Szerv itt, csere ott

Az agy, a haj, a fog, az arc, a szem, a szív, a tüdő, a máj, a kéz, a here, a petefészek, a hasnyálmirigy és az ő átültetése…A görög mitológia minden olyan élő szervezetet, melybe másik, azaz idegentől való szövet vagy sejt fordul elő, kimérának nevez. &Iacutegy aztán – ha eltekintünk attól, hogy a mitológiában az e fajta lényeket szörnyeknek tartották s ugrunk előre néhány ezer évet – a szervátültetettek végül is modern kimérák – kiknek a sorsa attól függ, hogy a kapott testrész vagy szövet képes-e alkalmazkodni új helyéhez, vagy kilöki a szervezet a vele kényszerházasított testrészt. Mint köztudott, a szervátültetés lényege éppen az immunológiai egyezés, a befogadás és megtartás. Az orvostudomány fejlettségéből fakadóan ma már számos szerv beültetése rutinszerí, a kérdés az, hogy hol a határ? Meddig lehet egy embert lecserélni? S le lehet-e „menet közben” az embert cserélni…

A korai világban bárhol is történtek kísérletek, azok csak kudarccal végződhettek, hiszen a vércsoportok és az immunológia szempontjait az orvoslás nem ismerte. Csak miután Landsteiner 1901-ben felfedezte a fő-vércsoportokat és kidolgozta a vércsoport meghatározás AB0 rendszerét merülhetett fel komolyan a szervátültetés gondolata. Egy évre rá Ullmann Imre végre is hajtotta az első sikeres veseátültetést – páciense egy kutya volt.  A siker kezdetben azt jelentette: néhány hétig míködőképessé vált az átültetett vese. Ahhoz, hogy a beültetett szerv hosszú távon funkcionáljon, le kellett küzdeni egy technikai akadályt is, a század elején az orvosok még nem tudták, hogyan kell érvarratot készíteni. Végül Alexis Carrelnek sikerült kidolgoznia a megfelelő eljárást – s a tízes évek múltán már sikeres szaruhártya- és veseátültetéseket hajtottak végre. Az átültetett szervek csupán hosszabb-rövidebb ideig míködtek, ám már ez is hatalmas eredménynek számított. A mítéteket általában egy közeli rokon szervének felhasználásával végezték, így bár az immunszupresszióval (a szervezet védekező mechanizmusának elnyomásával) még nem foglalkoztak, viszonylagosan sok sikeres mítétet hajtottak végre. Azután következtek a csontvelő-, tüdő-, máj-, majd 1967-ben a Barnard által végzett első szívátültetés. De ne szaladjunk előre…

Donor – ha élő s ha halott
A szervátültetés fejlődésével, a kicserélhető szervek számának folyamatos növekedésével, egyre inkább előtérbe került egy fontos kérdés: kikből lesznek a donorok? Hol húzódik az életnek és a halálnak az a vékony mezsgyéje, melyet sem az egyik, sem a másik irányba nem lépheti át a beteg ahhoz, hogy szerveit felhasználhassák? Ezen a vékony határon azok tartózkodnak, akiknek halála hirtelen következik be s szerveik még nem öregedtek el. Természetes, hogy a legtöbben úgy gondolják, kizárólag a balesetek áldozatai válhatnak donorokká, hiszen ők alapvetően egészségesek, szerveik míködnek. Valójában a donoroknak csupán az egyharmada kerül ki a balesetet szenvedők közül – a szervadományozók kétharmada valamiféle agyi érkatasztrófa, leggyakrabban agyvérzés áldozataként szolgálja mások túlélését. Ha fennáll a keringés, az agyban lejátszódó problémák és károsodások nincsenek  hatással a többi szervre – hacsak nem az agyat magát akarták átültetni, de erről később.

