Naprendszerünk kilenc bolygója közül ma már a Plútó az egyetlen, amelyet még nem keresett föl földi írszonda.Mars-kutatás
Már a legkorábbi földi civilizációk is a harciasság illetve a férfiasság isteneként tisztelték. S mi tagadás, harcias szellemet és kitartást igényelt a megismerése is… 1971-ben érte el a Marsot az amerikai Mariner–9 szonda, amely bolygó körüli pályára állt, és fotókat küldött onnan. Ugyancsak 1971-ben érte el a bolygót a szovjet Mars–3, de 1,8 perc múlva megszakadt vele a kapcsolat. 1976. július 20-án a Viking–1 simán leszállt a Marsra (1975. augusztus 20-án indították), és panorámafelvételeket küldött onnan. Keringőegysége egy emberi archoz hasonló alakzatot fotózott le, ami aztán nagy figyelmet keltett, különösen az ufóhívők körében, felmelegítve az összeesküvés-elméleteket, miszerint „a kormány” visszatart fontos információkat. A Viking–2 1975. szeptember 9-én indult a Mars felé, és egy év múlva, 1976. szeptember 3-án szállt le a leszállóegysége a vörös bolygóra. Ennek is volt keringőegysége, amely Mars körüli pályára állt. 2001 áprilisában azután a NASA a Mars körül 1997 szeptembere óta keringő Mars Global Surveyor szonda nagyfelbontású kameráját irányozta a rejtélyes arcformájú objektumra, és ekkor kiderült, hogy közönséges természetes sziklaalakzatról van szó.
A Mars Global Surveyor 1996. november 7-én indult el, és 1997. szeptember 12-én állt Mars körüli pályára. 1988. július 7-én és július 12-én a szovjetek fellőtték Bajkonurból a Fobosz–1 és Fobosz–2 szondákat a Mars és egyik holdja, a Phobos kutatására. A Fobosz–1 sajnos egy hibás földi utasítás miatt használhatatlanná vált, a napelemtábláit nem megfelelő irányba fordította, és lemerült, a Fobosz–2 viszont 1989. január 29-én Mars körüli pályára állt. Fényképezte közelről a Phobost, a Napról is készített felvételeket a röntgentartományban, de 1989. március 27-én váratlanul megszakadt ezzel is a kapcsolat. A Phobosról készült felvételein jól látható, hogy ez nem egy szabályos gömb alakú hold, hanem egy szabálytalan alakú, hatalmas szikladarab. Az amerikai Mars Pathfander (Nyomkereső) 1996. december 4-én indult útjára, 1997. június 4-én leszállt, és a Marsra tette az első Mars-járót, a Sojournert (Jövevény), amely 1997. október 16-ig volt üzemképes. Az első európai Mars-szonda, a Mars Express 2003. júni-us 2-án indult, és leszállóegysége, a Beagle–2 december 25-én érte el a vörös bolygó felszínét.
A Beagle–2-vel viszonylag hamar megszakadt a kapcsolat, valójában becsapódott, de a Mars Explorer, a Mars körül keringve továbbra is míködik. Elsőként mutatta ki, hogy a Marson van víz. Sőt, felvételei alapján ma már az is bizonyos, hogy kb. 3,5–3,8 milliárd évvel ezelőtt óceánok hullámoztak a vörös bolygó felszínén. A Mars Express közben felvételeket készített közelről a Mars egyik holdjáról, a Phobosról. (A Marsnak két holdja van, és mint a római hadistennek a kísérői, stílszeríen lettek elnevezve: Phobos és Deimos, vagyis a Rettegés és a Rémület római istenei.) 2003. június 10-én indult a Mars Explorer Rover 1. és július 7-én a Mars Explorer Rover 2. amerikai írszonda, amelyek egy-egy Mars-járót szállítottak: a Spiritet és az Opportunityt. Mindkettő 2004 januárjában (4-én és 25-én) sikeresen leszállt a Mars két ellentétes oldalán, és a jármívek elindultak felfedezőútjukra. 90 napra tervezték e jármívek míködését, ám ezt messze meghaladva használhatóak maradtak.
