A kínai nő kínjai

Amikor egy kislány elérte az öt-hat éves kort, a család nőtagjainak jelenlétében – az anya vezetésével és a férfiak kizárásával – zajlott le a lábelkötés első ceremóniája. Azért erre az életkorra esett a választás, mert ekkor még rugalmasak a csontok, a qi, vagyis az elsődleges életerő már elkezd kibontakozni a testben, de a gyermek tudata már fejlett annyira, hogy lehet fegyelmezni.Egy klasszikus kínai orvosi tankönyvben a következőket olvashatjuk: Hétéves korban már virágzik a lány életereje (qi); második fogai már nőnek, haja egyre hosszabb lesz. Tizennégy évesen eléri szaporodóképességét; … menstruációja rendszeres lesz és szülőképes korba ér. Huszonegy évesen stabilizálódik qi-je, megjelenik a bölcsességfoga, és magassága eléri a maximumot. Blake szintén úgy véli, hogy azért is választották az öt-hat éves kort a lábelkötésre, mert ebben az életkorban már annyira fejlett a gyermek képessége „a dolgok megértésére”, hogy teste fegyelmezhető. Ez az életkor volt az ünnepélyes kezdete annak az éveken át tartó folyamatnak, ahogyan a kislányból menyasszony válik. De az is ekkor kezdett tudatosodni a fiatal lányban, hogy csak lábának eltorzításával lesz lehetősége arra, hogy egy férfitársadalomban kezébe vegye a sorsát.

Egy babona szerint azért választották az ötéves kort a lányok lábának elkötésére, mert az öt szó egybehangzó a befejeződik szóval, vagyis azzal, hogy már nem nő tovább a lábfej (kínaiul mindkettő „wu”). Néha az ötéves kislányok lábelkötését szimbolikusan már a kínai újév előestéjén elkezdték, ami a holdnaptár szerint általában január közepe és február közepe közé esik. A jelképes lábelkötés azt jelentette, hogy ettől a naptól fogva öt éjszakán át, azaz az úgynevezett „ötéjszakás-őrködésen” át tartott, de ekkor még nem kötötték túl szorosra a lábfejeket. Az igazi lábelkötés csak tavasszal kezdődött el.

A lábelkötés pontos időpontját a babonától vagy a holdnaptár ünnepnapjaitól függően mindig gondosan választották ki. &Iacutegy a taoistáknál az a nap volt a lábelkötés kezdetének legkedvezőbb napja, amikor a világegyetemben harmóniában álltak egymással a férfi és a női elemek és így lehetővé tették a szerencsés együttélést a férfi és a nő számára. Egy kieszelt rendszer alapján választották ki ezt a napot és ez a pillanat különböző időpontokban visszatérhetett.

A taoizmus, mint önálló szellemi irányzat, vélhetően az időszámításunk előtti negyedik században, vagyis abban az időpontban jött létre, amikor Konfucius is élt, és az egyénnek a természettel, valamint a „másik” világgal való kapcsolatával foglalkozik. A taoizmus klasszikus könyve a Dao de Jing, azaz „Az út és a hatóerő klasszikus könyve” valószíníleg a legendás Laozitól származik, aki egyes források szerint az i. e. VI. században élhetett. A taoizmus üzenete az, hogy az elgyötört és ízött embereknek a veszélyesnek érzett világon túl a wuwei ad biztonságot (vagyis beavatkozás nélkül szabad folyást kell engedni a dolgoknak). Ezért a gyakran javasolt tanács a következőképpen hangzik:

Egyszeríen csak ne tégy semmit,és a dolgok maguktól mennek végbe. Hagyd el az értelmedet,szabadítsd fel a  szellemedet; légy érzéketlen,mintha nem lenne lelked.

A biztonsághoz vezető utat, vagyis a tao-t, meditációval akarták meglelni. A taoisták voltak az első kínai tudósok, akik a fizika törvényeit keresték és különféle gyógynövényekkel, fémekkel és vegyszerekkel kísérleteztek a hosszú élet titkát kutatva. A taoisták számára a táplálék és a szex voltak a halhatatlansági pirulák legfontosabb elemei. A taoista szexuális alkímia szerint az emberi test egy jelképes olvasztókemencévé válik, ahol a yin és a yang közötti szexuális egyesülés révén lehet megszerezni az elixírt. Ennek következtében a yin nemi aktus által nyerhető el a női testből. Ezért egy férfinek a lehető legtöbb nővel kell nemi kapcsolatot létesítenie ahhoz, hogy egy elhasznált yangot újra felélesszen, míg helyreáll az egészsége, hogy magas életkort éljen meg, sőt elérhesse még a halhatatlanságot is.