Miután egy több orvosból álló team tagjai egyenként megállapítják az agyhalál beálltát, következhet a szervek kivétele. Az úgynevezett dobogó szíví halottnak 0 Celsius-fokos oldatot áramoltatnak a testébe, az ilyen módon lehítött szervek több órán keresztül beültethetők maradnak. Kell is ez a néhány óra, hiszen nem egyszerí megszervezni, hogy egy agyhalott szervei esetenként 3-4 emberhez, illetve emberbe időben eljussanak. De ki lesz ez a 3-4 ember? A szempontok összetettek: függ a beteg állapotától, és az immunológiai egyezés mellett ennél egyszeríbb kritériumokat is figyelembe kell venni: ilyen a testméretek egyezősége, valamint fontos a donor és a beteg életkorának hasonlósága is.Érdekesség, hogy például vesedonor csak körülbelül 50 éves koráig lehet az ember, ám a tüdő állapota leginkább az életviteltől függ: egy falun élő, nem dohányzó 80 éves alkalmasabb lehet tüdődonornak, mint egy nagyvárosi, dohányos 40 éves. Spanyolországban néhány évvel ezelőtt 90 éves donorokat használtak májátültetésekhez – az eredmény meglepően jó volt.

Donorrá nem csak agyhalott válhat: szerte a világon egyre több élődonoros átültetést végeznek. Ez annyit jelent, hogy az adományozó az adott szerv nélkül is tud teljes életet élni, azaz például egyik veséjét vagy májának egy darabját odaadhatja – általában egy közeli rokonának, hiszen az immunológiai egyezésre leginkább ikertestvérek között van esély. Bár a mítét a donor számára is kellemetlenségekkel jár, ám családtagok ezt szívesen vállalják. Egyes országok olyan magas szintre fejlesztették az élődonoros átültetéseket, hogy például a veseátültetések esetében elenyésző arányban használnak agyhalottból származó szervet. Gyakori például, hogy mivel a máj egy igen jól regenerálódó szerv, így a szülő egészségkárosodás nélkül adhat belőle egy darabot gyermekének.

 Transzplantáció – tetőtől talpig
Amikor az ember „kicserélhetőségének” kérdésével foglakozunk, akkor a transzplantációk áttekintése során fontos szempontnak tekinthető, hogy a szervek egy részének cseréjét évtizedek óta sikerrel végzik, más szervek átültetése egyelőre kísérleti stádiumban van, és persze vannak olyan testrészeink, melyek transzplantálásának lehetősége még inkább a fantázia világában létezik. A vese átültetése az egyik legsikeresebb mítétek közé tartozik: egyrészt a beavatkozás ma már mindennaposnak számít, másrészt az agyhalott donorból származó vesék transzplantálása mellett, lehetőség van élődonoros átültetésre is. A beteg gyógyulásához elegendő egyetlen vese is – mivel  így is tökéletesen képes ellátni a szervezet feladatait – ugyanígy a donornak sem származik semmiféle hátránya. Elsődleges szempont, hogy a donor az operációt követően ugyanolyan teljes életet élhessen, mint korábban.

A mítét érdekessége, hogy a tönkrement saját veséket nem kell eltávolítani: az újat a kismedencébe, a húgyhólyag mellé ültetik. Ma egy átültetett vese akár 12 évig is teljesen kifogástalanul míködik, de sokan élnek Magyarországon is 15–20 éve új vesével. Szerte a világon hozzávetőlegesen negyvenezren várnak vesetranszplantációra, és mind ez idáig összesen 13 000 mítétet végeztek el. Az átültetés természetesen nem veszélytelen: ritkán, de előfordul, hogy az immunszupresszív szerek miatt halálos szövődmények lépnek fel. Ennek ellenére a vesetranszplantáció az egyik legsikeresebb ága az átültetéseknek, arról nem is beszélve, hogy amellett, hogy jelentősen javul a beteg életminősége, hosszú távon a transzplantáció sokkal olcsóbb, mint a mívesekezelés. A májátültetés nehezebb feladatokat állít az orvosok elé, mint a vese, hiszen a mívesekezelés bármeddig kitolhatja a várakozás idejét, ám a májátültetés a legtöbbször életmentő mítét: azaz nem várhatnak donorra. Éppen ezért hatalmas áttörést jelent a májátültetésben az élődonoros mítét: így nem akkor mítenek meg egy beteget, amikor megfelelő donort találnak, hanem amikor erre a betegnek a legnagyobb szüksége van, és a komplikált beavatkozás még nem jelenthet végzetes megterhelést a szervezete számára. Bár az eljárás bonyolultabb, mint a halott donorból kivett máj beültetése, mégis ez lehet a jövő.