Ha összeszámoljuk, akkor a Marsra eddig leszállt (illetve becsapódott) hét ember alkotta szerkezet: Mars–3 (szovjet, nem egészen két percig míködött, 1971), Viking–1 és Viking–2 (amerikai, 1976), Mars Pathfinder (amerikai, 1997), Mars Explorer–1 és –2 (amerikai, 2004). Az európai Mars Express leszállóegysége, a Beagle–2 is ide tartozik (2003), de csak becsapódott. Három jármí is eljutott a Marsra (mindhárom amerikai): Sojourner (míködött 1997. június–október között), Spirit és Opportunity (leszállás 2004 januárjában, egy év múlva még míködtek). A Mars körül kering hét szerkezet: Mariner–9 (amerikai), Viking–1 és –2 keringőegységei (amerikai), Mars Global Surveyor és Mars Odyssey (amerikai) – a 758 kg tömegí amerikai Mars Odyssey írszonda 2001. április 7-én indult a vörös bolygó felé, és 2001. október 24-én állt körülötte pályára, pontosabbá tette a Marsról készült térképet, mind a látható, mind az infravörös tartományban –, Fobosz–2 (szovjet, 1988), Mars Express (európai).
Jupiter, Vénusz és Merkúr
1989. október 18-án az Atlantis írrepülőgép fedélzetéről indították el a Galileo szondát, amely 1991-ben a Gaspra kisbolygót, 1993-ban pedig az Ida kisbolygót fényképezte közelről. 1995. december 7-én a leszállóegysége a Jupiter légkörébe került, és 57 percen át küldött adatokat. A keringőegység vizsgálta a Jupiter holdjai közül az Iót, amelyen aktív vulkánt talált, valamint az Európát, a Ganymedest (a Naprendszer legnagyobb holdját) és a Callistót, amelyeknek felfedezte a légkörét és a mágneses mezejét.1975. október 22-én a szovjet Vénus–9 szonda leszállt a Vénusz közel 500 Celsius-fokos felszínére (ahol 90 atmoszféra a nyomás), és 53 percen keresztül fotózta a felszínt. A Vega–1 és Vega–2 szovjet írszondákról (indítva 1984 decemberében) a következő fejezetben lesz szó, mert a Vénuszon kívül ezek kutatták a Halley-üstököst is. A Vénusz légkörébe engedtek egy-egy ballont, de igazi céljuk az üstökös megközelítése volt. 2004. július 3-án Cape Canaveralból fellőtték a Messenger (Hírvivő) neví szatellitát, amely a Merkúrhoz fog elérni négy év múlva. A Naphoz legközelebb eső bolygót kissé elhanyagolta az írkutatás az utóbbi időben, hiszen több mint egy évtizede nem járt „arrafelé” (a Naphoz közel, a belső bolygók térségében) ember alkotta szerkezet.
Kisbolygók és üstökösök
A Near Shoemaker írszonda 2000. február 14-én megközelítette az Eros kisbolygót, keringeni kezdett körülötte, majd egyévi keringés után, 2001. február 12-én leszállt annak felszínére. Az Eros egy 34 km hosszú szikladarab mindössze. Ez a Földön kívül levő ötödik objektum, amelyre idáig ember alkotta szerkezet leszállt, a Hold, a Vénusz, a Mars és a Jupiter után. 1984. december 15-én lőtték föl a szovjetek a Vega–1 és –2 írszondát, amelyek a Vénusz bolygót és a Halley-üstököst keresték föl. (Venus + Gallej = Vega.) Először 1985 júniusában elhaladtak a Vénusz mellett, kibocsátva egy-egy leszállóegységet és egy-egy légkörben lebegő ballont. Ez utóbbiak 50 km-re a felszíntől lebegtek, két napig szolgáltatva értékes adatokat. A leszállóegységek leereszkedtek a felszínre. 1986. március 6-án a Vega–1, 8890 km-re megközelítve a Halley-üstököst, felvételeket készített róla, annak Föld-közelbe jutásakor (tudjuk, erre 76 évenként kerül sor). Bebizonyosodott, hogy az üstökös egy piszkos hógolyó, vagyis az üstökösmag legfontosabb alkotórésze a vízjég – ahogy azt már sejtette a tudomány. Három nappal később, március 9-én a Vega–2, 8030 km-re közelítette meg az üstököst.
