Tudóskzelben: Dr. Korinek László kriminológus, akadémikus

IPM: A kriminológia és a kriminalisztika keveredik a köznyelvben, s a médiában. Professzor úr, beavatna abba, hogy mi a különbség a kettő között?  

K. L.: A kriminalisztika gyakorlati szinten foglalkozik a bín üldözésével: nyomokat rögzít, megállapítja, hogy
az illetőnek a DNS-profilja azonos-e a gyanúsítottéval és így tovább. A kriminológia pedig nem a konkrét, egyedi esetekkel, bínelkövetőkel foglalkozik, hanem a bínözés elméleti magyarázatát próbálja megadni: miért válik valaki bínelkövetővé, miért több a bíncselekmény az egyik országban, mint a másikban, miért van az, hogy a nők mindig törvénytisztelőbbek, a férfiak kevésbé…

IPM: Akkor miért éppen a jogtudományi karon oktatja ezt a tárgyat?

K. L.: Ez egy magyar hagyomány. Kétségkívül a kriminológia a jog és a szociológia határterülete, interdiszciplináris tudomány, inkább nevezhetnénk társadalomtudománynak, de itthon a bínüldözés tradicionálisan a joghoz tartozik.

IPM: Hogyan lehet hasznosítani ezt az elméleti tudományt?

K. L.: A kriminológia két irányban fejti ki hatását. Egyrészt hat a közvéleményre. Tanulmányok, elemzések sora próbálja megértetni s bizonyítani, miért nem jelent valódi s tartós megoldást a durva megtorlás, miért jobb s eredményesebb hosszabb távon, ha egy türelmes, liberális felfogással közelít a jog és a társadalom a bín elkövetőihez.A másrészt hat a politikai döntéshozókra. Arra int például, hogy nem kell kapkodni, nem kell idegeskedve minden egyes kirívó eset után a büntetőtörvénykönyvet szigorítani. Vagy, hogy egy, a hosszú távú érdekeket szolgáló büntetőpolitika, ami a megelőzésre teszi a hangsúlyt, jobban megfelel az országnak.

IPM: Említette, hogy a férfiak és a nők között különbözik a bínelkövetési hajlam. Ez miért lehet így?

K. L.: Nem hajlamnak, inkább a bín elkövetési gyakoriságának mondanám. Hogy ez mire vezethető vissza, bonyolult kérdés. Egy cinikus amerikai társadalomtudós hasonlatával élve: a két nem úgy viselkedik, mint az ivarsejtjeik. A hímivarsejtből – ellentétben a petesejttel – millió termelődik naponta. &Iacutegy túlzásokkal élve a nő olyan, mint egy jó befektető: gondosan mérlegel, van felelőssége, és ezt érzi is. A férfi ennek a fordítottja: olyan, mint egy részeg milliomos, aki nem törődik az egészségével, verekszik, iszik stb. E hasonlat áll a bínözésre is: a nők inkább távol tartják magukat a konfliktusoktól, a férfiak pedig generálisan erőszakosak – az érdekérvényesítés is inkább egy maszkulin tulajdonság. Tessék megnézni, a börtönlakosságnak milyen arányban férfiak és milyen arányban nők a részesei!

IPM: Azért akadnak női elítéltek is…
 
K. L.: A különbség ott ragadható meg, hogy a női bínelkövetésben kevésbé dominál az erőszak, inkább az intellektuális bíncselekményekben, mint csalás, orgazdaság játszanak szerepet, vagy a verbálisan elkövethető bíncselekményekben, mint a rágalmazás vagy a  becsületsértés. No, persze a nőknél is előfordul az erőszakosság, még az emberölés is – de ez többnyire egy rövidzárlat. Például, ha hosszú ideig kénytelen tírni a megaláztatást, mint mondjuk egy rabiátus férj disznóságait. Az erőszak után az elkövetőket általában rendkívüli lelkiismeret-furdalás gyötri, saját női szerepük ellen is vétettek, hisz a börtönbe vonulással magukra hagyják a gyereküket is. Ez nagyon bonyolult lelki helyzet – a kriminológia ezzel is foglalkozik.

