A tabuállítástól a káoszelméletig

Nem lenne szerencsés, ha a tudományos módszerek képviselői arra törekednének, hogy számízzék a nem tudományos eszközöket. Még nagyobb hiba lenne azt a látszatot kelteni, hogy a tudományos jövőkutatás éppen olyan mértékben bizonytalan értékí, mint a nem tudományos megközelítések.A jövő megismerésének tudománya, a jövőkutatás csak a múlt században formálódott ki, és tudományos módszerei is ekkor fogalmazódtak meg. A jövőkutatás, mint tudomány létrejötte előtt is foglalkoztak az emberek jövőre vonatkozó elképzelésekkel, mágiák, tabuk, jóslatok, utópiák és horoszkópok formájában. Az emberek kapcsolata a jövővel folyamatosan alakult ki, és vált egyre összetettebbé és differenciáltabbá, hiszen nem csupán megismerni akarta az ismeretlent, hanem törekedett annak befolyásolására is. A jövő megismerésének nem tudományos eszközei és a jövőkutatás, mint a tudomány módszertani tárháza, a tudományos módszerek egymás mellett léteznek korunkban is.

Ezek az eljárások kielégítik az emberek ismeretlen utáni kíváncsiságát, és segíthetnek azoknak a cselekvéseknek a megtervezésében és gyakorlásában is, amelyek a jövőt jobbá, kellemesebbé tehetik. Nincsen semmi csodálkozni való azon, hogy ezek az eszközök és módszerek ma is egyidejíleg léteznek, hiszen az emberek és különböző csoportjaik más-más módokat ismernek és használnak, más-más eszközökben, módszerekben hisznek, más-más eljárásokat tartanak eredményesnek a jövő megismeréséhez és befolyásolásához. Nem lenne szerencsés, ha a tudományos módszerek képviselői arra törekednének, hogy számízzék a nem tudományos eszközöket. Még nagyobb hiba lenne azt a látszatot kelteni, hogy a tudományos jövőkutatás éppen olyan mértékben bizonytalan értékí, mint a nem tudományos megközelítések.

A jövő megismerésének nem tudományos eszközei
Az ősi társadalmakban az emberek illuzórikus eszközökkel, mágiákkal próbálták befolyásolni a természetet, hogy természet közeli (természetfüggő) tevékenységük kimenetele minél kedvezőbb legyen. Próbálták leküzdeni a reális eszközök korlátait is, és ezért tabuk formájában különböző tiltásokat fogalmaztak meg, amelyekkel megelőzni próbálták a rossz dolgok, a nem kívánatos jelenségek kialakulását. Ha az összefüggések láncolatát nem is értették világosan, a tapasztalat alapján sokszor jól következtettek arra, hogy milyen magatartásukkal mit érhetnek el, és milyen jelenségekből következtethetnek arra, hogy menekülni kell, vagy pedig előre lehet menni. Az emberek a jóslatokkal már közvetlenebb kapcsolatot alakítottak ki a jövővel, de a hangsúly még itt sem tevődött át közvetlenül a jövőre.

A múlt embere nem a jövőt vizsgálta, hanem azokat a rendkívüli helyzeteket (háborúkat, csatákat) vagy más katasztrófa jellegí eseményeket, amelyek kimeneteléről nem voltak biztos ismeretei. Nem tudták eldönteni, hogy ezek megtörténnek-e, vagy pedig elkerülhetők. Ezért jósokhoz fordultak. A jósoknak másoktól eltérő ismeretei voltak, ugyanakkor belső intuitív képességgel is rendelkeztek, ezért képesek voltak a különböző jeleket nemcsak megvizsgálni, hanem értelmezni, és ezekből következtetni is. Lehetőségeket, alternatívákat mérlegeltek, és gyakran többértelmí jóslatokat fogalmaztak meg. A mítoszok keletkezése arra vezethető vissza, hogy a primitív embernek igénye volt arra, hogy megpróbálja létezését megmagyarázni, a világ dolgairól véleményt formálni, és ezeket az ismereteket valamilyen módon elrendezni.A tabuk, a mágiák, a jóslatok és a mítoszok funkciójának magasabb szintre emelését és szintézisét a vallások kialakulása jelentette. A vallási tanítások rendszerében benne van a múlt, a jelen és a jövő, és a különböző idősíkok, idődimenziók harmonikusan kapcsolódnak össze. A vallások teljes lét- vagy világmagyarázatok, ezért azokban a múlt (a keletkezés, a teremtés) és a jövő (a földi élet utáni élet) nem evilági természetíek.