1963 amúgy sikeres évnek tekinthető a szervátültetések történetében: ebben az évben hajtották végre az első máj-, csontvelő-, és tüdőtranszplantációt is. Jelenleg több mint 12 000-en várnak májra világszerte, ehhez képest jó aránynak tínik, hogy eddig már 5000 májtranszplantációt végeztek el.  A tüdőátültetések esetében kicsit rosszabb ez az arány: világszerte mintegy 1000 mítétet végeztek, és több mint háromszor ennyien várnak az életmentő operációra.  A várakozók általában cisztás fibriózisban (ez a légzőfelület fokozatos szíkülésével jár) vagy a tüdő keringési elváltozásában szenvednek. Tüdőátültetést már a világ számos klinikáján végeznek – itthon sajnos még nem, így a magyar betegeket egy egyezmény keretében évek óta a bécsi tüdőklinikán mítik. Bár évente csak Magyarországon körülbelül 30 tüdőátültetésre lenne szükség, jelenleg a várakozók egytizede kaphat új szervet. A tüdő esetében ráadásul a beteg kockázata is igen magas. A szervátültetések sikerességének mérőszáma az hogy a recipiensek, azaz a szervet megkapó betegek hány százaléka él a mítét után 1, illetve 5 évvel: a tüdő esetében az 5 éves túlélési arány 60–70% körül mozog. A mítét utáni gyógyulás annak is függvénye, hogy menynyire az utolsó pillanatban került a beteg kés alá.

(Volt már rá példa, hogy élő donort használtak a tüdő átültetéséhez: természetesen ekkor a betegnek nem egy teljes új tüdőre volt szüksége, hanem tüdejének csak egy részét cserélték ki.) A hasnyálmirigy transzplantációt itthon 1963 óta csak veseátültetéssel együtt végzik. Ennek oka az, hogy a hasnyálmirigy megbetegedését okozó diabétesz legtöbbször a veséket is tönkreteszi. A gyomorból eredő patkó alakú nyombél homorulatába illeszkedő hasnyálmirigy egyrészt emésztőenzimeket, másrészt hormonokat termel. Ha az inzulinja valamilyen oknál fogva nem végzi el feladatát, abból cukorbaj származik. A cukorbetegség szövődményeként pedig újabb betegségek lépnek fel: veseelégtelenség, érrendszeri bántalmak. A hasnyálmirigy és a vese együttes átültetésének 5 éves túlélése több mint 40%. A csontvelő-transzplantáció hoszszú és bonyolult beavatkozás, de egyes betegségek esetében ez az egyetlen lehetséges gyógyulási mód. Ilyen például a leukémia, a nyiroksejtek rákjai és a csontvelő elégtelenség. Több tízezer mítétre került már sor az első kísérletek óta, amikor a kockázat a mainak sokszorosa volt: 20 évvel ezelőtt sokkolta a világot a hír, mely szerint egy testvérpár (egyikük beteg, másik a csontvelő-adományozó) mindkét tagja meghalt a mítétet követően. 

