Azt hihetnénk, a Naprendszer már teljesen ismert a csillagászok előtt. Mégis újra és újra felvetődik az igény a változtatásra és pontosításra. Egyszer a Nap mását vélelmezik messze a Plútón túl, máskor második Holdunkat keresik. Van egy nem kevésbé érdekes és izgalmas kérdés is: egyes tudósok elmélete szerint egyáltalán nem kizárható, hogy a Nap mögött, pontosan a Földdel szemben, azzal megegyező pályán haladva rejtőzik annak tükörképe, egy másik, hasonló tulajdonságokat mutató bolygó – a Glória.A 20-as számú bolygó
Az i.e. V.sz.-ban élt neopithagoreánus, Krotoni Philolai kozmogóniája szerint a Világmindenség középpontjában nem
a Föld, de nem is a Nap, hanem egy úgynevezett Központi Tízmag – a Hesztna – helyezkedik el. E körül forog a Nap meg a bolygók a holdjaikkal. A Nap csak tükör, a Hesztna fényét és hőjét továbbítja. Ezen túlmenően s abból indulva ki, hogy a természetben minden párban található, a Földnek is találni vélt egyet, azt feltételezve, hogy a Hesztna mögött helyezkedik el az Ellen-Föld, bolygónk mindenben tökéletes mása, benépesítve az ember-másokkal. B. Hoffman, Einstein tanítványa a Relativitáselmélet gyökerei címí könyvében így ír erről: „Philolai megdöbbentő jövőbe látó képességével messze felülmúlta kora elképzeléseit….”
Mennyire volt fantaszta Philolai a maga kettős-elméletével? Nos, tekintélyes csillagászok vallják: a csillagok többsége kettős vagy többszörös rendszerbe tartozik, a magányos csillagok, mint a Nap, meglehetősen ritkák. Sőt úgy tínik, pont fordítva van: a kettős Napok rendszerét (legalábbis a Világegyetem felépülésének kezdeti szakaszában) mintegy az Univerzum evolúciós törvényének tekinthetjük. Ilyen s hasonló elgondolások tették lehetővé például az orosz Peter Jelisztratov, a tükör-szimmetrikus periodikus rendszerek mai kutatója számára azon tudományos hipotézis felállítását, mely szerint a Központi Tíz a messzi régmúltban a mi Naprendszerünk magját jelentette. Ez a masszív csillag robbant szét az evolúció bizonyos stádiumában. Ha azonban ez így van – gondolta tovább Jelisztratov –, akkor a Naprendszert érintő ilyen és hasonló kozmikus katasztrófák, olyan kardinális változásokat kellett, hogy eredményezzenek, melyek megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a Nagy Bumm előtti állapotok rögzítése. Matematikai modellekre és számításokra alapozott eredménye meglepő azonosságot mutat Philolai tézisével. S modellje arra engedett következtetni, hogy – amennyiben a Glória létezik – az legvalószíníbben az Uránusz főrendszer 20-as számú bolygója – s egy hatalmas energiaváltozás sodorta mai pályájára…
Elképzelhető-e…
…két egyenértékí bolygó, illetőleg égitest létezése ugyanazon orbitális pályán? Mit tud ebből a mai modern csillagászat megerősíteni? 2002 januárjában egy orosz kutató írállomás felfedezett egy, a Földdel egy pályán mozgó aszteroidot, mely hol utolérte a Földet, hol lemaradt tőle. Egyesek szerint akár második Holdunkká válhat. Orosz csillagászok a Szaturnuszt vizsgálva jutottak közvetett bizonyítékhoz. Szerintük a Szaturnusz rendszere hasonló a Napéhoz, holdjainak elhelyezkedés szerint megvan a naprendszerbeli bolygópárja. Ha ezt megvizsgáljuk, látható, hogy gyakorlatilag egy pályán, a Naprendszerrel összevetve a Földnek megfelelő elhelyezkedésben nyugodtan megfér egymással két hold, ez az Epimetheus és a Janus. Periodikusan, négyévenként összetalálkoznak és a gravitációs kölcsönhatásnak köszönhetően pályát cserélnek. Ha például először az Epimetheus gyorsabban keringve a belső pályán utoléri a kijjebb, lassabban keringő Janust, akkor lelassul, kitér a külsőre, míg a Janus betér és felgyorsul. Hasonló folyamat végbemehet Föld és Ellen-Föld relációban, de mivel itt a keringési pálya jóval nagyobb, ezért sokkal ritkábban.
Miként rejtőzhet el?
A Nap a földi keringési pálya jórészét, 600 Föld-átmérőnyi területet (másképp kb. 10 Hold-keringés-pályányit) takar el előlünk – az ellenbolygónak tehát bőven van hová elrejtőznie. A Holdra lépett írhajósoknak sem lehetett lehetőségük észrevenni, mivel a Nap „mögé” látáshoz legalább 4–5 millió kilométernyire el kellene távolodni a Földtől, ami többszöröse a Hold–Föld távolságnak. Az írkutató eszközök pedig azért nem fedezik fel, mert optikájuk korlátozott látómezővel bír, továbbá, mivel más, meghatározott objektumokra vannak fókuszálva.
Hiányzó tömeg?