IPM: Meg lehet előzni azt, hogy valaki áldozattá váljon?

K. L.: Többféle elmélet van erre is. Nem hiszek abban, hogy lennének született áldozatok. Azok, akik gyakran válnak áldozattá, általában nem kellően elővigyázatosak, olyan konfliktusokat vállalnak fel, amiket józan mérlegeléssel nem tenne az ember. A másik gyakori körülmény, hogy a személyiségükben van valami olyan defektus, kábítószer élvezete, túlzott nyereségvágy, konfliktuskeresés, ami miatt kockázatosabb életet élnek. A teljesen tiszta áldozatok a gyerekek és az öregek, akiknek nem megfelelő a védekezőképességük, kiszolgáltatottságuk miatt lehetnek könnyen áldozatok. Aztán vannak olyan típusok, akik túlzottan hiszékenyek: elhiszik, hogy egy adott nyerőautomatánál pont ők ütik meg a főnyereményt. &Aacuteltalában az illetőben, akiből áldozat lesz, nagyon gyakran felfedezünk olyan személyiségjegyeket, ami az átlagos életvitel mellett már kockázatos.

IPM: Nem hisz abban, hogy vannak született áldozatok. Abban hisz, hogy vannak született gyilkosok?

K. L.: Nem, ilyen szerintem nincs. Bár kétségkívül a kriminológia legperspektivikusabb ágazata az elkövetkezendő 10–20 évben a kriminálbiológia lesz. Létezik olyan, nagyon ritka előfordulású genetikai hiba, ami a kiegyensúlyozatlanságért felelős, s aminél bizonyos valószíníségi szint mellett előfordulhat, hogy az illető a konfliktusokban nagyon impulzívvá válik és bíncselekményt követ el. Ugyanakkor fontos a környezet szerepe: ha egy olyan családba születik, ahol megértő nevelők veszik körül, akik észreveszik nála ezt a genetikai eredetí problémát, akkor valószíníleg soha nem manifesztálódik ez a negatív adottsága.

IPM: Az ember viselkedését mi határozza meg: a genetika vagy a környezeti hatás?

K. L.: &Uacutegy vélem, e kettő aránya. A tanult viselkedés szerepe is nagyon fontos: ha valaki azt látja, hogy a szülei esténként elmennek lopni, még ha ő egyébként genetikailag erre nem lenne determinált, akkor is könnyebben átveszi ezt a  mintát, mint aki törvénytisztelő körülmények között él. Ezért várunk sokat a neveléstől, hiszen igen pozitív lenne a hozadéka egy erős pedagógiai szemléletváltásnak. Manapság az idősebb pedagógusok szinte nyugdíjba menekülnek, mert őket nem készítették fel olyan konfliktuskezelésre, ami sajnos már nap mint nap megesik az iskolákban: hogyan kell bánni például egy tizenéves drogfogyasztóval? Fordulatra van szükség a tanárképzésben, hogy a leendő oktatók felkészüljenek az ilyen helyzetek kezelésére.

IPM: Ezek általános tendenciák?

K. L.: Nem csak magyarországi tendenciák, bár máshol már korábban reagáltak a felvetődő problémákra. Németországban például kutatták, miért jelenik meg az erőszak a sportrendezvényeken, az utcán, miért különböznek össze egyes etnikumok, mi ebben a televízió és a kommunikáció szerepe. Mindezeket gondosan megvizsgálták, és a kapott eredmények alapján cselekvési programokat határoztak meg arra vonatkozóan, mi módon kell a stadionok biztonságát növelni, hogyan lehet vandálbiztos középületeket tervezni, hogyan lehet interaktív módon vezetni egy osztályt az iskolában.Ez sajnos mind-mind deficitje még a magyar társadalomnak. A kriminológiával foglalkozók ugyan hajtogatják mindezek fontosságát, de talán politikusaink még nem érték el azt a szintet, hogy belássák, halmozódik a lemaradásunk, ami jóval később esetleg robbanni fog.