A lábelkötés előtt az anyák, többnyire saját kezíleg, elegáns kis kötött cipőket készítettek, melyeket Guanyin istennő oltárára helyeztek, hogy úgy nézzen ki, mintha az égből szálltak volna le a kis lábbelik. Naponta égettek áldozati pálcákat és az istennőhöz fohászkodtak, hogy az elkötött lábak éppolyan szépek legyenek, mint a kis cipők. A lábelkötés első napján az anyák és a lányok azért is Guanyin istennőhöz imádkoztak, hogy ne fájjon a beavatkozás, és szép legyen az eredménye.

A lábelkötéshez kedvező napokat egy könyvben rögzítették, és figyelemmel kísérték a fiatal lány családtagjai. Az első átkötözést gyakran egy idősebb asszony végezte, akinek az életét szerencsésnek tartották. &Iacutegy az ő szerencséje át kellett hogy szálljon a kislány életére is. De gyakorta kértek meg pásztorokat vagy favágókat is arra, hogy végezzék el az első átkötözést, mivel ez azt jelentette, hogy a lányka a későbbiekben fürgén tud majd mozogni. Az első elkötéskor a kislánynak egy íróecset hegyére kellett ráharapnia vagy egy sulymot kellett a kezébe vennie, abban a reményben, hogy a lába olyan hegyes lesz, mint egy íróecset és olyan vékony, mint egy sulyom. A lábelkötéshez szükséges tárgyakat, mint a kötszert és a cipőket, valamint egy kést a konyhai mosdótálba kellett helyezni. A kés arra utalt, hogy – jelképesen – ezzel kell lefaragni a láb csontjait.  

A ceremónia megtartása szeptember végére vagy október elejére esett, amikor az idő már hívösebbre fordult, így a bekötözött lábak már nem árasztottak annyira kellemetlen szagot, mint a forró nyári hónapokban. Még egy fontos dolog játszott szerepet abban, hogy a lábelkötés ilyen késői évszakban kezdődött: ekkora befejezték az aratást, így már megfelelő figyelmet szentelhettek a lábelkötésnek.  

Az első lábelkötési ceremóniához minden szükséges kelléket előkészítettek: ollót, kötszert és fonalat. Az ollót azért, hogy levágják a lábkörmöket, a fonalat azért, hogy szorosra fízzék vele a kötszert. A kötszert újonnan szőtték és göngyölítették fel, úgy, hogy a kötés hossza szabadon változtatható volt, de a lány életkorától és a helyi szokásoktól függően eltérő lehetett. Például egy felnőtt nő esetében a kötés hossza elérhette a négy métert, szélessége a tíz centimétert. Timsópúdert és összehúzó szereket szórtak a lábujjak közé, majd illatos púderrel fedték be őket.

Különleges gyógynövényeket is használtak a láb csontjainak meglágyítására, de ennek a készítménynek az előállítását családi titokként őrizték és generációról generációra adták tovább. Más szokások szerint meleg vízbe merítették a lábfejeket, melyhez vizeletet, reszelt mandulát és eperfagyökeret, gubacscsersavat, tömjént, valamint egyéb hozzávalókat kevertek.

Ezután kötözték be a lábat. A mívelet a lábfej mind a tizenkét csontját és a tíz lábujjat is érintette.
A lábelkötés hat lépcsőben zajlott: először körbetekerték az ujjakat (a nagy lábujj kivételével). Ezután kihúzták a kötszert a talp irányába, miközben a négy lábujjat behúzták a lábboltozat, azaz a lábtő alá. Aztán a következő fázisban szorosan a nagy lábujj köré tekerték a kötszert és elvezették a sarokcsonthoz. A sarokcsonton is körültekerték a kötszert, majd ismét elvezették a lábujjakhoz (miközben megint kihagyták a nagy lábujjat). Onnan a rüsztön tekerték át a kötést. Miután újra belülről kifelé átkötözték, végül fonallal fízték szorosra a kötszert. Az így létrehozott kötést megismételték.

A lábelkötés elsorvasztotta a láb elülső részének izmait. A tökéletesen elkötött lábaknak hét tulajdonságot kellett felmutatniuk: kicsinek, vékonynak, hegyesnek, ívesnek, jó illatúnak, puhának és felfelé nyúlónak kellett lenniük. Az elkötött lábat végezetül gazdagon díszített kötött cipőbe bújtatták. Szépnek kellett lennie. Ezt bizonyította a mondás: „A jelentéktelen arc veleszületett tulajdonság, de a rosszul elkötött láb a lustaság jele”.De a lábelkötésnek egyéb praktikái is voltak. Fang Xun Az illatozó lótusz tulajdonságainak osztályozásában – Zhang Gongfu híres botanikus mívére, A szilvavirágok tulajdonságaira támaszkodva – az elkötött lábak 58 különböző formáját nevezi meg, melyeket öt fő csoportba sorol be, nevezetesen a lótuszlevél, az újhold, a harmonikus ív, a bambuszhajtás és a sulyom osztályába. Emellett 18 lábtípust különböztet meg…

