Pingvellír vagy Tingvellír mind geológiai, mind történelmi szempontból Izland egyik leghíresebb pontja.
Az itt futó széles hasadékot jelképesen Európa és Észak-Amerika határának tartják, abból kiindulva, hogy a lemeztektonikai elmélet szerint a kontinensek valódi határa sok esetben az óceánok mélyén húzódik. Izlandot az Atlanti-hátság egyik nyúlványának tarják, ahol az Észak-Amerikát illetve Európát hátukon cipelő kőzetlemezek egymástól évente néhány centiméter sebességgel távolodnak.A vikingek hite szerint fagy és sötétség viaskodott ősidőben a tíz forróságával. E harc hevében széthasadt jégtömbből bontakoztak ki az első élőlény, az óriás Ymir körvonalai. Később az istenek feláldozták Ymirt, húsából lett a Föld, véréből a tenger, csontjaiból a hegyek, koponyájából az égbolt, hajából az erdők. Két fatörzsből kelt aztán életre Askrt és Embla, az első emberpár. A többi óriás – démon – azonban bosszút esküdött az istenek ellen, s ez a küzdelem sosem ért véget. A démonok a vulkánok mélyére húzódtak vissza, időről időre tízfolyamokkal árasztva el az izlandi tájat, a jégdémonok pedig hóvihart és jégesőt küldtek a földre. Így lett Izland a tíz és a jég szigete.
Bárhol járunk is az Atlanti-óceán víztükre fölé tornyosuló vulkáni szigeten, mindenütt rejtélyes föld alatti erők nyomaival találkoztunk. A Thingvellir Nemzeti Parkban tátongó repedések sejtetik: bármikor megrázkódhat az örökké vajúdó Föld. A modern geológia számára jelkép értékí a nemzeti parkot átszelő hasadék: az Európát és Amerikát hátukon hordozó kőzetlemezek határvonala húzódik errefelé. E vonal mentén távolodik egymástól évmilliók óta a két kontinens, s a köztük keletkező írt a mélyből felnyomuló olvadék tölti ki.
Van azonban Izlandon egy, a geológia által csak néhány évtizede felfedezett jelenség is, ez pedig a földköpeny mélyebb régióiból érkező gomolyáramlás. Ez az ezerfokos olvadéksugár – mint valami hegesztőpisztoly – lyuggatja át a fölötte lassan vándorló kőzetlemezeket. Ezzel magyarázható, hogy Izlandon mindig újabb és újabb vulkáni pászták jönnek létre. Ezekben koncentrálódnak az aktív tízhányók, itt lövellik forró vizüket az ég felé a gejzírek.
A közeli Aranyvízesést, a Gullfosst egy nemes hölgy kiállása mentette meg. Izland e gyönyörí vízesésére erőmívet, turbinákat terveztek, de a földbirtokos leánya inkább állami tulajdonba adta e természeti csodát, hogy annak fejében megtiltsák a vízi erőmí felépítését. Izlandon a gőzfeltöréseket, gejzíreket, iszapfortyogókat is természetvédelem alá helyezték, hiszen ezek a kérész életí geológiai jelenségek világszerte ritkaságnak számítanak. Mindenesetre, ha egy mesebeli óriás kezébe venné a földgolyót, sziszegve el is hajítaná, mert Izland gejzírjeinek, tízhányóinak forróságát még az ő tenyere sem tudná elviselni. Az Izland szomszédságában levő grönlandi jégtömegek persze enyhítően hatnának égési sebeire.
Krafla.
Kitörés kilenc éven át…
Izlandon ma sem egyszerí a közlekedés. A bővizí folyókon ritkán ívelnek át hidak, csak magas építésí jármívekkel biztonságos az átkelés. Ennek is megvan a maga technikája, s ha valaki ezt nem ismeri, könnyen a jeges vízben találja magát. Az útjelző táblákat nem egyszer a folyók közepére helyezik. Jó térkép nélkül útnak sem lehet indulni az isten háta mögötti vidékeken. Megtörtént, hogy egyetlen délután harminchatszor kellett átkelnünk a gyors sodrású folyókon. Az északi fjordok partjait kerülgetve haladunk a legendás Myvatn-tó irányába. A megszámlálhatatlan vízesés közül a Godafoss, az istenek vízesése kényszerít megállásra. A hagyomány szerint azért nevezték el így, mert amikor a vikingek felvették a kereszténységet, régi bálványaikat itt hajították a mélybe.
