Domschitz Mátyás: El vagyunk havazva

Az ember, ha felveszi a telefont, hogy időpontot egyeztessen vagy egy határidő iránt érdeklődjön, a vonal túlsó végéről gyakran hallja: „bocs, el vagyunk havazva.” A csúszó határidőket elintézhetjük egy sóhajtással, ahogy keleten mondják „in sáa l-Láh”, oszt’ majd csak lesz valami. Lesz is: a versenyben lemaradunk, tönkremegyünk. A verseny egyre élesebb, a termeléshez egyre kevesebb nyersanyag és egyre több tudás szükséges.

A dolgozó már nem egy betanított embergép, aki fogja be a száját, és a keze járjon, vagy kirúgom. A dolgozó is a tudás birtokosa, ha elmegy a cégtől, viszi magával a tudás rá eső részét is. Mivel a tudás nem a cégtulajdonosok, vezetők kizárólagos birtoka, a vezetés feladata is más lett. Nem egy dologi-technikai rendszert kell irányítani, nem lehet az embereket hatalommal vezetni. Egy tudással operáló, kommunikáló közösséget, szociális rendszert kell megszervezni. A csapatban a szakmai tudás és a racionális problémamegoldó képesség mellett érzelmi és szociális intelligenciára is szükség van, ezért nagyobb szerephez jutnak a női vezetők. A vállalati kommunikációról szóló kurzusok még ma is alapvetően marketingkommunikációról, a célközönség „megdolgozásáról” szólnak, a kölcsönös megértés marginális marad. Erkölcsileg megkérdőjelezhető ugyan a célközönség megvezetése, de racionális viselkedés lehet, ha a kommunikáció egyoldalú és a célja a maximális hatás elérése. Egy tudásalapú közösség problémamegoldásra irányuló kölcsönös kommunikációja esetében ez irracionális, hiszen a csapattársak megvezetése visszahat, és azt eredményezi, hogy mi magunk sem a valóságnak megfelelően cselekszünk, hanem elhisszük a saját szélhámiánkat. A kollektív tudás sokkal többre képes, mint az egyének külön-külön. Ha egy vezető túlzott hatalommal bír, egyéni akarata uralkodik, akkor a kollektív tudás nem fog míködni, a szervezet nem lehet okosabb, mint ő maga egyedül, vagyis a szervezet butul. Az okos, hatékony és jól míködő szervezet együttmíködő szabad egyének és kisebb egységek hálózata. Egy ilyen szervezet vezetése fokozott szellemi terhelést jelent, hiszen a vezetők jelentik a szervezet tudatát. Domschitz Mátyás tudományos alapossággal veszi számba e tudásintenzív „hetedik világ” fundamentumait, írása nemcsak kommunikációelméleti, de tőkeelméleti vonatkozásban is újdonság, továbbá alapvető modelleket ad a vezetői terhelés optimalizálásához. Nem csak elméleti fejtegetéseket hoz, a könyv hátterét egy új szemléletí kutatás, mintegy 600 vállalatvezetővel készített mélyinterjú adja. Kötelező olvasmány lehetne nemcsak a cégek, hanem mindenféle szervezet vezetőjének.