A fogamzásgátlás története

Kutatók évezredes technikákat figyeltek meg természeti népeknél – szinte végtelen volt a sora a helyi természeti adottságokra alapuló eljárásoknak. Nyugat-Afrikában például a nők tekert vagy préselt gyökérből készült dugókkal védekeztek, a djuka törzs hölgy tagjai nagyobb növényi magvak belső hártyáját helyezték a méhszáj elé, a délkelet-ázsiai szigetvilágban a nők ugyane célra tengeri moszatokat s algákat használtak.&Aacutetmeneti meddősítés
Sok esetben az elzárást olyan anyagokkal hajtották végre, amelyeket spermaölőnek vagy meddősítőnek véltek. Az i.e. 1850 körül keletkezett egyiptomi Kahun-papirusz szerzője porrá tört krokodiltrágyából, gyógynövényekből, nátronból valamint mézből összegyúrt labdacs behelyezését javasolta, máshol elefánt trágya pótolta a krokodil ürüléket. &Iacutegy egy kis helyi sérülés esetén garantált volt az elfertőződés. Az Ebers-papirusz i.e. 1550 körül azt tanácsolja, hogy akácfőzettel, és leheletnyi mézzel átitatott tampont helyezzenek a méhszájhoz. Az arab világban és a Távol-Keleten is igen elterjedt a különböző növényi és ásványi anyagokkal (fízfalevél, timsó stb.) átitatott tampon használata. Később bebizonyosodott, hogy a spermium valóban nem bírja elviselni a sós, savas anyagokat. Igazolhatóan valamikor az ókori Egyiptomban alkalmazták először a hüvelyöblítést a nemi érintkezés után vízzel vagy különböző főzetekkel, növénykivonatokkal. &#336si módszer volt a vagina füstölése is. Ezek a technikák egészen a XX. századig fennmaradtak. Egyes népek egyszerí asszonyai fából faragott pöcköt helyeztek fel, amelynek tányérszeríen kiképzett alsó része a méhnyakhoz illeszkedett.

Kenderszállal körültekert facsigával tették ugyanezt például az Ormánságban. Ha pedig a nő nem védekezett heves szökdécselés, ugrálás, altestrázás és a mosakodás követte az együttlétet – világszerte. Kínában hajdan az asszonyok mérgező higanyfőzetet ittak, hogy megelőzzék a terhességet, illetve elősegítsék a vetélést, máshol petrezselymet rágtak vagy a legkülönbözőbb növényekből (boróka, pásztortáska, bojtorján stb.) készített teákat kortyolgatták. „Az 1000 io fünek a gyökerét fodor mentat csöngő füvet kakuk füvet borban főzd ad inija” – szól a népi tanács, amiről már tudjuk, hogy nem adott védelmet. &Aacutem a több száz meddősítésre szánt és használt növény egy része valóban vetélést idézett elő. Sőt, túladagolás esetén az anya halálát is okozhatta, mint a nehézszagú boróka olajának néhány cseppje.

Férfiak pórázon
&#336siek a férfifüggő fogamzásgátlási eljárások, technikák is. A fekete-afrikai thonga és a masai törzs férfi tagjai például a coitus interruptust, azaz megszakított közösülést és a coitus reservatust, a férfi orgazmus visszatartását alkalmazták leggyakrabban. Az ókori görög-római világ férfiai azonban – orvosi ellenjavallatra s a feltételezett húgyhólyag- és vesebántalmaktól tartva – elvetették ezt a védekezési formát. Később viszont Európában, különösen Spanyolországban és Franciaországban terjedt el, hogy a férfi gyönyörteljes csúcspont előtti pillanatokban visszahúzódott s kihátrált… ( Természetesen Magyarországon sem volt ismeretlen e gyakorlat, s ennek nyelvi bizonyítékai is ránk maradtak: a „szánt, de nem vet”, „bent csépel, kívül szór”, „ne járj a szobában, hanem maradj a pitvarban” népi fordulatok pont ezt fejezik ki. ) Nemcsak a férfi, de a nő számára is igen kényelmetlen, zavaró volt ez a megoldás – hisz nagyfokú bizalom kellett ilyenkor az önfeledt szerelemhez. Ennél már egyszeríbbnek tínt, ha rendszeresen forró fürdőt vesznek… A XIX. század végén figyeltek fel arra, hogy forró vízben gyakran fürdő családokban kevesebb a gyerek. Kiderült, a herék sperma termelése hosszabb időre leáll 40 Celsius-fok feletti környezetben. &Aacutem az összkomfortos lakás korszaka előtt a legtöbben nem meleg vízben, és ráadásul ritkán mosakodtak, fürödtek.