Kietlen lávamezők között vezet az úr a Krafla vulkán felé. A növényzet még alig vette birtokába a kővilágot. A Krafla 10 kilométer hosszú s 7 kilométer széles, szabálytalan beszakadásának egyik részén szabályos kúp emelkedik a magasba. Ez a Krafla pokla, izlandi nyelven viti. Egy pap feljegyzései szerint 1724. május 17-én nagy robbanás révén keletkezett. Ez a robbanás vezette be a Krafla 250 évvel ezelőtti kitöréssorozatát. A Viti átmérője 300 méter. Régóta nyugalomban van, a krátert gyönyörí tavacska tölti ki.
A Krafla része a sziget északi aktív tízhányó zónájának, és a történelmi időkben kétszer produkált isteni tízijátékot. Először 1724 és 1729 között, ezt a kitörési időszakot Myvatn tüzek néven jegyezte fel az izlandi történelem. A láva ezekben az években 10 km távolságra jutott a kráterekből, és rettegésben tartotta Reykjahlid városka lakóit. A második kitöréssorozat 1975-ben kezdődött, és 9 éven át tartott. Zsombékszerí tundrai növényzeten át vezet az ösvény az alig húszéves lávafolyások felé. Az izlandi nyárban szokatlan kánikulában olvadoznak a hó- és jégtömbök, mintha csak Ymir, az óriás hónalja izzadna. A növényzet pontosan jelzi, mikor járunk régebbi, s mikor friss lávamezőkön. A sarki éghajlaton hosszú évtizedek kellenek ahhoz, hogy a növényvilág birtokába vegye a tízből született kőországot. Az ösvény mentén fantasztikus iszapfortyogók sorakoznak, mintha itt lenne a tízdémonok mosókonyhája. A feltörő gőzök, gázok tarkára színezik az eredetileg egyhangúan szürke bazaltsziklákat.
A tízdémonok földjén barangoló Loki isten egyszer betért a meglehetősen hasonló neví Logi óriás házába. Loki, aki mindig gonosz tréfákon törte a fejét, fogadást ajánlott a házigazdának, mondván, senki sincs a világon, aki nála többet tudna enni. Az óriás eleinte lassan evett, de aztán egyre gyorsabban falt, még a csontokat, sőt a tálat is lenyelte, s Loki elvesztette a fogadást. Mert elfeledkezett arról, hogy Logi maga a tíz, s minél többet eszik, annál nagyobb az étvágya…
Egy olyan magaslatra érkezünk, ahonnan még tíz évvel ezelőtt is vulkáni tüzek világították be az éjszakát. Kilenc nagy lávaömlés követte egymást 1975 és 1984 között, ezeket Krafla tüzekként emlegetik az izlandiak. Annak ellenére, hogy immár közel két évtizede szunnyad a vulkán, lábunk alól mindenütt gőz szivárog. A repedések, nyílások mentén sok helyen kénvirágok nyílnak, a kénes gázok kellemetlen szagát messzire sodorja a szél. A kalácsszerí bazalt lávafonatok olyan frissek, mintha tegnap szilárdultak volna meg. Ilyesféle formák csak 1100 fokos, rendkívül híg bazaltolvadékból keletkezhetnek.
Mióta a geológusok és geofizikusok míszerekkel is nyomon követik a tízhányó alakulását, meglepő információk birtokába jutottak. Így például a Krafla az 1975-ös kitöréssorozat kezdetén egy nap alatt 30 centimétert emelkedett, és a várostól 2,1 métert távolodott. Mindez a felszín alatt 3 kilométerre fekvő magmakamrára vezethető vissza. Ha a kamrába magma áramlik, felette a kéreg felpúposodik. Ha a kamrában csökken a nyomás, a tízhányó felszíne süllyedni kezd. A magmakamrából a túlnyomás miatt felfelé nyomuló láva másodpercenként akár több métert is haladhat felfelé a kéreg repedésein, hasadékain keresztül. Mindenről mit sem tudnak a virágok, amelyek szemtelen módon megtelepednek a tízhányó oldalán, de a birkák sem respektálják – szemmel láthatóan – a felszín alatti gigantikus erőket.
A Krafla környékén feltörő iszapfortyogók Milton poklára emlékeztettek. „Körül börtön: miként tüzes kemence lángol, lobog – e lángokból viszont nem fény, hanem csak éj szüremlik át csakhogy a kín látványait mutassa, gondok hazáját, gyászos árnyakat.” A középkorban a hasonló helyeket nemcsak a pokol kapujának tartották, hanem az elátkozottak börtönének is. Izland leghíresebb, Nemaskard neví geometrikus mezején utóvulkáni jelenségek – szolfatárák – iszapfortyogók sorakoznak egymás mellett. Döntő többségben vízgőzt fújnak a szabadba, amelyhez szén-dioxid, kén-hidrogén, bórsav, ammónia, metán csatlakozik. Maró hatásuk miatt a vulkáni kőzetek elbomlanak, s a belőlük keletkező finom anyag szolgáltatja aztán a fortyogók sírí iszaplevesét. Egy kilométeres mélységben 200–300 Celsius-fok a hőmérséklet.