A vallásos jövő olyan nagy íví, hogy abba nemcsak az egyén, hanem a társadalom és az egész világ jövője belefér. A vallásos jövőképek és -felfogások a jövő bizonytalanságától való félelmet a vallásos életvitel előírásainak megtartásával kívánják csökkenteni, a végső jövőt (a mennyországot, a paradicsomot) mint célt, mint tetteink jutalmát vagy büntetését írják le. Az evilági jobb életről, az emberi együttélés jobb rendjéről való álmodozás és elmélkedés az utópiákban öltött/ölt testet. Az utópiák az ókortól kezdve különböző korszakokban egyaránt létező szellemi alkotások, de születésüknek a nagy történelmi változások előtti várakozások időszaka kedvez leginkább. Az utópiák eredetileg az ideális társadalom tablószerí képét írják le. Ezt a társadalomképet vagy távoli és/vagy nem létező helyre vagy távoli jövőbe helyezik. Az utópiák – bár a fennálló társadalommal ellentétes társadalomképet tükröznek, mégis – sok szállal kötődnek ahhoz a társadalomhoz és korhoz, amelyben szerzőjük él.

Kötődésük megnyilvánul a felismert problémákban, a jövőkép részleteiben, és abban, hogy mit tartanak jónak és rossznak. Az utópikus társadalmak azért minősülnek utópiáknak, mert a jövő társadalmát a jelen teljes tagadásaként írják le, olyan végső állapotként, amelyben tökéletes a harmónia, részletesen leírják, de nem foglalkoznak azzal, hogy az ideális társadalom megvalósítható-e, és hogyan, vagy elkerülhető-e a másfajta, de rossz társadalom. A jelent és a jövőt tehát nem kötik szervesen össze. A jövő megjelent a mívészetekben, a képző- és filmmívészetben, az irodalomban és a zenében is. A jövőkutatással két fő formája hozható közvetlen kapcsolatba: a futurizmus és a tudományos-fantasztikus irodalom. A futurizmus fő jellemzője a jövőre irányultság, a múlt örökségének elvetése, a térbeli és az időbeli változások egyidejí, több sík egymásra vetítésével való kifejezése. Azért tagadta meg a múlt egész mívészeti és kulturális örökségét, mert a jövőre hivatkozva tartotta fontosnak az emberek teljes átnevelését.

A tudományos-fantasztikus irodalom (sci-fi) elsősorban a tudományos-technikai fejlődés talaján született olyan irodalom, amely az adott kor tudományos ismeretei bizonyított tételeinek és hipotéziseinek köréből kilépve, de azokat továbbgondolva fogalmaz meg „fantasztikus” állításokat, eseményeket. Lemond a bizonyítás (verifikálás) igényeiről. A tudományos-fantasztikus irodalom eseményei gyakran a távoli térben és időben játszódnak. Más esetekben a mai fejlődési trendek „végzetes” következményeinek felvázolására vállalkoznak. A leírtak valóra válásának későbbi lehetősége nincsen teljesen kizárva, tényleges bekövetkezésük bizonyítása azonban nem követelmény. A tudományos-fantasztikus mívek (mint a jövőbe látás sajátos termékei) kapcsolódnak a tudományhoz, gyakran tudósok írják azokat.

A sci-fi területén megjelenő elgondolások, ötletek gyakran inspirálóak lehetnek az alapkutatások területén is, de a sci-fi mindig is irodalmi mífaj volt, és most is annak tekinthető. A sci-fi tehát nem része a jövőkutatásnak, de a jövőkutatás sem tekinthető a sci-fi akadémiailag legalizált formájának, még akkor sem, ha a sci-fi írók is a jövőről gondolkodnak, és lehetséges megoldásokon törik a fejüket. A jövővel való foglalkozás sajátos formáját, eszközét adják az úgynevezett jövőmozgalmak, amelyek a különböző jövők megkeresésében és választásában segítenek eligazodni. Nem mindig jelennek meg önállóan, hanem más, például a környezetvédő és a békemozgalmakhoz kapcsolódnak, hiszen hasonlóak azok a célok, amelyekért e mozgalmak szerveződtek. A jövőmozgalmak keretében megtanulható, hogy miként lehet kézben tartani, esetleg irányítani a változásokat és a változtatásokat.

A jövőkutatás tudományos módszerei
A jövőkutatás, mint tudományterület feladata a kettős bizonytalanság formájában megjelenő bizonytalanság csökkentése. Bizonytalanság (ún. lételméleti bizonytalanság) adódik abból, hogy vajon a sok lehetséges jövőváltozat közül melyik alakulhat ki, és bizonytalanság (ismeretelméleti bizonytalanság) van abban a tekintetben is, hogy miként értékeljük a kialakuló jövőváltozatokat. A múlttal és a jelennel kapcsolatban csak ez az utóbbi bizonytalanság a jellemző, de napjaink történelmi kutatásai azt mutatják, hogy gyakran „még a múlt is változik”, ahogyan egyre több ismeretet szerzünk korábban bekövetkezett történelmi helyzetekről, amellett, hogy változik az értékítéletünk is. A jövővel kapcsolatos bizonytalanság az előrejelzési módszerekkel mérsékelhető. Mindenekelőtt a matematikai-statisztikai eljárásokon alapuló előrejelzési módszerek bizonyultak kézenfekvőknek az előrejelzések készítéséhez. Már a XX. század első harmadában ezeket alkalmazva keresték a folyamatokban fellelhető szabályszeríségeket, tendenciákat.