Statiszta bábák, orvosok
A várandósságtól rettegő, megesett leány vagy férjes asszony nemigen fordulhatott orvoshoz. Ritka volt a tudós doktor, mint a fehér holló a XIX. századig, no meg költséges is. A keresztény erkölcs, a női szemérem sem engedte volna a férfiúi szakmai segítséget, legfeljebb csak komplikáció esetén, amikor veszélyben forgott az anya vagy a magzat élete. Ráadásul, ha akart sem tudott volna igazán hatékony fogamzásgátló szert adni az orvos. Bábák, öregasszonyok segédkeztek a szülésnél és ők gyógyították a nőket. Csakhogy hivatalosan ők sem adhattak fogamzásgátlással kapcsolatos tanácsokat és szereket. Hiszen ez ellentmondott a „Szaporodjatok, sokasodjatok” isteni parancsnak és tiltották a törvények is.

(Erre vonatkozó jogszabályok és bábaeskübe épített fogadalmak a Habsburg Birodalomban már a XVIII. század második felétől kezdve megjelentek.) A törvényszék mind több helyütt orvostani feladatok ellátására, szakértői vélemény adására kötelezte a bábákat és orvosokat gyanús anya- vagy csecsemőhalál esetén. Ugyanakkor nyilvánvaló volt már akkoriban is, hogy titokban s megfelelő díjazásért kontár vagy képzettebb bábák, sőt alkalmanként orvosok is segédkeznek a nem kívánt terhesség megelőzésében vagy megszakításában.

Esendő lányok, asszonyok
Az asszonyok, ha teherbe kerültek, általában maguk is próbálkoztak: forró vagy hideg vizes fürdőt vettek, ugráltak, súlyokat emelgettek. A legkülönfélébb eszközöket dugtak az anyaméhbe, hogy elpusztítsák a magzatot és vetélést okozzanak. Gyakorta előfordult halálos méhsérülés, fertőzés. A hasra, a méhre gyakorolt külső nyomás, ütlegelés is elterjedt, de az erős hashajtó és hánytató szerek alkalmazása és az érvágás sem volt ritka. Persze a korabeliek is tisztában voltak a veszélyekkel. &Iacutegy előfordult, hogy a megesett nő inkább kihordta és megszülte magzatát, majd elpusztította. Sőt, igen elterjedt az újszülött-gyilkosság: párnával való megfojtás, kívülről nem látható sérülések okozása a végbélen vagy a torkon át, és a mérgezés. A régi anyakönyvek szerint a bajba került leányok csecsemői nagyobb arányban haltak meg, mint a családban születettek, de ez a nagy gyerekhalandóság miatt nem volt feltínő akkoriban. A terhesség eltitkolásával is el lehetett kerülni a gyermekgyilkosság vádját. A megesett leányok a falu szeme elől világgá mentek még időben, majd a távolban megszülték és megölték gyermeküket. Azután szoptató dajkaként helyezkedhettek el egy másik településen.

 A mai fehérköpenyesek elődei Európában nem foglalkoztak a fogamzásgátlás lehetőségeivel 1500 éven keresztül, a XIX. századig. Az itáliai anatómus, Fallopius nem a megelőzés céljából, hanem az akkoriban még halálos szifilisztől való megfertőződés ellen javasolta az 1500-as években, hogy a férfiak közösüléskor viseljenek vászontasakot. De korábban is alkalmaztak kondomot. Egyik anekdotikus változat szerint sajátos munkaköri adaptációként egy vágóhídi munkás védekezett először juh- vagy sertésbél felhasználásával, aminek híre ment. Mások szerint viszont már a jeles ókori római történetíró, Plinius is – nyilván másokhoz hasonlóan – juh vakbelet rejtegetett ilyen céllal tógája redőiben.
 
 Ha a férfi magából indul ki
Az orvosok sokáig a fogamzásgátlás helyett a nőgyógyászati ismereteiket fejlesztették és a szülési technikákat próbálták tökéletesíteni. És közben vitatkoztak. Több évszázados vita tárgyát képezte például, hogy van-e női ondó, hiszen a tudósok – természetesen mind férfiak – magukból indultak ki, és keresgélték az aktus közben felszínre törő avagy szivárgó női termékenyítő nedvet.  A neki tulajdonított esküjéről ismerős Hippokratész (i. e. 460–376) talált is női ondót. Az erről szóló könyvében először leírja a férfi szerelmi míködését: „Az emberi ondó a testben levő összes folyadék mennyiségéből tevődik össze és kiváltódik abból, ami a legtökéletesebben életerős. Ez példa arra, hogy a legéleterősebb váltódik ki és megnyilvánul abban is, hogy a nemi érintkezés gyakorlása után, annak ellenére hogy nagyon keveset ejacuál, mégis nagyon fáradtnak érzi magát a férfi.

