nem növeli, hanem ellenkezőleg, csökkenti előrelátási képességét is. A környezetből folyamatosan érkező és az egyén alkalmazkodó képességét rendszeresen próbára tevő ingerekre az egyén elutasítással, visszahúzódással, félelemmel, kimerültséggel, betegségbe meneküléssel vagy erőszakkal is reagálhat. Ha ez a fajta egyéni magatartás tömegessé válik, akkor társadalmi szinten is megfigyelhető és érthető lesz a jövősokk: a lelki betegségek számának növekedésében, a drogok és a kábítószerek fokozott használatában, az irracionalizmus terjedésében és a társadalom kormányozhatatlanná válásában.

A változás orientál
Toffler könyvének nemcsak az az üzenete, hogy a változások károsak, mert kimerítik a társadalom adaptációs képességét, hanem az is, hogy a változásokhoz való pozitív viszony kialakításával (jövőre orientáltsággal) fel lehet készülni a változásokra, és azokkal együtt is lehet élni. Ezt azért tartjuk fontosnak hangsúlyozni, mert térségünkben inkább a változtathatatlanság (vagyis a nem változás) egyéni és társadalmi problémái váltak nyomasztóvá. Jövőkutatókként ezért gondoltunk arra, hogy a változásokhoz, a jövőhöz való pozitív viszonyt is meg kell ragadnunk, mert anélkül nehezen értelmezhető a megváltozni kívánó társadalmunk, és annak jövőjével sem tudunk elmélyülten foglalkozni. A változásokhoz, a jövőhöz való pozitív viszony tartalmára alkottuk meg a jövőkutatásban elsők között a jövőorientáltság fogalmát.

A jövőorientáltság – kizárólag – az ember tulajdonsága és képessége, ami lehetővé teszi, hogy gondolkodását nemcsak a múlt és a jelen szabályozzák, hanem folyamatosan érvényesülnek a jövőre vonatkozó előfeltevései és a jövővel szembeni elvárásai is. Az embernek van múltba tekintő történelmi szemlélete, de van jövőszemlélete is, ami jövőorientáltságában fejeződik ki. A jövőorientált ember döntéseit és cselekedeteit inkább jövőbeni szándékai, céljai és vágyai vezérlik, mint múltbeli tapasztalatai. Tevékenységének hajtóerejét a jövő inspirálja. A jövőorientáltságot a pszichikai/ pszichológiai tényezőkön (pl. egyéni attitídök, az egyén teljesítménymotivációja és terhelhetősége, az alkotó gondolkodásra és a jövőorientált szemléletre neveltség) kívül biológiai tényezők (pl. speciális emberi agyi struktúrák) és társadalmi tényezők (pl. a civil társadalom fejlettsége, a társadalmi, gazdasági és politikai helyzet szilárdsága, illetve labilitása, a változásokban való részvétel kényszere) is befolyásolják.

A jövőorientáltság nemcsak a jövőhöz való passzív és összetett, aktív viszonyban jelenik meg, hanem különböző összetevőinek eltérő mértékí meglétében vagy hiányában, sőt az összetevők közötti nem tudatos és diszharmonikus viszonyban is. A jövőorientáltságot befolyásoló biológiai, pszichikai és társadalmi okokból adódó jellegzetességek gyakran nem magától értetődően különülnek el, ezért célszerí ezt empirikusan vizsgálni, s a jövőkutatás (és a szociológia) gyakorlatában jól bevált kérdőíves megkérdezés módszerét alkalmazni.

Hazai bizonytalanságok
Az 1992-ben végzett első hazai vizsgálatok megkérdezetteit a jövőorientáltság szempontjából várhatóan egészségesek és a jövőhöz való viszonyukban zavart pszichiátriai betegek képezték: a mintát jövőkutatók, közgazdaságtudományi egyetemi hallgatók, pszichiáterek, pszichiátriai gondozók, pszichiátriai gondozott depressziós, hisztériás és szkizofrén betegek, 40 évnél idősebb egyetemi diplomások és érettségivel nem rendelkezők, valamint szervezett átképzésben részt vevő mérnök-közgazdász hallgatók alkották. A 10 csoport vizsgálata alapján kellemes meglepetés volt számunkra, hogy a depressziós ideggondozottak kivételével minden csoportban majdnem mindenki azt válaszolta, hogy érdekli őt a jövő. (…) A jövősokkra utaló okok – félelem, felgyorsult változások, bizonytalanság, munkanélküliség – is jelen voltak, de nagy gyakorisággal csak a lelki betegeknél, a 40 év felettieknél és a miskolci mérnök-közgazdászoknál fordultak elő.

A megkérdezett közgazdaságtudományi egyetemi hallgatóknak nem volt gyakorlatias jövőtudata, ez a felnőtté válás folyamatában alakul ki. &#336ket foglalkoztatta leginkább az egyéni jövő alakításának, befolyásolásának igénye, a tanulás is ebből a szempontból volt fontos a számukra. A jövőért végzett tevékenységek között első helyen a munka és a tanulás/továbbképzés állt (ezért a jövőhöz való viszony legfontosabb indikátora a munka és a tanulás), de fontos szerepet tulajdonítottak a környezet védelmének, valamint az erkölcs és az értékrend alakításának is. Sokan semmit sem kívántak tenni szeretteikért, ennek ellenére arra számítottak, hogy azok mégis jobban élnek majd. Szinte kivétel nélkül mindenki az 1-10 éves időtávot tartotta számára a legérdekesebbnek, erről gondolkodott a legtöbbet.