A csontvelő donor mindig élő donor, azaz bárki válhat donorrá, feltéve, hogy egészséges és 18 és 55 év közötti. A jelentkező donorok száma évről évre, szinte ugrásszeríen nő: általában a rendszeresen vért adó emberek közül kerülnek ki. A csontvelő átültetés során a beteg immunsejtjeit cserélik ki, így elsődleges fontosságú az úgynevezett HLA- típusok azonossága (ez a rendszer szolgál a szövetek azonosítására). Éppen ezért elsőként mindig a rokonok között keresnek donort, hiszen legnagyobb esély a családon belüli egyezésre van. A donortól levett csontvelő körülbelül 4-6 hét alatt újratermelődik, addig fáradékonyság, rossz közérzet tapasztalható. A transzplantált betegnek 45–70 százalékos az esélye  a gyógyulásra, míg e beavatkozás nélkül nem lenne több mint 20 százalék.  A szívátültetés életmentő beavatkozás. A szív az élet mozgatója…noha semmivel sincs fontosabb szerepe, mint az agynak vagy a tüdőnek. Ezek közül bármelyik míködése, ha csak néhány percre is felmondja a szolgálatot – vége az életnek.

 Annak ellenére, hogy a szívnek semmi köze az érzelmekhez, kutatások szerint a szívátültetettek élete általában nagymértékben megváltozik – és nem csak az egészségi állapotukról van szó. Felmérések számolnak be arról, hogy a transzplantált betegeknek megváltozik a karaktere, olyan új hobbiknak élnek, melyektől korábban irtóztak. A szív kiszámíthatatlan: sok teljesen reménytelennek tínő beteg 20 évvel a mítét után is jól él, ezzel szemben az egyszeríbbnek tínő eseteknél is fellépett már végzetes szövődmény. A szemtranszplantáció mint elnevezés félrevezető.  Erre a szem összetettsége, az idegek bonyolult hálózata miatt idáig nem kerülhetett sor. A szaruhártya cseréjére azonban már van lehetőség: erre azoknak a betegeknek lehet szükségük, akiknek korneája olyan mértékí elváltozásokat szenvedett, hogy már nem is látnak. A szaruhártya a szemet borító ablak, ez engedi át a fényt a retinához. Ahhoz, hogy mindig tisztán lássunk, a szaruhártyának feltétlenül egészségesnek kell maradnia. A szaruhártyákat úgynevezett szem-bankokban tartják, ahol az elhunytak szemgolyóit hítve tárolják. Jelenleg a kornea semmi mással nem pótolható csak egy másik emberből származó korneával.

Sikeres hereszövet-visszaültetést végeztek, a fiatal pár gyermeket vár –  robbant a hír Manchesterben,  2002-ben. Ez azért volt meglepő, mert amikor 1999-ben végrehajtották az első sikeres petefészek átültetést, akkor a szakemberek a transzplantációt követő sajtótájékoztatón azt mondták: 10 éven belül nincs remény a hereszövet betegségéből adódó férfimeddőség megoldására. A here esetében a legnagyobb problémát a szövet speciális vér- és idegellátottsága jelentette, azonban már korábban is nagy reménnyel kecsegtettek a sikeres állatkísérletek.  Az utóbbi évtizedekben a stresszes életmód és a levegőszennyezés miatt olyan arányban nőtt meg a here rosszindulatú, daganatos megbetegedéseinek száma, hogy a problémával komolyabban kellett foglalkozni. Ráadásul a betegség nem csupán az idősebb korosztályt, hanem egyre fiatalabbakat fenyeget: ilyen esetekre álltak fel a spermabankok, melyek az ondó vagy a hereszövet kis részének tárolására alkalmasak. &Iacutegy a későbbiekben meddővé váló férfinak mesterséges megtermékenyítéssel akkor születhet gyermeke, amikor csak szeretné. 

Annak ellenére, hogy volt már példa petefészek átültetésre, jelenleg is kísérleteznek a módszer tökéletesítésével: 2002-ban amerikai tudósok hét rézus-majom petefészkét távolították el, majd a petefészek-szöveteket testük különböző pontjaira ültették viszsza: például a karjukba vagy a veséjükbe. Ezt követően a szövetek normális míködésbe kezdtek, megindult a peteérés. Az érett petéket leszívták, mesterségesen megtermékenyítették, majd két idegen embriót beültettek egy majom méhébe, melyek közül az egyik egészségesen jött a világra. A kutatás elsődleges célja azokon
a fiatal nőkön segíteni, akiknél valamilyen rákos megbetegedést diagnosztizáltak, ezért sugárkezelést kell kapniuk. Mivel a sugárkezelés tönkreteheti a petefészek míködését, ezért a professzor azt szeretné, ha egy nap ezeknek a nőknek lehetőségük lenne arra, hogy egy nagy petefészek-bankból vagy saját, korábban kivett és lefagyasztott, vagy egy másik, míködő petefészket kaphassanak.