A témával foglakozó orosz tudósok furcsán érdekes eredményekre jutottak, amikor bizonyos bolygópárokat vetettek össze. A tömeg, az orbitális elhelyezkedés összehasonlítása alapján többé-kevésbé hasonló jellemzőket találtak a Jupiter–Szaturnusz, Neptunusz–Uránusz, Mars–Merkúr párokra. Megfigyelték, hogy, bár a Jupiter tömege 3,33-szorosa
a Szaturnuszénak, mégis a tömeg/energia/naptávolság adatokra alapuló kissé bonyolult csillagászati számítás után nagyjából hasonló értékeket kaptak a két bolygóra. Ám ettől eltérő eredményre jutottak a Föld–Vénusz (mint számba jöhető) párosra nézvést. A Föld tömege ugyanis csak 23%-kal múlja felül a Vénuszét és a fenti számítást elvégezve lényegesen eltérőbb eredmény jött ki.
Következtetésük szerint ez – főként abból a tételből kiindulva, hogy az Univerzum a tömeg-kiegyenlítődés felé törekszik – azt sugallja, mintha a Föld keringési pályájáról még „hiányozna tömeg”! Közvetett bizonyíték lehet az a Vénusz keringésében tapasztalható furcsaság, melyre a csillagászoknak mindmáig nincs maradéktalanul értékelhető tudományos magyarázatuk: a bolygó hol lemarad, hol előreszalad az aktuálisan fennálló időszámításhoz képest. Még érdekesebb, hogy ezzel szinkronban „szeszélyeskedik” a Mars. Mikor a Vénusz „siet”, a Mars „kényelmeskedik”, és fordítva. Ebből egyes csillagászok számára kézenfekvőnek tínik feltételezni egy nagy közös mozgató, egységes erő meglétét, mely kiváltja a két bolygó szinkronizált, ellentétes „viselkedését”.
Lehet, hogy látták
A Glória feltételezett létezéséről vizuális megerősítéseink is vannak. A híres olasz csillagász, Cassini 1666. augusztus 18-án (majd 1672-ben újra) felfigyelt egy, a Vénuszhoz közel elhelyezkedő, titokzatos sarlóalakú objektumra. A sarlóalak kizárja, hogy az égitest csillag legyen, inkább bolygó vagy hold lehet. Cassini azt feltételezte, hogy a Vénusz holdját találta meg, átmérőjét a mi Holdunk 1/4-ében határozta meg. 1740-ben hasonló megfigyelést tett az angol James Short, majd 1759-ben a német Mayer, 1761-ben a francia Montaigne és még sokan mások. Összesen 31-szer került úgymond megfigyelésre a titokzatos írbéli objektum. Aztán egyszer csak eltínt, elveszett a látómezőből. Vagyis, ha minden igaz, az égitest a keringési ingadozásnak köszönhetően időnként, periodikusan láthatóvá válik a földi megfigyelés számára.
Űrszonda kémlelné
Mindenesetre a dolgok jelenlegi állása szerint 2005-ben írszondát készülnek küldeni a Nap-környék megfigyelésére. Egyes írtechnikusok szerint a Glória megfigyelése/megközelítése nem is annyira lehetetlen. Egyik lehetséges és legígéretesebb megoldás teleszkópokkal, kamerákkal, jeltovábbítókkal megfelelően felszerelt míholdak, egyfajta míhold-lánc segítségével. Ezek közül az egyiket kellene Nap-közeli helyzetbe juttatni. Ez adná sorban a jelet bolygónk felé azon míholdakon keresztül láncszeríen, melyek kb. Föld–Hold távolságonként lennének sorban elhelyezve
a Föld pályáján (vagyis mintegy 20 kellene belőlük, ami azért nem kevés, de technikailag kivitelezhető).
1. Nap
2. Nap fénykoronája
3. Föld
4. A Föld keringési pályája
5.,6. A Földről a Nap mögé be nem látható szektor határai
7. A Föld pályájának azon szegmense, melyet a Nap fénykoronája kitakar. Itt érdemes a Glóriát keresni.
8. A míhold látószögének határa.
9. Az az ív, ahova a közvetítő míholdakat kell elhelyezni.
Az ufológusok fantáziájuk azonnal szárnyalni kezdett a közvetett bizonyítékok hatására: a Glórián nagy a valószínísége a fejlett civilizáció létének, sőt, mindjárt tovább is mennek: ott van az „anyacivilizáció” és a földi lények csak küldöttek. Abban hivők és kételkedők is egyetértenek: ameddig az elméletek akárcsak szemernyi esélyt is adnak a Föld tükörbolygójának létezésére, mindenképp meg kell róla győződni…
- Keringési eltérések
A tudósok közül többen – pusztán teoretikusan – a Föld orbitális pályáján is feltételeznek olyan, úgynevezett keringési eltérési gócokat, más szóval librációs pontokat, amelyek a tömegvonzás eltérései miatt keringési eltéréseket okozhatnak. Állítólag egy ilyen pont épp a Nap mögött helyezkedik el. A megszokottól eltérő mértékí tömegvonzási gócok egyéb érdekes következtetésekre is lehetőséget adnak. Orosz csillagászok megengedik a feltételezést, hogy a Föld körül legalább még egy hold kering, amely egy ilyen librációs góc körül szerveződik, és azért nem lehet észrevenni, mivel porból és meteorit-darabkákból áll. Az ilyen „porképződmény-duplikátumok” nem ritkák a Naprendszerben, létezik a Nap–Mars, Nap–Vénusz rendszerében is. Más kérdés, hogy ezek mennyire nevezhetők égitesteknek a szó klasszikus értelmében.