Kiderült: a jövőorientáltságban az iskolai végzettség mentén képzett csoportok között vannak lényeges különbségek. Az érettségivel való rendelkezés éles határvonal a tekintetben, hogy a továbbképzés és a tanulás, valamint a gyermekek nevelése és iskoláztatása fontos-e a jövő alakítása szempontjából. Az alacsony iskolai végzettségíek és a passzív jövőorientáltak másoktól, mások számára vagy máshol várják a jobb jövőt, ami a jövőorientáltság belső zavarára utal.

Az 1995-ben végzett adatfelvétel 1000 fős reprezentatív mintán készült. Válaszadóik többségének – 50- 70%-nak – bizonytalan és ellentmondásos volt a jövőhöz való viszonya. Tipikus felfogás volt, hogy az emberek nemigen foglalkoznak a jövővel annak ellenére, hogy úgy vélik, sorsuk alakulása tőlük függ. Sorsukat nem nagyon tudják befolyásolni, de ennek ellenére többé-kevésbé bíznak a jövőben, vagy félnek a jövőtől. A fő ellentét aközött feszül, hogy ugyan az egyéntől függ a jövője, de a sorsát mégsem tudja befolyásolni. Ez az ellentmondás stresszhelyzetet is tükröz: a jövősokk mintegy 20%-ban lehetett jellemző válaszadóinkra.

A valódi, jövőre orientált szemlélet, amikor az egyén foglalkozik a jövővel, jövője tőle függ, és sorsát tudja befolyásolni is, továbbá nem fél vagy bízik a jövőben, csak 15-25 százalékosan volt jellemző. A jövővel kapcsolatos problémák, veszélyek mérséklését és elkerülését jelentő élettechnikákkal a leginkább a magasabb jövedelmíek vannak felfegyverkezve. Az emberek a boldogabb jövő érdekében leginkább többet dolgoznak és a családjukkal törődnek, vagyis tevékenységükben munka- és családcentrikusak. Mintegy 10 százalékuk semmit sem tett és további 10 százalékuk pedig nem tudta, hogy tesz-e valamit a jövőért.

Kiderült: ez a vizsgálat az iskolai végzettség mellett a jövedelmi helyzet jelentős különbségeit hozta felszínre. A csak 8 általánost végzettek döntően semmit sem tesznek, illetve nem tudják, mit tehetnének. A szakmunkások és a középiskolát végzettek többet dolgoznak és a családdal törődnek, a főiskolát és egyetemet végzettek ezenkívül még az egészségükkel is törődnek és más egyéb tevékenységeket is végeznek. Az alacsony jövedelmíek vagy még többet dolgoznak vagy semmit sem tesznek, az átlagos jövedelmíek még többet dolgoznak és a családdal törődnek, a közepes jövedelmíek a több munka mellett az egészségükkel törődnek kiemelkedően, a magas jövedelmíek pedig elsősorban tanulnak, és egyaránt fontosnak tartják a családdal való törődést, az anyagiak gyarapítását és a semmit sem tevést. &Uacutegy véljük, hogy azok az emberek a jövőre orientáltak, akik többfélét tesznek a jövőért. Ezek a középiskolai vagy magasabb iskolai végzettséggel, a közepes vagy annál magasabb jövedelemmel rendelkezők között találhatók.

Válaszadóink igen bizonytalanul vélekedtek az anyagi helyzet és a boldogságuk jövőbeni alakulásáról. Egyharmaduk optimista, egyharmaduk pesszimista és egyharmaduk kialakulatlan jövőképpel rendelkezett. A boldogság megítélésében némileg kedvezőbb lett a kép. 40 százalék körüli volt azoknak az aránya, akik úgy vélték, hogy boldogabbak lesznek 10 év múlva és csak közel ötödük nem bízott boldogságukban.

Az ezredforduló (2001) után a közgazdász hallgatók körében végzett felmérésünk azt mutatja, hogy új tevékenységi formák jelennek meg a jövőépítés érdekében. Ilyenek az egészség megőrzése, a takarékoskodás, a kapcsolatok keresése és építése, a személyiségük fejlesztése és a felelősségteljes viselkedés, a másokon való segítés, a társas életet generálása és a mozgalmakban való részvétel. A fiatalok megújuló szemlélete biztosíték lehet arra, hogy ők komolyan kívánnak részt venni a jövő formálásában.Hazai empirikus vizsgálataink ismeretében elmondhatjuk, hogy a hazai lakosság jövőhöz való viszonya változott az elmúlt 10 év alatt. Bár bővült a jövőért végzett tevékenységek köre, ugyanakkor nem erősödött kellően az azok erejébe, a jövő befolyásolásának lehetőségébe vetett hit. A társadalom erős jövőorientáltsága nélkül pedig nehéz alkalmazkodni a változásokhoz. §

  • A négy összetevő
    A jövőorientáltság négy összetevővel jellemezhető: a jövő iránti érdeklődés, a jövőről való gondolkodás, a jövő érdekében végzett tevékenységek és a jövőre vonatkozó várakozások. A jövő iránti érdeklődéssel tárható fel, hogy milyen az ember legkezdetlegesebb viszonya a jövőhöz, a jövő mennyire érinti meg őt, és a jövő beletartozik-e az érdeklődési körébe vagy sem. A jövőről való gondolkodás már fejlettebb viszonyt feltételez a jövőhöz, hiszen ekkor a jövő irányába mutató tudatos gondolkodásról van szó. Az érdeklődés és a gondolkodás csak passzív jövőviszonyt fejez ki. Az ilyen tulajdonsággal rendelkező egyén jövőorientáltsága passzív, míg a jövő érdekében végzett tevékenységek aktív viszonyt alakítanak ki a jövőhöz. A várakozások, az elvárások természetes velejárói a jövőorientáltságnak, különösen a passzív jövőorientáltság egyik megjelenési formája.