A kézátültetés az egyik legbonyolultabb ma végzett szövetátültetés: mégis összetettségéhez képest már igen sok kézfelvarrást végeztek a világ különböző országaiban. Bár első hallásra talán egy szívátültetés komplikáltabb beavatkozásnak tínhet, ez nem így van: míg a máj-, vese-, szívtranszplantáció esetében az orvosoknak csak egyféle szervvel vagy szövettel kell dolgozniuk, addig a kézátültetésnél szükség van az erek, az inak, az idegek és a bőr egyesítésére is. &Iacutegy a kilökődési reakciókkal is halmozottan kell számolni. Amikor valaki elveszíti karját és nincs rá mód, hogy saját karját viszszakapja, akkor jöhet szóba ez a mítét. A szervátültetéseknél lelkileg sokkal megterhelőbb ez a beavatkozás: hiszen míg belső szerveinket nem látjuk, új karunkkal nap mint nap szembesülünk, és tudjuk: ez egy halott ember karja. Természetesen morfológiailag hasonló kart próbálnak keresni a páciens számára, de ugyanolyat mint volt, soha nem fognak találni. A lelki teher elviselése céljából ezeknek a betegeknek, sőt családjuknak is pszichológiai kezelésre kell járnia. Ennek ellenére van, aki nem tud megbarátkozni azzal, hogy karjára lenézve egészen mást lát, mint korábban: egy ausztrál férfi, akinek mindkét karját átültették, nem bírta elviselni, hogy egész életében a kilökődést gátló gyógyszereket kelljen szednie, ezért újra levágatta mindkét karját. Mivel a szakmának hatalmas csalódást okozott ez az eset, azóta még alaposabban vizsgálják a betegek motiváltságát: valóban szeretnének-e igazi kart.

Az orvosok céljai között szerepel, hogy egy, az emberi karnál jobban míködő, erősebb és többet tudó kart fejlesszenek ki: például szuperfinom tapintású míkezeket kaphatnának ezek az emberek. A szuperprotézissel éppen azok kerülhetnének előnybe, akik a jelenlegi tudás szerint még igen hátrányos helyzetben élnek.  Fogbeültetés. Azt a tényt, hogy fontos az ép fogazat már az ősember is felismerte: kihullott fogait próbálta pótolni kővel, csonttal, de még kagylóhéjjal is. Később, a középkorban a gazdagok kiváltsága lett a fogpótlás, sokszor előfordult, hogy az egészséges fogú szegények pénzért felajánlották fogaikat a jómódúaknak.  Több mint negyven évvel ezelőtt a svéd Per Ingvar Branemark profeszszor észrevette, hogy az állatkísérletekhez használt titán alapanyagú fémlemezek a csonttal képesek erősen összenőni: ez a felfedezés lett a fogbeültetés alapja. Azzal, hogy kiderült, van olyan anyag, mely bár biológiailag összeférhetetlen a csontozattal, mégsem lökődik ki, hatalmas lehetőségek nyíltak az orvostudományban: nemcsak fogak megalkotására volt mód ezután, hanem például csípőprotézisek készítésére is.