A Krafla közeli Myvatn-tó szélfodrozta víztükrén semmi sem árulkodik a különleges geotermikus viszonyokról. Szakértő szemnek azonban messziről feltínnek azok a fível benőtt, hatalmas szemölcsök, amelyek szép számban emelkednek ki a tómedence egyhangú aljzatából. Tetejükön kráterszerí mélyedések látszanak, mégsem kráterek ezek, mert nincs és nem is volt olyan kürtőjük, amelyeken át a láva felszínre nyomult volna. Jó kétezer esztendeje ezerfokos láva ömlött erre a területre, s pillanatok alatt felforralta a mocsár vizét. Az így keletkező gőz áttörte a lávát, létrehozva az álvulkánokat, a pszeudokrátereket. A vulkáni sziget nyugtalanságát jelzik a fjordok falába ékelődő, fossziliák tömegét tartalmazó rétegek.
Az évmilliókkal, máskor csak évezredekkel korábban élt vízilények, kagylók, csigák kövületei Izland partvidékének emelkedése miatt kerültek mai helyükre. A régebbi kövületekről köztudott, hogy gazdáik a melegebb vizeket kedvelték. Más rétegekbe zárt növénymaradványok is Izland egykori melegebb éghajlatát bizonyítják. Voltak persze a mainál hidegebb időszakok is, a hosszú és kegyetlen jégkor folyamán. Állatok és növények a sarki jégtakaró visszahúzódása után népesítették be a jég és a tíz szigetét. A madaraknak könnyebb dolguk volt, de a fák, füvek, virágok térhódítása sokkal lassabban történt. Izland mai kopársága, az erdők csaknem teljes hiánya azonban az ember bíne, kellett neki a fa, kellett az állatoknak a legelő. Az állatállományt viszont időnként a vulkáni katasztrófák megtizedelték.
Vatnajökull.
Jégsapka alatt kitörő tízhányó
Távolodva a tengerparttól, fantasztikus sziklafalak közé jutunk. A legendás hely neve Asbyrgi, annyit jelent: az istenek sziklája. A viking monda szerint Odin – az isten – 8 lábú lován, a suhanó Szleipniren vágtatott errefelé. A ló olyan hatalmasat dobbantott, hogy földrengés rázta meg a tájat, s patája 80 méter mélyen vágódott a sziklába. A valóságban a 4 km széles, patkó alakú kanyont egy jég alatti vulkánkitörés okozta áradat moshatta ki. Az ilyesféle niagarányi olvadékvizek – az ún. hlaupok – sokszor okoztak már katasztrófát a közelmúltban is. A sziklafal – szemmel láthatóan – egymásra rakódott bazaltláva rétegekből áll. Olyan ez a kanyon, mint egy vulkáni történelemkönyv, egy lap egy lávaömlés. A patkókanyon egy részén nyírliget zöldell. Ezt a molyhosnyírből álló erdőtípust husángerdőnek nevezik a botanikusok. A fíben ezernyi virág.
Manapság már ritkaságszámba megy az ilyesféle vegetáció az ember által pusztasággá változtatott szigeten. Jellemző a helyzetre egy izlandi találós kérdés: mit kell tenni, ha valaki eltéved az erdőben? A válasz: fel kell állni.
Utazásunk egyik fénypontja felé közeledünk, táborhelyünk a talán legszebb izlandi hegy tövében vár ránk.
A hegy neve: Herdubreid. Amint visszatükröződik a vízben, formája egy kicsit a Badacsonyra emlékeztet. Lábánál valóságos oázis alakult ki a lávasivatag kellős közepén. A tó vizén récék, vékony csőrí víztaposók, énekes hattyúk úsznak fel s alá. A víztaposónál a tojó díszesebb, pedig a madaraknál ez ritkaság. A tórendszert dús növényzet szegélyezi, benne a jellegzetes gyapjúsás. Kevésbé idilli a megszámlálhatatlan légy. A kamerám lencséje előtt repkedő legyek időnként varjú nagyságúnak tínhetnek. Az oázis is jelzi, a sarkkör közelségének ellenére barátságos itt az éghajlat. Mindez elsősorban a Golf-áramlatnak köszönhető. Az oázis felett magasodó Herdubreid-hegy viszont a zord éghajlatú jégkor szülöttje. Ez is tanúhegy, de itt a bazaltsziklák a jégkori jégtakaró magasságát jelzik.