IPM: A kriminobiológián kívül melyik terület jelentősége növekedhet a következő évtizedekben?

K. L.: A viktimológiáé. 1982-ben készítettem az első magyar, úgymond áldozati felmérést, még a szocialista viszonyok közepette. Ebben 2448 baranyai polgárt kérdeztem meg arról, hogy követtek-e el sérelmükre úgy bíncselekményt, hogy azt nem jelentették a hatóságoknál. 10 évvel később megismételtem a felmérést Baranyában. De e mellett Texas és Baden-Württemberg lakosait is megkérdezve.1982-ben az volt a meglepő, hogy a szocialista viszonyok között is tetemes számú eset maradt rejtve a hatóságok előtt. De a korábbi, majd a későbbi, nemzetközi felmérésben is egybevágtak a feljelentés elmaradásának okai, például, hogy a jogsértést az áldozatok nem ítélték súlyosnak.De az is kiderült, hogy a magyar népességnek általában a bínhöz, az elkövetőihez és a rendőrséghez más a viszonya a németekhez és az amerikaiakhoz képest. Oldja meg a rendőrség, és ízze a bínözőt, ahová akarja – véli a türelmetlen magyar polgár, miközben kevésbé szereti a rendőrségét. Különbség mutatkozott a halálbüntetés megítélésében is. A magyarok általában nagyon büntetőelvíek, kedvelték a halálbüntetést – a feltehető változást egy éppen most zajló kutatásban vizsgáljuk. Az én hipotézisem az, hogy Magyarországon is érvényesül a nemzetközi tendencia, miszerint abban az országban, ahol régóta nincs halálbüntetés, ott az emberek elszoknak annak elvárásától is, hiszen rájönnek arra, hogy halálbüntetés nélkül sem önti el őket a bínözés…  

IPM: A tervei …

K. L.: Minden reggel 5.24-kor kelek és szisztematikusan dolgozom. És tudja, észrevettem, hogy a január, amikor nincs vizsgáztatási kötelezettsége az embernek az egyetemen, olyan időszak, amit rendszeresen kutatásra szánhatok. Egy ilyen, Németországban töltött januárban döbbentem rá, hogy a kriminológia elmélettörténetének még nincs magyar nyelví összefoglalása, így tavaly írtam erről egy monográfiát, Bínözési elméletek címmel.Remélem, most sikerül az Akadémián belül egy rendészettudományi bizottságot is létrehozni. Szeretek fiatalokkal foglalkozni, okos, tehetséges ifjakkal beszélgetni. Van egy doktori iskolám… De nem kérdezne másról? Mondjuk a hobbimról?

IPM: Rendben, most mivel foglalkozik szabadidejében?

K. L.: Amin most dolgozom, az egy játszóház az unokáimnak. Ez egy nyolc lábon álló, a fakoronák közé épített házikó, 4 fekvőhellyel, ahonnan az odacsábított gyöngybaglyokat meg lehet lesni a fák között – ha befejeztük a beszélgetést, a szegélyléceket készülök felszegezni. §

  • Szakmai életrajz
    &Aacutecson született 1946-ban. Az állam- és jogtudomány doktora 1998 óta. A Pécsi Tudományegyetem &Aacutellam- és Jogtudományi Kara Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanára. Szíkebb szakterülete a kriminológia. Korinek László a korszerí, magyar empirikus kriminológiai kutatások egyik kiemelkedő szaktudósa. Nevéhez fíződik az első hazai látens bínözési kutatás végrehajtása (Rejtett bínözés KJK, Budapest, 1988), valamint az áldozattá válás főbb szociálpszichológiai összefüggéseinek tisztázása (Félelem a bínözéstől KJK, Budapest, 1995). Ugyancsak ő dolgozta fel magyar nyelven a kriminológia elmélettörténetét (Irányzatok a kriminológia gondolkodás fejlődésében BM Kiadó, Budapest, 2001). Elméleti munkásságán túl Korinek László 1990–1993 között, mint a Belügyminisztérium rendészetért felelős helyettes államtitkára, meghatározó szerepet vitt a magyar rendőrség modernizációjában.