A foghiányos betegeknél a beültetést csak akkor lehet elvégezni, ha erre a fogvesztés után igen gyorsan sor kerül: az ínyen történő rágás ugyanis károsítja az alatta fekvő csontszövetet, serkenti annak felszívódását: márpedig ha nincs csont, nincs mihez rögzíteni az új fogakat. A hajbeültetés lényege, hogy a tarkótáji területről keskeny csíkot távolítanak el a hajas fejbőrből. Ezt a sebet összevarrják, így itt hajhiány nem marad hátra. A kivágott csíkot ezután felszeletelik, úgynevezett bőrszigeteket hoznak létre belőle, melyek 1–2 hajhagymát tartalmaznak. A kopasz területekre egyenként ültetik be a hajhagymákat, melyek, ha az alkalmazott technika megfelelő volt, megtapadnak, és hajszálat termelnek.
Az ötórás beavatkozás során 3000– 5000 hajszálat ültetnek be: ezután már csak 2–3 hónapot kell várni, és a beültetett hajszálak növekedésnek indulnak.

Kísérletek – etika és technika 
A transzplantációk most következő típusai a folyamatos kísérletezés állapotában vannak, esetleg elvétve, ha a betegnek más esélye nincs a gyógyulásra, alkalmazzák is őket.  A vékonybél transzplantálása a mai sebészet egyik legnagyobb kihívása: az eljárás még nincs tökéletesítve, de rengeteg kísérlet folyik erre nézve. A főképp gyermekeken végzett mítét túlélési aránya jelenleg mindössze 50 százalék. A magas mortalitás oka az, hogy nagyrészt ismeretlen immunológiai és keringési reakciókkal kell számolni a mítét során.  Méhátültetés. A meddőség egyik igen ritka oka a méh hiánya vagy csökevényessége, ezért felmerül a kérdés: vajon kaphat-e valaki új méhet is? A kérdést egyelőre nem lehet egyértelmíen megválaszolni, maguk a témában érintett orvosok sem tudnak megegyezni.

Egyes kutatók elszántan küzdenek azért, hogy megvalósuljon a méhátültetés, az eddigi legnagyobb sikert egy svéd kutatócsoport érte el: a team vezetője sikerrel ültette át egy egér méhét egy másik egérbe, és a transzplantált méhből egészséges utódok is a világra jöttek. A kutatók szerint egy-két éven belül ez az eljárás embereknél is alkalmazható lesz, míg mások szerint a méh annyira speciális szerv, hogy vérellátása szinte teljesen nyomon követhetetlen: így nem is lehet sikeres az átültetése. A méhátültetés fő problémája az, hogy genetikailag egyforma emberek között esetleg míködhet a dolog – ha viszont nem azonos genetikailag a donor és a fogadó, akkor immunológiailag gyengíteni kell a szervezetet az új méh befogadásához, ami genetikailag károsíthatja a méhben fejlődő magzatot. Vagyis éppen arra nem alkalmas a dolog, amiért az egészre szükség lenne.  De ki lenne a donor? Az, akinek már nincs szüksége a méhére: például a saját édesanyánk. &Iacutegy állhat elő az a furcsa helyzet, hogy a gyermek ugyanabból a méhből fog születni, melyben maga az édesanya is 9 hónapot töltött.

Arcátültetés. Rengeteg ember életét keseríti meg az arca, mely valamilyen betegség vagy égés következtében roncsolódott meg. Az orvosok szerint a plasztikai sebészeti eljárások helyett eredményesebb lenne, ha egy, a beteggel közel egykorú halott arcát ültetnék át. Az ok az, hogy a más testfelületekről átültetett saját bőrt a beteg sajnos nem tudja mozgatni, ezért merült fel az arc részleges vagy teljes átültetése. Az új arc egyébként nem hasonlítana sem eredeti tulajdonosához, sem ahhoz, aki megkapta azt. Az utóbbi években a világ több kórházából is érkeztek hírek: készen állnak az arcátültetésre. Egy londoni sebésznek sikerült egy olyan eljárást  kidolgoznia, mellyel egy halott ember arca tökéletesen átültethető, és a kilökődés kockázata is mindössze 4–6 százalékra csökkent. De nemcsak Angliában, hanem Franciaországban is felállt már egy orvoscsoport, mely csak arra vár, hogy engedélyezzék a mítétet. Jelentkezőkből nincs hiány, ám az országok bioetikai bizottságai sorban nemet mondanak az arcátültetésre.

