A Salza kegyelme

Réka persze este megsértődött, amikor az osztrák alpesi szállodában azt mondtam neki, hogy az lesz a vadevezésünkről szóló irományom címe: Büntet a víz meg a Réka. Gyenge kísérletet is tett rá, hogy a neve helyett ryká-t írjak, mondván, úgy is jól hangzik: Büntet a víz, meg a ryka, vagyis a folyó… Hát igen. Olykor az is.

De leginkább a Réka. Kivel az embert a Salzán délután veri a sors. Délelőtt nem, mert akkor hegyet mászik, míg társaságunk kisebbik része úgy dönt – a Fitz Roy Extrémsport jeles képviselőivel egyetértésben –, hogy Wildalpennél nekivágunk a Salzának, s ebédig leküzdünk vagy tizenöt-húsz kilométert, hogy aztán délután, a folyó alsó – szebbik s nehezebbik – szurdokos, kanyonos szakaszával birkózhassunk. (Meg a Rékával.) Neoprén ruhába bújunk, így aztán az ötfokos víz is csak másodpercekig hideg, mellkasunkon mentőmellény, kobakunkon míanyagsisak, így hallgatjuk végig a kötelező munkavé… pardon, balesetvédelmi oktatást. Aki hibázik, azt a víz bünteti…

S írjuk is alá a papírt: a magunk felelősségére. Leballagunk a folyóhoz. Az meg ott előttünk hosszában rögtön kettéválik, egy félméternyit behorpad, csak úgy sistereg a víz, ahogy visszafordul a sodrás ellenében. Itt lehet először jókat borulni, mondja Búzás Zsolt, túravezetőink vezére, s hogy szoktasson: hanyatt fekteti a társaságot a folyón, s lábbal előre küldi át a zúgón. Aztán hajóra szállunk, kettesével. A gumikenu formátumú csónaknak trekking a neve, s némileg úgy míködik, mint egy indiánkenu… Trekk-társam, egy férfimagazinos fickó  előre ül, még soha nem evezett, én megnyugtatom: a Dunán egyszer majdnem egészen a Fekete-tengerig eveztem. Tizenhárom éve. Meg is látszik. Siklunk-himbálódzunk vagy háromszáz métert s azonnal borulunk. Mondhatnánk direkt. De csak azért s így utólag, mert aztán már nem borulunk soha többet. Délután se.

Zsolt azonban kis idő múltán kiborul. (Míg mi vért izzadunk a hullámok közt, ő előre-hátra cikázik.) Mellénk evez, magyaráz, mi bólogatunk, de látjuk rajta, nem hiszi el, hogy mi minden szavát elhisszük, csak épp nem bírjuk úgy, ahogy ő akarja… Társam alul fogja az evező nyelét, nehogy túlságosan belemerüljön a vízbe a lapát, így aztán rendszerint lassabbak vagyunk a folyónál, ami iszonyatosan megnehezíti a kormányzást. Tudásom hézagos, erőm fogytán, mi lesz itt délután? A vízállás se magas, se alacsony, tonnányi sziklák között s fölött vágtat a folyó, nekifeszülünk a sodrásnak, egyik veszélyes szakaszt a másik után gyírjük magunk alá. A csúcsponthoz érünk. Ez a négyes fokozat. (Az ötös az még nehezebb, a hatost meg csak elvileg lehet megcsinálni.)

Előttünk három szikla, kettő látszik, a harmadik a víz alatt középütt. A sodrás befelé taszítja a csónakot, aki borul, dobja el a lapátot s vigyázzon, nehogy a két szikla közé s alá szoruljon, mert ott maradhat, hallik az intelem. Vontassuk át kötélen a gumikenut ezen szakaszon, javasolja szelíden Zsolt.Egy frászt! Nekivágunk. A társaság operatőre videóra veszi az átkelést. Megy minden, gond nélkül. Fene nagy büszkeség feszül a neoprén alá szorított mellünkben. Utóbb megnézzük videón… Még a látvány is életveszélyes, hallani, amint az operatőr hörög, egy női hang sikongva temetne bennünket. Aztán a sóhaj: átértek…Két órakor kikötünk, rohanunk ebédelni, meg a többiekért, aztán fél négykor már megint a Salza partján állunk. Társam délután már nem ül a csónakba, egy színes férfimagazint tudósít, azt mondja, dolgoznia kell. Kezében Smena 8-as fényképezőgépet szorongat bizonyságul.

