Az inkák

A XVI. században, amikor a spanyol hódítók leigázták az inkákat, egy politikailag magas szinten szervezett, központosított birodalom és a hozzá tartozó civilizáció tûnt el a történelem színpadáról. A leigázott, csaknem egymillió négyzetkilométer nagyságú Inka Birodalom a hódítók érkezése előtt egy hosszú kulturális fejlődési folyamat virágkorát élte. Az Inka Birodalom legnagyobb kiterjedésekor a jelenlegi Perut, Bolíviát, Ecuadort és Chile északi részét foglalta magába.A kecsua néphez tartozó inka törzs tagjai hozták létre, akik az XIII. században a Cuzco-völgyben, a Titicaca-tó melletti Collasuyo területről, más törzsekkel törzsszövetséget alkotva, a szomszédos törzseket és államalakulásokat leigázva, a birodalom uralkodó osztályává váltak. Az inkák kiterjesztették hatalmukat a területen élő népekre, saját társadalmukat a civilizáció megteremtőiként tartották számon. Hitük szerint velük vette kezdetét a világ és a rend.

Machu Picchut, az inkák elfeledett városának tájba illeszkedő harmóniáját, vagy fővárosuk, Cuzcó építészeti megoldásait megfigyelve, valóban meglepően fejlett civilizációt hoztak létre. Rétegzett, számos különleges foglalkozási csoportot magában foglaló társadalmuk, gazdag hit- és hiedelemviláguk is ezt támasztja alá. Azonban saját felfogásukkal ellentétben az inkák nem egy kulturálisan alacsony szintû közegből törtek elő egyfajta civilizációs üstökösként, hanem inkább olvasztótégelyei voltak az őket megelőző, fejlett kultúráknak. Egybegyûjtötték és szintetizálták a meghódított civilizációk eredményeit, ezeket integrálták, és ez által alapozták meg magát a birodalmat is. Az ősi Dél-Amerika történelme öt kulturális fejlődési szakaszra bontható.

Az első állomás a korai horizont (i. e. 1200–0). Az Chavín de Huántar és a Cupisnique kultúra virágzott e kezdeti korban. Mindkét kultúra egy vallási elittel rendelkező, hierarchikus társadalomhoz kapcsolódott, mely ellenséges, földrengésekkel és vulkánokkal teli világban, vallásos hiedelmeiben keresett menedéket, és olyan természetfölötti lényekhez fordult, akiknek módjában állt uralkodni azokon az erőkön, amelyek fölött neki már nincs hatalma. A megnyilatkozó természetfölötti lények, melyek kajmán, kígyó, jaguár, sas vagy éppen sólyom attribútumait öltötték magukra, jelentős szerepet játszottak magának a vallási kultusznak a létrehozásában, ez pedig számtalan helyen megfigyelhető az ősi Peru egész kulturális fejlődése során, egészen a spanyolok megérkezéséig. Chavíni, a főisten macskaféle ragadozó képében jelent meg, egyszerre fejezett ki vadságot, erőt, és félelmet, tekintve karmokkal, fogakkal ábrázolt, fennmaradt szobrait.

A második történelmi szakaszban, a korai átmeneti korszakban (i. sz. 0–650) a területenként hangsúlyos különbségekkel rendelkező kultúrák sokszínû képe fogad. A déli partvidéken a Paracas-kultúra nyomdokaiban haladó Nazca-, az északi tengerparton a Cupisnique-kultúrát követő moche, a hegyvidéken pedig a chavíni hagyományból táplálkozó Sihuas-, a Recuay- és a Tiahuanaco-kultúrák létrehoztak egy, az elődeiknél jelentősen kifinomultabb ikonográfiát és technikai eszköztárat. Szöveteik, kerámiáik, ötvösmunkáik, építészeti munkáik is kiemelkedő alkotások, ezeknek méltó emlékei a fennmaradt Nazca-vonalak, és a tiahuanacói monumentális kőszobrok.

A harmadik inka korszak a középső horizontot (i. sz. 650–1000) és Huari-kultúrát képviseli. A Huari Birodalom egységes politikai és közigazgatási rendszerrel rendelkezett, ám számos helyi változata létezett, ilyen volt a Nazca-Huari, a Moche-Huari és a Nievería. Számos elemet átörökít az őket megelőző kultúrákból, így a vallási és ideológiai elemeket is, köztük a Tiahuanaco kultúra botos istenét is, aki az ábrázolásokon két, kígyó formájú botot tart a kezében: jobbjában főnöki pálca, baljában pedig buzogány látható trófeafejjel. Fejét szétterülő tolldísz ékesíti, és nagy fülkorongokat visel…


A negyedik korszak az északi partvidék Lambayeque vagy más néven Sicán és Chimú, a középső partvidéki Chancay és a déli Ica-Chincha, valamint a déli hegyvidéken létezett Chuquibamba és Chiribaya közös alapokon nyugvó kölcsönhatásáról tanúskodik. A kulturális kapcsolatok különböző vallási jelenségek és kultuszok együttélését eredményezték. Mindez a késői átmeneti korszakban (i. sz. 1000–1450) történt, ami az inkák terjeszkedésével ért véget.

A kései horizontban (i. sz. 1450–1534) a sokféleségből az inkák egy szilárd rendszert hoznak létre, amely nem csupán táplálkozik az andoki hagyományokból, hanem egyúttal összegzi is őket. Egyes korábbi elemek továbbélnek az inkák mûvészetében, de megjelennek a sajátos újítások is, amelyeket az egyszerûség, a szimmetria és az ezen alapuló geometrikus formák jellemeznek. Vallásos hiedelmeiknek részét képezik az ősi istenségek, de emellett megszületnek saját isteneik is. A virágzó kultúrának, az inka társadalomnak végül a kegyetlen spanyol hódítás pusztító hadjáratai vetettek véget. §

  • Inka rekordok
    Az ókori civilizációk között számos olyan világrekordot állítottak fel, amelyet csak a modern ipari társadalmak voltak képesek túlszárnyalni.
    • A birodalmat sûrû útrendszerrel hálózták be, amelyek közül a leghosszabb az 5200 km hosszú Királyi út. A partvonalat egy, a Királyi úttal párhuzamosan haladó, 4000 km hosszú út követte. Huayna Capac uralkodása idején az Inka Birodalom amúgy is kiterjedt hálózata 16 000 kilométernyi úttal bővült.
    • Posta- és futárszolgálatuk segítségével a hírek és a parancsok rövid idő alatt eljutottak az ország minden tájára. Az utak mentén négy kilométerenként futárok részére kialakított állomáshelyek voltak. A futárok szóbeli vagy csomókkal zsinórokra rögzített üzeneteket vittek.
    • Az inkák sokkal régebben ismerték az írást is: kipunak nevezett csomóírást használtak. Különféle színû zsinórokat készítettek, s mindegyiknek megvolt a jelentése. Ezeket a zsinórokat sorban felfûzték egy másik fonalra, amely fonalnak a színéből megértették, mit mutat a zsinór. A sárga fonal aranyat, a fehér fonal ezüstöt, a piros fonal harcosokat jelentett.
    • Teraszrendszereket hoztak létre, amelyek ma is mûködnek. Az Andok fennsíkjain és a meredek folyóvölgyekben a területeket termővé tették: földet szállítottak oda és terasszerûen felépítették a folyó völgyét, oly módon, hogy előre megtervezték, a nagyméretû teraszok a tetőtől egészen az aljáig öntözhetőek legyenek. Ennek köszönhetően az ókori jellegû civilizációk közül ők hozták évről évre a legnagyobbterméshozamot.