2004. január 2-án a 385 kg-os amerikai Stardust (Csillagpor) üstököskutató szatellita elérte úti célját, a Wild–2 üstököst, lefényképezte, valamint pormintát vett abból. Ezt a pormintát 2006-ban egy ejtőernyőskapszula segítségével fogja visszajuttatni a Földre. A Stardust 1999-ben indult, és öt év alatt érte el a célt. Érdekes programnak ígérkezik az ESA 1,25 milliárd dollárba kerülő Rosetta-expedíciója a Csurimov– Geraszimov üstököshöz. A Rosetta írszonda 2004. március 2-án indult, sajátos pályán. Egy szép rozettát rajzol az égre (innen a neve), ugyanis háromszor is visszatér a Föld közelébe (2005-ben, 2007-ben és 2009-ben), valamint egyszer a Mars mellett is elhalad 2007-ben. E pályák révén a Föld és a Mars gravitációs ereje fogja továbblendíteni, és csak 2014-ben éri el a fent említett üstököst. Közben azonban közelről fényképez két kisbolygót, a Steint és a Lutetiát. Végül 2014-ben egy leszállóegységet, a Philae-t fogja az üstökösre eljuttatni.
2005. január 12-én indította a NASA Cape Canaveralból a Deep Impact (Mély Becsapódás) neví üstököskutató szondát, amely 2005. július 4-én (a legnagyobb amerikai ünnepen, a Függetlenség napján) eléri a Tempel–1 üstököst. (A Tempel–1-et 1867 óta ismerjük.) Akkor majd kettéválik, az egyik egysége, a Flyby távolról fényképezni fogja a másik egység, az Impactor (Becsapódó) becsapódását az üstökös három km-es magjába. Az Impactor 37 ezer km/óra sebességgel találja el az üstökösmagot (eközben fényképez is), egy futballpálya nagyságú, 14 emelet magas épületnek megfelelő lyukat ütve abban. (Elférne ebben a résben a római Colosseum is.) Így tehát jelenleg (2005 nyarán) három üstököskutató írszonda is halad a világírben: a Stardust, a Rosette és a Deep Impact. Az Impactor becsapódását három írtávcső is fényképezni fogja még: a Hubble, a Spitzer és a Chandra. A NASA Genesis szatellitája félig-meddig kudarc volt, mert a 2001 augusztusában indított napkutató szerkezet, miután napszélport gyíjtött be, visszatéréskor Utah államban a földbe csapódott. A NASA szakemberei most megpróbálnak valamennyi napszélanyagot mégis megmenteni a vizsgálatok céljára.
Űrtávcsövek
Bizonyos frekvenciatartományokat a földi írtávcsövek nem képesek vizsgálni, mert a földi légkör kiszíri ezeket. Ilyen például a röntgensugarak tartománya. Az első világírbe küldött röntgentávcső az amerikai Uhuru volt 1970-ben, amely 339 új röntgenforrást talált. A látható fény tartományában is rendkívül zavaró a földi légkör, ezért az igazán jó felbontóképességí optikai távcsöveket is a légkörön kívülre kell telepíteni. Jelenleg öt nagy teljesítményí írtávcső kering a Föld körül, jelentősen kitágítva a világír távoli térségeiről eddig szerzett ismereteinket. A Hubble távcső a látható fény tartományában, tehát az infravöröstől az ultraibolyáig készít felvételeket a távoli csillagokról, galaxisokról stb. Már említettem korábban, hogy 1990. április 25-én a Discovery írrepülőgép indította útjára. (Elnevezve Edwin Powell Hubble amerikai csillagászról, élt 1889–1953 között, 1929-ben fölfedezte az Univerzum tágulását, vagyis a galaxisok távolodását egymástól.) A Chandra 1999. július 23-án indult a Columbia írrepülőgép fedélzetéről, és a röntgentartományban vizsgálja az univerzumot. (Elnevezve S. Chandrasekhar indiai–amerikai Nobel-díjas asztrofizikusról, fizikai Nobel-díjat kapott 1983-ban.)