Az 1500 méter magas Askja tízhányóra igyekszünk. A fekete lávamezők között felfelé kanyargó utat még a nyár derekán is mély hó borítja. E tízhányó is a sziget hatvan kilométer szélességí északi vulkáni zónájában alakult ki, és abban is hasonlít a Kraflához, hogy lényege egy hatalmas beszakadás, ún. kaldera, amely másfél millió éve a Dungjufjohole-hegység megsüllyedésével jött létre. 1875-ben ennek közelében alakult ki a Vitinek, azaz Pokolnak elkeresztelt, krátertóval ékesített hamukúp. Az Askja robbanása óriási erejí volt. 10 ezer négyzetkilométernyi területet borított be hamuval, salakkal. Innen származik a neve is – hiszen az askja szó homokos, szemcsés anyagot jelent. A kitörés tönkretette a virágzó fjordok legelőit, termőföldjeit. Százezer ember hagyta el akkor a szigetet, jórészt Amerikában keresve új hazát. A kalderát kitöltő nagyobb tó 217 m mély. Még nyáron is gyakran jég és hó borítja. Nyaranta az olvadékvizektől megduzzadó folyók mindig bővizíek. Elképzelhetjük azonban, mi történik akkor, ha egy tízhányókitörés pillanatszerí gyorsasággal olvasztja meg a jeget. 1934-ben, amikor Vatnajökull jégsapkája alatt kitört egy tízhányó, 16 köbkilométernyi jég olvadt meg. Az olvadékvíz-mennyiség két napon át másodpercenként 100 ezer köbméter volt.
A keleti partvidék jégkorban kialakult mély fjordjait kerülgetve érkezünk Izland egyik nagy természeti látványosságához: a Brejdamerkurjökullhöz. Lényegében egy lagúna, amely keskeny csatornán érintkezik a tengerrel, s amelybe a Vatnajökull egyik gleccsere torkollik. A gleccserről leszakadó jégtömbök lassan úsznak a tenger felé. A lagúna területe az elmúlt évtizedekben növekedett az éghajlat felmelegedése következtében. Dagály idején a sósvíz benyomul a tóba, felgyorsítva a jéghegyek olvadását. E természeti folyamat eszünkbe juttatja a viking mondák óriástehenét, aki sós tömböket nyaldosva varázsolta elő Burit, az istenek ősatyját. Mire a híres Skaftafell Nemzeti Parkba érkezünk, a szokatlanul napsütéses nyár véget ér. Zuhogó esőben vágunk át a nyírfaerdőn. Ez Izland legcsapadékosabb vidéke, 4000 milliméter az évi csapadék.
A száz ágra szakadó gleccserpatakot kerülgetve kapaszkodunk fel a gleccserre. A Vatnajökull jégpáncélja alatt szunnyadó tízhányók kitörése pokollá változtathatná az idilli képet. Amikor 1918-ban a Katla vulkán kitört, 400 000 köbméter olvadékvíz zúdult alá másodpercenként. Ereje olyan volt, hogy 14 kilométer távolságra hurcolt egy ötemeletes háznak megfelelő sziklát. Az áradások felismerhetetlenné tették Izland délkeleti, szerencsére ritkán lakott partvidékét.
A jég birodalmából utunk újra a kővilágba vezet. Zenélő szikláknak hívják az izlandiak ezt a bazaltorgonákból, kővirág szobrokból álló vidéket. Az izzó láva itt a földrétegek mélyén merevedett meg, kitöltve a hasadékokat, repedéseket. Az olvadék lassan kihílve oszlopokra különült, amelyek mindig a kihílési felültre merőlegesek. Mivel a láva benyomulása több szakaszban történt, az egyes elválási oszlopok egymásra akár merőlegesek is lehetnek. E fantasztikus kővilág az izlandi istenek égi lakhelyét idézi.
Laki.
Kilencven kilométeres lávaár
Hófalak között haladunk Izland történetének leggyilkosabb tízhányója, a Laki felé. 1783-as kitörése miatt 15 ezer ember, az akkori népesség egyharmada halt meg. Most csendesek a hasadékrendszeren ülő, egykor tüzet okádó kráterek, akár le is ereszkedhetünk hóval borított üregeibe. A katasztrófa egy vasárnapon kezdődött, amikor a környék lakói éppen a templomban gyíltek össze. A pap, akit később a tízpap névvel illetett a történelem, éppen Isten hatalmáról és irgalmáról prédikált, mikor hömpölygő láva elérte a települést. A pap magasra emelt feszülettel akarta megállítani a házakat sorban elnyelő izzó folyamot. Az izlandi fantázia persze szinte minden természeti katasztrófához valamiféle történetet agyalt ki. A hasadékok keletkezését kiváltó földrengéseket például Loki istennel magyarázták, akit büntetésből éles sziklacsúcsokra fektettek, és kígyómérget csöpögtettek arcába. Ilyenkor Loki megvonaglott kínjában, a föld pedig megremegett.
