Hangversenyterem, négy szék, négy kotta, feszült csendben várakozó közönség. Majd lassan besétál négy zenész: egy nő és három férfi, s a taps máris záporozik rájuk.
Szöllőskei Gábor filmkritikája.
Elfoglalják a helyüket, majd mindannyiuk arcát közelről is láthatjuk: Peterét (Walken), Robertét (Hoffman), Juliette-ét (Keener) és Danielét (Ivanir). Mind a négyen komoly, jelentőségteljes, ám ugyanakkor érezhetően szomorú pillantást vetnek egymásra. Így kezdődik egy búcsúkoncert. A filmmel egyetemben pedig most én is itthagyom őket egy időre.
E kezdő képsor láttán egyvalamiben azért majdnem biztosak lehetünk: A búcsúkoncert kis film lesz nagy színészekkel, minimalista filmes eszközök erőteljes színészi alakításokkal. Yaron Zilberman első filmes rendező nem is csinál titkot abból, hogy miért nyert meg magának olyan nagyágyúkat, mint az Oscar-díjas Walken és Hoffman vagy a kétszeres Oscar-jelölt Keener. A búcsúkoncert ugyanis egy lehengerlő karaktertanulmány és egyben emberi kapcsolattabló. Olyan elismert vonósnégyesről van itt szó, amelynek tagjai már hosszú-hosszú évek óta zenélnek együtt, kvázi egymás társaságában élték le sikeres életüket, és akikből ennyi év után csupán egyetlen momentum – az idős Peter betegsége miatt úgy dönt, kiszáll a kvartettből – is képes kihozni az addig bennük szunnyadó viszályokat, egymás ellen feszülő ambíciókat, féltékenységet és meg nem értettséget.
Manapság annyi nagyszabású hollywoodi fősodorbeli látványos produkció próbálja kicsalni belőlünk súlyos dollármilliókért azt a néhány megveszekedett könnycseppet, közben pedig nem veszik észre, hogy mennyivel többet ér a nagymonológokkal és mívi sírásokkal kierőszakolt áltragédiáknál négy egyszerí élet érzékeny bemutatása. Színészeink (kiegészülve az ukrán származású Mark Ivanirral és a fiatal brit üdvöskével, Imogen Pootsszal) pedig hozzák a tőlük telhetőt: visszafogottan, reálisan és sallangmentesen építik fel karaktereiket, akikre a film végén már közeli ismerőseinkként tekintünk, és akiknek emberi gyarlóságait is elnézzük. Amikor pedig minden problémájuk és érzéseik tudatában elkezdődik végül a búcsúkoncert, már meg sem kell szólalniuk: a zene és a kifejezésteli tekintetek, melyek a film elején még semmit sem jelentettek, már önmagukban elegendőek egy kiadós könnyzáporhoz. Zilberman tudja, hogyan kell játszani a valódi érzelmek húrjain.
Rendezte: Yaron Zilberman
Szereplők: Christopher Walken, Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener, Mark Ivanir, Imogen Poots
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
További filmkritikákat olvashat az oldal Kritika rovatában.