A Compton 1991. április 5-én lett útjára bocsátva az Atlantis fedélzetéről. Tizenhét tonnás tömegével ez a legnagyobb írtávcső, és a gammasugárzás tartományát használja megfigyelésre. (Elnevezve Arthur Holly Compton részecskefizikusról, élt 1892–1862 között, fizikai Nobel-díjat kapott1927-ben.) Legutoljára 2003. augusztus 25-én a Spitzer lett elindítva, hogy az infravörös tartományban is legyen nagy teljesítményí távcsövünk a világírben. Meg kell említeni az ESA XMM-Newton elnevezésí röntgenmíholdját, amelyet 1999 decemberében juttattak földkörüli pályára egy francia Ariane–5 rakétával Kourouból. A tíz méter hosszú, 4 tonnás szerkezet az ESA legnagyobb eddigi míholdja, és a feltételezések szerint több millió új röntgensugárforrást fog fölfedezni. (Csak emlékeztetőül: az első röntgentávcső az írben, az 1970-ben fellőtt Uhuru, összesen 339 ilyen forrást fedezett csupán föl.)
Túl a Naprendszeren
1972-ben, március 3-án bocsátották föl az amerikaiak a Pioneer–10 és 1973. április 6-án a Pioneer–11 írszondát a távolabbi bolygók vizsgálatára. Mindkettő sebessége elérte a III. kozmikus sebességet, vagyis a 16 km/s-ot, ami azt jelenti, hogy örökre elhagyják a Naprendszert, és galaxisunk (a tejútrendszer) magja körül fognak keringeni. Talán 80 000 év múlva érik el a hozzánk legközelebbi csillagok térségét. (A hozzánk legközelebbi csillag a csak a déli féltekéről látható Proxima Centauri, amely egy hármas csillagrendszer – az Alfa Centauri – egyik tagja a Centauri csillagképben.) Carl Sagan, a világhírí csillagász javaslatára, üzenetként, egy-egy aranylapocskát helyeztek el a fedélzetükön ábrákkal: egy emberpár, a szatellita méretarányos rajza, a hozzánk legközelebbi csillagok felől nézve Naprendszerünk helyzete az égen és a hidrogénatom elektromágneses sugárzásra emlékeztetve egy 21 cm-es szakasz. Ebből fogják majd tudni a „kis zöld emberkék”, hogy mi ismerjük a világegyetem leggyakoribb (több mint 90%-át alkotó), legegyszeríbb, legkönnyebb elemének sugárzási hullámhosszát. (A hidrogénatommag közül keringő egyetlen elektron, ha gerjesztik, magasabb pályára ugrik, majd újra visszatér eredeti legbelső pályájára, és közben kibocsát egy 21 cm hullámhosszú fényfotont.) Carl Sagan szerint, ha egyetlen mondatba kellene sírítenünk, hogy mit tudunk, mi a földi civilizáció, akkor az a mondat a következő lehetne: A világegyetem atomokból áll.
