A második világháború utáni kaotikus állapotok talán leghûbb és legszomorúbb képét idézi ez az ügy. A név lehetne egy idősebb, joviális, több évtizedes becsületes szolgálat után nyugdíjazott rendőr beceneve is – a valóságban azonban egy hidegvérí és gátlástalan gyilkost takar.Sosem tudjuk már meg, hogy Mészáros István mivé vált volna, ha egy normális világba születik, s csak a háború tette-e gyilkossá. Örök talány, hogy egyesek miért ölnek akkor is, amikor nem kéne; amikor sem a helyzet, sem a szándékaik nem kényszerítik őket olyan cselekedetre, aminek a vége emberhalál. A jelenségnek azonban, amelyet a kriminológia „a szükségesnél nagyobb erőszak alkalmazása” néven ismer, mindig a megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan brutalitás áll a középpontjában.
Mint annak a gyilkosságnak is, amely 1947 húsvétján, Budapesten, az egyik nagyáruház alagsorában történt. Mert hát sem megmagyarázni, sem megbocsátani nem lehet, hogy egy felnőtt, életerős férfi téglával verje szét egy tizenhat éves lány fejét – bármit akarjon is tőle. A pincébe lesiető gépész még éppen szembetalálkozott egy barna, kerek arcú, 25–30 év közötti fiatalemberrel, aki siettében a vécé felől érdeklődött. A pincefolyosón pedig vértócsában feküdt egy fiatal lány, akit fojtogattak, megerőszakoltak, majd egy téglával beverték a fejét. A lánynak még adott néhány perc haladékot a sors, hogy elmondja nevét és lakcímét, mielőtt kiszenvedett volna.
Eközben a gépész és még néhányan üldözőbe vették a fiatalembert, aki a szomszédos nagy bérház kapuján sietve befordult, aztán nyomtalanul el is tínt. Üldözői inkább megvárták a rendőrséget – és jól tették. Pár perc múlva ugyanis kiderült, hogy az illető pisztollyal a kezében csengetett be egy harmadik emeleti lakásba azzal a mesével, hogy rendőr, és egy bínözőt üldöz. Az ajtót nyitó idős hölgyet – akinek Horváth Ödön rendőrhadnagy nevére szóló igazolványt mutatott – bezárta az egyik szobába, majd a tetőn keresztül távozott.Mészáros István, alias Hekus Dönci az egyik nyomozónak, aki utóbb megkérdezte tőle, hogyan volt képes ilyen érzéketlen hidegvérrel megölni az áruházi lányt, azt válaszolta:
– Aki velem kerül szembe, bármire felkészülhet.
De bármennyire ügyesen vágta is ki magát szorult helyzetéből, egy lényeges hibát már ott elkövetett: ballonkabátját (amin rajta volt a lány vére), kalapját és aktatáskáját a házban hagyta. Ezeket megtalálták, és bínjelként az áruház ruhatárában helyezték el, egy rendőr őrizete alatt… de másnap reggel elvitte őket egy barna, kerek arcú, 25–30 év közötti fiatalember, aki előzőleg Horváth Ödön rendőrhadnagy névre kiállított igazolványával igazolta magát.
Gátlástalan és brutális
Az egyelőre ismeretlen tettest üldözők előtt egy kivételesen veszélyes bínöző körvonalai kezdtek kibontakozni. Személyiségére talán a gátlástalanság volt a leginkább jellemző, de ugyanúgy illett hozzá a brutális kegyetlenség, a talpraesett rögtönzőképesség és az egészen pofátlan vakmerőség is. Képes volt pillanatnyi szeszélyének vagy gerjedelmének engedelmeskedve ölni, szorult helyzetéből frappáns megoldással kivágni magát – és valami elképesztő hidegvérről tett bizonyságot, ahogyan visszaszerezte a rá nézve igencsak terhelő bizonyítékokat. A bínüldözők ilyenkor két dologban lehetnek biztosak: az illetőnek nem ez volt az utolsó akciója, és a felbukkanását megelőző súlyos bíncselekmények közül is van, ami a számlájára írható. Sem egyik, sem másik feltevésükben nem kellett csalódniuk.
Most azonban, hat évtizeddel később, álljunk meg itt egy pillanatra. Éljünk a lehetőséggel, hogy ma már mindent tudunk erről az ügyről, és ne kezdjünk egy évekig tartó, fáradságos és sokáig teljesen eredménytelen nyomozás részleteinek taglalásába. Hiszen a tettek mellett mindig ott a tettes, a bíncselekményekben pedig mindig ott tükröződik maga a kor.
Ez a szomorú történet azzal kezdődik, hogy élt Makón egy Mészáros István neví borbélysegéd, aki Szálasi 1944-es hatalomra jutásától besúgóként tevékenykedett. És ha már így alakult a dolog, rendszeresen részt vett a „besúgottak” vallatásában is. Mészárosnak abban az élményben volt tehát része, ami minden diktatúra híveinek és kiszolgálóinak: élvezhette a korlátlan és kontroll nélküli hatalom mámorító ízét – abban a biztos tudatban, hogy tetteiért soha, senki előtt nem kell felelnie.Ez utóbbi azonban hiú reménynek bizonyult. Mészáros azok közé tartozott, akiket a Vörös Hadsereg nyomában járó politikai rendőrség már az első körben elfogott. Egy rendőr őrizete alatt vonattal indították útnak, azonban egy óvatlan pillanatban leugrott a szerelvényről. Ekkor, 1945 szeptemberének első napjaitól Mészáros István évekre eltínt üldözőinek szeme elől.