Vizsgálták, vajon megismétlődnek-e a történések, létrejönnek-e ciklusok, és ezek ismeretében jelezték előre
a gazdaságban várható változásokat. Az egyszeríbb matematikai-statisztikai módszereket és azok fejlettebb változatait (trendek, regressziós függvények, S-görbék, burkoló görbék) ma is használják előrejelzések készítésére, de kizárólag stabil, változatlan viszonyok feltételezése esetén. A kollektív szakértői megkérdezésen alapuló eljárások (a Delphi-eljárás, a SEER-módszer, a brainstorming – ötletroham, a brainwriting – ötletírás) az 1950-es évektől kerültek be a jövőkutatás módszertani arzenáljába. A szakértők felhalmozott ismereteinek, rendszerszerí gondolkodásának, kreativitásának, intuíciójának szisztematikus felhasználása segítette feltárni a fejlődés fordulópontjait, a minőségi változásokat, azaz a jövő lehetséges új útjait és pályáit, valamint az eligazodást a jövőről alkotott sokféle információban.

Napjainkban fokozott jelentősége van azoknak az eljárásoknak, amelyek segítségével a jövő „kitalálásába” a tudományos kutatók és szakértők mellett bevonhatók az ún. laikus résztvevők is. A modern ember ugyanis a korábbinál közvetlenebb kapcsolatot alakít ki a jövővel, megnövekszik a személyes és a társadalmi jövőalakítás (foresight) jelentősége (lásd a márciusi számban Kovács Bence anyagát). Növekszik az egyén szerepe és részvétele a jövő alakításában, fokozódik a jövővel való foglalkozás participatív jellege (lásd erről Nováky Erzsébet tanulmányát a 2003. novemberi számban). Erőteljesebben artikulálódnak az egyéni és a csoportvárakozások. &Uacutej módszerek használata válik szükségessé, így jelentős szerepet kapnak az ún. jövőorientáltság vizsgálatok és a futures workshop technikák. Ez utóbbiak a kiscsoportos gondolkodást helyezik előtérbe (lásd Kappéter István gondolatait), lehetővé téve a problémás helyzetek és a jövőfélelmek megbeszélését.

A modellezési eljárások (az analógiát hasznosító módszerek, a morfológiai elemzés, a rendszerdinamikai eljárás, a kölcsönhatás módszer, a káoszelmélet és a szcenárió módszer) megteremtik a kapcsolatot a matematikai-statisztikai és a szakértői eljárásokkal készített előrejelzések között, és segítik a közöttük levő ellentmondások kiküszöbölését. Lehetővé teszik különböző rendszerek közötti analógiák keresését, és a komplex rendszerek részrendszerei és elemei közötti kapcsolatok logikai és számszerí feltárását úgy, hogy lehetővé válik az új kapcsolódások figyelembevétele is. A káoszelmélet logikája szerinti káosz-számításokkal vizsgálható az idősorok stabilitása, illetve instabilitása, és előre jelezhető a jelenségek jövőbeni viselkedése. A stabil és instabil időszakokban egyaránt alkalmazható szcenárió módszer a kritikusan instabil tényezőkre helyezi a hangsúlyt és a jövővel kapcsolatos bizonytalanságot a lehetséges változások szcenáriókba  rendezésével mérsékli. Megbízható előrejelzések készítéséhez többféle módszer együttes, egymást kiegészítő használatával lehet eljutni, azaz módszer-kombinációkat kell alkalmazni.             §

  • Horoszkópmánia 
    A jövő megismerését szolgáló nem tudományos eszközöknek ma is megvan a helye a gondolkodásunkban és a cselekedeteinkben. A ma embere is gyakran ezekből merít erőt ahhoz, hogy a változásokkal teli világban megtalálja a lehetséges válaszokat, köztük a legkedvezőbb választ a jövő kihívásaira. Nem véletlen, hogy ma szinte minden színes lapban közölnek horoszkópokat. Társadalmi igény, amit ezek az újságok e módon elégítenek ki.

  • Alternativák 
    Korunkban a jövővel való foglalkozás legfőbb sajátossága, hogy jelenleg korszakváltás van, és instabilitás mellett készítünk előrejelzéseket. A változások, a növekvő bizonytalanság nem csökkenti az előrejelzők feladatát, hanem éppenséggel megnöveli azt. Akkor van szükség iránytíre, amikor nem tudjuk, hogy a szél merre viszi a hajónkat. Instabil viszonyok között a jövő sokféleképpen alakulhat. Ekkor a jövőkutató feladata nem a nagy valószíníséggel bekövetkező jövő előrejelzése, hanem a múltból kibontható lehetséges alternatívák és annak feltárása, hogy az emberek milyen alternatívák megvalósítását remélik. A jövőkutató feladata továbbá annak elősegítése, hogy az emberek vállalják a jövő alakításának felelősségét és az azzal járó fáradozást. Ebben a folyamatban a tudományos jövőkutatás, az előrejelzési módszerek alkalmazása mellett szerepet kapnak a jövővel való foglalkozás nem tudományos eszközei is, amelyek szintén kifejezésre juttatják az emberek nem egészen tudatosan kialakított vágyait és azt, hogy miért dolgoznának, illetve dolgoznak szívesen.