Néhány vidéki területen, azért, hogy a nők is dolgozhassanak a földeken, csak 12–13 éves korban kezdték elkötni a lányok lábfejét, vagyis abban az életszakaszban, amikorra a lábujjak már megnőttek annyira, hogy nem volt többé lehetőség a tartós torzításra. Sanghaji szokás szerint annyira erősre fízték a kötést, hogy csak hosszú, meleg vizes áztatás után lehetett lebontani a lábról. Ha nem voltak óvatosak, fennállt a veszélye, hogy a kötéssel együtt egész bőrdarabokat is letépnek. Sok lány halt meg paralízisben, bőrkiütésben és egyéb betegségekben, melyeket a lábelkötés váltott ki.

A szakszerítlen lábelkötözés következtében egyes fiatal nőknek elhalt, s ezért amputálni kellett a lábfejét.
Vajon mit éreztek az anyák, amikor fájdalmat okozva bekötözték lányaik lábát. Egy empirikus vizsgálatból, melyet Levy készített – természetesen csak a XX. században – kiderül, hogy a lábelkötés terén az anyák nem ismertek szánalmat. Egy alternatíva állt előttük: szeretet a lányuk, vagy szeretet a lányuk lába iránt, ugyanis úgy érveltek, hogy egyszerre nem szerethették mindkettőt. Ebben a kérdésben megoszlottak az érzelmeik: egyrészt a lányuk általános jóléte miatt, másrészt speciálisan majdani saját családi élete és az arra való felkészülés, vagyis a házassága miatt aggódtak. Az anyák elleni harc az alig elviselhető fájdalmak miatt, amit a lábelkötés okozott, és a beléjük szuggerált tudat, hogy ez a szokás végeredményben szépséget, érzékiséget, a férfiak vágyait jelentette.   

Aki túlélte a lábelkötést, annak jó esélyei voltak a házasságra és arra, hogy „száz évig boldogan” éljen.
Kínában két okból is fontos volt a házasság: gazdasági okból, hiszen egy hajadon, a szülei háztartásában élve, aligha tudott hozzájárulni a családja jólétéhez, másrészt társadalmi okból, ugyanis ha fiút szült, lehetővé tette férje családjának a fennmaradását.Azoknak a nőknek volt legnagyobb esélye a házasságkötésre, akiket erkölcsileg kifogástalannak és háziasnak tartottak – konfucianista értelemben –, vagyis az elkötött lábú nőknek, ami engedelmességüknek és szenvedést eltírő képességüknek volt a bizonyítéka.

Az elkötött lábak persze kevésbé bízlöttek, ha megmosták őket. Ezt a legszigorúbb intimitás közepette, a többi testrésztől elkülönítve végezték. &Aacuteltalában nem mosták meg a lábukat olyan vízben, melyben többi testrészüket már megtisztították, vagy amelyben mások mosakodtak meg. Ennek az óvatosságnak az volt az oka, hogy távol tartsák az esetleges fertőzéseket.Egy kortárs író egyik mívében leírja, mennyire boldog volt, amikor kisgyerekként nagyanyjával együtt egy kádban fürödhetett. Nagyanyja persze nem tette bele a vízbe elkötött lábait, hanem a fürdőkád szélére helyezte őket. Sem unokájának nem akarta megmutatni, sem abban a vízben nem akarta megmosni, amelyben a gyermek megfürdött. §

  •  Becsavart lábban nem lehet csavarogni…
    A női lábelkötés X. századi eredete feltehetően a kínaiak szépségideáljában és a szexuális izgatásban keresendő. De vajon tényleg ezek voltak ennek a kegyetlen gyakorlatnak a valódi, kizárólagos okai? A múlt század harmincas éveiben egy felmérés a lábelkötés fő okaiként – amellett, hogy a férfiak örömüket lelték a kicsi lábakban, – a nők attól való félelmét is megemlíti, hogy enélkül nem találnának férjet maguknak, valamint kiemeli a férfiaknak azt a célját, hogy megakadályozzák a nők elkószálását, sőt akár elfutását. Az első két érv kiegészíti egymást: ha egy nőnek nem volt elkötve a lába, nem vették feleségül. Csak olyan nőket vettek feleségül, akik nem tudtak csavarogni…

