&Uacutej megtermékenyítési eljárás révén jött világra egy kisfiú

– &Uacutej mesterséges megtermékenyítés révén jött világra egy újszülött Nagy-Britanniában: a kis Oliver világszerte az első baba, aki úgy született, hogy az embriót a kromoszómák teljes vizsgálata után választották ki, és ültették be.A 41 éves anya tizenhárom bevett módon végzett, ám sikertelen megtermékenyítés és három vetélés után hozta világra a kisfiút – számolt be szerdán a nottinghami Care Fertility Group. A termékenységi klinika olyan eljárást alkalmazott, amelynek során a beültetésre került petesejtet az örökítőanyagot hordozó kromoszómák vizsgálata után választották ki.

"A kromoszómák teljes körí felmérése megkétszerezi a terhesség esélyét azok számára, akik sikertelen megtermékenyítési kísérleteken vagy vetéléseken vannak túl" – mondta Simon Fishel, a klinika orvosa.

Mint elmagyarázta, gyakran kromoszóma-rendellenességek okozzák, hogy az embriók nem maradnak meg, noha a mikroszkóp alatt egészségesnek tínnek. "A fiatalabb nők felénél és a 39 év feletti nők 75 százalékánál rendellenességek lépnek fel" – tette hozzá.

A brit termékenységi társaság szerint az alkalmazott technika (Array Comparative Genomic Hybridization) sokat ígérő eljárás, de további kutatásokra van szükség.

Oliver megszületése ellenére más szakemberek is visszafogottan reagáltak a hírre. "Jelenleg erre csak nagy-nagy szerencseként lehet tekinteni" – véledett Peter Braude, a King,s College szakértője.