A láva végül 565 négyzetkilométert borított be, két nagyobb lávaár 90 illetve 40 kilométer távolságra jutott. A 25 kilométer hosszú repedés mentén 94 kisebb, nagyobb kráterből ömlött a gyilkos olvadék. Ez volt a történelmi idők legnagyobb hasadékvulkáni kitörése a Földön, összesen 12 és fél köbkilométer láva került a felszínre.
A visszahulló vulkáni por és hamu messzi vidékeket tett terméketlenné. Mennyiségét három köbkilométerre becsülték, és sokak szerint a hamufelhő Európa éghajlatát is befolyásolta. Miatta Izlandon hónapokon át sötét volt az ég, a rossz látási viszonyok miatt a halászatot is szüneteltetni kellett. Megsemmisült a szarvasmarha-állomány fele, a juhok 80, a lovak 75 százaléka. Kétszáz esztendő után ma idillinek tínik a táj, a Laki hallgat. Izland legdélebbi csücskére, Dyrholaeyhoz érkezünk. A kis szigetet három oldalról ostromolják az Atlanti-óceán hullámai, sziklakúpokat, üregeket faragva beléje. Akármilyen hihetetlennek tínik, Izland e pontjáról elvben egészen az Antarktiszig szárnyalhatna a tekintet, mert egyetlen szárazföld vagy sziget sem esik a Dyrholaeyt átszelő 19 nyugati délkör útjába.
A sarki csérek anélkül repülhetnének akár az Antarktiszig, hogy szárazföld esne útjukba. Dyrholaey szikláit vastagon borítja a guanó. A papagájcsőrí lundák mellett ezernyi sirály és egyéb halászmadár tanyázik a meredek falak oldalában.
A madárhegyek kolóniáit azonban alaposan megtizedelték az utóbbi évtizedek gazdasági-környezeti változásai. Ennek ellenére Izlandon – a gyér lakottságnak és a természet megbecsülésének köszönhetően – a természeti környezet még ma is sokkal eredetibb, mint az északi félgömb legtöbb országában. Erről magunk is meggyőződhetünk, bebarangolva nemzeti parkjait, védett területeit, féltve őrzött geológiai ritkaságait. §
- Hó és hal
Izland az az ország, ahol órákig autózhatunk, míg valamiféle lakott helyet találunk. Hazánknál nagyobb, közel 103 ezer négyzetkilométernyi területén mindössze 258 ezer ember él. Területének csupán 8%-a a megmívelt terület. A Golf-áramlat miatt nincs jelentős különbség a nyári és a téli hónapok átlaghőmérséklete között, a tél viszonylag enyhe, a partszegélyen mindössze 0, mínusz 3 Celsius-fok közötti a hőmérséklet. Mivel a sarkkör felé közeledve a magassági övek közötti különbség rohamosan csökken, már ezer méterrel a tengerszint felett is gyakoriak a hófoltok. De összefüggő, nagyobb jégmezők csak 1500 méter felett alakulnak ki, és csupán akkor, ha a víz-, helyesebben a hógyíjtő terület elegendően nagy. Síríbb településhálózatot főleg a partvidéken találunk, hiszen az izlandi lakosság legfőbb bevételi forrása ma is a halászat. Mivel a tenger nem fagy be, a halászat télen sem szünetel, ilyenkor és tavasszal van a tőkehalfogás fő időszaka, míg a heringhalászaté a nyár.
- Jughurtba fulladva
A Katlához az izlandi nép meglehetősen morbid mesét fízött. Eszerint Katla egy kolostor apátjának volt gonosz házvezetőnője, ráadásul boszorkány. Katla utasította Bardit, a pásztorfiút, hogy távollétében számlálja meg a juhokat. Bardi ehhez kölcsönözte Katla varázserejí térdnadrágját, persze titokban. A boszorkány rájött a turpisságra, és az izlandiak joghurtjába, a Skirbe fojtotta a fiút. Senki sem tudta elképzelni, hová lett Bardi, csak tavasszal – amikor már leették holtteste fölül a skirt – derült fény Katla gonosztettére.