Mint utóbb kiderült, szökése után Budapest felé vette az irányt. Nem voltak papírjai, hát betört az Üllői úti sportpálya öltözőjébe, és két igazolványt is ellopott. Az egyik Kommantinger Sándor szakácsé volt, ám a másik sokkal értékesebbnek bizonyult: Horváth Ödön rendőrhadnagy nevére állították ki. Október végén egy drogériába betörve már nemcsak kitínően értékesíthető illatszereket lopott el, hanem egy 6,35-ös kaliberí forgópisztolyt is. Mészáros István minden bizonnyal ekkor kezdte ismét valakinek érezni magát.
A következő évben szintén lopások és betörések követték egymást, és Mészáros éppen úgy építgette a maga karrierjét, ahogy minden idők fiataljai. Kitartó munkával tökéletesítette betörési módszereit. Tudatosan választotta célpontjait is: a drogériák és orvosimíszer-kereskedések kifosztására specializálta magát, az orgazdahálózatát ennek megfelelően építette ki. Környezete, társasága kizárólag magához hasonló emberekből állt, akiktől – rendőrigazolványa után – alvilági becenevét is kapta: Hekus Dönci.
Minek a fegyver?
A betöréshez ugyan nincs szükség rá, Mészáros mégis mindig magánál hordta a fegyvert. Nála volt 1947 kora tavaszán is, alig egy hónappal az áruházi gyilkosság előtt. Ekkor – egy bíntársával – a Városmajor utca és a Csaba utca sarkán lévő gyógyszertárba tört be, gyógyszerért és kozmetikumokért, amiknek akkortájt nagyon jó áruk volt. Az akció közben azonban feltínt Horváth Lajos próbarendőr. Holttestét a kora reggeli órákban találták meg a járókelők. A rendőrt egy 6,35-ös kaliberí pisztollyal közvetlen közelről lőtték hátba úgy, hogy a lövés a szívét érte. Azonnal meghalt.
Két nap múlva ismét betört, szintén orvosi míszereket árusító boltba. A zsákmány jórészt értékes mikroszkópokból állt, el kellett passzolnia… És ez volt a banánhéj, amin végül elcsúszott, hiszen a betörőknek leggyakrabban akkor jutnak a nyomára, amikor értékesíteni akarják a lopott dolgokat. Azok ugyanis, akik megveszik őket, sokkal inkább a rendőrséggel akarnak jóban leni, mint a betörőkkel. Egy orvosimíszer-kereskedő már néhány nap múlva jelezte, hogy értékes mikroszkópot vásárolt egy magát Horváth Ödön rendőrhadnagyként igazoló férfitól. A mikroszkópot azonosította az, akitől ellopták, és a személyleírás is passzolt.
Nem sokkal ez után következett az áruházi gyilkosság. De már tényleg csak idő kérdése volt, hogy egy orvosimíszer-kereskedő suttyomban akkor telefonáljon a rendőröknek, amikor a boltjában egy Horváth Ödön neví rendőrhadnagy várakozik az árajánlatára. A nyomozók olyan gyorsan fogták el, hogy ideje sem volt előrántani a tele tárral zsebében lapuló, 6,35-ös forgópisztolyát. Elfogása után Mészáros látszólag hamar megtört. Egyből közölte valódi nevét, beismerő vallomást tett a lopásokra és a betörésekre, még az áruházi gyilkosságot is bevallotta. Csak éppen a rendőrgyilkosságról nem akart tudni. Váltig állította, hogy azt nem ő, hanem Keki beceneví bíntársa követte el, akivel együtt törtek be a gyógyszertárba. Mészáros szerint a rendőr észrevette a patikában késő éjjel égő fényt, benézett az ajtón, erre Keki belülről lelőtte. Neki magának csupán annyi szerepe volt, hogy az utcasarkon figyelt, a pisztolyt pedig előzőleg társának adta.
Begipszelt lábbal akasztották
Azonban a helyszíni szemle és a szakértői vélemény cáfolta minden állítását. Hogy a rendőrt valóban Mészáros fegyverével ölték meg, percek alatt megállapították. A köpenyén lévő lőpornyomok kétséget kizáróan bizonyították, hogy a rendőrt nem távolról, hanem közvetlen közelről érte a lövés; a fegyvert szabályszeríen rányomták a szövetre. Ugyancsak Mészáros állításait cáfolta az orvosi szakvélemény. A rendőr holtteste az utca sarkán, és nem a gyógyszertár ajtajában hevert, márpedig a boncolás megállapította, hogy azonnal meghalt. Egyértelmí volt, hogy a lövés után semmiképpen nem tehette meg azt a legalább harmincméteres távolságot. Mészáros végül is nem bizonyult kellően rafináltnak a rendőrök megvezetésében, pedig számára sem lehetett kétséges, hogy az élete a tét. Épp ezért másként próbálta menteni az irháját.
Amikor a nyomozás végeztével az ügyészségre kísérték, levették róla a bilincset, hogy aláírhassa a jegyzőkönyvet. Egy pillanat elég volt hozzá, hogy kitépje magát az őrei kezéből, kivágtasson a sötét folyosóra, kiugorjon az egyik ablakon, és megint eltínjön mindenki szeme elől. Ezzel a huszáros rohammal azonban véget is ért Mészáros István minden tudománya. Akkor ugyanis, amikor kiugrott az utcára, eltörött a lába.
Törött lábbal pár napig a fővárosban bujkált, aztán vonatra ült, és a nyugati határ felé vette útját. Magyarországon 1947 késő őszén alighanem minden rendőr biztos volt abban, hogy ha Mészárost hozza a balsors az útjába, semmi nem garantálja, hogy túléli az aznapi szolgálatot. Márpedig a fájdalomtól kezessé vált Hekus Dönci minden ellenállás nélkül adta meg magát az első rendőrnek a vonaton, Vértesszőlős és Tata között. Begipszelt lábbal akasztották fel, alig több mint két hét múlva. §