Menekülnék én is, de nincs nálam a Pajtás fényképezőgépem, meg különben is… &Uumllhetnék a nyolcas gumicsónakba, de nem ezért jöttem. Az ember nem adja fel. &Iacutegy hát Réka kerül elébem. Mert Rékának nincs párja – se szerencséje. Huszonöt éves, előre ül, de közli, tegyem azt, amit mond. &#336 már ötször ült trekkingben, s nem szeretne borulni. Félek, fordul felém, nem bízom benned…Igaza van. Persze azért annyira mégsem. Hibáztatnám magam az utolsó hullámig mindenért, de nem lehet, mert olyan a stílusa, mintha valamely büntetőtáborban edzene… mintha Kháron ladikjában térdepelne, de úgy, hogy nem fizetett pénzt a révésznek. Hol evez, hol oktat, hol meg kormányoz… Istenem… A Salza szolidáris, folyvást megkegyelmez. A szurdok gyönyörí. Az utolsó két kilométerre – hosszas könyörgésre – az operatőr cserél velem. Addig a nagy gumicsónak orrában ült és filmezett. Most én foglalom el a helyét. Prominens társaság. Mindenki friss, vidám és üde… Sebaj, iszom néhány korty vizet, menet közben. A Salza kristálytiszta, mondják Bécsben a csapból is ez folyik. Este a szállodában sör és snapsz mellett idézzük a napot. Merengünk Európa tán legszebb vadvízi útvonalán. Magam halkan fogadkozok: eljövök még ide, de ki ül velem egy csónakba. Ki mer?

  • A folyó   
    Salza völgyét előszeretettel nevezik Stájerország Grand Canyonjának. Ez persze túlzás, de csak egy kicsit… 40–50 kilométeres szakasza végig hajózható, és ellentétben más vadvizekkel, még alacsony vízállásnál is található mindig olyan szakasza, ahol nagyokat lehet evezni. A vadvízi evezés minden izgalmába bele lehet kóstolni, de nem állítja megoldhatatlan feladatok elé az evezőforgatással éppen csak ismerkedő újoncokat sem. A Salza nagy értéke, hogy kiváló tanpálya és gyakorlóterep mindazok számára, akik mélyebben meg akarják ismerni a vadvízi evezés fortélyait. A Salzán megszerezhető az a tudás, aminek birtokában biztonsággal ki-ki nekivághat a még vadabb vizeknek.

  • A hajó 
    Raft: Szíkebb értelemben a rafting a négy vagy több személyes, felfújható gumihajóban végzett vadvízi evezést jelenti, a vadvízi evezés legbiztonságosabb formája. A raftok (raft: angolul tutaj) széles gumihajók, amelyek a nagyobb zúgókat, hulámokat is stabilitásukat megőrizve szelik át. A rendszerint hat–tíz evezőssel terhelt hajó már a súlya miatt is nehezebben válik játékszerévé a víz erejének. Mindig van a hajóban egy képzett vezető, aki irányítja a raftot és a legénység munkáját.
    Gumikenu: &Oumlnállóságra, némileg komolyabb atlétikus képességekre, ügyességre van szükség a kétszemélyes gumikenukban, ahol képzett túravezető csak minden negyedik-ötödik hajóban ül. A gumikenu a raftnál sokkal intenzívebben és érzékenyebben reagál a vadvíz jellegzetességeire, a zúgókra, hullámokra, vízhengerekre, vagyis több izgalmat (alkalmanként a borulás izgalmát is), az akadályok önálló leküzdésével több sikerélményt nyújthat, mint a raft.
    Vadvízi kajak: A vadvízi evezés legelterjedtebb hajótípusa a vadvízi kajak. A legérzékenyebb vadvízi hajó, használatát lépésről lépésre oktató irányításával kell elsajátítani, hasonlóan az úszáshoz vagy a biciklizéshez. A kajakozni szándékozóknak csak három-öt napos tanfolyam után ajánlott nekivágniuk a vadvíznek, s ekkor is csak gyakorlott kajakos túravezető kíséretében.