A Pioneer–10 első íreszközként repült el a Jupiter mellett (1973. december 4.) és készített róla közeli felvételeket. 2003-ban, a második legtávolabbra jutott ember alkotta szerkezetként (az öt évvel később fellőtt Voyager–1 megelőzte időközben, mert gyorsabb volt) 12,5 milliárd km-re járt tőlünk, túlhaladva a Plútó pályáján, tehát a Naprendszeren kívülre jutva. A Pioneer–11 a Jupitert és a Szaturnuszt (1979. szeptember 1.) fényképezte, és 2003-ban 9,6 milliárd km-re járt tőlünk, a negyedik legtávolabbra jutott szatellitaként. 1977-ben, ugyancsak az amerikaiak bocsátották útjára a Voyager (Utazó, ejtsd: vojedzser!)–1 és –2 írszondát. A Voyager–2 indult előbb, augusztus 20-án, a Voyager–1 pedig később, szeptember 5-én, tehát nem a fellövés sorrendjében számozták őket. Ezeken elhelyeztek egy-egy 30 cm átmérőjí aranyozott rézlemez elektronikus adathordozót, amelyeken rögzítettek 115 képet, 36 földi hangot, 27 zenerészletet, két beszédet (VI. Pál pápától és Jimmy Carter amerikai elnöktől), egy-egy darabka urán 238-as izotópot és 55 nyelven egy üzenetet: „Üdvözöljük önöket az emberiség nevében”. A földi zajok: nagyváros lüktetése, tengermorajlás, vulkánkitörés, madárcsicsergés, gyermeksírás stb.)
A Voyager–1 a Jupitert (1979) és a Szaturnuszt (1980) vizsgálta, ma ez a Földtől legtávolabbra jutott ember alkotta szerkezet, 2003-ban 13,7 milliárd km-re volt tőlünk. A Voyager–2 a Jupitert (1979), a Szaturnuszt (1981), az Uránuszt (1986. január 24.) és a Neptunuszt (1989. augusztus 24.) egyaránt megközelítette. 2003-ban 10,9 milliárd km-re járt a Földtől, vagyis ez a harmadik legtávolabbra jutott ember készítette tárgy. A két Voyager 22 új holdat fedezett föl a külső bolygók körül.
Űrszonda a Szaturnusz körül
Az amerikai Cassini írszonda egy albérlőt vagy társbérlőt is vitt magával a Szaturnuszhoz: az ESA (Európai Űrkutatási Ügynökség) Huygens neví leszállóegységét, amely 2005. január 14-én leereszkedett a Titán holdra (a Naprendszer második legnagyobb holdja a Jupiter körül keringő Ganymedes után, és nagyobb, mint a Merkúr bolygó), ahol vízjég páncélt sejtenek a felszínen. (A Szaturnusz a Naprendszer 6. bolygója a Naptól kifelé számítva, tehát a Jupiter után következik.) A Cassini–Huygens kettőst 1997-ben indították útjára, 2003-ban 1,2 milliárd km-re járt a Földtől, így az ötödik legmesszebbre jutott ember alkotta szerkezet. 2004. július elsején elérte a Szaturnuszt, pályára állt az óriásbolygó körül, és közeli képeket készített a Titánról. A Huygens 2004. december 24-én, karácsony napján sikeresen levállt a Cassiniről, és pályára állt a Titán körül.
Közben a Cassini közeli fényképet készített a Saturnusz Phoebe neví holdjáról, valamint éppen Szilveszter napján a Japetusról, amely a Szaturnusz 3. legnagyobb holdja. A Japetus csupán egyötöde a Marsnak, ám közel akkora hegy található rajta, mint a Mars Olympus Mons neví, 25 km magas vulkánja, amely a földi Mount Everest magasságának háromszorosa, és a legnagyobb hegy a Naprendszerben. A Cassini 2007 szeptemberében újra felkeresi majd a Japetust, és akkor százszor jobb felbontású képeket készít majd róla. 2005. január 14-én a Huygens két és fél órán át tartó ereszkedés után simán landolt a Titán felszínén, kép- és hangfelvételeket (!) küldött onnan a Cassinin keresztül a Földre. A Titán így a hatodik Földön kívüli égitest, amelyre ember alkotta szerkezet szállt le, a Hold, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és az Eros kisbolygó után. Ma már csupán a Plútó az egyetlen Naprendszerünk kilenc bolygója közül, amelyet még nem keresett föl írszonda.