Ez a következő módon jellemezhető: az egész testből a nemi szervhez erek haladnak, miután a dörzsölés és a meleg következtében ez megtelítődik, beáll egy csiklandós érzés és következményeképpen az egész testben átáramlik a melegnek és a kéjérzésnek ez a hatása. Mivel a nemi szerv dörzsölve lesz és az ember mozog, a testben levő folyadék ezáltal felmelegszik, elterjed és a mozgás következtében habos lesz és kiáramlik.” A jeles orvos ezután a partnerre tér át: „A nő a közösülés alatt a szeméremrészének dörzsölését érzi, ami egy csiklandozó izgalmat vált ki az anyaméhben, ami által az nedvessé lesz és ez a test többi részében is kéjérzést és meleget okoz. A női nemből is kiváltódik magfolyás, mégpedig az anyaméhből, ami által az nedvessé válik, mégpedig külsőleg.” Hippokratésznak némileg ellentmondva a XVI. századi itáliai orvos, Renaldo Columbo a klitoriszból, a csiklóból eredeztette a női ondót. (Később kiderült, hogy a Bartholini-mirigy váladéka teszi sikamlóssá a hüvelybemenetet ilyen esetekben. Ma már tudjuk, hogy ennek nincs köze a megtermékenyüléshez, az orgazmushoz viszont igen.) Thomas Laqueur „A testet öltött nem: test és nemiség a görögöktől Freudig” címí, tucatnyi nyelvre lefordított, nemzetközi vitát kavart könyvében pedig azt próbálta bizonyítani, hogy az orvosok a női és a férfi nemi, szaporodási szervek között sem tettek különbséget a XVII. századig. Szerintük a vagina egy negatív, belül rekedt hímvessző, a méh pedig a herezacskónak felel meg. Azaz az ember tulajdonképpen egynemí, csakhogy a nő
a férfihoz képest csökevényes valami.

Vita a fogamzásról
Sokáig vitáztak arról, hogy kell-e a megtermékenyüléshez a nő orgazmusa. Az egész középkorra kiható Arisztotelész (i.e. 384–322) azt állította, a nő gyönyörérzete és a fogamzás nem minden esetben feltételezik egymást. A XII. századi híres arab orvos, Ibn Rushd pedig igazoltnak vélte, hogy egy nő megfelelő esetben a fürdővízen át is megtermékenyülhet. Persze tekintélyes szószólói voltak az ellenkező álláspontnak is. Sőt, máig él a tévhit, hogy az orgazmus a fogantatás szükséges előfeltétele: s akik ritkán vagy soha se jutnak el a csúcspontra, nem vagy csak tessék-lássék védekeztek.
Az orvosok Hippokratésztól kezdve egészen a XIX. századig úgy vélték, hogy a nő a menstruáció idején, illetve környékén termékenyülhet meg, ahogyan a nőstény állatok a tüzelés idején fogékonyak.

A II. században élt epheszoszi Szóranosz így fogalmazott: „óvakodni kell azoktól az időpontoktól, amelyekről megmondottuk, hogy alkalmasak a fogamzásra”. Ezt a termékenységi-koncepciót a XIX. században még díjazták is. A francia Pouchet azzal a pályamunkájával nyerte el 1845-ben a Francia Akadémia nagydíját, amelyben a tüzelés és a menzesz között párhuzamot vonva kifejtette: a fogamzás csak menzesz idején vagy az azt követő 12 napon belül következhet be. A tudós kollegák ezt elfogadták, így a kutató valóban kiérdemelte a díjat. &Aacutem a nők – ha egyáltalán figyeltek a tudósra – ettől még teherbe eshettek. Hiszen a tüszőrepedés, a termékenység időszaka e biztonságos tartott időszakon kívül esett.