A legnagyobb technikai probléma magával az emberi bőrrel kapcsolatos: nincs még egy olyan szervünk, ami a bőrhöz hasonlóan heves immunreakciókat váltana ki egy másik emberről beültetett bőrrel szemben. Éppen ezért az arc kilökődésnek veszélye többszöröse az eddig említett szerveknek, szöveteknek. &Iacutegy valójában nem az átültetés, hiszen az idegek pontos összekapcsolására már képes az orvostudomány, hanem az azt követő időszak akadályozza meg az ilyen jellegí mítéteket. A beavatkozás természetesen rengeteg kérdést vet fel: az etikai kérdésekbe nem nehéz belegondolni, hiszen ki szeretné, ha arcával valaki tovább élne, esetleg visszaélne? Mindenki elgondolhatott már ezen a kérdésen az &Aacutel/arc címí film kapcsán, melyben a két szereplő – a jó és a rossz – arcot cserélt és felvette a másik életét… Persze attól, hogy más az arcunk, belülről még ugyanazok az emberek maradunk, de az arccseréből eredő lehetőségeket ép ésszel felfogni igen nehéz feladat: tükörbe nézve a megszokott arc helyett valaki egészen más néz vissza…

Az agyátültetés gondolata nagyon régóta foglalkoztatja az embereket: mi történik, ha valaki új agyat kap? &Uacutej lesz a személyisége, hogyan képes az agy elfogadni egy új testet? És a test egy új agyat? Egy clevelandi professzor sikeres fejátültetést hajtott végre két majom között – az új fejet kapott állat néhány napig életben maradt. A majom tudatánál volt, látott, hallott, volt ízlelése és szaglása – így szólt a megdöbbentő hír. Technikai oldalról két dolog bírt kiemelkedő fontossággal e mítét során. Az egyik a fej lehítése, azaz zavartalan vérellátásának biztosítása volt. A másik, hogy az új testre helyezett majomfej bár látott, hallott, érezte az ízeket, szagokat, ám nem érezte a testét, mivel nem volt rá mód, hogy megfelelően összekössék az idegvégződéseket… Dús fantáziájú és szkeptikus világszemléletí tudósok szerint, a jövő az agy fenntartásáról fog szólni! Korosodó milliomosok fiatal testekre varratják majd fejüket. Ez akár már 10 éven belül bekövetkezhet, ám más vélemények szerint ez az elgondolás soha nem lesz megvalósítható: technikai oldalról a millió és millió idegvégződés összekötése egyszeríen lehetetlen, másrészt az eljárás etikai kételyekkel terhes. (Mi van, ha ellentétes nemí testet választok, mint amivel addig éltem?).

A Nobel-díjas Jean Dausset szerint az ember egy megbonthatatlan egész, melyet nem lehet darabokból összeállítható gépként kezelni. Hajdan a ma már különösebb etikai problémák nélkül végzett szívátültetésekről is hasonlóan parázs viták folytak. Amíg nem értjük meg az agyat, addig ugyanolyan titokzatos marad számunkra, ahogy egy középkori ember számára rejtélyekkel teli volt a szív míködése. Valószíní, hogy az agyátültetés technikai megoldásai előbb fognak megszületni, minthogy a mítétek által felvetett pszichológiai problémákra megoldást találnának. Hiszen az rendben van, hogy valakinek ki lehet cserélni a szívét, máját, testét, fejét, de az így létrejövő valaki, az ki lesz? Az, akié a test volt, vagy akié a fej? Abban a talán még igen távoli világban majd mindenkinek félnie kell, aki szép, izmos testtel megy végig az utcán: hiszen lehet, hogy másnap reggel, már valaki másnak a feje fog ülni azon a valóban szépen kidolgozott testen.Az ember előbb-utóbb talán valóban a lábujjától a feje búbjáig kicserélhetővé válik. Ennek az eddig említetteken kívül több módja is lehetséges: egyrészt a protézisek várható fejlődésével pótolhatjuk elhasználódott szerveinket, másrészt az őssejtek teljes mértékben feleslegessé tehetik a szervek egyik emberből a másikba való átültetését, hiszen lényegében a saját szerveinket fogják egyetlen sejtből számunkra reprodukálni.
 