A verseny hatása a két szuperhatalomra
A hagyományos (nem nukleáris) fegyverek kifejlesztése terén a Szovjetunió egészen az 1980-as évekig állta a versenyt, mind mennyiségben, mind minőségben. A vietnami háború (1964–1975), vagy az 1973-as arab– izraeli háború (jom kippuri háború) idején a szovjet fegyverek egyenrangúak az amerikai fegyverekkel, sőt egyes területeken felül is múlják azokat. Amikor elkészül a Tájfun neví szovjet tengeralattjáró, az amerikaiak megdöbbennek, hiszen kétszer nagyobb az addig gyártott legnagyobb búvárhajónál. (Ilyen típusú volt a 2001-ben a Barrents-tengeren szerencsétlenséget szenvedett Kurszk is.)De más téren is állták a versenyt az oroszok. 1959-ben az első atomjégtörő, a Lenin, az ő gyártmányuk. Még korábban, az első kísérleti atomerőmívet az oroszok építik föl Obnyinszkban, 1953-ban. A nukleáris erőmívek építésében is sokáig az élen járnak, kifejlesztik az 1000 MW-os reaktorokat. (Sajnos ilyen hatalmas teljesítményí volt az 1986. április 26-án felrobbant csernobili blokk is.)
Átveszik a leg szerepét más területen is. Például az 1960-as évek elején elkészül a világ legnagyobb vízierőmíve, a 4500 megawatt kapacitású „bratszki óriás” az Angarán, majd hamarosan a még nagyobb, 6000 MW-os krasznojarszki erőmí. A szovjet sikerek, s főként az írsikerek elkápráztatják, és egyben meg is tévesztik a világ közvéleményét. Sokan azt hiszik Nyugaton, hogy a Szovjetunióban „minden rendben”, a tömegek életszínvonala is gyorsan javul. Fritz Baade, nyugatnémet tudós, a Versenyfutás a 2000. évig címí mívében,az 1960-as évek elején fényes jövőt jósol a kommunista rendszereknek, s főként a Szovjetuniónak. Valójában azonban a stratégiai kulcságazatokban, tehát az atomtechnikában, az írkutatásban és rakétatechnikában, az energetikában, a fegyvergyártásban elért szovjet sikerek nem a gazdaság általános fejlettségéből, hanem az ide koncentrált hatalmas erőforrásokból fakadt, mégpedig elég rossz hatékonysággal, ha a klasszikus közgazdasági hozam/ráfordítás viszonyt nézzük! Ezek az ágazatok a polgári termelés többi ágazatától elszigetelt enklávék voltak, titok és titkolózás vette őket körül, a bizalmatlanság fala szigetelte el a nemzetgazdaság többi szférájától. Így paradox módon nem tudtak hozzájárulni a szovjet gazdaság általános fejlődéséhez, sőt fékezték azt, mert erőforrásokat vontak el a többi ágazattól, anélkül, hogy visszajuttatták volna a technikai vívmányokat eme többi ágazatnak.