  • Szex és étek
    Az elkötött lábakat számos eufemizmussal írták körül: lótusz, aranylótusz, illatos lótusz, aranyliliom, bambuszhegy, sulyom, gombóc, vörös bab és egyéb kifejezések voltak használatban. Mindegyik kifejezés a hegyes nagy lábujjakra vagy az elkötéssel lekicsinyített lábfejekre vonatkozott.Ezek és a hasonló elnevezések ugyanakkor a szexuális játékok megnevezését is szolgálták, erősen hasonlítva egy kínai étterem étlapjára…&Iacuteme néhány példa a szexjátékok elnevezésére: lótuszformájú Buddha-imádat, ölelkező lótuszikrek, két gyöngyszemmel játszó sárkány. A kínai étlapon pedig ilyen ételeket találhatunk: buddhista gyönyör, száz virág színe-java, főnixszem jádegyöngyökkel.Ez nem csoda, mivel Konfucius szerint az evés és az ivás, valamint a férfiak és a nők keltik a legnagyobb vágyat az emberben; vagyis az evés és a nemi vágy kéz a kézben járnak. Azt vallotta, hogy akik nem fogyasztanak főtt ételt, azok barbárok. „Az vagy, amit megeszel” szólt a mondás.

  • Egy igaz történet
    Egy p’ing-hisi régimódi család gyermekeként hétévesen el kellett viselnem a lábelkötéssel járó fájdalmakat. … Hetedik életévem első holdhónapjában átfúrták a fülcimpámat és arany fülbevalókat kaptam. Elmesélték, hogy egy lánynak kétszer kell szenvednie, először a fülcimpa kilyukasztásakor, másodszor a lábelkötés miatt.A lábelkötés a második holdhónapban kezdődött; anyám jósoltatott, hogy a legkedvezőbb időpontot tudjuk kiválasztani. Én sírtam és elbújtam a szomszédoknál, de anyám megtalált, összeszidott és hazaráncigált. Bezárta az ajtót, forró vizet melegített és egy ládából kötést, cipőt, kést, tít és fonalat vett elő. Kétségbeesve kértem, halasszuk el egy nappal a lábelkötést, de anyám visszautasította a kérésemet:„Ma szerencsés nap van”, mondta. „Ha ma kötöm be a lábaidat, nem fog fájni; ha holnap tenném, fájdalmat okoznék.” Megmosta a lábamat, timsópúdert tett rá és levágta a körmeimet. Ezután lehajlította a lábujjaimat egy tíz láb hosszú és két hüvelyk széles kötszerrel, először a jobb, majd a bal lábamon.

    Amikor elkészült vele, rám parancsolt, hogy járjak, de ahogy egy lépést tettem, elviselhetetlen fájdalmat éreztem.Ezen az éjszakán anyám megtiltotta, hogy levegyem a cipőket. A lábaim egész éjjel forróak voltak, és semmit sem tudtam aludni. Amikor sírni kezdtem, anyám megvert. Másnap megpróbáltam elbújni előle, de megtalált és kényszerített, hogy ismét járjak. Amikor ellenkeztem, rávert a kezemre és a lábaimra. Amikor lazítani akartam a kötésen, megint leszidott és megbüntetett.Három vagy négy nap múltán megmosta a lábaimat, timsópúdert szórt rá és ismét bekötözte. Hónapok elteltével a nagy lábujjam kivételével minden lábujjam lepréselődött. Minden alkalommal, amikor halat vagy friss húst ettem, megdagadtak a lábaim és csöpögött belőlük a genny. Anyám kifogásolta, hogy járás közben a súlyomat a sarkamra helyeztem és úgy gondolta, így soha nem lesz szép formája a lábamnak.

    Aztán levette a kötést, lemosta a vért és a gennyet. Azt mondta, hogy csak a régi hús eltávolításával lesz karcsú a lábfejem. Amikor véletlenül hozzáértem a sebzett részhez, patakokban folyt belőle a vér. Kicsit húsos nagyujjaimat kis kendőkkel kötötték be, és felfelé nyújtották, hogy újhold alakú legyen.Minden második héten új cipőket kaptam. Minden alkalommal egy-két tized hüvelykkel kisebbek voltak, mint az előző cipők. Nem illettek a lábamra és csak nyomással tudtam felvenni őket. Bár szívesebben maradtam volna mozdulatlan, anyám kényszerített rá, hogy sétáljak. Miután már több mint tíz pár cipőt cseréltem, annyira lecsökkent lábfejem mérete, hogy kicsit volt csak nagyobb, mint négy hüvelyk. Már négy hónapja be volt kötözve a lábam, amikor elkezdték a húgom lábelkötését. Amikor senki nem volt jelen, együtt sírhattunk. Nyáron a vér és a genny miatt bízlött a lábam; télen a csekély vérkeringés miatt megfagyott és nagyon fájt, amikor a k’ang közelébe mentem. Négy lábujjam már olyan görbe volt, mint a halott hernyó; egy kívülálló se gondolta volna, hogy egy emberi lényhez tartoznak. Három évbe telt, míg megvalósult az elvárt háromhüvelykes modell…