Magyar helyzet: esetek és elvek
Magyarországon az első veseátültetést 1962-ben végezte Szegeden Németh András professzor. Mivel nem ismerték az immunológiai reakciókat, így a szerv néhány nap múlva kilökődött és a beteg meghalt. A beteg testvére adta oda egyik veséjét, a donornak nem okozott szövődményeket a mítét, tehát a szerv kivételét már ekkor tökéletesen meg tudták oldani.  A következő veseátültetést halott donorral végezték 1973-ban, Miskolcon, és még ugyanebben az évben elindult a vesetranszplantációs program Budapesten. Ez olyannyira jól míködik ma is, hogy veseátültetések számában világszínvonalon állunk. 1992-ben indult el a szívátültetési program, 1995 óta végeznek májátültetéseket, és 1998 óta hasnyálmirigy-átültetés is folyik Magyarországon. Egyelőre ennyi.  Donor egyébként nálunk bárkiből lehet, aki korábban ez ellen egyértelmíen nem nyilatkozott. Ez a feltételezett beleegyezés elve, azaz,  aki életében nem tiltja, az donornak tekinthető – kivéve, ha kiskorú vagy nem cselekvőképes. Az írásban tiltakozó száma Magyarországon 1000 fő alatti, tehát a többség nem ellenezné, hogy szervei valaki másban éljenek tovább. Sőt, felmérések szerint az emberek 70 százaléka kifejezetten szeretné, ha szervei, haláluk után valaki másban élhetnének tovább.            

  • Évezredes vágyak 
    Feljegyzések és leletek szerint a szervátültetés gondolata és megkísértése több évezreddel ezelőttre tehető, ám arról, ami ekkoriban szervátültetésként történt, csak jóval későbbi, középkori ábrázolásokból lehet következtetni. Mai szemmel nézve is bátor beavatkozást mutat az a második századból származó festmény, mely Szent Kozmát és Szent Damjánt ábrázolja, amint egy templomszolga beteg lábát egy halott levágott lábával pótolják. Egyes feljegyzések szerint VIII. Ince pápa a XV. század végén fiatal fiúgyermekek vérének átömlesztésével kívánta viszszanyerni fiatalságát. De nem csak a középkori Európát foglalkoztatta a szervek kicserélésének lehetősége: hindu mítoszok is beszélnek csodás szervátültetésekről. Egy történet szerint Ganesha, hindu isten levágott fejét egy másik isten egy elefánt fejével pótolta..

  • 2003: átültetések és költségek hazánkban
    A májátültetések száma 27, egy májátültetés elvégzésére biztosított támogatás összege 16 millió forint, a beavatkozásokat a SOTE Transzplantációs Klinikán végzik.A szívátültetések száma 9, egy szívátültetés elvégzésére biztosított támogatás összege 9 millió forint, a beavatkozásokat a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikán végzik.A hasnyálmirigy átültetések száma 6, egy átültetésre biztosított támogatás összege 5 millió. A beavatkozásokat a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Központ I. Sebészeti Klinikán végzik. A hasnyálmirigy szigetsejt transzplantáció Magyarországon még nem engedélyezett gyógyító eljárás. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika, valamint a Szegedi Tudományegyetem kutatási engedéllyel rendelkezik e témában. A magyar betegek tüdőtranszplantációját a Bécsi Egyetem Sebészeti Klinika Szív- és Mellkassebészeti Osztályán végzik. Egy tüdőátültetés elvégzésére biztosított támogatás összege 17 millió Ft.A csontvelő transzplantációk évi költsége közel 2,7 milliárd Ft. Gyermekek májátültetésére a Hamburgi Egyetemen kerül sor. Egy gyermek-májátültetésre biztosított támogatás összege 25 millió Ft. §