A nők lázadása
„Valamikor 1916 előtt F. asszony, miután elege lett a férje fogamzásgátló módszerei – a megszakítás utáni ejakuláció – okozta kellemetlenségekből, rávette férjét, hogy forduljon dr. W. F. Robie-hoz. Az orvos később büszkén jelentette be, hogy miután sikerült rávennie a férjet a gumióvszer használatára, a pár házasélete oly mértékben rendbejött, hogy a feleségnek akár kilenc orgazmusa is volt” – irányítja a figyelmet Angus McLaren „A szexualitás története a XX. században” címí könyvében a fogamzásgátlás komfortfokozata és biztonságossága, valamint a nő szexuális kielégülése közötti szoros összefüggésre. A szerző azt is felveti, hogy egész társadalmi csoportok, például a munkásasszonyok szerelmi élete ezért maradt sivár, csökevényes. Nagyon sokan rettegtek a nem kívánt terhességtől, az abortusztól, mert nem ismerték, illetve alkalmazták a biztonságos megelőző eszközöket. &Iacutegy az volt a megbízható, a jó férj, aki békén hagyta őket. De a kielégítetlen asszonyok: Margaret Sanger (ápolónő, aki keresztes hadjáratot vezetett
a születésszabályozásért) és mások elindították a szexuális forradalmat a XX. század elején. A príd viktoriánus és a keresztény felfogással szeben a nők gyönyörhöz való jogát hangsúlyozták, a nyoszolyán is tökéletes házaspári kapcsolatot népszerísítették. Szexuális felvilágosítók voltak, propagálták a megnyugtatón hatékony születésszabályozást. A boldog házasélethez szükségesnek tartották a megfelelő életszínvonalat és kényelmes életet – alacsony gyerekszám mellett. Mindez hatékony születésszabályozással, fogamzásgátlással érhető el – hangsúlyozták.

Az orvosok évszázada
Az orvosoktól függött tehát számos nő boldogsága, noha ők nem sejtették ezt. A XIX. század közepétől mindenesetre tökéletesítették és higiénikusabbá tették az elzáró technikákat (vulkanizált gumiból készített kondommal, a hüvelyi pesszáriummal, a méhnyaksapkával) – később különböző anyagokból (rozsdamentes acélból s nejlonból ) készült spirálokkal és gyíríkkel kísérleteztek a méhen belül, ami viszont egyáltalán nem volt veszélytelen. Ma már a pesszáriumot spermaellenes géllel kombináltan használják, és a gumióvszert is gyakran így forgalmazzák. A japán Ogino és az osztrák Knaus pedig 1929-ben a testhőmérséklet-változás tartós mérésével tette meghatározhatóvá a termékeny napokat – aminek ismerete a természetes fogamzásgátlás feltétele.  Az orvostudomány igazolta, hogy
a sárgatest hormonja, a progeszteron, valamint az ösztrogének és az androgének megakadályozzák a peteérést, illetve a tüszőrepedést. Az 1950-es évek elején pedig kifejlesztették az első gyógyszerként tartósan szedhető fogamzásgátló vegyületeket és hormonkombináción alapuló tablettákat. Ma már igen biztonságos és kevés mellékhatású készítményeket forgalmaznak, tablettaként vagy injekció formájában, de megjelentek a piacon – hormontartalmú gyírík is, amelyek méhen belül fejtik ki hatásukat… Ki-ki belső erkölcsi parancsa szerint dönthet a fogamzásgátlás igényéről
s módszeréről ám – bárhogy is dönt – azzal számolnia kell, hogy a megkésett fogamzásgátlás már nem fogamzásgátlás. Azt már mívi abortusznak nevezik, amit sokan gyilkosságnak tekintenek.           

Citromhéj és erényöv
A férfiak sokáig érdektelenek voltak a női védekezést illetően, hiszen nem ők kényszerültek magzatelhajtásra, illetve nem ők szültek nem kívánt gyermeket. Egyik kivétel a gáláns Casanova. &#336 minden egyes szerelmi kalandja előtt felfújta az akkoriban juh- vagy disznóbélből készített kondomot, hogy meggyőződjön épségéről. Ráadásul azt javasolta szeretőinek, hogy helyezzenek fel megfelelő méretí aranygolyót vagy egy esetleg egy fél citromhéjat a méhszáj elé. Bár alig hihető, hogy a nőfaló állta az aranygolyók költségeit, de citromhéjra bárkinek futotta. Drasztikusabb férfiúi beavatkozás volt ennél a feleségek és a szüzek, azaz a leendő feleségek vagy ágyasok felszerszámozása erényövvel, amit hadjáratok előtt a keresztes lovagok és a velük szemben álló arabok egyaránt alkalmaztak. A fémpántokból álló erényövön két rés biztosította a kimenetet a megfelelő helyeken, az egyik azonban ellenségesen fogazott volt… §