Ezzel szemben az USA-ban, a hadiiparban, az íriparban míködtek a piaci mechanizmusok, és megmaradt a stratégiai kulcságazatok, valamint a polgári (civil) szféra közötti intenzív kapcsolat. Az amerikai hadiipari és íripari kutatás ráadásul még Nyugat-Európával szemben is hatalmas előnyt élvez a mai napig! Ugyanis az USA-ban azonos vállalatokon belül folyik a két szféra, tehát a polgári és a katonai szféra technikai fejlesztése, míg ez Nyugat-Európában is mereven el van választva. A Boeing, a McDonald Douglas vagy a Lockheed cég egyaránt gyárt katonai és polgári repülőgépeket vagy akár írrakétát is. Egy amerikai elektronikai cég gyárt a hadiipar részére és a polgári ipar részére is elektronikai eszközöket. Így aztán egészen szoros a kapcsolat a két szféra között. Míködik a piaci mechanizmus és az anyagi érdekeltség! Az amerikaiak által a kulcságazatokba invesztált erőforrások így sokszorosan megtérülnek, hiszen húzzák magukkal az egész gazdaságot… §
- Az írkutatás legfrissebb fejleményei
• Egy kellemetlen kudarc: az orosz és amerikai tudósok által kifejlesztett Napvitorlás sajnos a barents-tengeri Novaja Zemlja térségében lezuhant a kilövés után nem sokkal. A 112 kilogrammos szerkezetet a Barents-tengeren hajózó Boriszoglebszk orosz atom-tengeralattjáróról lőtték föl, ám a hordozórakéta csupán 83 másodpercig míködött, aztán leállt. Ha sikerült volna Nap körüli pályára állítani, akkor szétnyílva 650 négyzetméteres kifeszített vitorlaként a Napból érkező fotonok által hajtva eddig elérhetetlen sebességre gyorsult volna – távolodva a Naprendszerből. Ez egyébként már a második sikertelen kísérlet a napvitorlással.• A NASA 2005 júniusában bejelentette, hogy az első ember alkotta szerkezet„hivatalosan" is elhagyta Naprendszerünk határait! Az 1977 szeptemberében fellőtt Voyager-1 közel 28 évi repülés után, 14 milliárd km-re távolodva tőlünk, túljutott „szíkebb pátriánk", a Naprendszer határán, és 17 km/s sebességgel távolodik. 2020 körül még mindig kapcsolatban lesz velünk a rádióhullámok útján.
• A Cassini írszonda felvételei alapján a NASA szakértői megállapították, hogy a Szaturnusz felett is kék az ég, mint a mi Földünk felett. Kívülről a Szaturnusz sárgásnak látszik
• A NASA döntött a Hubble írtávcső míködésének befejezéséről, végső sorsa még nem ismeretes, de valószíníleg a légkörbe vezérelve fogják megsemmisíteni.
• A Mars felszínén még mindig míködik az Opportutity Marsjáró szonda. Elemei 900 wattóra elektromos árammal látják el, ami azért meglepő, mert annyi por került rá, hogy a számítások szerint már rég nem míködhetne. Valami, talán a Mars-szél úgy látszik, hogy folyamatosan letisztítja a napelemekről a port.
• Ha minden igaz, lapzárta után. július 4-én, a legnagyobb amerikai ünnep napján kerül sor a Deep Impact (Mély Becsapódás) és a Tempel-1 üstökös találkozására, amikor is az íreszköz Impactor (Becsapódó) része becsapódik az üstökös magjába, 14 emelet mély lyukat ütve abba. Az Impactor egy 372 kg-os részlövedék tulajdonképpen. Egyes kutatók etikátlannak és felelőtlennek tartják a kísérletet. Nem attól félnek, hogy az ütközés miatt darabjaira törhet az üstökösmag, vagy más pályára térve veszélyeztetheti bolygónkat, mert ennek nulla a valószínísége. Azt sérelmezik, hogy a NASA nem konzultált erről a kérdésről a nemzetközi tudós közvéleménnyel. Itt az etikai kérdés: az ember mit tehet meg a világír egy objektumával? Van-e jogunk roncsolni egy kisbolygót például csak úgy, a kísérletezgetés kedvéért?
• És egy nagyra törő terv: a LISA. A NASA 2011-ben tervezi Nap körüli pályára állítani a LISA (Laser Interferome Space Antenna) neví, három önálló egységből álló rendszerét, amelynek tagjai egy egyenlő oldalú háromszög csúcsait fogják alkotni a világírben, és a háromszög oldalai egyenként 5 millió km hosszúak lesznek. A cél az Einstein által megjósolt gravitációs hullámok kimutatása. Einstein általános relativitáselméletének (1916) a bizonyítása felmérhetetlen jelentőséggel bírna Univerzumunk „míködésének" megismerésében.
